Karácsonyhoz közeledve

Idén is elérkezett a december, és ezzel együtt a Karácsony is. Nem a kedvencem, de komolyan dolgozom rajta, hogy ünnepi legyen a magam számára is, főként, mióta gyerekeim vannak. Ugyanakkor ez a nagy munka sokszor vezet oda, hogy épp gátjává válik a felhőtlen örömnek és nyugalomnak. Oda, hogy a végén azt érzem, hogy mártír vagyok, hogy ezek a büdös kölkök, akiért minden megteszünk, másra sem használnak minket, csak arra, hogy teljesen kiidegeljenek.
Ma bizony estére már potyogtak a könnyeim a mosogatóba, mert kiborultam a folyamatos üvöltésüktől, rohangálásuktól. Hol veszekednek, és azért zeng a ház, hol együtt rosszalkodnak, és azért. Nimród is rettenetesen szemtelen lett az utóbbi időben. Elsőként arra gondoltunk, hogy a cumi hiánya jelentkezik nála ilyen furcsa formában, de elég sok idő eltelt már azóta, hogy normalizálódjon a helyzet, de mégsem ez történt.
Tegnap vacsorázni voltunk Józsival és családtagjaival. Kifejezetten gyerekbarát helyet választottunk, volt játszó rész, mégsem volt szinte egy nyugodt percünk sem. De nem azért, mert velünk akartak volna játszani. Rohangálás, hangoskodás, céltalan rombolás ami ment, hiszti, akaratoskodás. Rossz érzés volt ezzel szembesülni, és megtapasztalni ismét, hogy nekünk így négyesben jobb a négy fal között, így legalább csak mi készülünk ki. Tudom több ilyen helyre kellene járni, annál inkább megtanulnák, hogy viselkedjenek, de én nem vagyok hajlandó stresszelni ezzel magamat és az egész családot. Elegem van abból, hogy mindig minden helyzetben csak róluk szóljon minden.
Szóval mára, Karácsony előtt két nappal vagyunk, én itt tartok. Van két napom, vagy inkább másfél a hangolódásra, egy megsütésre váró bejglitészta a hűtőben, és a halászlé és töltött káposzta főzés.
Az a rossz, hogy azt éreztem, amikor mosogattam, és sírtam közben, hogy ez nem fajult volna idáig, ha ma több időt szánok rájuk. Ha hagyom a francba a sütisütést, és inkább játszok velük. Tudom, hagyni kellene a káposztát is, de nem hiszem, hogy menni fog.  Max.. este csinálnám, de akkor meg már készülődik a Jézuska, fát hoz -ami még sehol-, ajándékokat hoz, amik még nincsenek becsomagolva, szóval este sem káposztázhatok, Majd meglátjuk.
Nem szeretem ezt az őrületet, és nem tudom, hogyan lehetne szép nyugodt ünnepünk. Azt is szeretném, hogy rend és egy kis tisztaság legyen körülöttünk, legyen finom étel, és süti, de, ha mindezt előállítom, akkor hulla vagyok.
Az is lehet, hogy az összes decemberi írásom pont ilyen, no majd visszanézem őket.
Amúgy persze van egy csomó jó dolog is. Dorka nagyon szép saját készítésű tárgyat hozott haza a suliból. Voltak hófehér karácsonyfadíszek, egy gyertya, amit ő mártott, egy kisbaba dióhéjban. Élvezi az iskolát, és mi is élvezzük amit ott kapunk. A legutóbbi pedagógiai műhelyen ismét alkothattunk, beszélgethettünk. Hallom, hogy ki mivel küzd az állami iskolában, és csak ismét megerősödök abban, hogy jól döntöttünk. Nehéz azonban, hogy Robi nehezen tudja hazahozni Dorkát a suliból, ilyenkor megy leginkább a határok feszegetése. És ugyanez a helyzet a reggelekkel, csak ott mindannyian kikészülünk.
Most szünet van, ez jó, csak tudnám akkor miért kelnek fel hatkor, amikor egyébként Dorkát suliidőben fél hétkor alig lehet kiszedni az ágyból...

No, inkább abbahagyom, mert ez a panaszkodás teljesen átszövi a mondandómat, de nagyon szerettem volna írni, most, hogy végre géphez jutottam.
Szóval hurrá Karácsony, meg boldog Újév, meg minden.
Azért én ezzel együtt imádom őket:)))

4.év

 Drága Kisfiam!

A mai napunk csodás volt együtt, ami nem éri soha el azt a csodát, ami ezen a napon történt épp négy éve, de segít azt újra élni, feleleveníteni. Ahogy a képeket néztem a napokban, és ahogy mutattam Apának éreztük, hogy egyre nagyobb vagy, és minden nehézség és éjszakai felébredés ellenére, azért az a pihe-puha babaillatú kis csomag bizony nagyon tud hiányozni.

Az a szerencse, hogy az ölelésre, a puszikra, a babusgatásra épp annyira szükséged van, mint akkor, amikor megszülettél, illetve, mint most nekem. Amikor odajössz, huncutul rámnézel, néha még kacsintasz is hozzá, és azt kérdezed: Bujci lesz?- no annak soha nem tudok ellen állni, megölelgetlek, mgpuszilgatlak, dögönyözlek, szeretgetlek, és nevetünk, bújunk, és mindketten nagyon élvezzük. 

Hihetetlen erengiabomba vagy, érzelmek terén pedig egy hurrikán cunamival ötvözve. Ha te sírsz, ha te nevetsz, ha te szeretsz, tombolsz, örülsz, no azt az egész ház biztosan tudni fogja. Olyan a kacagásod, hogy annál szebb hangot nem tudok elképzelni.

Vannak napok, sajnos nem is ritkán, hogy a nagy agyalgatásban gondolkodom, hogy jó-e amit nyújtani tudok nektek, hogy jól érzitek-e magatokat, hogy nem rontok-e el valamit...de mikor a nevetésed hallom azt gondolom, olyan nagyon rosszul nem csinálhatjuk a dolgot Apával, ha ennyire jófej gyerekeink vannak.

Arra nagyon kíváncsi leszek, hogy ezeket a heves érzelmeket hogy fogod majd megzabolázni. Nagyon remélem, nagyon szeretném, hogy előre viszik majd az életedet, és nem visszahúznak.

Én hiszek az érzelmek erejében, és mindent megteszek azért, hogy ez a habitus számodra örömökkel és ne terhekkel teli állapot legyen. 

No de nem rohanjunk ennyire előre...

Szóval a születésnapjaitokon mindig újraélem az élményt, tudom pontosan mi történ, az mikor történt, és ma egy mese formájában el is mondtam nektek. Szájtátva hallgattátok, neked a rendőrbácsis és a megszületős rész tetszett a legjobban, sőt azt is láttam, hogy beleéled magad. Azt akartad, hogy azonnal meséljem el újra, de mivel meglepetéseket tartogattunk nektek erre a napra, azt mondtam majd eset.

A mai napunk úgy kezdődött, hogy felfedezted az asztalon várakozó ajándékokat. Ez teljesen felvillanyozott. Nagy meglepetésemre nem ugrottál mindennek neki, kivettél egy becsomagolt könyvet, miután felbontottad, kérted, hogy olvassam el neked. Bebújtunk az ágyba, Dorka is csatlakozott és elolvastuk Bogyó és BAbóca két történetét.

Aztán kimentünk ismét a nappaliba, és míg bontogattad a vasúti pályádat, Dorkával a konyhából becsempésztük a tortádat. Nagyon felvillanyozott, hogy égnek a gyertyák, és hogy a 4, ami a kedvenc számod évek óta, szóval, hogy pont annyian vannak.

Tortát reggeliztünk, aztán szép lassan rávezettünk benneteket arra, hogy az "...ez a nap más, mint a többi...", most nem csak egy dalszöveg, hanem a valóság. Dorkát kikértük a suliból már előtte, és a hosszú készülődés után elmentünk a Minipolisz játszóházba, amit nagyon élveztünk. Utána autóba ültünk, és irány Sopron.

És épp este fél 7-kor álltunk meg a mamáék háza előtt. Akkor megölelgettelek újra benneteket, és megköszöntem neked, hogy engem választottál anyukádnak.

És, hogy milyen is az én tökéletes négyévesem...? Imádnivaló, heves, szertet-örvény, gyönyörű, puha a bőre, lágy a puszija. Szereti a vonatokat, az állatokat, a könyveket, és persze minket. Két hete nem cumizik, de a tejecskéjét mézzel szereti cumisüvegből. 110 centi, 17,5 kiló, mind a 20 foga megvan és egyik sem lyukas(csak a statisztika kedvéért írom). Legjobb barátja Karina, beceneve egy millió van, de én leggyakrabban Dudukának hívom. Nem szeret rajzolni, ugyanakkor hosszú percekig képes egy képet nézni egy könyvben, és hosszú ideig lapozgatni. Imádja a tévét, de megbolondul kissé tőle, így nagyon korlátozottan engedjük. Imádja az édességet, ha kap befalja azonnal, nővérével ellentétben, aki csipeget. Nem irigy, de, ha valamin nem akar osztozni, azon nem akar. Nem hajlandó megenni semmit, amibe beleharaptunk, szerinte nyálas. Nagyon szereti a tejszínhabot, a kürtös kalácsot, a pudingot, a túrós palacsintát.

Ha akar valamit, megállítani lehetetlen, maximum lassítani lehet, ha nem akar valamit megmozdítani lehetetlen, legfeljebb kivárni lehet, míg meggondolja magát.

Négy éve ő az aki nővérkéjével együtt bearanyozza az életünk. (Ez szépen hangzik egy szülinapi bejegyzésben, de azért hozzáteszem, van hogy mellettük a túlélésre játszunk az Apukájukkal együtt, mert annyira kiborítanak minket. )

Mindennek ellenére, mindezzel együtt soha semmiért nem adnám, hogy engem választottak anyukájuknak. Köszönöm Kisfiam, hogy megszülettél, hogy a mi fiunk vagy!

Élj nagyon nagyon soká!

Szeretlek

Nyár, mamák satöbbi...

Véget ért a két hetes fenyvesi nyaralás, ami idén először gyerekorvosi ügyelet felkeresése nélkül sikeredett, talán a teljes fagyistopnak köszönhetően. A végére meg kellett állapítanom, hogy a nyaralás olyan igazi pihenés legyen nekünk is...na arra még várni kell. A Balaton csodás, az idő 1-2 napot leszámítva szuper volt, az egész család csokibarna, de mi azért eléggé lefáradtunk.
Pár nap és ez megszépül, és újra várjuk, hogy elteljen egy év és mehessünk, én azonban most galád módon örülök, hogy a gyerekek mamáznak Sopronban, mi meg ha dolgozunk is az esték szabadon használhatóak bármire, legyen az sport, esti séta, filmnézés, egyebek.
Az zavar, hogy mama nem díjazza, ha felhívjuk a gyerekeket, most ezzel nem tudom, mit tegyek, illetve, hogy Csabi sincs otthon, pedig vele nagyon szeretnek együtt lenni.

No de a nyaralás...szinte végig kánikula volt, nagyonsokat fürödtünk, és immáron Nimród is úgy lubickol a szabad vízben, hogy egyáltalán nem érdekli, ha vizes lesz az arca. Dorka meg egyenesen egy kishal, aki többet van a víz alatt, mint felette, ügyes úszó mozdulatai vannak, és már egyre jobban betartja a "meddig lehet bemenni" szabályt.
Gyönyörű gátakat építettek homokból a parton, ami Nimród szerint aliGÁTor, mert a gátnak semmi értelme nincs, mint ahogy a hínár is értelmezhetetlen, ezért hunárrá, majd gúnárra keresztelődött.
Sokat játszottak az udvaron, fociztak, hintáztak. Nimród focista szeretne lenni, amikor épp nem pilóta...Dorka nagyon ügyesen tollasozik, azt mondja a Sinosz táborban ügyesedett meg ennyire.
Volt nálunk Orsi Karinával, CSabi, és Zsuzsi meg Kata egy egy napot. Jártunk Kehidakustányban, Zalakaroson, és a gyerekek Robival eljutottak a kisvasúthoz is.
Az utolsó előtti nap hajnalán egy vendég egér mászott végi a karomon, amiről elsőnek nem tudtam, hogy mi az, majd miután nem tudtam visszaaludni, másfél óra múlva felfedte a kilétét. Robival közös egérűzésbe kezdtünk hajnal 5kor, amire Dorka is felkelt, és beszállt. Míg Robi az internetet böngészte az egérfogási praktikák tekintetében, Dorka nagyon ügyes gyakorlatias dolgokat javasolt, amit ki is próbáltunk. (sajtdarabok lerakása az ajtóig, cipőkből útvonal építése ami kivezet a házból.) Egyik sem vált be, aztán a család Ormódi része visszaaludt, én meg olvasgattam.
Másnap volt a vonatozás, délután a nagy strandolás, és mivel élő zene volt a nagystrandnál egy kis közös bulizás.
Dorka látta, hogy pár nagylány, kb 10 év körüliek, önfeledten táncol a zenére. Lassan bearaszolt közéjük, majd beszélgetni kezdtek, végül jó oroszlán módjára ő lett a vezér. Olyan szépen táncolt, futkosott, hogy a mosoly az arcomon maradt, nagyon büszke voltam rá.
Közben Nimród a péznbedobós autóknál játszott rendőröst apukájával és egy alkalmi baráttal.
Este 10 után sétáltunk haza, ragyogtak a csillagok meg a hol, ez egy igazán jó esete volt.
Mondtam is Dorkának, hogy kevesebb befeszüléssel és vitával nekünk is sokkal élvezhetőbb lenne a nyaralás.
Pénteken összepakoltunk, stradoltunk egy utolsót, és elindultunk Sopronba.
Most ott folytatódik az ő, itt meg a mi vakációnk.

Szabadsááág

Holnaptól indul a nyári szabadsáááág. A gyerekek ezen a héten SINOSZ táborban voltak, de ma Dorka nem ment, mert hasmenése volt, így bejött velem dolgozni. Kissé feszült voltam e miatt és nem viseltem túl jól a nyüzsgését, de lassan eltelik a nap, és indulunk.
A mostani időszak nehéz és rossz hír, hogy Robi unokatestvére Szabolcs nagyon rosszul van, nem használ a kemoterápia, nem tudni mi lesz, de fel kell készülni a legrosszabbra. Ma munka után elmegyünk és meglátogatjuk. Sokat gondolok rá, a két kislányra Barbira és Laurára, a feleségére Lillára, és megszakad értük a szívem. Múlt nyáron még csodálatos nyaralós fotókat láttunk róluk, és eltelt egy év, és minden megfordult. Ilyenkor az is jár még a fejembe, hogy mennyire semmiségek a mindennapi bosszúságaink egy ilyen tragédiához képest. Reménykedem a csodában, hogy megfordul minden, meglátjuk, nagyon szurkolunk Szabinak.
A jó hír a családban pedig az, hogy megszületett a legkisebb unokatesó Kelemen Janka, július 2.-án reggel 7 óra 1 perckor látta meg a napvilágot a kis szemünk fénye, 3100 gr és 54 cm.
A születése előtti nap és éjszaka végig online kapcsolatban voltam Petrával. Már be kellett feküdnie előbb, mert a kiírás szerint Jankánk már egy héttel tovább élvezte az anyaméh vendészeretetét. Petra elsején reggel 8.15.kor kapott egy méhszájérlelőt, de lassan kezdődött el a menet. Mivel Dani csak a szülőszobára mehetett be, Petra jobb híján hazaküldte. Délután fél kettőkor kezdődtek a fájások, szegénykém nagyon egyedül érezte magát, és azt írta lelkileg nehéz ez az egész, nem tudja mi az, hogy szülés, honnan hívják annak. A CTG mutatott ugyan fájásokat, de az ottaniak kommunikációjából úgy érzékelte, mintha nem hinnének neki. Este kimentem a Nyúldombra Ritával, Orsival, Bettivel, hogy utólag ünnepeljünk kicsit, és egyúttal ittunk Petrára, a kis Jankára, hogy mihamarabb megszülessen. Hazaérve még folytatódott az üzenetváltás egész 3 óráig, én akkor kidőltem, és gondolom Petrának sem volt már ereje írni. És reggel jött az üzenet, hogy megszületett drága keresztlányom Janka. Felhívott Petra, a hangja kisímult, megnyugodott, mintha mi sem történt volna. Aztán jött a kórházi benntlét, és én olyan de olyan büszke voltam a legkisebbre, meg az anyukájára, hogy azt elmondani nem tudom. Érzem Petra csodás anya lesz, és Dani meg nagyon jó apuka. Ma talán már a karomba is vehetem.

És szombaton elindulunk Balatonfenyvesre a várva várt nyaralásra.....

Hurrrráááá!
Imádom Őket, de jó lesz együtt lenni.

Nyár még mindig

A hónap nagy híre Dorkával és az iskolával kapcsolatos. Csak nem hagyott nyugodni az a furcsa, nem jóleső izgalom, ami az iskolába menetelhez kapcsolódott, és ezen a szülői értekezlet csak rontott. Nem mintha az én lányom nem lenne ügyes, udvarias, jólnevelt, nem köszönne, kérne, ha akar valamit, de az nagyon nem tetszett, hogy az elsős tanítónéniknek az volt a legfontosabb első mondandójuk nekünk friss szülőknek, hogy mire jön a gyerek tudjon köszönni, késsel villával enni, és ne szóljon bele, ha a felnőttek beszélgetnek. Aztán egyszercsak megjelent hírként, hogy az egyik waldorf pótjelentkezést hirdet, az események felgyorsultak. Írtunk, mentünk, beszélgettünk, Dorka játszóson volt, felvették, mi pedig örültünk. Sok feladat lesz ezzel, kocsival kell menni, jönni, messze van, drága, de mégis, az az izgalom a gyomromban már nem az a fogorvosiváráós izgalom, hanem a szinházielőadáselőtti izgalom, és az azért nagyon más. A többit meg megoldjuk, abban állapodtunk meg.

Nimród meg az ovit kezdi szeptembertől, ahol már nagyon várja őt Judit néni, Tamás bácsi sajnos nem lesz, amit nagyon sajnálunk, helyette kapunk egy Erika nénit. A nagy dolog persze ebben az, hogy Karinával egy csoportban fognak járni, amit a legjobban vár Nimród.
Összességében azonban most az van, hogy fenemód egyik sem akar már menni, otthon akarnak lenni együtt velünk, és mikor otthagyom a síró gyereket a bölcsiben reggel, nekem is szakad a szívem. És persze tudom, jó nekik a mamánál meg az uncsitesóknál, de nem akarom, hogy ezzen teljenek el a napjaink. Aztán egyszer csak tizenéves, fenemód nem akar reggel már hozzám bújni, örülök, ha néha ad egy puszit, és ezt az időt, amit együtt lehetnénk meg munkával bölcsivel ovival töltjük, mert muszáj. Hogy lehet ebből kiszállni, nem tudom...

No de vidámabb vizek: Nimród kéri néha, hogy férfi illattal fürödhessen, aztán egyik nap még reggel is érezte magán és nem tetszett neki. Azt mondja nekem: "Anya szedd le ezt az apaillatot a hajamról, mert unalmasítja a hajam.:)"

Szülinapomon is túl vagyunk, kaptam tortát, Robi sütötte, nagyon finom volt. Reggel meg mikor Dorkát vittem jó sokszor elmondta, hogy én mondjam mi legyen, merre menjünk, mit vegyen fel, mit reggelizzünk, hiszen én vagyok a szülinapos.
Munkatársaim nagyon jó fejek voltak, kaptam egy csodaszép kosarat rengeteg gyümölccsel, és kitalálták, hogy kimentünk a Városligetbe tollasozni együtt. Ebből sörözés, borozás lett, és nagyon jó volt.

Mára ennyi, holnap megyünk Katuska ballagására, és ha jó idő marad leteszteljük a Balatont vasárnap. Aztán gyerekek maradnak uncsitseóknál, mi meg robotolunk tovább. De még két hét és irány Fenyves, Juhúúú.

Imádom őket, alig várom, hogy együtt nyaraljunk.

Mindennapok

Elindult a naptári nyár, nyári menetrend van az óvodában, már az udvaron kezdik a napot, és igen, a fejemben és lelkemben is már nyár lenne, ha lehetne, de sajna munkás hétköznapok vannak. Ez lesz az első nyár, hogy teljes állásban dolgozom, és érzem, hogy sokmindenhez, de ehhez igazából most semmi, de semmi kedvem nincsen, és egyre inkább nincs. Milyen fura, hogy mikor otthon voltam velük, már vágytam a felnőtt társaságra és a felnőtt témákra, most meg mást sem szeretnék, mint velük lenni, olvasgatni, összebújni. Én sem vagyok komplett...
Persze ebben az is benne van, hogy mennyire jó fejek a gyerekeim, mennyire igénylik ők is a gyengédséget, a kedvességet, a szeretetet. Nimród reggelente az aki legelsőnek felkel, bújik, ölel, puszil, főleg miután apukájától megkapta a kikövetelt tejet. Dorka nehezen ébred, szegény, pont, mint én. Emlékszem mennyire utáltam mindig kiszállni a meleg takaró alól és felkelni. Nem jó érzés számomra, hogy őt mindig kelteni kell, mert ez azt jelenti nem alussza ki magát...most pedig mennem kell dolgozni, folyt köv.