A múlt héten megkaptuk mindkét
lakótelepi bölcsiből az elutasító határozatot, helyhiányra hivatkozva.
nagyjából erre számítottam, és nem igazán mondhatom, hogy elkeseredtem.
Úgy gondoltam számunkra a legkedvezőbb az időszakor elhelyezés lenne,
mondjuk heti két napot dolgoznék, és ennyit lenne Dorka távol tőlem. A
főnökökkel való megbeszélés jövő héten vagy azután lesz, de érzem, hogy
megoldjuk ezt valahogy. Merthogy telefonos zaklatás következményként
elértem, hogy Dorkát felvegyék időszakos férőhelyre. Ami nagy szó,
hiszen az adott bölcsiben mindössze 5 ilyen hely van, és első körben
azzal sem bíztattak, hogy bekerül. Na, nekünk most úgy tűnik jól sült el
a dolog, de azért továbbra is nagyon furcsának tartom ezt az eljárást.
Na mindegy, jövő héten több infó lesz a részletekről. Azért amikor a
vezető azt mondta, majd megbeszéljük a szülői értekezlet időpontját,
kicsit úgy éreztem magam, mint akit kupán vágtak.
Furcsa, pedig ezt akartam, és tudtam, éreztem, hogy meglesz, mégis, most , hogy belegondolok abba, hogy a kis Angyalkámat beviszem valahová 20 idegen gyerek közé, idegen nénik közé, ahol kap majd egy jelet, nem leszek ott mellett, ha elesik, bántják, vagy csak egyszerűen egy ölelésre vágyik...szóval ettől megszakad a szívem.
Hogy lehet ezt túlélni? Főleg nekem, aki annyira de annyira tudok ragaszkodni.
Amikor eljött az idő, hogy nagy pocakkal már ne dolgozzak, annyira erős sírógörcs jött rám a tervezett utolsó nap reggelén, hogy nem tudtam bemenni dolgozni. És ami még szebb, ez a sírás egy hétig tartott, addig nem mozdultam ki a lakásból, mert bármelyik percben rám jött. Persze foghatjuk a hormonokra, de ahogy látom magam előtt Törpillámat, ahogy a kis copfps fejével hátranéz és bemegy a csoportszobába, hát, hogy is mondjam....kicsit bele vagyok halva.
Ma este olyan sokáig ölelgettem, puszilgattam, hogy majdnem megint együtt aludtunk el, de aztán mégis átvittem a helyére.
Olyan ügyes, pár napja már úgy alszik el, hogy szépen elköszönök tőle, betakargatom és kijövök. Ilyenkor annyira örülök, hogy soha nem dőltem be a "hagyjuk sírni, majd abbahagyja, és megtanulja" elméleteknek, mert lám eljön az ideje ennek is, már, hogy keserves sírás nélkül is ott hagyhatom és elalszik,
A mostani történésekben a legérdekesebb az, hogy milyen sokat és milyen választékosan beszél. Olyan fogalmakat használ, amit nem is tudom honnan vett, bár gondolom tőlünk hallotta.
Segédkezik nekem, tereget, söpör, kedvence minden, ami vízhez kötődik, ma körömkefével mosta a fürdőszobai tükröt:)
Ja, és a mai nagy esemény: személyi igazolványt csináltattunk neki. Az hagyján, hogy a kislányom végig rohangált az okmányirodán, de amikor a fényképezésre került sor, felállt a székre, nyomott egy "csízt" és elsőre csináltak róla egy tuti fotót. Édes volt, bár ezerrel pörgött:)
De én így imádom:):):)
Furcsa, pedig ezt akartam, és tudtam, éreztem, hogy meglesz, mégis, most , hogy belegondolok abba, hogy a kis Angyalkámat beviszem valahová 20 idegen gyerek közé, idegen nénik közé, ahol kap majd egy jelet, nem leszek ott mellett, ha elesik, bántják, vagy csak egyszerűen egy ölelésre vágyik...szóval ettől megszakad a szívem.
Hogy lehet ezt túlélni? Főleg nekem, aki annyira de annyira tudok ragaszkodni.
Amikor eljött az idő, hogy nagy pocakkal már ne dolgozzak, annyira erős sírógörcs jött rám a tervezett utolsó nap reggelén, hogy nem tudtam bemenni dolgozni. És ami még szebb, ez a sírás egy hétig tartott, addig nem mozdultam ki a lakásból, mert bármelyik percben rám jött. Persze foghatjuk a hormonokra, de ahogy látom magam előtt Törpillámat, ahogy a kis copfps fejével hátranéz és bemegy a csoportszobába, hát, hogy is mondjam....kicsit bele vagyok halva.
Ma este olyan sokáig ölelgettem, puszilgattam, hogy majdnem megint együtt aludtunk el, de aztán mégis átvittem a helyére.
Olyan ügyes, pár napja már úgy alszik el, hogy szépen elköszönök tőle, betakargatom és kijövök. Ilyenkor annyira örülök, hogy soha nem dőltem be a "hagyjuk sírni, majd abbahagyja, és megtanulja" elméleteknek, mert lám eljön az ideje ennek is, már, hogy keserves sírás nélkül is ott hagyhatom és elalszik,
A mostani történésekben a legérdekesebb az, hogy milyen sokat és milyen választékosan beszél. Olyan fogalmakat használ, amit nem is tudom honnan vett, bár gondolom tőlünk hallotta.
Segédkezik nekem, tereget, söpör, kedvence minden, ami vízhez kötődik, ma körömkefével mosta a fürdőszobai tükröt:)
Ja, és a mai nagy esemény: személyi igazolványt csináltattunk neki. Az hagyján, hogy a kislányom végig rohangált az okmányirodán, de amikor a fényképezésre került sor, felállt a székre, nyomott egy "csízt" és elsőre csináltak róla egy tuti fotót. Édes volt, bár ezerrel pörgött:)
De én így imádom:):):)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése