Dorka 9. év

Drága Kislányom!
Ne haragudj, hogy ennyire megkésve teszem meg ezt a bejegyzést, de valahogy nem jutottam el idáig, hogy írjak neked. Fontosnak tartom továbbra is, hogy legyen nyoma a velünk való történéseknek, de néha nem foglalkozom ezzel eleget.
Ez nem azt jelenti persze, hogy nem gondolok erre, csak tudod van, hogy a helyzetek megélése sokkal, de sokkal fontosabb, mint azok lejegyzése. És azt hiszem mostanában ilyesmik történtek.
Szóval elérkeztél a kilencedik születésnapodig, van egy gyönyörű 9 éves nagylányom, aki néha már olyan, mint egy igazi kiskamasz, néha bebújik az ölembe, mint egy kisbaba, néha felesel, mint egy nagykamasz, néha csak úgy dühös lesz, majd édes, kedves...szóval sokmindent mondhatok, de azt semmiképp sem, hogy unalmas veled az élet.
Kicsit az adatok: 34 kg vagy, és 135 cm, szereted továbbra is az iskolát, Zita, az osztálytanítód nagyon fontos ember számodra. Tudsz kötni, horgolni, nem is akárhogyan, szereted a kézműveskedős dolgokat, szívesen segítesz a konyhába (amire sajnos a kicsi konyha miatt nagyon kevés a lehetőség), pakolni nem szeretsz, de amihez kedved van a házimunkában azt szívesen és lelkesen megcsinálod. Kedvenced talán a boltbamenetel egyedül, de ablakpucolást is nagyon bírod.
Szeretsz lubickolni, a legnagyobb kikapcsolódás számodra a víz.
Továbbra is nagyon bátor vagy, vagy talán merész is, ami engem nagy aggodalommal tölt el. Tudom, paraanya vagyok, mondom is mindig, de annyira szeretlek, hogy még a gondolatától is elborzadok, hogy valami történjen veled.
Tudod nagyon nehéz eltalálni azt a határt, amivel megóvhatlak, de nem ijesztelek el dolgoktól, amivel hagyom, hogy bátor legyél, de felhívom a figyelmed a veszélyekre.
Nagyon szeretem benned a kezdeményezőkészségedet, az nagy önállóságodat, de van, hogy teljesen bizonytalanná tesz, nem tudom, mit kezdjek vele. Nem akarom átadni neked a félelmeimet, amik sokszor inkább szorongások, ugyanakkor fontosnak tartom a józan megfontolást sok esetben.
Nem tudom mi a jó módja annak, hogy megmutassam neked, a határok, korlátok nem kizárólag határolnak és korlátoznak, hanem kapaszkodót is adnak számodra, amit használhatsz.
Te vagy az aki a legmagasabb sziklára akar felmenni, a legmesszebb akar bemenni a Balatonba, aki a legkülönlegesebb ételt is megkóstolja, szóval ennek van egy csomó előnye, és van néhány hátránya is.
Nagyon szeretném, ha ebben megtalálnánk az egészséges egyensúlyt.

Az utóbbi időben sok indulat feszült benned, ami váratlan helyzetekben tört elő, és bizony lesodort mindent körülötted. Azt mutattad ilyenkor felénk, hogy dühös vagy, nincs szükséged senkire és semmire, és mindenki hagyjon békén. Ez nagyon rosszul esett nekem, és nagyon megnehezítette, hogy kapcsolódjak hozzád.
Aztán az iskolában eljött a teremtés epocha, hallottunk Zitától arról, hogy miről is szól ez az időszak. Elmondta, hogy ebben a 9 éves életkorban kezd kialakulni az a tudat, hogy ha valamit teszünk, annak következménye van. Hogy a bűnnek büntetés az ára, mint a Paradicsomból való kiűzetésnél.
Részt is vette a Paradicsomi játék előadásában, ami azt gondolom nagyon jót tett nekem.
Elhatároztam, hogy erős és kitartó leszek, és bármennyire is lövöd felém a nyilaidat egy ilyen feszült helyzetben, én a szeretetemet fogom tükrözni feléd. Elfogadtam, megértettem, hogy a kirohanásaid igazából segítségkérések, amik arról szólnak, hogy szeressetek még jobban. Igyekszem ezt meghallani ezekben a helyzetekben, és azt hiszem működik.
A kapcsolatunkban most van egy olyan közelség, amit én nagyon hiányoltam, és azt hiszem te is.
Továbbra is vannak dühös jelenetek, amikből nem mindig sikerül kijönni, de azt érzem, hogy egyre inkább át tudom neked adni mennyire szeretlek, és egyre inkább eljut a szívedig.
És ez nagyon fontos nekem.

Szóval drága 9 éves nagylányom, ez és ez és mégegyszer ez  a legfontosabb számomra: szeretlek, nem tudsz olyat tenni, hogy ne szeretnélek. Te tettél engem anyává, neked köszönhetem ezt a csodát, és nem tudok ezért eléggé hálás lenni.

Nimród 6. év

Drága Kisfiam!
El sem hiszem, hogy már hat éves vagy. Amikor én ennyi idős lettem, már készültem az iskolába, mivel nyáron születtem, neked még van egy éved. Bár az óvónénik szerint teljesen érett vagy az iskolára, jó, hogy mégy van időd óvodázni egy kicsit. Te mondjuk szerintem már mennél, de ennek az oka talán az ebéd utána alvás teljes utálata.
Fogaid már intenzíven potyognak és lassabban nőnek, eddig négy kiesett, három kinőtt, a negyedikre nyár óta várunk, és persze a négy nagyörlőd is kinn van már.
Imádod a focit, amit nagy bánatunkra most szüneteltetünk, te úgy is mondod mindenkinek, hogy jársz focira, bár november óta nem voltunk, mivel a terem messze van. Az edző visszavár, azt írta nekem nagyon ügyes vagy, és megkedvelt téged.
Egy kicsit az adataid, 21 kg vagy, és kb 125 cm, igazi nagyfiú vagy. Nagyon szeretsz legózni, autózni, rohangálni, de igazán tényleg a foci a legfőbb befutó nálad.
Van, hogy itthon előszeded a fociruhádat, sprortszárral együtt és beöltözöl.
Nagyon bújcizós vagy, és remekül kommunikálsz, a beszéd nagy fegyvered. Imádom a beszélgetéseinket, hogy milyen érdeklődő vagy mások iránt.
Most karácsonyoztunk a keresztanyuéknál, ahol sok távolabbi családtag is jelen volt, és csak ámulva hallgattam, hogy társalogsz velük. Okos kérdéseid voltak, és olyan valódi párbeszédek hangzottak el, ami még a felnőttek részéről is ritka. Józsi papa el volt ámulva rajta, hogy milyen okos vagy.
Ma reggel megbántódtál valamin, és pityeregve jöttél hozzám. Felvettelek az ölebe, megölelgettelek. Akkor ez a párbeszéd zajlott le közöttünk:
- Anya, te tudod, hogy a Mama nem engedi, hogy sírjak?
- Melyik Mama kisfiam? (A Pepe mama ott volt, és épp a Sopronihoz készültünk, nem tudtam minek szól a megjegyzés.)
 - Hát a Pepe mama.
- Hm....
- Azt mondja, hogy én kemény vagyok, de nem vagyok kemény...
- Fiam, az aki tud sírni, az tud igazán kemény is lenni...

Annyira jó érzés számomra, hogy látom, ezeken a dolgokon elgondolkozol, mérlegelsz, és beépíted magadba, azt, ami számodra fontos és használható.

Mostanában megszeretted a fejtörőket, szülinapodra kaptál egy kis könyvecskét Grétitél, nagyon szereted tölteni a feladatokat benne.
Apropó szülinap... nagyon szeretted volna, ha tartunk neked egy igazi szülinapi bulit, így tartottunk. Nagyon sokat készültem rá, de megérte, remekül sikerült. Meghívtuk az ovis barátaidat, és eljött Dorka iskolájából Ginus, Emma, és Emma tesója Olivér. Dorkával együtt ők voltak a csapatkapitányok, így játszottunk vicces játékokat. Mindenki nagyon élvezte. Címert készítettek a csapatok, nevet választottak, pingponglabdával egyensúlyoztak, egymást etették késsel villával, szóval volt nagy nevetés. Gyártottunk együtt szendvicseket a bulira, és nagyon finom csokis vaníliás tortát sütöttem neked, ahogy kérted.

Szóval egy igazán jól sikerült bulid sikeredett, amit nagyon élvezett mindenki, én is.

Aztán persze volt soproni ünneplés is, és a keresztanyuék is meglátogattak, hogy megköszöntsenek. Sopronban gyönyörű idő volt még, így hatalmasat kirándultunk.

Köszönöm Kisfiam, hogy engem választottál anyukádnak, Te és Dorka vagytok a legjobb, amit történhetett  velem. Egy csoda vagy, és az én csodálatos fiam már hat éve. Nagyon szeretlek.

Borúsan, derűsen

Azt hiszem, még nem telt el ennyi idő két bejegyzésem között. Utoljára még a nyaralásról írtam, most pedig már novembert írunk. Sok dolog megváltozott bennem, amióta véget ért a nyaralásunk.
Miután hazajöttünk elmentem a régebb óta húzódó orvosi vizsgálatomra a rheumatológiára, és nem lettek túl jók az eredményeim. Nem részletezem, a lényeg az, hogy egy vérvételi eredmény olyan volt, ami autoimmun betegségre utalhatott. Megjártam a poklot, végignéztem mindent, gondoltam a legrosszabbra, és persze az orvoshoz, aki elvileg hozzáértő jó sokára volt időpontom. Nagyon megzuhantam lelkileg főképp, és igazán ez az egészségi állapotom miatti aggódás azóta is tart. Most talán úgy tűnik mégsem autoimmun, viszont ezekben az orvosokban elveszett a bizalmam, holnap megyek egy másik háziorvoshoz.
Közben rontott a helyzeten, hogy a magas húgysávszintre felírt gyógyszerre érzékeny voltam, a májfunkcióm tropa lett és nagyon nagyon rosszul voltam. Meglátjuk mi lesz tovább, ami biztos, azóta átszövi a napjaimat a betegségtől való szorongás.
De mégis miért is kaptam ezt? Mit tanulhatok ebből?
Valahogy azt éreztem, és nagyon a bőrömön persze, hogy semmi nem tart örökké. Hogy a gyerekek, akik most még velem akarnak összebújni, és lefárasztanak a folyamatos foglalkoztatással, rövid idő múlva már nem velem akarnak csevegni, nem hozzám futnak, nem én leszek a világ legszebbje, legokosabbja számunkra. Mindaz, amiért panaszkodom, sóhajtozom, mindaz ami fárasztónak tűnik, abban a megvilágításban, hogy "meddig lesz ez így?" teljesen mást jelent. Látom-e őket felnőni, mi lenne velük, ha nem lennék, hogy bírnák ki nélkülem, mi lenne, ha látnának nagyon betegnek, ott leszek-e még az Anyák napján...ilyen, és ehhez hasonló gondolatok cikáznak a fejemben. Egyelőre nem tudom, hogyan lehet ezeket leállítani, de az agyalás leállításában soha nem voltam jó.
No, de most megpróbálom elterelni a gondolataimat rájuk, végül is csak róluk szól ez a blog.

Dorkám elkezdte a harmadik osztályt, talán kicsit jobban indult a tanév, a felkelés még mindig nehéz, de ez gondolom csak rosszabb lesz később.
Idén a mesterségekről tanulnak, mennek majd igazi kovácsműhelybe, és jövő héten megismerkednek a gyapjúval, három napig erről szól majd minden napjuk, hogy hogyan lesz a nyers gyapjúból fonal. Úgy irigylem, jó lenne valahogy bekérdzkeni:) Elkezdtünk Ginussal kórussal járni, Nimródot is vittem, tetszett is neki, de inkább a focit választotta, ami nagy bánatomra épp egy időben van a kórussal. Ez a Csíkszerda, és Tóth Árpi, egy csoda, jó, hogy megismertük.
Egyelőre sportolni nem jár Dorka sehova, de gondolkozunk azon mi is lenne jó neki. Tegnap például az apjával lebiciklizett 15 km-t. Nagyon erős, kitartó, elszánt, sportos, szereti a kihívásokat, és kell is neki. Valami, az iskolával kompatibilis sport lenne jó.
Az olvasásban egyre ügyesebb, lassan, de egyre pontosabban olvas. A suliban megnéztem a szépírás füzetét, gyönyörűen formázza a betűket.

Nimród elkezdte az utolsó évét az óvódában, el sem hiszem, hogy jövőre iskolás lesz. Folytatva a nyári őrületet, meg van bolondulva a foci minden formájáért. Már igazi stadionban, meccsen is voltak apukájával, a Kispest-Diósgyőr meccset nézték.(Nimród szerint Mogyorósvár:)))Elkezdett fociedzésre járni a Pénzügyőr csapatához, heti kétszer van edzés, imádja. Az edző nagyon jó fej, most intézzük  a leigazolást, hogy tudjon meccsre is menni.
Nagyon gyors, ügyes lelkes, és nagyon figyel, mit mond az edző.

Ami nehéz most a gyerekekkel kapcsolatban, hogy nagyon sokat veszekednek. Néha az az érzésem, ha fél méternél kisebb köztük a távolság, tuti balhé van. Mi is ilyenek voltunk sajna, de remélem, ez majd lecseng és átmeneti állapot. Gonoszkodnak egymással, főleg Dorka közelít sunyin Nimródhoz, és direkt idegesíti, Nimród meg pillanatok alatt bepörög, és üt, kiabál mar. Általában ez a forgatókönyv.

Kép nap múlva Robi utazik Dániába, 10 napig nélküle leszünk. Még soha nem volt ilyen hosszú távollétünk egymástól. Hogy Nimródot idézzem: "Nem tudom, hogy bírjuk ki nélküle."

Nagyon szeretem őket, a mindeneim.

Szeptember, az évnyitó.

Október.

Nyaralás 2018 Balatonfenyves

Ez amit várunk egész évben, a balatonfenyvesi két hét. Amit legjobban szeretek, mikor hallom a képzelt füleimmel 30 év múlva, hogy a gyerekeim mesélik, hogy milyen jók voltak azok a fenyvesi nyarak. Hogy együtt nosztalgiázunk arról milyen, amikor a kocsiból kiszállva megérezzük azt az isteni fenyő illatot, hogy hogyan keressük a mókusokat, hogy milyen köveket szedtünk a partól.
Annyira szeretem várni ezt a nyaralást, minden idegeskedésével, pakolásával együtt.
Most éppen túl vagyunk a két héten, Fenyvesről Velencére jöttünk, és itt ráhúzunk még egy hetet a nyaralásra.

Idén Csabi hozta Fenyvesre Almádiből a gyerekeket, és aztán velünk töltött pár napot.
Kicsit hűvösben érkeztünk, de két nap kellett, és kihírdették a kánikula riadót, ami azóta is tart. Szóval a nyaralás időpontját jobban meg sem választhattuk volna.
Kezdődött azzal, hogy Robit megkértem, ha úgyis itt van Csabi, menjünk el kettesben Kapolcsra. Idén úgyis elmaradt a szülinapi ajándékom, ha elvisz és egy jó VadF koncerten kitombolhatom magam, akkor ezt betudom ajándéknak. Így is volt, a buli annyira jól sikerül, hogy a másnap az, khm...szóval kemény volt.
A nyaralással kapcsolatban abban maradtunk, hogy az időjáráshoz igazítjuk a programot. Most látom így visszagondolva, hogy mindig volt bennem valamennyi görcs, hogy az mégsem járja, hogy nyaralni megyünk, és nem megyünk sehova csak vagyunk. Idén ezt valahogy sikerült elengednem, és úgy gondoltam, tegyünk úgy, ami a legnyugisabb, a legpihentetőbb, és amiben mind a négyen a legjobban érezzük magunkat. Ha kánikula van, strandoljunk, medencézzünk, balatonozzunk, csak úgy legyünk.
És így is lett. És azt hiszem, így visszagondolva ez volt a legpihentetőbb és a legnyugodtabb nyaralásunk eddig.
Nem hiányzott senki és semmi. Két napra még lejött Csibe Konival, az is nagyon jól sikerült, kicsit kibillentünk a mindennapokból, jó volt egy új játszótárs a gyerekeknek, mi meg rengeteget beszélgettünk Csibével.

Nimród megtanulta hintában lökni magát a strandon, amit hatalmas teljesítménynek értékelt, aztán gyakorolta is sokat. Ami még vele kapcsolatos nagy dolog, hogy sok küzdelem árán kiesett a negyedig foga, a felső egyik metszőfog. Nem tudom hány alkalommal ütötte bele ebbe-abba, dőlt belőle a vér, próbálta kihúzni, úgy, hogy fagyival jegeltük az ínyét, végül egy ilyen beütés után végre ki tudtuk húzni közös erővel.
óbá
Több felfedezést is tett, például rájött, ha ő most 6, Dorka 9, akkor jövőre ő 7 lesz, Dorka 10, aztán 8-11 szóval soha nem fogja utolérni Dorkát. Ezen egy kissé elkenődött, majd kicsit később visszajött, és elmondta, hogy de, mégis, ha Dorka meghal, akkor majd utol éri, hiszen aki meghal az nem lesz több éves.
Persze azt sem tudtam, hogy röhögjek, kiakadjak, vagy csodálkozzak azon milyen okos, így mindhárom megvolt.
Egyébként a számolással kapcsolatos dolgaira többször rácsodálkoztunk, például csak megszólalt, hogy Csibéék páratlanul vannak a családban, mert hárman vannak. Aztán ezt teszteltem egy kicsit, simán megmondta kisebb számokról, hogy melyik páros, melyik páratlan.

A nyaralás végére sajnos napszúrást kapott, ez azért felborította a program végét, egy átüvöltött, áthányt, lázas éjszaka nélkül azért jobban el tudtam volna képzelni a végét, de úgy látszik ezt is ki kellett próbálni, így a tábortűz meg a strandolás helyett egész nap a szobában voltunk.

Dorka nagy örömére egy fekete kismacska tévedt felénk, az ő idejét az utolsó napokban a macskaszelidítés kötötte le, ami nem járt átütő eredménnyel, sikerült kifognia egy igazán önálló és öntudatok kölyökmacskát. Bámulatos volt, hogy milyen kitartással etetgette, hívogatta, próbálta magához édesgetni. Azért nem bántam annyira,hogy ez nem sikerült teljesen, mert fogalmam sincs mit tettem volna, hogy a végén velünk akar jönni a cica.

Kipróbáltuk ismét a zsebpénzezést, de nem voltak plusz pénzek plusz melóért, mert nem dolgoztunk, nem takarítottunk.
Azt láttam, hogy a pénz csak addig érdekli őket, míg téma. Kétszer kaptak zsebpénzt, ez elég volt arra, hogy szabadon költhessenek, és megtapasztalják, hogy milyen értéke van dolgoknak.
Első alkalommal ezer forintot kaptak, Dorka egy pénztárcát vett, apjának egy újságot, aztán még a későbbi pénzéből jégkását. Nimród a piacon vetetett velem a turiban magának focis polót, majd a második alkalommal azonnal egy fagyit vett a pénzén.
Jövőre újra próbálkozunk.

Dorka is és Nimród is nagyon élvezték a vizet, Nimród már le tud bukni az orra befogása nélkül, Dorka meg szinte fel sem jön a víz alól.

Most éppen Velencén vagyunk, már megjártuk a strandot, kicsit szomorkodunk, hogy el kellett hagynunk Fenyvest. 17.-én viztúrázni megyünk a BMSzKI csapattal a Gemencbe, aztán lassan vége a nyárnak.
Csokibarna Drágaságaim imádlak benneteket. Képeket később.
Balatonfenyves:

Velence Ginussal:

Egy kis nosztalgia régi nyarakról, keresztgyerekekkel

Idén is csakúgy, mint a múlt évben időben elkezdtem szervezni a nyarat. Annak ellenére, hogy most otthon vagyok, szerettem volna, ha mennek a gyerekek a rokonokhoz, hiszen az nekik egy igazán különleges alkalom, nekünk egy kis kikapcs, a rokonoknak meg egy más élmény velük, mint az év közbeni egy-egy nap. Emlékszem, amikor én elhoztam Petrát, Fannit, Katát, Gergőt milyen jól éreztük magunkat. Abban ugyan nem volt sok nyaralás, Petra volt velünk náhányszor, Fanni is, Gergő már nagyobb volt, amikor eljött velünk Fenyvesre, akkor már a gyerekek is megvoltak.
Szóval abból indultam ki, hogy én mennyire szerettem, amikor nálam lehettek ők, hogy készültem, hogy élveztem, hogy élvezték a programokat, az együttléteket. És az, hogy most is felemlegetik ezeket, igazán nagy öröm nekem. Igaz, hogy ennek az időnek a nagy részében nekem még nem voltak gyerekeim, bár olyan együttlétünk is volt. Arra is emlékszem, milyen örömmel csomagoltam a hátizsákot a kis elemózsiákkal, tervezgettem merre menjünk, találtam ki mindenféle érdekességet. Így jártunk többször a Budai hegyekbe, Gyerekvasúton, Gyerekszigeten, Margitszigeten, Palatinus strandon, vittem Fannit magammal Pécsre, mikor Kata született, bejártuk Budapestet, metróztunk, villamosoztunk, Vároligeteztünk....fel sem tudom sorolni.
Szóval én azt gondolom, hogy ez jó, és amennyire rövid távon talán fárasztó, épp annyira feltöltő hosszú távon.
Az is fontos nekem, hogy a gyerekeknek legyen kapcsolatuk a nagycsaláddal, nagyszülőkkel, unokatesókkal. Mi nagyon sokat voltunk a nagymamánknál, ahol voltak unokatesóink, együtt aludtunk, együtt röhögtünk, játszottunk bálosat míg a felnőttek valóban valami buliban volta, most meg alig tudunk egymásról valamit, van olyan unokatesóm, akiről semmit.
Én nagyon nem szeretném, ha a gyerekeim felnőve ne ismernék az unokatesóikat, a nagynénik nagybácsik valamiféle távoli emlékek legyenek számukra.
Én, az adott helyzet örömén kívül ezért is tartottam mindig fontosnak, hogy a kapcsolatokat ápoljuk.
Most a keresztgyerekek kamaszkorba értek, ez most nem annyira egyszerű. Régen, amíg kicsik voltak a szervezésbe kellett több energiát fektetni, most inkább az a nehéz, hogyan találjak hozzájuk kapcsolódást.
Mikor van idejük, mi az ami érdekli őket, mi az a közeledés, ami nem terhes számukra, ugyanakkor érezteti velük, hogy mennyire fontosak, és mennyire szeretem őket.
Tudom, hogy a gyerekek a kamaszkor után visszatalálnak a szülőkhöz, ha alapvetően jó alapokon nyugszik a kapcsolat. No de mi a helyzet, a keresztgyerekekkel? Adtunk egymásnak annyit, hogy visszatérjenek? Hogyan szólítsam meg őket? Hogyan kapcsolódjunk, ha nem érzem a közeledésüket? És az igazán nagy kérdés számomra, mit kezdjek mindezzel, ha a tesómmal, aki éppenséggel az anyjuk nem találom a közös hangot.
Nem akarom egy kalap alá venni, a tesómmal való egyet nem értést a hozzájuk fűződő kapcsolatommal. De fogalmam sincs hogy kell ezt csinálni.
Tudom, közeledni kellene és békejobbot nyújtani, megbeszélni, újragondolni, de nekem ehhez most egyszerűen nincs kedvem...nem ez nem jó, nem kedvem nincs hozzá, hanem nem akarom. És nem dacból nem akarom, az a lendület elmúlt, hanem azért nem akarom, mert ez a módszer eddig nem vált be nálam.
Eddig én voltam a nagytesó, aki aggódik, tervez, elnéz, nem haragszik a 3 órás késésért, nem haragszik meg, ha nem veszik figyelembe az igényeit, tekintettel van arra, hogy a másiknak kevesebbje van, és inkább ő tesz bele többet, meghallja, ha baj van, telefonál, beszélget, segítséget szerez, sógort ugraszt...de ebből nekem most elég.
Arra jöttem rá, hogy ez elmúlt egy évben ez az egyensúly köztem és a tesóm között olyan szinten megbillent, ami nekem már nem jó. És ugye ki változtasson, az akinek nem jó, azaz én.
És az én változtatási eszközöm most az, hogy távolabb helyezkedem, kivárom amíg leülepszik bennem minden, nem játszom a nagyvonalú nagytesót, mert ez nekem most nagyon nem esik jól.
Csak nagyon félek, hogy közben hogyan tarthatom, építhetem a kapcsolatom a keresztgyerekeimmel.
Fannival talán egyszerűbb a helyzet, ott nagyon szilárdak az alapok. Kata egy rejtély számomra,nem tudom, hogyan lehetne közelebb kerülni hozzá, néha olyan számomra, mintha láthatatlan lenne. Nem tudom mi a hozzá vezető út.
Gergővel sokkal kevesebbet tudtunk együtt lenni. Nagyon okok, helyes srác, de igazából alig tudok róla valamit. Az ajándékait gyakran eltaláltam, de most már a mértét sem tudom biztosan.
Múltkor volt egy remek beszélgetésünk, amiben elmondta, hogy pszichológus akar lenni, erről sokat beszéltünk, de azt hiszem azt is túlbeszéltem, mert nagyon szeretem ezt a témát. Legközelebb megpróbálok inkább hallgatni.

Szóval így vagyok most ezekkel a dolgokkal.
A tesómmal kapcsolatban, hogy hogy is jutott ez a bejegyzés idáig...szóval náluk voltak a gyerekek, és a kb. egy éve tartó negativizmusa odáig ért el, hogy a beszámolójában, amit a gyerekekről mondott kizárólag negatív dolgok hangzottak el. Kezdve onnan, hogy nem tud aludni tőlük, mert csámcsognak, csikorgatják a fogukat, Nimród pisilni ment éjszaka és sírt, hogy állandóan veszekednek, hogy mindig foglalkoztatnak valakit, hogy reggel nem tud egy újságot nyugodtan elolvasni tőlük, hogy nincs reggele, de estéje sem, mert ettől már este hulla fáradt....
Szóval ilyeneket hallgattam, próbáltam közben mentegetni őket, aztán mikor az érkezésünkre hasonlóan elkezdődött, hogy mikor visszük őket haza, és fél napon ment a kiakadás, ez bizony belőlem is a legrosszabbat hozta ki, felemlegettem, hogy mikor nálam voltak az ő gyerekei, én mindig vagy vittem, vagy hoztam őket, neki ez eszébe sem jut, hanem kiakad, ha vasárnap viszem oda az enyémeket, hiszen a hét hétfővel kezdődik, és ha még éjszakát maradnak ott a nagybátyjukkal, Csabival, mikor eredetileg azt mondtam vasárnap mennek el.
Aztán letette a telefont.
Nem igazán értettem magam, miért érvelek ilyen dolgokkal, ez nem ok, hiszen örömmel vettem, hogy nálam voltak a keresztgyerekeim.
Aztán, amikor a beszélgetést visszapörgettem magamban, rájöttem, hogy a sok negatív, amit a gyerekeimre mondott hozta ki ezt belőlem.

Nem bánom, hogy most ez van, kellett nekem egy kis elgondolkozás, mit adok, meddig, kinek, miért, önzetlenül, de miért is?
Meglátjuk mi lesz.
Jó kis poszt lett ebből, nem is babanaplóba való, de legalább kijött.

Ami ebből a gyerekeimre tartozik, az az, hogy nem mindig tudom, hogy mi a jó módja, de kiállok értük. Nem osztom meg velük most ezeket, kicsik még ahhoz, hogy a köztem és a tesóm között most zajló dolgokat értsék, hiszen én sem értem, de azt gondolom így is őket képviselem, és ezáltal is magamat. Mert magamért is kiállok. Most ennyi.

Itthonról

Több, mint egy hónapja itthon vagyok, nem dolgozom, ami teljesen új helyzet az életemben, az életünkben.
Azt hittem, vagy nem is tudom hittem-e igazán, hogy egyszerűbb lesz valamiféle struktúrát beállítani sz életembe, egyelőre azonban kínlódok ezzel. Ami mindenképp pozitívum, hogy Nimród sokkal kevesebb időt tölt az óvodába, ha nincs semmi dolgom, akkor fél9-9re viszem és fél4-4 kor elhozom. Ez ugye egészen már, mint a 7-17ig ottlét. Arról persze nem is beszélve, hogy egy sokkal kevésbé fáradt, és hajszolt anyukát kap.
Dorkával a torna abbahagyása óta még kevesebb a konfliktus, bár én továbbra is nehezen tudom megemészteni ezt a változást, be kell lássam, hogy rá kifejezetten jó hatással volt Főként mivel már április óta tart ez a korai nyár, így rengeteg időt töltünk kinn.
Csütörtökönként múlt héttől Dorka Juliéknál van, ami szintén nem nagyon fért bele az életünkbe addig míg hétfőn és szerdán tornázott.
Ami nem változott nála, az az érzékenysége, látom sokszor olyan, mint én, lelkesen készül valamire, hogy másnak örömet okozzon, és amikor mégsem azt a reakciót kapja, teljesen elkeseredik. Annyira meg tudom érteni, ugyanakkor igyekszem segíteni neki, mert bizony sok esetben a köszönet a másik felé benne sincs meg. Ma például hazahozta az a kistáskát, amit Nimród névnapjára tervezett odaadni, de nem készült el vele, szóval jó sokat dolgozott rajta.
És Nimród csak úgy ledobta a székről. Szerintem azt gondolta valami horgolásom került oda, ezért nem foglalkozott vele, de Dorka teljesen lelombozódott, főleg, hogy még Robi is inkább azzal foglalkozott, hogy üljön rendesen az asztalnál. Kellett egy kis idő, hogy megnyugodjon, szerintem még így sem teljesen engedte el a dolgot. Nekem az is nehéz ilyenkor, hogy a kezdeti elkeseredést aztán felváltja valami iszonyú cinikusság és gúny, úgy vagdalkozik, és bánt meg másokat, amit meg aztán nem lehet szó nélkül hagyni...mondom, tiszta anyja:)

Nimródnak is vannak nehéz időszakai a nap során, a játszótérről való hazajövetelt kifejezetten hisztivel díjazza, azonban a reggeli indulás, köszönhetően a nyuginak, nagyon jól megy.
Igyekszem minden nap a "Nimródidőt" biztosítani, ami 10 perc, amiben csak azt csináljuk, amit ő akar. És számomra meglepő módon, én is élvezem, és át tudom magam adni valóban a játéknak. És a fantáziája mindhhez...ma például három másfél litere, egy félliteres palackból, egy könyvből legyártotta az ellenségeinket. Fegyvereink voltak: nekem egy fésű, és egy henger amire szalag volt tekerve, neki pedig egy kinder belső, amiben egy katicára festett  kő volt.
Felállított a nappaliban ez ellenségeinket, nekünk meg a megadott fegyverekkel le kellett dönteni őket.
Persze győztünk.:)
A játszótéren kedvenc elfoglaltsága a foci, ami nagyrészt abban merül ki, hogy vagy áll a kapuban, vagy a pálya közepén, és kiabál a többieknek, hogy passz, passz. Nagyon vicces, de legalább közben tudok horgolni:)

Dorka kedvene mostanában a szomszéd házban lakó Eszter Paff kutyájával való séta. Eszter nagyon kedves, Dorka imádja a kutyust és viszont, é pedig örülök, hogy van egy fogadott állata, akivel nekem még minimális gondom sincs. Jövő héten mi fogunk Paffra vigyázni, már nagyon várja.

Most nyugovóra térek, később még folytatom.
Imádlak benneteket büdös kölkök:)))

De őszintén...-Nimród
Mondtad ma már?...-Dorka

Tavaszodunk

Azt hiszem, még soha nem volt ennyi kihagyásom a naplózásban, és remélem nem is lesz. Eddig még csak az év kezdődött el a naplóm szerint, közben meg már április közepe is elmúlt, odakinn ragyog a nap, a gerlepár a hálószoba erkélye elé rakta meg fészkét, a gyerekek csak úgy nőnek, szóval jó sokmindent kihagytam, de most próbálom pótolni.
Talán kezdem visszafelé. azaz a mostantól. Ami nagy változás nálunk, hogy egy hete fizetetlen szabadságon vagyok, amit egy évre kértem a munkahelyemtől. Ez így leírva nagyon egyszerűen hangzik, de közel sem az, mindezt nagyjából négy hónapnyi gondolkodás, tervezgetés előzte meg.
Ennek legnehezebb része, hogy elengedjem a félelmet azzal kapcsolatosan, hogy kiszolgáltatottá válok, hogy függök valaki mástól, aki jelen esetben a férjem. Nem egyszerű lépés ez, hiszen 16 éves korom óta mindig dolgoztam valamit, a Dorkával minimum két évre szánt itthonlétben is már Dorka 9 hónapos korában vele együtt jártam egy gyerekházba dolgozni, illetve adtam szupervíziót. Most jutott eszembe- és ez kicsit segít - hogy most ezt az időt visszaveszem magamnak. No, máris könnyebb.
A döntésemnek több oka van. Kezdődött a szakmai résszel, tavaly, mikor elment a szakmai vezetőnk, volt egy viszonylag hosszú gazdátlan időszak, amiben egyszer úgy ébredtem fel, hogy megpályáznám ezt a pozíciót(amit persze ki sem írtak). Beszéltem a kollégáimmal, a volt főnökömmel, akik nagyon örültek, biztattak, és támogatták az ötletemet. Azonban csak pár nap telt el, amikor kiderült, szó sincs pályázatról, ide kerül egy kolléga, aki eddig másutt volt vezető, ahol az a munkakör megszűnt. Ez elég nagy törés volt nekem, de bizalmat szavaztam az új rendszernek, az új embereknek, ez a bizalom azonban hamar ledőlt. Olyan vezetőm lett, aki szakmailag, lendületben, határozottságban nagyon távol áll attól, ami számomra komfortos.
Még inkább elfogyott a lelkesedésem, és persze ettől még el lehetne ketyegni egy munkahelyen, de én nem az a fajta vagyok.
Ekkor kitaláltam, hogy meg kellene próbálnom kidolgozni annak a rendszerét, hogy szabadúszóként dolgozhassak, és erre szükségem lenne egy évre.
Robi teljes mértékben támogatott, míg én kiszolgáltatottságról beszéltem, ő befektetésről, amit meg kell próbálni. Ez sokat segített nekem, így jutottunk idáig.
A másik ok, ami e mellett szólt, az a családi rész, melyben egy rohanás volt folyamatosan az életünk, ahol nem is ismerem Dorka osztálytársait, ahol Nimród napi 10 órát tölt az óvodában, amiért nem rajong túlzottan. Szóval nem akarom, ezt az életformát még 10 évig folytatni, miközben ők felnőnek, mi meg veszekedéssel töltjük a napjainkat. Ha képes vagyok megalapozni azt, hogy szabadabban, kevesebb kötött idővel keressek pénzt, akkor hosszú távon javul az életminőségünk. Szóval most itt tartunk, Nimródot minden reggel én viszem, általában fél9-9 körül érünk be az oviba, előtte játszunk, van Nimród-idő, ami rövid ugyan, de azt tesszük ketten, amit ő szeretne (kardozás, kocsizás a sláger), és már ő mondja, hogy induljunk. Amint lehet és tudok megyek érte az oviba, fél 4-4 re, így három órával növekedett az együtt öltött idő mennyisége. Most éppen kivettünk két napot, mert éjszaka köhögött, de így ez is teljes lelki nyugalommal történik.
Dorkáért már tudtam menni múlt héten a suliba, jó korán értem oda, nagyon örült, és jó volt a hazafelé út is.
Itthon is elkezdtem rendezni a környezetünket, minden napra találok valamit, már csak pihenni kellene megtanulni.

Ami még nagy változás, és számomra nagyon megrázó, hogy Dorka abbahagyta a tornát. Régebb óta mondogatta, hogy nem akar menni, de nem igazán tudtuk, hogy mivel teszünk jót, kitartásra bíztatjuk, vagy hagyjuk, hogy nem menjen. Beszélgettünk erről Zitával, aki teljesen ránk bízta a döntést, azt javasolta, akkor lépjük ezt meg, ha mi el tudjuk ezt engedni.
Aztán egy versenyen az egyik edző teljesen véletlenül lehülyézte Dorkát, amit én és Dorka is hallottunk. Egy hétig minden nap sírtam e miatt, forgattam magamban a gondolatot, hogy Dorka ne tornázzon tovább. Dorka már előzőleg, mikor még a beszólás előtt megosztottam vele a gondolataimat, azt mondta szüneteltessük a tornát egy évre, inkább lovagolna. Szóval ő már elengedte ezt a dolgot, nekem még most is nehéz. Volt egy igazán kellemetlen levélváltásom az edzőkkel, ami segítette az elengedést, de még most is, amikor írok róla szorul a torkom.
Dorkán azonban azt látom, hogy felszabadult, jól érzi magát, izeg-mozog, és egy szóval sem említi a tornát. Felvetettem neki, hogy menjünk be egy tálca sütivel elköszönni, de nem akart. Most itt tartunk.

Fogadóórán is voltunk március végén Zitánál, ahol majd másfél órát beszélgettünk. Az egyik téma a torna volt. Több területen nagyon hasonlóan látjuk Dorkát. Ami meglepő volt számomra, hogy az iskolában Dorka heti többször panaszkodik gyengeségre, hasfájásra. Zita ilyenkor vár, Dorka kap egy kis külön figyelmet, és aztán helyreáll minden.
Továbbra is megvan, hogy nehezen lép át egyik fázisból a másikba. Azt mondta Zita, hogy egy szanngvinikus természetet lát kibontakozni Dorkában, de még korai így tipizálni. Nagyon szereti az euritmiát, a kézimunkát. Olvasásban kicsit lassabb, de nincs ezzel semmi gond.
Szeret iskolába járni, jól van az osztályban, több barátja van, sokkal több osztálytársát emlegeti itthon is.
Ami még mostanában szembetűnő Dorkában, hogy mennyire nagyon tele van szeretettel. Olyan melegszívű, úgy szereti, ha összebújunk, ha puszilgatom, ha ölelgetem. Kevesebb a mérgeskedés, és sajnos Robival azért még mindig kritikusabb, ami mindenkinek nehéz. Néha olyan hangot enged meg vele szemben, hogy a hajunk az égnek áll.

Nimród sokkal impulzívabb mostanában, nagyon nehéz vele, ha pl. elmegyünk közösen valahova. Tudom,nem a bevásárlás a legjobb program egy gyereknek, de ugye muszáj. És ilyenkor szinte kibírhatatlan amit művel. Tegnap, mivel Dorka Ginusnál alatt elmentünk hármasban vele, egy széket akartunk venni. Hiába, hogy a kedvenc tologatós autójában mehetett az OBIban, csak balhézott folyamatosan. Persze nem lett szék...
Az esze azonban olyan éles, hogy nap, mint nap meglepetéseket okoz.
Ma megkérdeztem tőle, hogy szerinte miért vizes alul a homok és felül nem. Elmagyarázta, hogy hogy szárítja ki a nap a homok felszínét.

Múltkor azt mondta, az lenne a legjobb, ha neki lenne kukaca, puncija, popója, mert akkor minden tudna, még gyereket is szülhetne. Bár azt annyira nem akar, mármint gyereket.

Petránál töltöttek Jankával egy hetet a tavaszi szünetben, nagyon jól érezték magukat, Dorka babázhatott, Nimród pedig átélhette milyen, ha nem ő a legkisebb.
A gyermekvállalásról is beszélt nekem.
Épp arról diskuráltunk, hogy mi a különbség a nagyobb és az idősebb között. Azt mondtam neki, hogy mire ő felnő, szerintem nagyobb lesz, mint Petra. Aztán azt is mondtam neki viccesen, hogy remélem azért dohányozni nem fog.
Azt mondta, azon még gondolkodik, mert nem akar állandóan gyerekekkel foglalkozni. Azt hittem arra utal, hogy a Petra kimegy a házból, mikor dohányzik, de nem.
Azt mondta, hogy nekünk is úgy lett gyerekünk apával, hogy abbahagytuk a cigit. Gondolom ezt már többször hallotta tőlünk, hogy az esküvőnk másnapján leszoktunk, aztán jött Dorka. Ő egész egyszerűen összekapcsolta a dohányzást, illetve annak hiányát a gyerekvárással. Nagyot röhögtünk, aztán próbáltam ezt helyretenni, nem tudom, hogy sikerült.

Azt is mondja mindig, hogy Dorkába szerelmes, amikor kedve van így játszik vele, de nem hagyja, hogy Dorka dajkálja.
Néha elkezd "lazázni", és különböző szavakat alkot. Amikor Dorka nagylányosabban felöltözik, azt mondja neki, ne "stúdiózzon", "szenyoritásat" játszik vele, mikor úriemberesen megtáncoltatja.
Ha az oviban valaki vagánykodik, az olyan "cuccos-lazás".
Szóval a dumája az haláli, és mindehhez a mozdulatai, ahogy azt gondolja az úgy nagyfiús. Közben pedig képes egy csepp vértől iszonyú üvöltésbe kezdeni, vagy attól, ha éppen ledől egy Duplo torony.

Szóval néha vicces, néha kiborító vele az élet.

Most felébredt a nyúlfarknyi alvásából, így abba is hagyom az írást.
Imádom őket:))

 Karácsony

Szilveszter

Húsvét

 2018 Január

Karácsony 2017

Igen, még mindig nem nagyon megy jól, mint ahogy már írtam. Ez idén is így volt, bár nagyon igyekszem. Viszonylag időben gondoskodott a Jézuska a meglepetésekről, és jól választott ajándékokat.
Persze ment a főzés, sütés előtte, el is fáradtam rendesen, és erre rátett még, hogy Nimród egyszerűen annyit rosszalkodik mostanában, úgy feszegeti a határokat, hogy mindketten robbanás közeli állapotba tudunk tőle kerülni.
Sikerült idén is összehozni, hogy Józsival elmenjünk vacsorázni. Itt is ment a nagy rohangálás, de legalább együtt lehettünk.
Szenteste délutánjára jutottam el oda, hogy el tudtam engedni a feszültségeimet, és ebben nagy szerepe volt Robinak, aki nagyon jól kezelte a kiakadásaimat, folyamatosan emlékeztetett rá, hogy ez a mi családunk, és, hogy minden ok.
Az ajándékoknak mindenki nagyon örült, és társasoztunk is a gyerekekkel együtt, ami szintén nagyon jó volt, és számomra is valódi öröm volt.
Másnap jött Csabi, és a Legó, így azzal telt az este és a délután. 26.-án reggel itt volt Tamás, Jirka és Minka. Úgy örülök, hogy ezt is sikerült összehozni, rövid időt voltak itt, de az nagy játékkal telt.
Délben indultunk Almádiba, most elsőként ünnepeltünk Zsuzsiék új házában. Sajnos igazi nagycsaládos képet nem csináltunk, de majd készül valami montázs. Ott voltak Szabolcs szülei, tesója, Zsófi és Kriszta másnap érkeztek, ott volt apu, anyu, a gyerekek, Petráék, a mi Csabink meg persze mi. Eszem-iszom, ajándékozás, aztán játék, szóval a szokásos. A ház hatalmas, és jól be is töltöttük. Másnap mi eljöttünk, a gyerekek ott maradtak, ezt kapták karácsonyra a keresztszülőktől, állatkertezés, korizás, majd 29-én hozták vissza őket.
Én közben 28.-án Robival együtt végre Vad Fruttik koncertre mentem, és kitomboltam minden feszültségemet. Itt volt Csibém is, a munkatársaim, Rita és Robi, akikkel "most jó". Aztán másnap, egy vicces mázlinak köszönhetően ismét tombolhattam a koncerten, ezúttal egy anyahajós anyukával, akivel éppen csak találkoztunk eddig, de kiderült, hogy nagyon egy húron pendülünk.
28.-án érkezett meg Anita és Jay, ami szintén nagy-nagy öröm. Tavaly voltak itt, nagyon jó volt velük, és azt hittem újra 10 évet, vagy annál többet kell várni rájuk. De nem, visszajöttek, és én ennek annyira, de annyira örülök. Velük töltöttük a Szilvesztert, ami itt a lakótelepen volt, holnap pedig indulunk Bikalra.
Itt tartunk most, elkezdődött 2018, és tudom, panaszkodom, meg kiakadok, de az a nagy igazság, hogy nem kívánhatok ennél jobbat erre az évre, amit 2017-re kaptunk.
A gyerekek és mi is egészségesek vagyunk, nem nélkülözünk, meleg otthonban hajtjuk álomra a fejünket, szeretjük egymást. Ha mindez megmarad nekünk erre az évre is, annak nagyon fogok örülni.
Szóval boldog Új Évet magunknak, nagyon szeretlek benneteket gyerekek, és persze apukátokat is.