3 hónap

Drága Kisfiam!

Ez az első levelem hozzád, ez az első bejegyzésem, ami csak neked szól. Három hónapja történt, hogy teljessé vált a családunk az érkezéseddel. Hosszú vagy rövid idő? Nem is tudom. Nem is emlékszem már, hogy is voltunk nélküled előtte. Annyira a része vagy az életünknek, mintha mindig is velünk lettél volna.
Öröm számomra, hogy újra átélhetem veled, ahogy egy puha babaarcocskát puszilgatok, ahogy belém kapaszkodik egy apró kéz, ahogy beleszippanthatok egy gőgicsélő babácska nyakába, ahogy érezhetem ezt a semmihez nem hasonlítható illatot. Azt hiszem, életemnek ez az utolsó babás köre, és szeretném kiélvezni minden pillanatát. Persze nem akarok álszent lenni, vannak nehéz nappalok, és éjszakák, de valahogy megnyugtat az a tudat, hogy a nővérkéddel is átmentünk már mindezen, és bizony elmúlik. Elmúlnak az álmatlan éjszakák, az érthetetlen sírások, a kakis pelenkák, és ezekkel együtt elmúlik az a feltétlen odaadásból származó mosoly, ölelés, babaillat, gügyögés...Bár azt hiszem utóbbiak inkább átalakulnak. Hiszen Dorkát is nagyon szeretem, rengeteget ölelem, bár a gügyögés már inkább véget nem érő csacsogás...:)
De, ha majd saját babádat tartod a karodban érteni fogod, hogy mire gondoltam. A babákat, így téged is körülvesz valami olyan hangulat, szeretetburok, ami szerintem csak erre az időszakra jellemző.
Jó érzéssel tölt el, hogy veled, már nem veszi ez az időmet és az energiámat az azon való stresszelés, hogy eleget eszel-e, eleget hízol-e, miért sírsz, ha sírsz...Ezt az energiát és időt is igyekszem arra fordítani, hogy gyönyörködhessek benned.
Mert ami igaz, az igaz, napról napra szebb vagy. Gyönyörű az arcod, a mosolyod, a szemed, a bőröd, tökéletes.
Nem tudom, hogy sikerült apukádból és belőlem két alkalommal is összerakni a legszebb részeket, mindenesetre két csodaszép gyerek a bizonyíték arra, hogy igenis van ilyen:)
Szívem szerint az egész világnak csak mutogatnálak, hogy mindenki lássa, Ő AZ ÉN FIAM!
Mindig megborzongok, ha ez eszembe jut. Ez tényleg egy szerelem:)

Nagyon szeretlek drága 3 hónapos FIAM!

3év 6 hónap

Drága Kislányom!
Három és fél évvel ezelőtt a kórházban töltött utolsó éjszakára készültünk. Emlékszem az érzésre amikor elkezdett derengeni számomra, hogy a következő naptól az életben maradásod tőlem függ. Igazán, hogy ez micsoda felelősség, és ennek milyen súlya van pár nappal, héttel később realizálódott és okozott számomra sok fejtörést.
Három és fél éve már túl voltam életem legnagyobb és legszebb élményén. Ha bárki azt mondta volna nekem előtte, hogy így fogok nyilatkozni a szülésről, bizony kinevettem volna. Olyan félelem volt bennem, hogy az is csoda, hogy mégis a mellett döntöttem, hogy belevágunk, és gyermeket akarunk.
Azóta találkoztam sok nővel, akik mind rettegnek a szüléstől, de én megfogadtam, senkit nem fogok lebeszélni a félelméről. Annyit tudok csak ilyenkor mondani, hogy én csak azóta, amióta te megszülettél engedhettem el ezt a félelmet. Élmény volt...gyönyörű élmény. Amíg a hasamban voltál pont olyan kismama voltam amilyen szerettem volna lenni, energikus, lendületes. Neked köszönhetem, hogy ezt megélhettem, hogy megajándékoztál ezzel, és ezt követően egy tökéletes szüléssel.
Kíváncsi vagyok, ha majd te elérsz idáig, hogy fogod megélni mindezt.
Beszéltem már sok emberrel a szülés, születés különböző módozatairól, és mindarról, hogy egy anyának milyen jogai is vannak, mit tehet és mit nem, hol szülhet, hogy joga van mindig a babájával lenni.
Én sajnos nem voltam, nem vagyok ennyire magabiztos, így mi az első éjszakánkat külön töltöttünk. Nem volt nehéz velem elhitetni, hogy neked ez a jó, Én csak kínlódtam, forgolódtam, és azt hittem sosem lesz reggel, amikor végre újra mellettem leszel. Azóta milliószor megfogadtam, hogy ezt soha többé nem engedem. Aztán jött Nimród születése, és nagy szívfájdalmam, hogy ott sem tudtam elég erős lenni, nem mertem szembemenni a kórházi protokollal, csak annyit tudtam, hogy lerövidítettem a külön töltött időt.
Annyira szeretném, hogy neked legyen majd elegendő magabiztosságod, higgy annyira magadban, a nőiességedben, az anyaságodban mikor oda kerülsz, hogy gyermeket hozz a világra.
Nap, mint nap küzdök az erős akaratoddal, és magammal, hogy hol van az a határ, amikor még csak terelgetem az utadat, és mikor van az amikor megtörnélek. Nehéz ez a küzdés, de nem akarom, hogy megtörj. Jó dolog az akaraterőd, az állhatatosságod, és szeretném, ha megőriznéd.

Segíts kérlek, hogy ezt megvalósíthassuk együtt.
Nagyon szeretlek, a mindenem vagy:)

Szabadság?

Dorkát ma elvitte anyukám, és kedden, azaz 4 nap múlva kerül haza. Nem mondom, hogy mindig jó szívvel engedem el, bár anyukám nagyon szereti, babusgatja, és persze Dorka is imádja a mamát...de mégis...Arra jutottam a hét elején, hogy szükségem van nekem is és neki is arra, hogy vegyünk egy kis levegőt egymás nélkül.
Mama jött, kicsit maradt, majd ma buszra szálltak és irány Palota.

Hogy mikor kezdett hiányozni? Kb mikor metróval elértek a Pöttyöstől az Ecseriig.
Komolyan nem értem ezt. Milyen szabadság az, amikor a béklyóitól éppen megszabadult anyuka, akinek önfeledten ugrálnia kellene, mert van ideje, energiája, aludhat kicsit többet,- meg, hát végül is ezt akarta - nem csinál mást, csak minden második gondolatával azon agyal mi is van most a lányával. Nézegeti a telefonon és a fényképezőn a képeket, sóhajtozik, és mindezt persze nem mondja nagyon, hiszen kinevetnék.
Addig ezeket nem értettem amíg nem volt gyerekem. Hogy is tud valakinek a hiánya ilyen űrt hagyni.
És, ha még ez sem lenne elég nekem ugye, elmentem egy barátnővel vásárolni, és a kisebbet röpke másfél órára apukára hagytam. Persze megvolt előtte minden fizikális igény kielégítése,nem volt éhes, pisis...stb.
Azzal azonban nem kalkuláltam, hogy bizony benne még nagyobb űrt képez, ha én nem vagyok. Furcsa egy viszony ez. Szegénykém csak sírt, az apukája hívott, hogy irány haza. Hasfájásra gyanakodtam, olyan keserves volt a sírás, de most úgy látom nem az volt. Dorkával ezt úgy híjuk, anyahiány:).

Most itt szuszog kisebbem mellettünk, nagyobbam meg a mamája mellett remélem.
Én pedig azon agyalgatok, hogy mit is kezdjek ezzel a fura szabadsággal.
Szeretem Őket nagyon:)

A képek még januáriak

 

 

 

Ha két életem volna...

Nem szép tőlem, tudom, de most igen, erre vágyom, hogy legyen legalább két életem azonnal, és esküszöm az egyiket tényleg mindenestül nekik adnám, de annyira, de annyira jól jönne most egy kis szabadság...Tudom, ez napi 24 órás szolgálat, a hét minden napján, igen, akkor is tudtam, amikor vállaltam, de úgy érezem, hogy a tartalék energiáim kiapadtak.
Szörnyen viselkedem Dorkával, és közben szörnyen is érzem magam. Pici még, én vagyok a nagy, okos felnőtt, de egyszerűen hulla fáradt vagyok estére, és miden türelmem véget ér.

Ma kivételesen apukájuk is szabadnapot vett ki, és itthon volt velünk..
Délelőtt elmentem egy kisbabást meglátogatni, röpke 50 perc után csörgött a telefonom, hogy hol vagyok már. Apuka, aki alapvetően türelmes, gondoskodó, odafigyelő, gyerekekkel jól bánó felnőtt, szintén kikészült.
Nem értem, hogy lehetünk ennyire tehetetlenek mindketten. Tehetetlenek a hisztivel, a gonoszkodással szemben.

Közben pedig saját szavaimat, mondataimat hallom vissza Dorka szájából.
Szóval jól jönne pár tanács, hogyan is változtassunk, mert egy biztos, ebben a hangulatban mindenki csak kínlódik.

Egy kis helyzetjelentés egyebekről, ha már itt vagyok:

Ma voltunk Nimróddal mérésen, 6kiló18 deka, 65,5 cm. Ma rengeteget gügyögött, kacarácott, mosolygott. Ami nagyon fura nekem, hogy egyik pillanatról a másikra a kacagásból sírás lesz, illetve fordítva is lehet. Ha ilyen hanglatváltogatós lesz később is, felköthetjük a gatyánkat:(.

Dorka hihetetlen választékossággal beszél (megyünk játszani, ha gondolod később csatlakozz-mondja nekem)számlálhatatlan verset, éneket tud. Imádja, ha énekelünk, no de nemcsak gyerekdalok vannak anya repertoárjában. Hangom persze semmi, vagyis elég fa, de sebaj, nyomom neki a nótákat, régi Hungária számokat, Eddát, Piramist, Lordot....szóval elég vegyes...Jelenleg a Hungária a kedvence az én előadásomban:) Szegényke..:) Nagyon szeret festeni, de tudománya a pacákig terjed, hasonló a helyzet a rajzzal is, bár ott már a csigáig eljutottunk.
A gyurma is nagy kedvenc.
Ma elköltöztek a szomszédból Kristófék, nagyon fog hiányozni. Nagyon szeretik egymást Dorkával, jó kiegészítői egymásnak. Kristóf sokat tanul Dorkától, Dorka imádja őt instruálni, Krisi nagyon szelíd, jólelkű kisfiú, sosem veszekedtek, és sokat emlegetik egymást. Majd megyünk látogatóba.
Amit még Dorka nagyon szeret továbbra is, az a nekem való segédkezés a házimunkában, Közös nagy szívfájdalmunk, hogy a konyhánk olyan csöppnyi, hogy balesetveszélyes ott tevékenykedni, ha megy a tűzhely, így együtt álmodozunk Dorkával egy házról, aminek nagy konyhája van, és együtt tudunk benne szorgoskodni.

Pár napja Dorka elkezdett babázni, a babáját a mózeskosárba hurcolja a lakásban, Nimródnak hívja. Tegnap megkért, hogy kendővel kössem rá, úgy nézték az esti mesét apukával, Mikor benéztem azt mondja: Anya én is a kötődő neveléshez vagyok hozzászokva:):)

Szóval igazán egy tündéri, gyönyörű és okos gyermek, aki sokkal több türelmet, odafigyelést érdemelne, és sokkal de sokkal több szeretet.

Igyekszem Drágáim, igyekszem, megígérem, és tudjátok, ígéret szép szó...

Megőrülős, betegséges

Két nap óvoda a múlt héten, aztán vasárnap újabb orrfolyás tüsszögés, itthonmaradás...Egyszerűen kész vagyok ettől. Itthon a két gyerekkel, mindkettő tündéri, ugyanakkor olyan kimerültséget, feszültséget, idegességet és dühöt érzek az egész világgal szemben, hogy fel tudnék robbanni. Haragszom a szülőkre akik betegen beviszik a gyereküket a közősségbe, a testvéremre, akinek amúgy semmi dolga nincs, de nem kérdezné meg, hogy segíthet-e valamit, a férjemre, aki dolgozik még szombaton is, és napi 3 órát érez az egész napunkból...szóval mindenkire.
És persze ennek kövekeztében kikhez nincs türelmem...? Igen, talált, a gyerekeimhez.
Nem bírom Dorka folyamatos határ-próbálgatásait, hogy be sem áll a szája, hogy nincs egy csendes perc (ami nem is igaz, hiszen most is alszanak mindketten én meg netezek), hogy nincs idő magamra, hogy nem tudok elmenni fodrászhoz, hogy a ruháimat már reggel lebukja a kicsi és még este is az van rajtam, hogy nem fogyok, hanem hízok, hogy nem tudok rendesen aludni, hogy napok óta nem voltam levegőn és Nimród sem...és magamat sem bírom, hogy így érzek és így viselkedek.
Szóval ez most nem egy pozitív bejegyzés...kérem nem megosztani.

ui:Nimród hasról hátra fordult 27én:)