2 éves

Drága Kisfiam!

Ma van épp két éve,hogy megérkezetél hozzánk. Szerettük volna négyesben tölteni ezt a napot, de sajnos nem sikerült, apa nem kapott választ a szabadság kérelmére, és így szabadságot sem, így sajnos csak két rövid óra maradt négyesben.
Egész nap azon járt az eszem, mi is történt két éve, annak a napnak az adott órájában. Eszemben volt a reggeli vizsgálat, a sétálgatás a piacon, a spenótos gnocchi amit főztem aznap, és a kissé elkerseredett várakozás, gyanítva, hogy ez a gyerek bizony már ott marad, ahol eddig volt.
Persze csak két nappal voltam a kiírt időpont után, sajnát számolásomat tekintve pedig épp időben voltam, de már nagy volt a teher, nagy volt a kíváncsiság, a várakozás, a vágyakozás.
Érdekes volt, hogy ma bármikor ránéztem az órámra, mindig tudtam, hogy abban az időpontban nagyjából éppen mi történt két évvel ezelőtt. Apával és Dorkával ma délután elmentetek a szokásos lovaglásra, és annyira jó volt, hogy éppen akkor érkeztél meg, amikor fél 7 volt, percre épp akkor, mikor két éve kibújtál a pocakomból. Hatalmas sebeséggel történt minden, és a sebességedből azóta sem veszítettél semmit. Mondhatni, csak akkor állsz meg, amikor alszol. Nagyon eleven vagy, alig lehet követni a lendületed, és minden egyes percben kitalálsz valami rakoncátlanságot, elveszed a telefont, felmászol Dorka ágyára, dobálsz épp valamit, vagy csépeled a Nővéred.
Aztán feléd fordulok, hogy irgum-burgum és te mit csinálsz…röhögsz. Hangosan, gyöngyözőn, vidáman, félelmet és megbánást nem ismerve. Ekkor nálam jön a dühösködés, az ejnye-bejnye megbánás a másik oldalon semmi, marad a röhögés, néha a hamis mosolygás, vagy épp a bohóckodás. Szigorúság ágyő, na most akkor mit csináljak, felveszlek, megpuszilgatlak, megkóstolgatlak, gyömöszöllek, dögönyözlek, és igen, veled nevetek. (az igazsághoz hozzá tertozik, hogy ez az esetek 70%ban van így, a másik 30%ban felrobbanok, kiakadok, tajtékzok, sírok, kiborulok, dühöngök, kiabálok…stbstb.)
Olyan intenzív melletted az élet, olyan hevesek az érzelmek, hogy téged valóban imádni lehet. Szeretlek minden percben, de mikor megfoglak, megölellek, megpuszillak akkor érzem igazán mennyi erő, energia lakozik benned. Nem lehet rólad nem tudomást venni. Ha te jelen vagy, ott vagy 100%ban, ha te szeretsz, ha te haragszol, ha boldog vagy azt teljes valóddal, a lényed minden sejtjével teszed. Nem vagy csak úgy, hogy legyél, egyszerűen létezel, élsz, megélsz minden pillanatot legyen az jó vagy rossz.
Annyira jó látni ezt a nagy életigenlést, azt, hogy beleveted magad mindenbe teljességgel…kicsit azonban ilyenkor nem csak irigyellek, hanem féltelek is. Nem akarom, hogy mások bántsanak, mert tudom, hogy akkor majd a szíved darabokra hullik. Nem akarom, hogy haragudjanak rád, elutasítsanak, rosszul bánjanak veled, mert nem tudom, hogy azt hogy viselnéd. Nem akarom, hogy áradó szereteteddel visszaéljenek, mert sajnos ez is előfordulhat.
Most, hogy elkezdtünk a bölcsődébe járogatni, ez is megvisel engem. Féltelek, és féltem magam, hogy mindezt hogy viselem el. Nagy energiákat kell adnom, hogy figyelni tudjak rád, de többszörösét kapom vissza töled. Az ebéd utáni összebújós elalvások, az ölelgetős "Anyuciiii"-k, a puszik, a kedvességeid ez most kevesebb időre szorítkozik.
Igen, elkezdődött, még, ha elég halványan is az elengedés. Nem olyan jó.
Most, hogy már sokat beszélsz, és szavakkal is kifejezed magad, még egy pluszt kapott az életünk veled. Imádom, mikor odajössz, és kézzel lábbal szavakkal elmondod, eljátszod, elmutogatod mi történt.
Amikor megfogod a kezem a konyhában, elhúzol és azt mondod "anya, gyere játszani".
Szeretem mindenedet, minden egyes levegővételedet, szeretem az illatod, a hajad selymességét, a kék szemeidet, a két anyajegyed a pelenka alatt, a vicceidet, a kacagásodat, a táncolásodat, az énekedet.
Szeretem az ajándékot, amit kaptam, hogy a fiam lehetsz már két éve. Köszönöm neked, hogy én lehetek az anyukád.

Beszédes november

Egy hét bölcsőde után következett a három hét itthon, amiből egy hét duplán volt jó,hiszen az őszi szünet miatt Dorka is itthon volt. Azt hiszem a gyerekek túladagolást szenvedtek el egymásból, dúltak a heves érzelmek, a lobbanó tincseknek Nimród nem tudott ellenállni, és tépte Dorkát nagyon sokat, Dorka pedig nem hagyta már magát,visszaütött. Közben pedig folyamatosan hol szórakoztatták, hol szeretgették, hol halálra idegesítették egymást. Szóval zajlik az élet.
Ennek egy nagyon vicces része Nimród hatalmas sebességű beszédfejlődése. Mondatokban beszél és választékosan fogalmaz. "Apát szeretném. Viszket az orrom. Apa, menj ki a szobába. Dorka megcsapta kezemet" és millió és millió beszélgetés. Nagyon aranyos. Ma észrevettem, hogy mikor ment a Túl a Maszathegyen cd énekelte az egyik éneket. Fel akartam venni videóra, persze azonnal abbahagyta. Este kértem, hogy mutassa meg apának és Dorkának, és folyamatosan szégyenlősködött, de nagyon édesen. Lehajtott fejjel odabújt valamelyikőnkhöz és onnan pislogott kifelé. Este aztán csináltunk egy közös éneklést, no ott megmutatta tudományát.
A tegnapi nap nagy eseménye volt, hogy Dorka megvált második tejfogától; és mindezt teljesen egyedül. Láttam, hogy már nagyon lötyög neki, aggódtam is kissé, hogy esetleg éjszaka lenyeli vagy ilyesmi, ezért biztattam kissé, hogy húzza ki. Hatalmas üdvrivalgással fogadtuk sikerét, nagyon ügyes volt, tényleg. A Fogtündér hozott is érte egy lovaglós könyvet és egy csokis szívószálat.
Jövő héten elkezdjük újra a bölcsit, nagyon furcsa lesz ismét, de igazán vágyom is egy kis levegővételre. Most, hogy Margó nem túl korrekt módon közölte, hogy nem tudja vállalni tovább a gyerekvigyázást, soha nem vagyok magam. Persze ott a suli, de az meg igen fárasztó, és ugye arra is készülni kell.
Pénteken Fannikám jön a gyerekekre vigyázni, de hogy hogy lesz a jövőben a péntek délután, az még nagy talány számomra, ez eléggé nyomaszt.
Mindegy, ezt a sulit mindenképp befejezem és remélem ez megteremti az alapot ahhoz, hogy az elkövetkező években is tudjak időt tölteni a gyerekekkel és ne csak arról szóljon az életünk, hogy berohanunk iskolába, óvodába munkahelyre, majd haza, anyu főz mos gyorsan gyorsan, vacsi mese fekvés, aztán csak azt veszem észre, hogy felnőttek. Nem akarok kimaradni az életükből. Most egyre inkább harmonikusan az együttléteink, bár Nimród rengeteg fizikai energiát igényel, Dorka pedig inkább lelkit és szellemit, de jó velük lenni. Örömmel tölt el, hogy legtöbbször vidámak, főleg Nimród állandóan nevet (vagy kiakad és akkor ordít ezerrel), hogy gyönyörű szépek, nagyon okosak, hogy büszke vagyok rájuk nagyon.
És ezt szeretném még velük együtt élvezni, addig a pár évig, míg ők is velünk akarják tölteni az idejük nagy részét. Nem akarok 10 év múlva azon búslakodni, hogy mi mindent elszalasztottam.
Így is lesz elég.
Most elkezdem majd lassan ezt a főként itthoni munkát, aztán remélhetőleg a megszerzett szakmámmal tudok majd házhoz járni, és plusz jövedelemre szert tenni, hogy ne kelljen főállásban teljes időben dolgoznom.
És élvezhetjük az együttléteket továbbra is úgy, hogy magamra is jut időm, hogy egymásra is jut időnk.
Szeretem őket, nagyon de nagyon.