3.év

Drága Kisfiam!

Épp ma 3 éve, hogy kihoztunk a kórházból, és hazatértünk együtt. Soha nem felejtem el, amikor átfutott rajtam a gondolata annak, hogy már a hasamba költöztél. Apával Veszprémbe tartottunk busszal, leghátul ültünk, és éreztem valamit, amiről azt gondoltam a jelenlétedet jelzi. Rá két napra egy teszt is igazolta a megérzésemet, majd később a dokibácsink is.
Azt sem fogom elfelejteni, hogy mennyi mindenre tanítottál minket, már az érkezésed előtt, hiszen megijesztettek minket a teszteredményekkel, azt mondták az átlagosnál nagyobb az esélye annak, hogy ne egészséges legyél mikor megszületsz.
Az is egy maradandó élmény számomra, amikor telefonáltak egy eredménnyel, ami megmondta azt is, hogy jól vagy, és azt is, hogy kisfiú leszel.
Azonnal hívtam apát, majd csak ízlelgettem magamban: "Az én Fiam". Akkor még nem tudtam, hogy ezt a mondatot onnantól nem fogom tudni soha úgy kimondani, hogy ne töltse tele a szívem a szeretet, a büszkeség, az aggódás, a szerelem.
És ezek az érzések az elmúlt három év minden egyes napján erősödtek bennem.
Gyönyörű vagy, okos, szeretni való és szeretetre képes, érzelemgazdag, energikus, egyszerűen tökéletes.
Minden percben rácsodálkozom, hogy hogy is lehet nekem két ennyire nagyszerű gyerekem, mivel is érdemeltem ezt ki.
És, amikor az idegeimen táncoltok, aztán jön a csend, meg a megnyugvás, akkor meg arra jövök rá, hogy a legszebb éveinket éljük. Azt kívánom ilyenkor bárcsak ne kellene dolgoznom, bárcsak élnénk valami jó kis szigeten, ahol nem rohan velünk az élet, bárcsak lehetnénk együtt csak úgy, kötelezettségek nélkül legalább még pár évig.
Sajnos nem vagyok elég ügyes, hogy ezt az idillt megteremtsem számunkra, és a hajtásból sem tudok túl gyakran kiszállni. Még mindig nem állt be az új ritmus a munkába állásomat követően, és még nem tudom eldönteni, hogy minden percben veletek szeretnék-e lenni, vagy inkább menekülnék valahová, hogy legyek néha egy órácskára egyedül, hogy felkelhessek már végre egy két nap akkor, amikor én akarok, hogy legyen mér egy kis saját időm. Nem tudom ebben mi a megfelelő egyensúly, most egyelőre kissé fáradt vagyok.
De ez sem akadályoz abban, hogy egy picit elcsendesedjek, és hálát adjak azért, hogy megajándékoztad a családunkat azzal, hogy megszülettél, hogy kerekké tetted az életünket.
Imádom, ahogy megölelsz, megsimogatod az arcomat, ahogy mondod "Anyuciciiii", ahogy hozzám bújsz, ahogy kacagsz.
Imádom a puha husikádat, az okos fejedet, a vicceidet, ahogy be nem áll a szád, ahogy mindent megmagyarázol, ahogy mutogatsz, ahogy imádsz.

Köszönöm, hogy vagy nekem drága Hercegem, anya Szerelme! Szeretlek!