Illatod

Drága Kislányom!
Tegnap, amikor hazaértünk Veszprémből azon gondolkodtam, hogy fogok emlékezni a kicsi Dorkára pár év múlva. Az unokatesódiról sokat beszélgettünk most, feljöttek az emlékek abból az időből, amikor még Ők voltak ilyen picik, és bizony halványodnak ezek az emlékek. Néztem a fotókat, és így felidéződtek, de pár mozzanat, történés mindössze.
Én imádom a fényképeket, rengeteget készítek, főleg rólad, és azokat gyakran megnézem. Gyártom a videókat is, így a mozgásod, hangod, kacagásod is megmarad, hogy mindig újra elővegyem.
Egy valami van, amit nagyon szeretnék megőrizni, de nem tudok, az az illatod. Egyszerűen imádom...Beleszagolok a nyakadba, te mosolyogsz, és pedig próbálom elraktározni a kis molekulákat, hogy mindig emlékezzek rá.
Ahogy játszunk, és kiveszem a számmal szádból a cumit, nagyon közel hajoluk egymáshoz, nevetünk mindketten, és meg csak csodálom azt a fantasztikus baba-illatodat, ami számomra csak neked van. Amikor fűrdéshez készülődünk, vetkőztetlek, agyonra puszilgatlak közben, és érzem a tappancsaidat...Csak remélem, hogy ezeket sem felejtem el akkor sem, ha csak a fejemben, az orromban van róluk lenyomat.
Azt hiszem valami hasonlót érezhetsz te is, mert a legmegnyugtatóbb számodra, amikor sírsz, hogy megmarkolod a hajam, a szádba nyomod és úgy szívod, mint a cumit.
Nagyon szeretlek Életem!