Hétköznap... ünnepek után

Tegnap Dorkával szó szerint egymás idegeire mentünk. Hogy az érzés kölcsönös volt, abból is kiderült, hogy este végül apukájával aludt el, miután kijöttem a szobájából, és azt mondtam, most már a nyervogásától kitépem a hajam szálanként. Szóval nem ez volt közös életünk legszebb napja, de mit csináljunk, ilyen is van. Szeretem, imádom, de néha annyira nem vagyunk összhangban, hogy kínlódunk együtt. Persze azt is tudom, hogy az én felelősségem nagyobb a tekintetben, hogy egy-egy ilyen helyzet, hogy alakul, de most nem sikerült ezt jó felé fordítani. Valahogy annyira vágytam egy kis egyedüllétre. Tudom ugyan, hogy ez még jó darabig vágyakozás tárgya marad, de azért ez feljött bennem. Azt is tudom, ha egyedül vagyok, akkor meg nagyon hiányzik kis Popácskám, szóval ördögi kör, hiába ilyen a szerelem.
Sőt, lehet nem is egyedüllétre vágytam, csak egy nyugalmas napra a férjemmel itthon, gyereksírás nélkül, beszélgetéssel, vagy esetleg egy baráti összejövetelre, ahol felnőtt emberek felnőttes dolgokról diskurálnak, isznak egy pohár bort, esetleg táncolnak, játszanak....szóval ilyen vágyak törnek rám néha, és persze pont akkor amikor a kicsi lányom teljesen természetesen mást sem akar, mint az ölembe kuporodva "mindegymitcsakegyüttcsináljuk"-ot játszani.
Aztán este végiggondoltam a napot, és elhatároztam ismét, hogy türelmesebb leszek vele és magammal is, nem kiabálok, nem hangoskodok, szem előtt tartom az igényeit, kívánságait....bárcsak velem is ezt tenné valaki:):):)De hátha....
Imádlak Kincse(i)m, még ha morgok is néha, nem tudnám elképzelni az életem nélküle(tek)d....