Dilemmák

Elkezdtem a nagy életmódváltós blogolást, és teljesen megfeledkeztem arról, hogy ide is írjak. Na, szép egy anyuka, mennyi elmaradás és akkor még csak a blogról beszéltem. Ma már többször eszemben volt, de az esti kis beszélgetés Dorkával megerősített.

Kissé viharos volt a reggeli indulásunk oviba, bölcsibe, többszöri összeveszésekkel, kiakadásokkal.
Amikor Dorka azt mondta, hogy nagyon rossz neki, hogy a Nimróddal sokkal szebben viselkedünk, és ővele bezzeg milyen csúnyán, és csak a névnapján meg a születésnapján beszélünk szépen vele. ( Ide tartozik, hogy a névnapját hármasban töltöttük vele és az apukájával, reggel egy kis kardiológia, ahol szerencsére kiderült, hogy az a szívzörej egy növekedési zörej, semmi teendőnk, csak két év múlva visszavinni. Onnan átmentünk a Természettudományi Múzeumba, majd vásárlás, és úgy a Nimródért. Volt finom ebéd, kürtöskalács, édesség, ráfigyelés. Ez azért szíven ütött, hiszen láttam rajta,hogy ez valóban rosszul esik neki. És az is igaz, hogy mostanában valóban türelmetlenebbek vagyunk vele, és a Nimród tényleg sokkal könnyebben kezelhető számunkra.
Azt mondtam neki, hogy ezt nem rendezhetjük le két percben és indulni kell, viszont kértem, hogy ne felejtse el délután, hogy térjünk rá vissza.
Aztán vacsoránál közösen beszélgettünk erről, azt is elmondtam neki, hogy mikor sokszor kell kérni valamit, valóban már idegesebb vagyok és hangosan szólok, vagy kiabálok, ami nem jó. Aztán azt is mondta, hogy milyen rossz volt neki, hogy csúnyán szóltam, hogy behozta reggel Nimród kabátját. És tényleg, nem értékeltem a jóvátételi szándékát , és ezért bocsánatot kértem. Aztán azt is mondta, hogy megérti, hogy nem megyek fel este hozzá mikor fáradt vagyok, de mikor csak úgy nem megyek, az neki rossz, és még az is, hogy nem megyek fel vele gumizni az ágyára.
Azt is nehezményezi, hogy szerinte mi csak a Nimróddal foglalkozunk, vele sosem. Ezt a képet igyekeztünk árnyalni kissé.
Aztán a lefekvéshez közeledvén beszélgettünk míg a Nimródot öltöztettem. Mondtam, hogy olyan rossz nekem, hogy elvesztem a türelmem, kiabálok, biztos szeretne egy jobb anyut. Ő azt mondta, én vagyok számára a legjobb. Majd bíztatott emígyen: "Anya, bízz magadban. Ha valamit rádszabtak, azt meg tudod csinálni. Hidd el sikerülni fog, csak bízz önmagadban."

 Most őszintén, lehet ennél jobb tanácsot adni? Szerintem nem. Megkérdeztem azért tőle, hogy ezt valami mesében hallotta-e, de azt mondta felháborodva, hogy ezt teljesen magától tudja.
Abban is megállapodtunk, ha valaki dühösködik, a relaxációs mesekönyvünk után szabadon a jelszó polip lesz, abból érteni fogunk.

A másik ami ma történt még, hogy be lehetett menni az óvodába, megnézni hogy is működnek a gyerekek. Érdekes volt, bár nem bírnék óvónő lenni. Dorka nagyon okos és ügyes volt. Láttam, hogy mennyire szabálykövető, milyen fontos neki az óvónéni figyelme. Sajnos ezért még az árulkodástól sem riad vissza.
A számolósdiban és a tornában is csodásan szerepelt.
Ma egyébként másodszor babakocsi nélkül mentünk a bölcsibe, délután pedig megleptem őket, vittem a motort és a rollert. Előtte még elrollereztem pár helyre, majd jött a bölcsi, és onnan együtt gurultunk Nimróddal át az oviba. Nagy felismerés volt számomra, hogy rolleren nem lehet rosszkedvűnek lenni, és hogy ez nem is olyan könnyű mutatvány, mint ahogy látszik.
Mikor mentem Nimródért nagyon áradozott róla Móni az egyik gondozónő. Azt mondta annyira aranyos és tényleg semmi gond nincs vele. Volt tornázni is, egyedül bukfencezni nem akar, de hát nem is csoda, ő a legkisebb a csoportban. Szóval mégegy okom volt ma a büszkélkedésre.
Felhívtak a Nevelési Tanácsadóból is,március 3.-án megyünk iskolaérettségi vizsgálatra. Szerencsére, mikor a Kincskereső iskola igazgatói beszélgtésén voltunk, ott volt egy nevtanos hölgy és megnyugtatott minket, hogy biztos elfogadják a javaslatunkat, és nyerünk még egy évet. Remélem valóban így lesz.
Valahogy el sem tudom képzelni, hogy Dorka iskolás lesz. Pedig okos, aranyos, minden ok vele, tényleg csak pár apróságnak kell még kicsit fejlődni benne, de mégis.
Arról sincs fogalmam, hogy ha iskola, akkor hova. Jártunk több helyen, és szívem szerint a Gyermekek házába vinném, de az kb esélytelen. Másik a Kincskereső, de ott több az ellenérv.
És itt vannak a teljesen hagyományos lakótelepi sulik, amelyek mindegyike max 10 perc séta, na most akkor mi legyen?
Szóval így telnek a napjaink, ezzel a két tökéletes gyerekkel nekem tökéletlen szülőnek. Egyet tudok biztosan, hogy az életemnél is jobban szeretem őket.