Gyönyörűségem...

Ezt bírta nekem mondani a lányom, amikor a pelenkázón ült, és mindeközben átölelte a nyakamat. Annyira imádnivaló dumái vannak, hogy hol röhögünk, hol meghatóduk az apukájával. Pl: Leesik a cumi:"Jaj, ez a kis huncut, leugrott!", mond valami oda nem illőt, majd nevetve közli: "Csak vicceltem!". Az apjának múltkor megsimogatta a fejét és azt mondta: "Te kis butuska.". És bizony a nem túl szép szavakkal is vigyáznunk kell, sajnos a basszus, mint olyan már átkerült Dorka szótárába is, de a különböző szitkok helyett még időben sikerült átállnom a "csudába!" felkiáltásra, így most Dorka ezt használja előszeretettel. Még, hogy mi neveljük a gyerekeket, hahaha! Többet nevel ő rajtam, mint fordítva. Persze, csak ha hagyom magam. Rendszerre nevel, felelősségre, tervezésre, egészséges táplálkozásra, korai lefekvésre(nem nagy sikerrel, kivéve, ha teljesen kidőlök és vele alszom el), friss ébredésre...szóval mindezekre együtt. És akkor még nem említettem a csúnya szavakról való leszokást, a káromkodás elhagyását.
Az is látszik, hogy hogy ad vissza már most mindent, amit kap. Nagyon önálló lett, már napközben egyáltalán nem hord pelust, csak az alváshoz, egyedül megy pisilni, kakilni, a nagyvécére egyedül ül fel , pisil. töröl, bugyit húz, vécét lehúz, tetőt lecsuk. ( a kézmosás gyakran elmarad:()
Énekelget, beszél, versel magában, már tud télapós verset(Télapó itt van...), készül a Karácsonyra, karácsonyi énekeket énekelünk együtt esténként az ágyban.
Olyanokat kérdez, hogy csak tátogok, pl.: A Jézuska most hol van?
Fogalmam sincs mit lehet erre mondani, de talán ezen a vallásfilozófiai kérdésen nálam okosabbak is sokat merengtek már:)
Tegnap kiraktuk az adventi díszek egy részét, karácsonyfás lámpa, asztaldísz, kopogtató.... Megbeszéltük, hogy ezekkel mutatjuk meg a Mikulásnak és a Jézuskának, hogy mennyire várjuk őket.
Azt hiszem én magam sem vártam még soha ennyire a karácsonyt, az együtt sütögetést, a készülődést.
Remélem a nagy munka-anyaság-bölcsi-feleség csomagban azért jut idő majd valóban a közös készülődésre is.
Lassan nekilátunk a mézeskalácsozásnak.
Ami nagy esemény még mostanában, hogy Dorka csütörtökön apukájával Sopronba utazik a Mamáékhoz, és csak vasárnap jönnek vissza. Nem tudom hogy fogom bírni, még soha nem töltöttem ebben a lakásban ennyit egyedül főleg nem éjszaka. Izgulok kissé, és már most hiányzik, ha belegondolok...
Imádom a kis Tündéremet! Gyönyörűségem...

Hullámok...

Mégpedig hangulati hullámok...Sajnos nálam, mert Dorka nagyon jó fej most is. Az egész úgy robbant ki belőlem, hogy megpróbáltam, a bölcsődei képek árán kiakadva készíteni néhány itthoni szépruhás képet, de Dorka épp csak annyira volt együttműködő, amennyi elvárható egy, a 2. évét éppen betöltött gyermektől. Az elvárásom pedig az volt, hogy úgy viselkedjen, mint egy 20 éves fotómodell. Szóval tiszta hülye vagyok, de ezért el kell mondjam, nem ok nélkül.
Rengeteg minden nyomja a vállamat, és úgy érzem ebben teljesen egyedül vagyok. Nekem fáj a fejem azon, hogy hogyan fogunk végtörleszteni, és hogyan kaparunk össze 12 milliót,, hitelből vagy egyéb forrásból. Hogy melyik banknak jobb, melyiknek rosszabb az ajánlata, hogy ismerősök, barátok, rokonok milyen információkkal bírnak. Engem feszít az, hogy hogy fogok dolgozni, hogy tudom megoldani a bölcsit, mi lesz, ha később is ilyen gyakran lesz beteg a Dorka, illetve én. De ezeken a hosszútávú dolgokon kívül rajtam van a hétköznapok összes kérdése, mit együnk, mit főzzek, mikor mossak, hol száradnak jobban a ruhák, mikor eszünk elég vitamint, hogy osztjuk be a pénzünket, hol legyünk karácsonykor....És ezekben magamra maradtam. Van férjem, és persze mentegetem, hogy sokat dolgozik, fáradt, nem ér haza időben, nem túl érzelemgazdag családból jött...és még sorolhatnám tovább, de bizonyos időközönként elegem lesz abból, hogy az én vállamon nyugszik minden.
És, hogy mi a megoldás? Fogalmam sincs. Egyszerűen figyelemre, gyengédségre, intimitásra, érzelmekre vágyom egy másik felnőtt embertől és ezt nem kapom meg.
Van viszont egy gyönyörű, okos gyermeke, akivel jobban szeretjük egymást, mint valaha. Nem akarom, hogy azt tanulja meg a családunkban, hogy egy férfi így működik, hogy az érzelmek, az odafordulás, a beszélgetés nem fontos, hogy egy nőnek erősnek kell lenni, mert ha nem az, akkor nincs aki az legyen helyette.
Én érzelmekre, harmóniára, gyengédségre, elfogadásra, adásra és elfogadásra szeretném nevelni, és arra, hogy ez egy kapcsolatban elengedhetetlen, legyen az párkapcsolat, barátság, vagy egyéb közeli viszony. De ezt hogy tanítsam meg neki, ha elviselem, hogy a mellettem élő ember ezeket nem tartja fontosnak? Tanítsam arra, hogy viselje el, ha ilyen helyzetbe kerül? NEM! Ezt nem szeretném...Szóval teljes a tanácstalanságom...
A képeken pedig jól látszik hülyeségem története...

27. hónap

Drága Kislányom!
Már ott tartunk, hogy beszélgetéseinkkel bűvölsz el egyre jobban. Nagyon érdekes azt látni, hogy a hozzád eljuttatott infókat hogyan építed rendszerré magadban, hogy a kérdésekre miként készülnek el a saját válaszaid, hogy az egy-egy helyzetre adott reakciókból hogyan nőnek ki a tendenciák.
Apró dolgok ezek a mindennapokban, de szerencsére gyakran hagyok időt arra, hogy megálljak, és rátekintsek arra, hogy épp mi is történik. Pl tudod, hogy a mennyi kérdésre valami szám a válasz, hogy ok-okozati összefüggés van bizonyos dolgok között és mindezeket el is mondod. Tudod, ha fázik valaki be kell takarni, ha fáj valami akkor gyógyítani kell, ha szomorú valaki, akkor felvidítani. Az együttérzésed mások irányába, rendkívüli, olyan empátiás készséggel bírsz, amin azt hiszem maximum csak rontani lehet. Tudod, hogy a mama és a papa nem hallana, na és apa sem, ha nincs rajta készülék. Tudod, hogy nekik nem hangosabban kell beszélni, hanem szépen formázni kell a szavakat, vagy használni az általad ismert jeleket, és ezt meg is teszed. Öröm nézni mindehhez a lelkesedésedet és együttműködésedet. Te szeretnéd megérteni őket és szeretnéd azt, ha ők is megértenének, és ami szép, hogy ezért ösztönből, ésszel, jó szándékkal, minden sallang nélkül meg is teszed azt ami tőled telik. Büszke vagyok rád, és egy kicsit magamra is, hogy át tudtam ezt adni neked valahogy, és te nagyszerű befogadó közeg voltál és vagy.
27 hónapja életet adtam neked, és te megadtad nekem azt az érzést, hogy anya lehetek. 27 hónapja nincs perc, hogy ez ne lenne fontos számomra, hogy ne helyezném ezt előre a sorban. És persze 27 hónapja adod a visszajelzéseidet, de most tartok ott, hogy már egyre többet értek ezekből. Én sok esetben vagyok nagyon racionális, és lehet, hogy annak is köszönhető, hogy ez az időszak nagyon élvezetes számomra. Imádtam az első pillanattól már azt is, ahogy rám néztél, de most, hogy lehetőséget adsz arra, hogy a szívem és az eszem is egyformán repessen, ha veled vagyok, nos ide mostanában érkezünk.
A hosszú életedből később majd ez az első 27 hónap nem tűnik majd nagy időnek, de az ahonnan ide jutottunk mégis nagyon nagy távolság.
Köszönöm, hogy együtt járjuk ezt az utat, köszönöm neked az egyre érdekesebb, izgalmasabb szívmelengetőbb perceket, órákat, napokat, amit együtt töltünk, köszönöm a 27 hónap ragaszkodását, szeretetét, öleléseit.
Köszönöm, hogy most már odajössz, átölelsz, megpuszilsz és azt mondod: "Nagyon szeretlek Anya4", mert ezzel akkora energiákat adsz nekem, amiket elképzelni sem tudtam.
Én is nagyon szeretlek Kislányom!

Csajos nap

Már nagyon vártam, hogy kettesben lehessünk Dorkával, ezért elhatároztam, hogy ugyan rengeteg takarítani való dolgom van, de nem megy ma bölcsibe, hanem együtt végezzük itthon a házimunkát. Ez nagyon jó ötletnek bizonyult. Azért is, mert amióta mamáéktól hazahoztuk olyan ölelgetős puszilgatós szimbiózisban vagyunk, amibe sokszor még apa sem fér bele. Neki ez annyira nem tetszik, de azért a szeme sarkából látom,hogy figyeli életek két csaját, akik egymásba szerelmesedve ölelkeznek,és bizony közben ő is vigyorog.
Na szóval közönség nélküli, kettesben töltött napra vágytam Dorkával, aminek a felén túl vagyunk,a gyermek, most édesen alszik épp.
Reggel fél 8kor kelt, átvittem a sötét szobánkba és kb fél óráig bújtunk, beszélgettünk, cicizgetett. Szép ébredés volt, nyugis öltözés, reggeli, majd elkezdtünk takarítani. Dorka imád pakolni, rendezkedni. Mostunk egy csomót, így a kedvenc teregetős akcióból is kivehette a részét. Majd amikor szépen rendben volt a háló, a babájával, egy kis takaróval, egy darab ragasztószalaggal felcuccolt a letakart ágyunkra, és kb fél óráig játszott egyedül. Takargatta a babát, lefeküdt vele aludni, úgy, hogy magát is betakarta, beragasztotta a "sebét" és közben beszélgetett vele. Én be-be lestem, olyan jó volt nézni:)
Mikor megunta, jött velem port törölni.
Hihetetlen, hogy miket mond már, és tényleg beszélgetni lehet vele. Ha kérdezem egész mondatban válaszol, és komolyan választékosan fogalmaz.
A tegnapi nagy szövege, amin kidőltem: pénzével játszik, odanyújtja nekem: "Tessék anya, forinthitel!"(fő téma mostanában a hiteltörlesztésünk:))
Tegnap állatkertben voltunk, az is szuper volt, este megkaptam: "Te kis sisakos kazuár!":):):)

Első Mamánál alvás

Nagy mérföldkő az életünkben, hogy Dorka először aludt más helyen, mint ahol mi az apukájával. Közös töprengés után arra jutottunk, hogy talán itt az ideje legalább megpróbálni, hogy a 26és fél hónapos csemeténk kibír-e nélkülünk egy napot. De mivel elutaztunk egy hétvégére az apukájával, így nem csak egy próbanap volt, hanem egy egész hétvége. Pénteken délután Pepe mama elszállította a gyermeket, szombaton következett a veszprémi unokatesós kör egész vasárnapig, akkor érkeztem meg én hozzá. Aztán úgy tűnt, hogy annyira jól érzi így magát mindenki, hogy hosszabítottunk, én munka miatt hazautaztam Pestre, Dorka pedig maradt a Mamánál egész péntekig.
Tanulságos volt ez a pár nap: Minden elhatározásom ellenére semmiféle nagyobb lélegzetű takarítást nem végeztem a lakásban, mondhatni dőltem jobbra-balra , kerestem a helyem, de nem találtam, szóval nekem nem volt egyszerű.
Este már szagolgattam a gyermek itt hagyott ruháit, és erre rábírtam az apját is, nézegettem a kiságyát, rendezgettem a párnáját, nézegettem a kávésbögrémbe a maradék cseppet, melynek elfogyasztása mindig Dorkát illeti.
E közben a gyermekem, játszott, szaladgált, állatkertben volt, unokatesókkal felfordította a világot, játszóterezett, olvasztotta mama, papa, keresztapu, keresztanyu szívét, evett egy csomó édességet, és (számomra keserédesen örömteli a hír) esze ágában sem volt emlgetini a szüleit.