Hát miről is lehetne a mai napon írni, mint az Anyák Napjáról.
Azt tudom magamról, hogy az ünnepek nem voltak soha a kedvenc időtöltéseim, de ez sokat változott, amióta Dorka megszületett. Ugyanakkor azokkal az ünnepekkel, ahol elvileg én lennék az ünnepelt még mindig hadilábon állok. Várok valamit, gondolok valamit arról, hogy hasonló esetben és mit teszek meg az ünnepelt örömére, és a végén szinte mindig csalódok. Tudom, nem kellene várni semmit és akkor nem lenne csalódás, de egyelőre nem megy.
Ez az Anyák Napja-ügy úgy kezdődött, hogy a kedves férjem kiolvasta a netről, hogy idén, nem május első vasárnapján van ez az ünnep, hanem a másodikon. Én kétkedve fogadtam a hírt, de mivel annak is örültem, hogy egyáltalán utánanézett a dolognak, elfújtam a bizonytalankodást.
Aztán egy hetet töltöttünk Veszprémben apa nélkül, addigra kiderült számomra, hogy természetesen, mint mindig május első vasárnapja, azaz most éppen május elseje az Anyák Napja. Amikor ezt megemlítettem a pénteken érkező férjnek, azt mondta, igen, már ő is szembesült ezzel. Na, itt kezdtem el ismét reménykedni.
Amíg a kis család egy része aludt, a tesóm dolgozott szombaton, addig a két nagylányával elkezdtem készülődni anyukám és az ő anyukájuk felköszöntésére,tortát sütöttem mamának, gyerekeknek segítettem verset választani, és felhívtam a figyelmüket az ünnepre. Ők nagyon lelkesek voltak, a később hazaérkező Gergőt is bevontuk a műsorba, együtt kitaláltuk a forgatókönyvet. Elmentek bringával orgonáért, amihez apukák is csatlakoztak,sőt ők kezdeményezték, akkor már ismét nem reménykedtem.
A műsorka estére összeállt, gondoltam, ha az én férjem nem készül semmivel kislányom nevében, vagy éppen a saját nevében, majd jól meghatódok keresztgyerekeimen és anyukám meg a tesóm örömén.
Reggel bejöttek a gyerekek a szobámba, Dorka, mivel előbb kilógott mint én kapott egy csokor orgonát és azzal köszöntöttek. Ez nagyon szép két perc volt...Örültem neki nagyon.
Majd titokban megkérdeztem Fannikát, hogy mikor jön a produkció, mire kiderült, hogy apukájuk ösztönzésére,(aki-és most csúnya vagyok-a mi készülődésünket átaludta)már túl vannak rajta, tehát kimaradtam. Ekkor úgy tettem, aki még pihenne egy kicsit, és jól kibőgtem magam a csalódottságtól. Megvártam még megnyugszom, férjem elkezdett valami teljesen másról beszélgetni velem, ami jól elterelte a figyelmemet.
Aztán közösen, felköszöntöttük anyukámat az általam készített tortával.
A gyerekek tesómékkal játszóra mentek, rám és Robira maradt a pakolásunk és az általam előző nap megfőzött pörkölthöz a nokedli elkészítése(Robi keze munkáját dicséri).
Hazajöttek, ebéd, indulás, vonat, eső...majd hazafelé úton ismét megvillant a halvány reménysugaram (a fene vinné el), hogy hátha otthon vár valami, hiszen a gyermek apukája tudta, hogy vasárnap érkezünk...de nem, ez a reménysugár is elszállt, még a mai vacsorát is ki kell találnom...Szóval a mai napon már csak abban bízom, hogy mindenféle reménysugarak elkerülnek, ezzel megóvva a további csalódásoktól...a jövőt tekintve pedig abban, hogy a lányom megtanulja tőlem, hogyan kell másokra odafigyelni, örömet okozni, ráhangolódni egy másik emberre, ünnepé tenni neki néhány pillanatot, úgy, hogy az valóban róla szóljon.
Ami pozitív a mai napban, hogy Dorka egy tünemény, és minden mozdulatával kifejezi számomra, hogy már 20,5 hónapja anya vagyok, ezáltal számunkra minden nap anya és Dorka nap, imádjuk egymást és ezt megmutatjuk a másiknak.
Szeretlek kislányom, bocs, hogy ez kissé negatívra sikeredett, de az érzések közé tartozik a remény és a csalódottság is. Ez is én vagyok.
Azt tudom magamról, hogy az ünnepek nem voltak soha a kedvenc időtöltéseim, de ez sokat változott, amióta Dorka megszületett. Ugyanakkor azokkal az ünnepekkel, ahol elvileg én lennék az ünnepelt még mindig hadilábon állok. Várok valamit, gondolok valamit arról, hogy hasonló esetben és mit teszek meg az ünnepelt örömére, és a végén szinte mindig csalódok. Tudom, nem kellene várni semmit és akkor nem lenne csalódás, de egyelőre nem megy.
Ez az Anyák Napja-ügy úgy kezdődött, hogy a kedves férjem kiolvasta a netről, hogy idén, nem május első vasárnapján van ez az ünnep, hanem a másodikon. Én kétkedve fogadtam a hírt, de mivel annak is örültem, hogy egyáltalán utánanézett a dolognak, elfújtam a bizonytalankodást.
Aztán egy hetet töltöttünk Veszprémben apa nélkül, addigra kiderült számomra, hogy természetesen, mint mindig május első vasárnapja, azaz most éppen május elseje az Anyák Napja. Amikor ezt megemlítettem a pénteken érkező férjnek, azt mondta, igen, már ő is szembesült ezzel. Na, itt kezdtem el ismét reménykedni.
Amíg a kis család egy része aludt, a tesóm dolgozott szombaton, addig a két nagylányával elkezdtem készülődni anyukám és az ő anyukájuk felköszöntésére,tortát sütöttem mamának, gyerekeknek segítettem verset választani, és felhívtam a figyelmüket az ünnepre. Ők nagyon lelkesek voltak, a később hazaérkező Gergőt is bevontuk a műsorba, együtt kitaláltuk a forgatókönyvet. Elmentek bringával orgonáért, amihez apukák is csatlakoztak,sőt ők kezdeményezték, akkor már ismét nem reménykedtem.
A műsorka estére összeállt, gondoltam, ha az én férjem nem készül semmivel kislányom nevében, vagy éppen a saját nevében, majd jól meghatódok keresztgyerekeimen és anyukám meg a tesóm örömén.
Reggel bejöttek a gyerekek a szobámba, Dorka, mivel előbb kilógott mint én kapott egy csokor orgonát és azzal köszöntöttek. Ez nagyon szép két perc volt...Örültem neki nagyon.
Majd titokban megkérdeztem Fannikát, hogy mikor jön a produkció, mire kiderült, hogy apukájuk ösztönzésére,(aki-és most csúnya vagyok-a mi készülődésünket átaludta)már túl vannak rajta, tehát kimaradtam. Ekkor úgy tettem, aki még pihenne egy kicsit, és jól kibőgtem magam a csalódottságtól. Megvártam még megnyugszom, férjem elkezdett valami teljesen másról beszélgetni velem, ami jól elterelte a figyelmemet.
Aztán közösen, felköszöntöttük anyukámat az általam készített tortával.
A gyerekek tesómékkal játszóra mentek, rám és Robira maradt a pakolásunk és az általam előző nap megfőzött pörkölthöz a nokedli elkészítése(Robi keze munkáját dicséri).
Hazajöttek, ebéd, indulás, vonat, eső...majd hazafelé úton ismét megvillant a halvány reménysugaram (a fene vinné el), hogy hátha otthon vár valami, hiszen a gyermek apukája tudta, hogy vasárnap érkezünk...de nem, ez a reménysugár is elszállt, még a mai vacsorát is ki kell találnom...Szóval a mai napon már csak abban bízom, hogy mindenféle reménysugarak elkerülnek, ezzel megóvva a további csalódásoktól...a jövőt tekintve pedig abban, hogy a lányom megtanulja tőlem, hogyan kell másokra odafigyelni, örömet okozni, ráhangolódni egy másik emberre, ünnepé tenni neki néhány pillanatot, úgy, hogy az valóban róla szóljon.
Ami pozitív a mai napban, hogy Dorka egy tünemény, és minden mozdulatával kifejezi számomra, hogy már 20,5 hónapja anya vagyok, ezáltal számunkra minden nap anya és Dorka nap, imádjuk egymást és ezt megmutatjuk a másiknak.
Szeretlek kislányom, bocs, hogy ez kissé negatívra sikeredett, de az érzések közé tartozik a remény és a csalódottság is. Ez is én vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése