Nimród bölcsiben

A hetünk nagy része arról szólt, hogy Nimród elkezdett beszokni a bölcsibe. Az első hét igazán jól ment, pénteken már két órára küldtek el, és addig volt ott nélkülem. Nevetett, mikor mentem, a karomba futott, de olyan aranyosan, jókedvűen, nem elkeseredetten. Annyira jó volt látni az én vagány kisfiamat. Persze már most odavannak érte, a Emese és Móni a gondozónők mondták, hogy bőven ő a legfiatalabb, de ez egyáltalán nem látszik a csoporton belül. Azt hiszem Móni különösen kedveli őt, bár leet , hogy ő eleve olyan ember, aki inkább kimutatja az érzéseit.
Kicsit elbizonytalanodtam szerda körül, amikor szembesültem a bölcsi fizikai körülményeivel. Balesetveszélyes kapu, magas küszöbök, nem túl nagy tisztaság, szóval Dorka bölcsijéhez nagyon nagy változás. Azt hittem ez nekem nem annyira fontos, de azért az a kapu kiborított. Fortyogtam magamban, már mindenre gondoltam, majd szóltam a vezetőnek, felkészülve a legrosszabbra, erre ő megköszönte, hogy szóltam és kihívta a szerelőt. Remélem oda is ér. Megnyugtató volt, hogy tudunk normális emberi módon kommunikálni és nem hierarchikus viszonyban. Szóval megnyugodtam.
A játékok szépek, Nimród élvezi a gyerektársaságot és a rengeteg fiús játékot, a sok-sok autót, vonatot, kalapácsot, szoval az inkább fiús csoportszobát, a sok motort az udvaron.
Úgy gondoltam önző szempontok miatt nem erőltetjük az ebéd utáni ottalvást. Itthon általában 3 órát alszik, így,ha dolgozni kezdek egyelőre az is menni fog.
No meg az az elalvás amennyire nem szerettem az altatásokat, ezt most annyira, de annyira szeretem. Összebújunk, simogatja az arcom, nevetünk, szól, hogy símogassam a hátát, egyenként puszit kapok a szememre, az orromra, a hajamra, a homlokomra, szóval ezt nem szívesen hagyom ki amíg nem muszáj.
No, de ennek az az ára, hogy reggel időben oda kellene érni. Pénteken sikerült, de nem egyszerű.
Szóval mindent összevetve kezd egy valamiféle egyensúly kialakulni a családunkban, Robival még keressük ennek a közös pontjait, remélem sikerül megtalálni, de a gyerekekkel olyan nagy szeretetet érzek közöttünk, ami teljesen átmelegít. Apa most mintha egy kicsit kimaradna a képből, de remélem hamarosan beszáll a csapatba.
Meg kell tanulnunk a közös döntéseket, azok formáit, kitalálni, hogy ezt hogy is tegyünk. Ez most egy nagy feladatunk, remélem lesz benne partnerem.
Szeretem a csapatot, így ahogy van!