Bölcsi ismét

A tegnapi és a mai napba belehaltam egy kicsit. Most próbálom magam összeszedni, begyűjteni a racionális érveimet, de egyre csak az cseng a fülemben: "Anya, ne menj el..."
Tudom, tudom, ez így normális, mindenki átesik rajta, pár nap é megszokja, hogy anya dolgozni megy, de mindig visszajön, de annyira fáj a szívem. Remélem ő tényleg csak addig szenved, míg valóban hallom a sírását, és az maximum egy perc, mert hiába küldenek el, én persze suttyomban kivárom, hogy meddig tart.
Ma hajnalban is felkelt, tegnap amikor orvosnál voltam, még az apukájával sem volt el jól, egyfolytában sírt utánam, este pedig a kérésére együtt aludtunk.
Szóval szenvedek, mint egy kivert kutya, remélem a kis Tündérem helyett is.
Látok ott gyerekeket, akik simán elköszönnek anyutól, aputól, úgyhogy talán van remény.
Szerencsésnek tartom azt is, hogy ha valami baja van Dorka hangosan sír, nem úgy mint a kicsi Flóra a csoportjában, aki csak ül egy padon és csendesen csordogálnak a könnyei. Észre sem veszik.
Az én lányom legalább mindig észrevéteti magát.
Szóval, ha most csak a szívemre hallgatnék, bemennék a bölcsibe, felnyalábolnám a lányomat a kicsi Flórával együtt és ....ennyi.
És most írhatnék olyanokat, hogy biztos jól érzi ott magát, sok a játék, meg a gyereke...stb, de igazából fogalmam sincs hogy érzi ott magát, és ez nagyon őrjítő.
Én azért messziről küldöm neki a szeretetemet nagyon-nagyon erősen:):):)

Bölcsi

Hát elkezdődött a szoktatás, túl vagyunk az első héten, melynek a végére eléggé lefáradtunk.
Hétfőn ment a nagy játék az udvaron, Dorka nem nagyon jött oda hozzám, de azért fél szemmel csekkolta, hogy hol vagyok. Kedden, mivel rossz idő volt a csoportszobába zajlott a buli, míg lányom élvezkedett az új játékokkl, gyerekekkel, addig én két másik anyuka társaságában agy bölcsis gyerekeknek gyártott fa széken pihentettem nem épp XS-es méretű hátsó felemet 3 órán keresztül. Közben kapkodtam a fejem, hogy megértsem a benti szabályokat, melyek a többi gyereknek már egyértelműek, nekem egyszerűen kibogozhatatlan és szerintem még a lányomnak is. Úgy, mint: most lehet az asztalnál játszani,most épp nem lehet, akkor lehet enni menni, amikor szólítanak, nem szabad felállni közben, nincs repeta a kajából, sietni kell, mindig fix helyre kell ülni...szóval csupa-csupa lényeges dolog.
Aztán jött a szerda, gyönyörű idő, úgyhogy ismét játék az udvaron, már ott ebédelés, majd haza.
Csütörtökön az udvarról az bédhez, illetve az azt megelőző ügyletekhez már Ancsa néni hívta be Dorkát, aki száguldott be vele, majd Ancsa néni kiüzent nekem, hogy maradjak kinn, mert a gyermek elvan, majd szól, ha kellek.
Én: kinn a padon, kb 10 perc elteltével hallom a lányom fájdalmas üvöltését, amit csak akkor hallat, ha baj éri. Felpattanok, fülelek, üvöltés 1 perc után véget ér.
A következő jelenetben, már Ancsa néni jön, szól, hogy a lányom a gyerekekkel együtt elaludt. Az üvöltés oka az volt, hogy Niki megharapta:( Még ma is, 3 nap után kék foltos a fogak helye:(:(
Aztán pénteken nem volt Ancsa néni csak Szabina, akit Dorka nagyon kedvel, de nem ő a személyes gondozó, így nem alakíthat ki szorosabb kapcsolatot Dorkával. Simán ment itt is az ebéd és az elalvás, azonban Dorka negyed óra múlva felsírt és nem tudtuk visszaaltatni. Szóval így telt a hetünk.
Én még nem kínlódok, majd meglátjuk mi lesz, ha ki kell mennem, és kintről hallom a sírását. Ettől eléggé félek.
Amúgy ez a szoktatás arra is jó, hogy látom, a lányomhoz valamennyire hasonló habitusú gyerekek nagyon jól érzik magukat, akiknek nehéz, azok a kissé csendesebb, zárkózottabb csöppségek. Legalábbis remélem, hogy nem a bölcsi tette őket ilyenné. Ha mégis így lenne, és ezt látnám Dorkán, azonnal abbahagynám ezt a témát. Mert fárasztó ez az energiabomba, nem győzök pörögni utána, hihetetlen, hogy miket tud produkálni, de ez Ő, én így szeretem, ilyennek, és nem akarom olyan helyzetben látni, amiben kényszerűen megváltozik, úgy, hogy az számára fájdalmas. Lesz még erre lehetősége később is, ha esetleg nincs még itt az ideje a közösségnek. Egyelőre ennek jelét nem láttam.
Amúgy a bölcsiben ő a 2. legkisebb, van egy kisfiú, aki egy hónappal fiatalabb nála, egy aki márciusban lesz 3, a többiek októberben töltik a hármat. Szóval inkább nagyobb gyerekek veszik körül.
Hétfőn folytatjuk, majd meglátjuk mi lesz, de már nem izgulok annyira, mint egy hónappal ezelőtt. Nagyon jó élmény látni, hogy a kis Tündérem milyen jól boldogul egy teljesen új helyzetben, közösségben, hogy mennyire okos, talpraesett, udvarias már most. Egyszerűen szeretem minden lélegzetvételét:):):)

2 év 1 hónap

Drága Kislányom!
Ma reggel éppen akkor keltél, amikor 25 hónappal ezelőtt áttoltak engem szülőszobáról az osztályra, és útközben Betti beugrott érted, hogy mielőtt még megkapom az ágyam, megölelhesselek.
Ahhoz sem volt erőm, hogy felkeljek, de már csak az, hogy megsimogathattam az arcococskádat szárnyakat adott.
Na azért ez persze kicsit túlzás, de lelki értelemben mégis igaz. Fizikailag nagyon legyengültem a nagy közös munkánkban, de lelkileg valóban lebegtem, és olyan boldog voltam, amiről az előtt azt sem tudtam, hogy létezik. Izgalom volt bennem, úgy remegett a gyomrom, mint szerelmesen, mikor apukád először jött hozzám Sopronból. Igen, akkor is egy szerelem kezdődött, és a te érkezésessel egy újabb szerelem talált meg. Közös vonás bennük, hogy mindegyik nagyon erős, felejthetetlen és egy életre szól. Nem történhet olyan, ami megszüntetné.
Remélem majd, amikor te is odaérsz, hogy megtalál a szerelem, hasonlóan fogsz érezni. Hogy te is megtalálod azt az embert, aki legalább olyan szép, jó, türelmes, szeretnivaló mint az apukád. Remélem, hogy melletted leszünk akkor is, és együtt izgulhatjuk, örülhetjük végig veled mindezt.
És, most azt mondod, mintha ez a bejegyzés nem is rólad szólna....hát, be kell valljam, van benne igazság...mert tudod, 3 évvel és két nappal ezelőtt anyukád és apukád épp arra készülődött, hogy egymásnak örök hűséget esküdjenek, és ennek a szép napnak az évfordulóján most nem sikerült egymásnak megköszönnünk eléggé, hogy jó, hogy vagyunk egymásnak. És tudod a kis családunk így kerek és így teljes, és az a szeretet, amit egymás iránt érzünk segít át minket a nehéz napokon és sugárzik át rád is. Nagyon szeretlek benneteket, szeretem, hogy látom benned magunkat, látom benned a szerelmünket, hogy segítesz nekünk meglátni magunkban és egymásban a szépet, köszönöm nektek, hogy kerek lehet az életem, mert nélkületek nem volt az.
:)

A-KA-RAT!!!!!!

Mostanában ez a szó, ami meghatározza, átszövi, felborítja, kiszínezi a napjainkat. Már reggel így kezdünk: ÉN AKAROM! Mindegy mit, mindegy hogyan, nem számít, hogy akár a világon vagy éppen anyán átgázolva, a lényeg az ÉN, és a lényeg az AKAROM.
És persze, hogy magam sem mentsem fel, amikor éppen én is a dackorszakomat élem újra, értendő ez alatt, hogy a türelmem elfogyott, az idegeim darabokban, a fáradtságom határtalan, vagy éppen egy hormon-hullámvasútban üldögélek, na akkor van az igazi hadd el hadd.
Mostanra már a hiszti-helyzet olyanná fokozódott, hogy kénytelen voltam komoly megfigyeléseket folytatni arra vonatkozóan, hogy melyek is azok a helyzetek, melyek előhívják kislányom akaratos dacos énjét. Mindezt azért, hogy amit lehet, azt legalább kerüljem el. Rájöttem, hogy a bevásárlás, főleg valami "Nagy"-ban őt teljesen felpörget, míg engem teljesen lefáraszt. Úgyhogy abban maradtunk, hogy ez program lehetőség szerint Dorka nélkül zajlik.
Ugyanakkor tegnap délután egy szintén ingerekben gazdag programon vettünk részt, (kirakodóvárásár, nyalóka, kukorica, koncert)ami szintén a bevásárlóközpontos-hiszti szindróma tüneteit varázsolta Dorkára. Ebből arra jutottam, hogy bármi tevékenység fáradtsággal párosítva szintén nem túl jó kombináció.
Nos ezek a kissé egyszerűbben megoldható, illetve kikerülhető történések. De mit csináljak azokkal a hiszi-kiváltó helyzetekkel, amiken nem tudok, legalábbis nem mindig kikerülni???Pl, a fürdőkádba ugye be kell szállni, a végén meg ki kell szállni, el kéne néha mosogatni, nem jó megenni a mosóport, a wct nem kéne 5x lehúzni, nem szerencsés a dvd lejátszó ajtaját húzkodni, majd a lemezeket kipakolni....hogy csak néhány dolgot említsek a kedvencek közül.
És tudom, mindenkinek rögtön eszébe jutnak a tuti jó megoldások...jelentem, igen, próbáltuk a zuhanyozást, igen, ott marad néhányszor a mosatlan edény, igen, el kellene dugni a mosóport, és az sem tragédia, hogy dunányi mennyiség folyik el a csatornába, és a dvdt is lehet feljebb rakni. Az a helyzet azonban, hogy a lányom erős akaratával végtelen nagy kreativitás párosul. Erre alapban rendkívül büszke vagyok. És igen, azt is tudom, hogy nekem kellene az okosabbnak lennem. És amikor a reggeli játéka közben a lányom azt mondta nekem: "Ha hisztizel Anya kidoblak az ablakon!", szóval akkor ismét nagyon erősen fontolóra vettem a türelmem növelésének lehetőségeit.
De egyelőre, csak gondolkozom, igyekszem látni a dolog előnyös oldalát, és reménykedem, hogy túléljük ezt is maradandó sérülések nélkül.
Merthogy mindennek ellenére, vagy mindezekkel együtt imádom!!