Ősz

Pörög velünk az idő, elkezdődtek az őszi hétköznapok, történés történés hátán. Nézzük csak kicsit visszafelé. Tegnap vacsora közben kiesett Dorka 5. foga. az alső sorban jobbra a második. Nagyon ügyes volt, aztán meg jókat nevettünk együtt, hogy milyen pöszén kezdett beszélni a foghíjának köszönhetően. Reggelre kapott is a fogtündértől egy könyvet, meg golyós szívószálat, amit megosztott Nimróddal.
Tegnap harmadik alkalommal volt Dorka ritmikus sportgimnasztikán, és szólt az edző, hogy javasolná, hogy kerüljön át a haladó csoportba. Nagyon büszkék voltunk, megkérdeztük Dorkát, aki szíves örömest vállalta a két órás edzést. Sok az energiája, de meglátjuk, pár hét után megkérdezzük ismét őt, meg az edzőt, hogy ki hogy érzi így magát, és lehet, hogy marad az egy órás edzés. Bár a hűvösebb napokon, amikor nem lehet már sok időt odakinn tölteni, jól fog jönni ez a mozgás.
Nimród talált egy barátot magának, Poór Danikát, akivel nagyon megszerették egymást, Dani anyukája írt is a beszoktatásnál, hogy milyen jól eljátszanak együtt.
A sok kisebb gyerek társasága azért hat Nimródra, elkezdett gagyogni, pöszén beszélni, és ismét bepisil alváskor. Okos nagyfiú, lehet, hogy mégis jobb lenne neki az óvodában, de sajna nincs mit tenni, mert nincs férőhely. Egyébként nagyon szereti a bölcsit, de azért nagy öröm volt, hogy pénteken csináltunk itthon egy lógós napot. Dorkát apukája vitte az oviba, mi meg úgy döntöttünk Nimróddal, hogy kihagyjuk a bölcsit. Locsogó eső volt, nem volt kedvem elindulni. Játszottunk, és csináltam a dolgom, Nimród autózgatott, később feljött Betti, aki épp Berecszky Rékáék Emeséére vigyázott, és Nimród hatalmasat játszott Mesivel. Gitározott neki a fakanállal, és keményrock stílusban énekelte, hogy "Gitárom lengetem, kukacom longatom papááám, papááám". Nagy sikere volt, később duettben nyomták tovább.
Szerencsére a betegségek nem értek el minket, bárcsak így maradna, nagyon örülnék. Adagolom nekik a Béres cseppet meg a C vitamint, talán segít valamit.
A múlt héten meglátogattam aput Farkasgyepűn, nagyon ramatyul volt. Aztán beszéltünk az orvossal, meg a nővérekkel, talán kap így több odafigyelést. Másnap már sokkal jobban volt, jobb volt a hangja is.
Ma kiengedték a kórházból, 16.-án CT vizsgálat, reméljük, hogy nem lesz rossz az eredmény.
Ja, és majd elfelejtettem, Dorkával ketten tetvesek lettünk. Volt nagy kezelés, fertőtlenítés, főzőmosás, hajszesz, hajolaj, fésülés, szerencsére fiúk nem kapták el. De, hogy mi honnan szedtük, az rejtély.
Szombaton egyedül voltam a gyerekekkel és átmentünk a Désibe egy programra. Jól indult a napunk, és szerencsére sikerült nyugodtan elkezdeni a reggelt. Ez nem mindig jön össze, de most nagyon szeretnék figyelni magamra, hogy ne veszítsem el a türelmemet, és ne kiabáljak. Nem mindig megy, de azt hiszem egyre jobb vagyok.
Tegnap beszélgettem Ritával, és többek között az is felmerült, hogy ő gyerekként azt érezte, és csak később értette meg, hogy anyukája rajta vezette le a máshonnan származó feszültségét, és sok idő kellett hozzá, hogy felismerje nem ő a hibás. Nekem nem volt ilyen tapasztalatom, de szembesültem vele, hogy sajnos ez a működés rám is jellemző, és a Rita által elmondottakból rájöttem, hogy ez mennyire rossz lehet Dorkának. Most még sokkal jobban fogok figyelni rá, hogy türelmes és elfogadó legyek vele. Senkinek nem jó ez a sok csata, de ő a gyerek, nekem kell kiszállnom ebből a mókuskerékből, és ő majd jön velem. Lehet, hogy csak illúzió, de már most érzem a változás kedvező hatását viselkedésünkben és magamban is, és ez örömmel tölt el.
Nagyon szeretem mindkettejüket, és a legjobbat akarom nekik, és ha ezért változni kell, akkor változom. Hiszen ezek a változások fejlődést jelentenek számomra, ezektől jobb leszek. És, hogy ez így van, hogy van ami motivál, hogy van aki motivál, azt is nekik köszönhetem, hiszen ők azok.
Köszönöm Drágáim! Szeretlek benneteket, mindennél jobban.

Düh...

Nem mintha eddig a rózsaszín ködfelhő, éa a "hú de tökéletes anya vagyok" hangulat jellemzett volna, de most aztán pláne..Dühöd vagyok, elkeseredett, kiábrándult, kimerült és végtelenül fáradt. A mai nap, és a mai este mottója ismét a hogyan szívjuk ki anyánk és apánk vérét, energiáját jegyében telt. Nem értem, és iszonyatosan bosszant, hogy miért kell ennek így lennie. Hogy ezt miért nem mondta senki előre..Nem tudom persze, hogy bármi más másképp alakult volna-e, ha tudom, hogy a születésüktől az életem nagy része csak a körül forog majd, hogy ők vannak. Mert ez még be is dolgozható talán. De miért van az, hogy ezért nem, hogy köszi nincs, de semmi nincs csak ezerszeresen követelés, vérszívás, és még még még akarom. Miért van az, hogy esete fél 10-kor még megy az őrület, hogy a hat éves gyerekkel üvöltök, hogy húzzon már fel az ágyába, és ne szórakozzon. És nem érti, és feszíti a húrt, és a képembe röhög, és amikor elpattan felmegyek, és ráverek. Igen, most lehet értesíteni a gyámügyet, a gyerekjólétet, meg minden egyebet, íme itt a bántalmazó szülő, és mégis még mindig a dühöt érzem, és egy kicsi megnyugvást, hogy a nagy dühömben nem vertem meg, egyet rácsaptam, mert ha van épp egy boxzsákunk, akkor lehet, hogy az már most cafatokban lenne.

Nem akarok mártír lenni, és a bezzeg az én időmben kezdetűt sem szeretném folyton hajtogatni, de azt bizton kijelenthetem, hogy amit Dorka csinál én soha nem engedtem meg magamnak a szüleimmel szemben. Nálunk aztán tényleg nem volt kolbászból a kerítés, és sok szomszédot láttam, hogy hogy is beszélnek a szülőkkel, és volt jó néhány hasonló is. De tudom, hogy mi nem voltunk ilyenek, szerettük anyut, és volt, hogy titokban a háta mögött kicsit kinyújtottunk a nyelvünket, mikor nem látta, mert valami nemtomi történt, de ez a pofátlanság, szemtelenség nem volt meg amit Dorka művel velünk. Az egyik percben aranyos, segítőkész, de ha bármi ütközik azzal amit ő akar, egyszerűen mindent, és mindenkit figyelmen kívül hagy maga körül. Teszi veszi magát, megsértődik, és semmit meg sem hallva teszi azt amit akar.
Már elég vita után végre fenn az ágyában, apa mesél, Nimród félig alszik és mosogatok, neki eszébe jut, este fél 10 van, hogy vágjam le x körmét, ami három hete beszakadt, és most nem oké. Lejön, megkér, és ilyenkor elééééég. És nem, nem megy vissza rögtön, pedig érzi, hogy türelmem már semmi, nem úgy kell felzavarni, és még így sem…és puffog, és egyebek.
Nekem ez nagyon elkeserítő, ezt éljük nap, mint nap. Ha egy kérésre azonnali igen a válasz, akkor muszáj egy újabbat kérnie azonnal, és mindezt addig, míg kap egy nemet. Állandóan azt érzem, hogy elégedetlen, hogy minden mindegy csak ő legyen mindig, nem tud egy pillanatra sem lenyugodni, az ölünkbe ültetve sincs egy nyugodt pillanatunk sem. Iszonyatos energiákat emészt fel, és ami a legrosszabb, hogy nem látom, hogy ez változna jobb irányba, sőt…
És persze itt jönne a töltekezés lehetőségnek teljes hiánya, hogy soha nem lehetünk kettesben Robival, hogy a nagyszülők mindegyike feladatnak tekinti az unokáira való vigyázást, és vagy megoldják a feladatot vagy nem. Én meg persze túl érzékeny vagyok arra, hogy ne legyünk mások terhére, és köszi, de a feladta megoldásokból nem kérek.
Látják ők is, hogy milyen elevenek, és mégis, a mi kedvünkért sem, azért, hogy mi harmonikusabban legyünk egymással, töltődjünk, még ezért sem tudna igazi nagyszülőként beszállni.
Tudom, el kell fogadni, hogy magunkra számíthatunk, de fogalmam sincs, hogy ezt meddig bírom ép ésszel. Meddig lehet bírni, hogy Nimródnak köszönhetően nincs egy átaludt éjszakám, hogy Dorkának köszönhetően nincs egy nyugodt napom.
És most jön az ősz, meg a tél, a betegségek, ha folytatódik az eddigi rendszer, amikor nem ovi és bölcsi után, hanem egész nap szívják a véremet és az energiáimat.
Hogy lehet ezt túlélni? Hogy lehet türelmesnek maradni? Honnan szedjek energia utánpótlást? Már Robi is gyakran csak üvölt, de teljesen megértem.
Szeretem őket nagyon, ők a mindeneim, de nagyon nagyon fáradt vagyok, hogy ez győzedelmeskedjen ilyenkor