Szabadság?

Dorkát ma elvitte anyukám, és kedden, azaz 4 nap múlva kerül haza. Nem mondom, hogy mindig jó szívvel engedem el, bár anyukám nagyon szereti, babusgatja, és persze Dorka is imádja a mamát...de mégis...Arra jutottam a hét elején, hogy szükségem van nekem is és neki is arra, hogy vegyünk egy kis levegőt egymás nélkül.
Mama jött, kicsit maradt, majd ma buszra szálltak és irány Palota.

Hogy mikor kezdett hiányozni? Kb mikor metróval elértek a Pöttyöstől az Ecseriig.
Komolyan nem értem ezt. Milyen szabadság az, amikor a béklyóitól éppen megszabadult anyuka, akinek önfeledten ugrálnia kellene, mert van ideje, energiája, aludhat kicsit többet,- meg, hát végül is ezt akarta - nem csinál mást, csak minden második gondolatával azon agyal mi is van most a lányával. Nézegeti a telefonon és a fényképezőn a képeket, sóhajtozik, és mindezt persze nem mondja nagyon, hiszen kinevetnék.
Addig ezeket nem értettem amíg nem volt gyerekem. Hogy is tud valakinek a hiánya ilyen űrt hagyni.
És, ha még ez sem lenne elég nekem ugye, elmentem egy barátnővel vásárolni, és a kisebbet röpke másfél órára apukára hagytam. Persze megvolt előtte minden fizikális igény kielégítése,nem volt éhes, pisis...stb.
Azzal azonban nem kalkuláltam, hogy bizony benne még nagyobb űrt képez, ha én nem vagyok. Furcsa egy viszony ez. Szegénykém csak sírt, az apukája hívott, hogy irány haza. Hasfájásra gyanakodtam, olyan keserves volt a sírás, de most úgy látom nem az volt. Dorkával ezt úgy híjuk, anyahiány:).

Most itt szuszog kisebbem mellettünk, nagyobbam meg a mamája mellett remélem.
Én pedig azon agyalgatok, hogy mit is kezdjek ezzel a fura szabadsággal.
Szeretem Őket nagyon:)

A képek még januáriak