3.év

Drága Kisfiam!

Épp ma 3 éve, hogy kihoztunk a kórházból, és hazatértünk együtt. Soha nem felejtem el, amikor átfutott rajtam a gondolata annak, hogy már a hasamba költöztél. Apával Veszprémbe tartottunk busszal, leghátul ültünk, és éreztem valamit, amiről azt gondoltam a jelenlétedet jelzi. Rá két napra egy teszt is igazolta a megérzésemet, majd később a dokibácsink is.
Azt sem fogom elfelejteni, hogy mennyi mindenre tanítottál minket, már az érkezésed előtt, hiszen megijesztettek minket a teszteredményekkel, azt mondták az átlagosnál nagyobb az esélye annak, hogy ne egészséges legyél mikor megszületsz.
Az is egy maradandó élmény számomra, amikor telefonáltak egy eredménnyel, ami megmondta azt is, hogy jól vagy, és azt is, hogy kisfiú leszel.
Azonnal hívtam apát, majd csak ízlelgettem magamban: "Az én Fiam". Akkor még nem tudtam, hogy ezt a mondatot onnantól nem fogom tudni soha úgy kimondani, hogy ne töltse tele a szívem a szeretet, a büszkeség, az aggódás, a szerelem.
És ezek az érzések az elmúlt három év minden egyes napján erősödtek bennem.
Gyönyörű vagy, okos, szeretni való és szeretetre képes, érzelemgazdag, energikus, egyszerűen tökéletes.
Minden percben rácsodálkozom, hogy hogy is lehet nekem két ennyire nagyszerű gyerekem, mivel is érdemeltem ezt ki.
És, amikor az idegeimen táncoltok, aztán jön a csend, meg a megnyugvás, akkor meg arra jövök rá, hogy a legszebb éveinket éljük. Azt kívánom ilyenkor bárcsak ne kellene dolgoznom, bárcsak élnénk valami jó kis szigeten, ahol nem rohan velünk az élet, bárcsak lehetnénk együtt csak úgy, kötelezettségek nélkül legalább még pár évig.
Sajnos nem vagyok elég ügyes, hogy ezt az idillt megteremtsem számunkra, és a hajtásból sem tudok túl gyakran kiszállni. Még mindig nem állt be az új ritmus a munkába állásomat követően, és még nem tudom eldönteni, hogy minden percben veletek szeretnék-e lenni, vagy inkább menekülnék valahová, hogy legyek néha egy órácskára egyedül, hogy felkelhessek már végre egy két nap akkor, amikor én akarok, hogy legyen mér egy kis saját időm. Nem tudom ebben mi a megfelelő egyensúly, most egyelőre kissé fáradt vagyok.
De ez sem akadályoz abban, hogy egy picit elcsendesedjek, és hálát adjak azért, hogy megajándékoztad a családunkat azzal, hogy megszülettél, hogy kerekké tetted az életünket.
Imádom, ahogy megölelsz, megsimogatod az arcomat, ahogy mondod "Anyuciciiii", ahogy hozzám bújsz, ahogy kacagsz.
Imádom a puha husikádat, az okos fejedet, a vicceidet, ahogy be nem áll a szád, ahogy mindent megmagyarázol, ahogy mutogatsz, ahogy imádsz.

Köszönöm, hogy vagy nekem drága Hercegem, anya Szerelme! Szeretlek!

Megcsúszva

Amióta naplót írok nem történt ilyen, hogy több, mint egy hónap eltelt volna két bejegyzés között. Ennek technikai okai vannak, bár az is igaz, hogy van még ezen kívül jónéhány dolog, ami eddig még nem történt velünk.
Az első, ami az életünket leginkább befolyásolja most, hogy egy új munkahelyen elhelyezkedtem teljes állásban dolgozni. Ez minden, csak épp nem az, amit akár három hónapja terveztem. Sajnos az alapítványnál nem alakult jól az anyagi háttér, a régi munkahelyem pedig szerencsére szívesen vár vissza, így novemberben megkezdtem ott a munkát. Még sok tapasztalat nincs, nagyon aggaszt, hogy oldjuk meg a mindennapi logisztikát, de ez egyelőre jól megy.
Megviselt a váltás, főként lelkileg, hiszen nem elég, hogy az anya-életformából át kellett lépnem a dolgozó nő és anya létformába, mindezt egy új helyen kell megtennem.

Közben pedig a gyerekek nőnek, fejlődnek szerencsére, egyre okosabbak, és ők viszonylag jól viselik ezt a változást.
Még a java most jön, hiszen kezdődnek az óvodai, bölcsis szünetek, programok, amin eddig egyértelműen jelen voltam, most meg...nagy kérdés.

Kicsit a gyerekekről...az is új, hogy eddig - lekopogjam - nem volt olyan ősz, hogy ilyenkorra ne lettünk volna túl pár betegségen, most egyelőre mindenki jól van szerencsére.
Aki viszont nem tudni, hogy mennyire beteg, az az apukám, akinél folyik a kivizsgálás, és vele kapcsolatban is nagyon sok új élmén ér. A legmarkánsabb, hogy megrettent a betegség árnyékában, és abbahagyta az ivást. llyen nem történt az én 41 évem alatt. Egyszerre elkezdett apám lenni, aki felhív, akit érdeklek, aki beszél, aki kérdez, aki figyel, aki játszik a gyerekeimmel, akinek vannak érzései, és azokat nem fedi el mindenáron. Anyu persze nehezen viseli ezt az egész folyamatot...

Nimród egyre több gyerekkel van már jó kapcsolatban a bölcsiben, nagyon szeret járni. Ami azonban látható rajta, hogy igencsak visszaesett a fejlődésben. Elkezdett újra bepisilni, gagyog mint a kisbabák. Ebben jött ki az a hátrány, hogy nálánál fiatalabb gyerekekkel van. Ugyanakkor nagyon ragaszkodik a gondozónénikhez. Detti a vezető megpróbálta, hogy felvitte kicsit magával a nagyobbak közé, aztán :Nimród itthon elmesélte, hogy ez neki nem volt jó. Így letettünk arról, hogy átkerüljön oda.
Még szerencsére mindig nagyon bújók gyerek, akár azon az áron is, hogy Dorkát kituszkolja az ölemből. Nem könnyű igazságot tenni ilyenkor, igyekszem mindkettőt megölelgetni. Ekkor különösen látszik, hogy még bőven nem vagyunk túl a testvér féltékenységen, még ott tartunk, hogy mindketten, bár szeretik nagyon egymást, kizárólag maguknak akarnak.
A hétvége, az első, mióta dolgozom talán ezért is, no meg a frontoknak köszönhetően szörnyűre sikeredett. Voltak benne persze jobb órák, d összességében Dokra kiborulásai határozták meg a családi hangulatot. Igyekeztem türlemmel kezelni mindezt, és ment is egy darabig, de iszonyatosan fáradtnak érzetem magam, így elszakadt a cérna, és én is kiabáltam...

Dorkára szerencsére nem jellemzőek mostanában túl gyakori kirohanások, ha igen, akkor azonban ismét nagyon heves hisziket produkál, azt a földön fetrengős fajtát.
Ami ennél azonban nehezebb számomra, és próbáltam Robival megbeszélni,hogy nem érzem négyünk között azt a szeretetteljes légkört, amibe jó hazajönni, amibe úgy jó egyszerűen csak lenni.
Prábálkozom ennek megteremtésére, ha egyedül vagyok a gyerekekkel, vagy egyik gyerekkel akkor megy is, de ha az apjuk ott van, általában megborul minden. És ő sem viselkedik velük kedvesen sajnos. Főleg Dorkával kapcsolatban nagy a probléma, nagyon nehezen viseli a viselkedését, nem beszélnek szépen egymással, és Robi egyenrangú gyerekszintre megy le, a helyett, hogy a felnőtt szerepéből igyekezne változtatni mindezeken.
És akkor jövök én, anyuci, aki hol kettejük között igyekszem igazségot tenni, hol este próblom apát meggyőzni arról, hogy próbáljon valamit változtatni, hiszen mégis csak ő a felnőtt.
Szóval nyakig benne vagyunk ebben a családi játszmában,még nem látom gyakorlatban a kiutat. Elméletben azt gondolom, ki kellene szállnom, és hagyni, hogy megtalálják a maguk megoldásait, de erre nem vagyok képes. Nem bírom egyszerűen szó nélkül hagyni, ahogy Robi beszél Dorkával, ahogy azt sugározza felé, hogy a terhére van, hogy a saját fáradtsága miatt inkább a telefonját nyomkoja, mint vele foglalkozna. És a legnehezebb számomra a szokásos, már ezerszer ismételt problémám, hogy Robi szerint minden oké, nincs semmi probléma, minden úgy jó, ahogy van, szóval minden pont olyan, hogy nem igényel változtatást.
Na ez az, amitől én meg a falnak megyek...

Egymással a gyerekek jól vannak, ami nagy szerencse. Persze megy a rivalizálás, de ha az a helyzet áll elő, hogy ketten vannak míg én végzem az itthoni dolgokat, kiválóan feltalálják magukat.
A szerepjáték a kedvencük, hol lovak, hogy kutyák, hol gazdik, nagyon vicces párbeszédeket hallani tőlük, és nagyon édes, ahogy beleélik magukat a szerepbe.
Dorka jár ritmikus sportgimnasztikára, edzés után bemutatót tart nekünk, Nimród is természetesen. A tipikus szövege: figyeljetek mindenki, én is itt vagyok!!!
Dorka nagyon ügyes a tornában, ismét megemlítette az edző, hogy szeretné tavasszal versenyre vinni, és örülne, ha elengednénk. Mondtam, hogy én féltem a kudarctól, mert ő azt nehezen viseli, de biztosított róla,hogy itt nincsenek utolsók, mindenkit dicsérnek, díjaznak. Meglátjuk, az azonban nagy bülszkeséggel tölt el, hogy ilyen ügyes:)))
Hétvégén cirkuszba megyünk csapatosól. ez lesz Nimród első cirkuszi látogatása, már nagyon várjuk.

Járnak a gyerekek lovagolni is apukájukkal keddenként, de mivel nagyon hamar sötét van már este, lehet, hogy hétvégi program lesz ebből.
Apukájuk ma Brüsszelbe uatzott, várjuk Pepe mamát. A soproniakat sajnos több, mint két hónapja nem láttuk.
Lassan indul a nap, reggel korán, négykor keltem, hogy kapjon Robi szendvicset az útra, de így legalább végre írtam pár sort.
Imádom, szeretem őket, a mindeneim.

Ősz

Pörög velünk az idő, elkezdődtek az őszi hétköznapok, történés történés hátán. Nézzük csak kicsit visszafelé. Tegnap vacsora közben kiesett Dorka 5. foga. az alső sorban jobbra a második. Nagyon ügyes volt, aztán meg jókat nevettünk együtt, hogy milyen pöszén kezdett beszélni a foghíjának köszönhetően. Reggelre kapott is a fogtündértől egy könyvet, meg golyós szívószálat, amit megosztott Nimróddal.
Tegnap harmadik alkalommal volt Dorka ritmikus sportgimnasztikán, és szólt az edző, hogy javasolná, hogy kerüljön át a haladó csoportba. Nagyon büszkék voltunk, megkérdeztük Dorkát, aki szíves örömest vállalta a két órás edzést. Sok az energiája, de meglátjuk, pár hét után megkérdezzük ismét őt, meg az edzőt, hogy ki hogy érzi így magát, és lehet, hogy marad az egy órás edzés. Bár a hűvösebb napokon, amikor nem lehet már sok időt odakinn tölteni, jól fog jönni ez a mozgás.
Nimród talált egy barátot magának, Poór Danikát, akivel nagyon megszerették egymást, Dani anyukája írt is a beszoktatásnál, hogy milyen jól eljátszanak együtt.
A sok kisebb gyerek társasága azért hat Nimródra, elkezdett gagyogni, pöszén beszélni, és ismét bepisil alváskor. Okos nagyfiú, lehet, hogy mégis jobb lenne neki az óvodában, de sajna nincs mit tenni, mert nincs férőhely. Egyébként nagyon szereti a bölcsit, de azért nagy öröm volt, hogy pénteken csináltunk itthon egy lógós napot. Dorkát apukája vitte az oviba, mi meg úgy döntöttünk Nimróddal, hogy kihagyjuk a bölcsit. Locsogó eső volt, nem volt kedvem elindulni. Játszottunk, és csináltam a dolgom, Nimród autózgatott, később feljött Betti, aki épp Berecszky Rékáék Emeséére vigyázott, és Nimród hatalmasat játszott Mesivel. Gitározott neki a fakanállal, és keményrock stílusban énekelte, hogy "Gitárom lengetem, kukacom longatom papááám, papááám". Nagy sikere volt, később duettben nyomták tovább.
Szerencsére a betegségek nem értek el minket, bárcsak így maradna, nagyon örülnék. Adagolom nekik a Béres cseppet meg a C vitamint, talán segít valamit.
A múlt héten meglátogattam aput Farkasgyepűn, nagyon ramatyul volt. Aztán beszéltünk az orvossal, meg a nővérekkel, talán kap így több odafigyelést. Másnap már sokkal jobban volt, jobb volt a hangja is.
Ma kiengedték a kórházból, 16.-án CT vizsgálat, reméljük, hogy nem lesz rossz az eredmény.
Ja, és majd elfelejtettem, Dorkával ketten tetvesek lettünk. Volt nagy kezelés, fertőtlenítés, főzőmosás, hajszesz, hajolaj, fésülés, szerencsére fiúk nem kapták el. De, hogy mi honnan szedtük, az rejtély.
Szombaton egyedül voltam a gyerekekkel és átmentünk a Désibe egy programra. Jól indult a napunk, és szerencsére sikerült nyugodtan elkezdeni a reggelt. Ez nem mindig jön össze, de most nagyon szeretnék figyelni magamra, hogy ne veszítsem el a türelmemet, és ne kiabáljak. Nem mindig megy, de azt hiszem egyre jobb vagyok.
Tegnap beszélgettem Ritával, és többek között az is felmerült, hogy ő gyerekként azt érezte, és csak később értette meg, hogy anyukája rajta vezette le a máshonnan származó feszültségét, és sok idő kellett hozzá, hogy felismerje nem ő a hibás. Nekem nem volt ilyen tapasztalatom, de szembesültem vele, hogy sajnos ez a működés rám is jellemző, és a Rita által elmondottakból rájöttem, hogy ez mennyire rossz lehet Dorkának. Most még sokkal jobban fogok figyelni rá, hogy türelmes és elfogadó legyek vele. Senkinek nem jó ez a sok csata, de ő a gyerek, nekem kell kiszállnom ebből a mókuskerékből, és ő majd jön velem. Lehet, hogy csak illúzió, de már most érzem a változás kedvező hatását viselkedésünkben és magamban is, és ez örömmel tölt el.
Nagyon szeretem mindkettejüket, és a legjobbat akarom nekik, és ha ezért változni kell, akkor változom. Hiszen ezek a változások fejlődést jelentenek számomra, ezektől jobb leszek. És, hogy ez így van, hogy van ami motivál, hogy van aki motivál, azt is nekik köszönhetem, hiszen ők azok.
Köszönöm Drágáim! Szeretlek benneteket, mindennél jobban.

Düh...

Nem mintha eddig a rózsaszín ködfelhő, éa a "hú de tökéletes anya vagyok" hangulat jellemzett volna, de most aztán pláne..Dühöd vagyok, elkeseredett, kiábrándult, kimerült és végtelenül fáradt. A mai nap, és a mai este mottója ismét a hogyan szívjuk ki anyánk és apánk vérét, energiáját jegyében telt. Nem értem, és iszonyatosan bosszant, hogy miért kell ennek így lennie. Hogy ezt miért nem mondta senki előre..Nem tudom persze, hogy bármi más másképp alakult volna-e, ha tudom, hogy a születésüktől az életem nagy része csak a körül forog majd, hogy ők vannak. Mert ez még be is dolgozható talán. De miért van az, hogy ezért nem, hogy köszi nincs, de semmi nincs csak ezerszeresen követelés, vérszívás, és még még még akarom. Miért van az, hogy esete fél 10-kor még megy az őrület, hogy a hat éves gyerekkel üvöltök, hogy húzzon már fel az ágyába, és ne szórakozzon. És nem érti, és feszíti a húrt, és a képembe röhög, és amikor elpattan felmegyek, és ráverek. Igen, most lehet értesíteni a gyámügyet, a gyerekjólétet, meg minden egyebet, íme itt a bántalmazó szülő, és mégis még mindig a dühöt érzem, és egy kicsi megnyugvást, hogy a nagy dühömben nem vertem meg, egyet rácsaptam, mert ha van épp egy boxzsákunk, akkor lehet, hogy az már most cafatokban lenne.

Nem akarok mártír lenni, és a bezzeg az én időmben kezdetűt sem szeretném folyton hajtogatni, de azt bizton kijelenthetem, hogy amit Dorka csinál én soha nem engedtem meg magamnak a szüleimmel szemben. Nálunk aztán tényleg nem volt kolbászból a kerítés, és sok szomszédot láttam, hogy hogy is beszélnek a szülőkkel, és volt jó néhány hasonló is. De tudom, hogy mi nem voltunk ilyenek, szerettük anyut, és volt, hogy titokban a háta mögött kicsit kinyújtottunk a nyelvünket, mikor nem látta, mert valami nemtomi történt, de ez a pofátlanság, szemtelenség nem volt meg amit Dorka művel velünk. Az egyik percben aranyos, segítőkész, de ha bármi ütközik azzal amit ő akar, egyszerűen mindent, és mindenkit figyelmen kívül hagy maga körül. Teszi veszi magát, megsértődik, és semmit meg sem hallva teszi azt amit akar.
Már elég vita után végre fenn az ágyában, apa mesél, Nimród félig alszik és mosogatok, neki eszébe jut, este fél 10 van, hogy vágjam le x körmét, ami három hete beszakadt, és most nem oké. Lejön, megkér, és ilyenkor elééééég. És nem, nem megy vissza rögtön, pedig érzi, hogy türelmem már semmi, nem úgy kell felzavarni, és még így sem…és puffog, és egyebek.
Nekem ez nagyon elkeserítő, ezt éljük nap, mint nap. Ha egy kérésre azonnali igen a válasz, akkor muszáj egy újabbat kérnie azonnal, és mindezt addig, míg kap egy nemet. Állandóan azt érzem, hogy elégedetlen, hogy minden mindegy csak ő legyen mindig, nem tud egy pillanatra sem lenyugodni, az ölünkbe ültetve sincs egy nyugodt pillanatunk sem. Iszonyatos energiákat emészt fel, és ami a legrosszabb, hogy nem látom, hogy ez változna jobb irányba, sőt…
És persze itt jönne a töltekezés lehetőségnek teljes hiánya, hogy soha nem lehetünk kettesben Robival, hogy a nagyszülők mindegyike feladatnak tekinti az unokáira való vigyázást, és vagy megoldják a feladatot vagy nem. Én meg persze túl érzékeny vagyok arra, hogy ne legyünk mások terhére, és köszi, de a feladta megoldásokból nem kérek.
Látják ők is, hogy milyen elevenek, és mégis, a mi kedvünkért sem, azért, hogy mi harmonikusabban legyünk egymással, töltődjünk, még ezért sem tudna igazi nagyszülőként beszállni.
Tudom, el kell fogadni, hogy magunkra számíthatunk, de fogalmam sincs, hogy ezt meddig bírom ép ésszel. Meddig lehet bírni, hogy Nimródnak köszönhetően nincs egy átaludt éjszakám, hogy Dorkának köszönhetően nincs egy nyugodt napom.
És most jön az ősz, meg a tél, a betegségek, ha folytatódik az eddigi rendszer, amikor nem ovi és bölcsi után, hanem egész nap szívják a véremet és az energiáimat.
Hogy lehet ezt túlélni? Hogy lehet türelmesnek maradni? Honnan szedjek energia utánpótlást? Már Robi is gyakran csak üvölt, de teljesen megértem.
Szeretem őket nagyon, ők a mindeneim, de nagyon nagyon fáradt vagyok, hogy ez győzedelmeskedjen ilyenkor

6.év

Drága Kislányom!

Hazaérve a nyaralásunkból ültem most le, hogy kicsit elmélyedjek, elgondolkodjak az elmúlt éveinkről. Igen, csak ismételni tudom, hogy hihetetlen, hogy már 6 éve megajándékozol minket azzal, hogy vagy, hogy megszülettél. a születésnapodat ismét Balatonfenyvesen tartottuk, barátok jöttek, akik ott sátoroztak, eljöttek a mamáék és keresztanyuék, petráék, bátyja is. Szülinapod estéjén részt vettünk a Keresztanyunak szervezett meglepetés bulin, ugyanis ő most lett épp 40 éves. Nagyon örült, nagyon meghatódott, jó volt, hogy ennek ti is és mi is a részei lehettünk, jelenlétben, szervezésben egyaránt.
No de visszatérve az elmúlt hat évre, vagyis a hat év 9 hónapra. Már egyre többet tudunk veled arról beszélgetni milyen nagy öröm is volt, amikor kiderült, hogy beköltöztél a hasamba, hogy milyen is volt mikor ott voltál, milyen csodás is volt a születésed, a jelenléted az elmúlt időben. Az is igaz, hogy ahogy okosodsz, bizony az akaratod is egyre erősebb. Kapok is kritikát főként a nagyszülőktől, hogy te milyen gyerek is vagy, de az a szerencse, hogy ez mindig alkalmat ad számomra arra, hogy megfogalmazzam, miért is nagy ajándék, hogy olyan vagy amilyen vagy. Alkalom ez arra, hogy újra és újra átéljem a feltétel nélküli szeretet, ami irányodba áramlik, az nagyszerű és mindent lesöprő. Kihasználom ezt arra még, hogy ismét megfogalmazzam, hogy miért is jó a te erős akaratod, hogy magam is megerősítsem, mert az bizony igaz, hogy nehezebb napokon nem könnyű együtt átvergődnünk egy-egy nehéz helyzeten.
Tudom, hogy ez a nagy akarat később milyen nagy erő lesz majd, milyen nagy haszonnal fog számodra járni, és nekem nincs más dolgom, csak ezt terelgetni, néha nyesegetni, de épp annyira, hogy az épülésedre szolgáljon. Szeretnélek segíteni abban, hogy ne egy önfejű, makacsa felnőtt váljon mbelőled, hanem egy kitartó, erős akaratú emberke, aki úgy tud majd küzdeni a céljaiért, ahogy te ezt ma is teszed.
Ha te kitalálsz valamit, és még egy kis bíztatást is kapsz hozzá, nincs az az erő, ami megállíthatna a megvalósításban. Tudom, kis dolognak tűnhet egy tökéletesre csiszolt cigánykerekezés,, vagy a nagymászóka leküzdése, de én már most látom benne, hogy hegyeket megmozgató erőd van. Tanulod még, hogy ne mindig, ne minden áron, és ne más kárára, de nagyszerűen megy ez a tanulás is.
Figyelsz másokra, érzékeny vagy, mélyek az érzéseid, és ez ezzel a nagy erővel párosítva felbecsülhetetlen.
A következő néhány év, a jövőre elkezdett iskola majd új kapukat nyit meg számodra, most még kaptunk egy jutalom-évet az óvódában, hogy közösen készüljünk fel erre a nagy lépésre.
Köszönöm, hogy megszülettél, hogy mi lehetünk a szüleid, köszönöm, hogy ilyen erős, kitartó, csodálatos kislány vagy, köszönöm, hogy szeretsz, és hagyod, hogy szeresselek. Te vagy, te voltál életem első legszebb ajándéka, amikor engem választottál anyukádnak. Boldog születésnapot Kincsem! Nagyon szeretlek!