Dorkával az életünk, az az Élet, ami teljesen megváltozott amióta Ő is velünk van. Szeretném leírni, főleg számára, hogy mi minden történt velünk együtt, hogy alakultak a napjaink, és, hogy mennyire szeretem Őt. Írok a mindennapjainkról, hogy mit is tud, miben fejlődött, illetve személyes hangú leveleimben számára az érzéseimről. Update: 2012. 11. 24-én kis családunk 4 főre bővült Nimróddal a kisfiúnkkal. Szóval véget ért és egyúttal elkezdődött életünknek egy új korszaka. Erről írok...
2014. május 9., péntek
Hosszú hétvége
Az elmúlt négynapos hétvégét Sopronban töltöttük. Már a leutazás is élményekkel teli volt, megálltunk Tatabányán, végre közelről megnéztük a Turul madarat, amit eddig csak a vonatról vagy az autóból figyeltünk.
De számomra a nagyobb élményt a következő állomásunk adta. Robi kitalálta –élve a saját autó adta szabadsággal –hogy megmutatja nekünk Fertőszéplakon azt a templomot, ahol az általa szeretett és tisztelt nagybátyja 9 évig volt esperes. Gyönyörű idő volt, szép volt a táj, öröm volt az utazás is. Beérve Fertőszéplakra már messziről látszott a nagy és igen szép templom. A tövében, a régi paplak mellett leparkoltunk egy ház előtt. Zárt kapuja volt, nem is lehetett belátni az udvarra, Robi benézett a levelesen. Mikor értetlenkedtem elmondta, hogy itt lakott az az idős házaspár, akikről már sokat mesélt, amikor a nyarakat itt töltötte tőlük hordták a tejet, ide jártak át, nagyon szerette Pista bácsit és Gizi nénit, de már talán nem is élnek.
Elindultunk, hogy felmegyünk a templomhoz, amikor kinyílt a kapu, és kijött Pista bácsi.
Robi köszöntötte, és elmondta, hogy ki is ő…ilyen örömet és boldogságot régen láttam már, amit akkor Pista bácsin. Majdnem sírt örömében a 86 éves öreg, kihívta Gizi nénit,aki vele örült. Nagyon megható volt. Behívtak minket, csodálták a gyerekeket, mutatták a kertes, sütivel kínáltak. Aztán Pista bácsi felkísért minket a templomba. Dorka és Nimród is nagyon élvezték a látogatást, az öregek pedig, akiknek nincs se gyermekük, sem unokájuk többször viccelődtek, hogy megtartják a mieinket.
Nehezen indultunk el, kérték, hogy menjünk máskor is. Legközelebb is bemegyünk hozzájuk, ez biztos.
Sopronba érkezésünk másnapján Nagycenkre kirándultunk, szombaton pedig szorgalmasan gyártottuk Dorkával az anyáknapi képeslapokat a nagymamáknak és a keresztanyunak.
Vasárnap reggel hagyott aludni a család, ami a lehető legjobb ajándék volt anyák napjára, majd kaptam három csokor gyöngyvirágot és sok puszit és ölelést))
A hazafelé út már nem volt ennyire zökkenőmentes, Dorka sajnos elkapta nagymamájától a köhögést, ami annyira elhatalmasodott rajta a hazaúton, hogy kétszer hányt is miatta. Persze így Nimród is hamar felébredt.
Hazafelé a másik nagymama felé, Palotára mentünk, hogy őt is felköszöntsük anyák napján. Ritka alkalom, de mindhárman ott voltunk, Petráék is Zsuzsiék is teljes létszámban.
(Számomra beárnyékolta kissé az ünnepet, hogy nem sokkal előtte Zsuzsival nem túl szép dolgokat vágtunk egymás fejéhez telefonon, amiket azóta sem beszéltünk át.)
Hazaérkezésünk estéje is elég viharos volt, én konkrétan teljesen kiborultam, Dorka szintén…
A héten Dorka ismét nem ment óvodába a köhögés miatt. Ezek a napok itthon elég felemásra sikerültek. Tegnap Dorka teljesen dilis volt, és viszont büszke voltam magamra, mert nem vettem fel a labdát. Mantráztam, míg ő dühöngött, hogy én bizony akkor sem kiabálok, nem akarok mindig bűntudattal nyugovóra térni, nyugodt maradok…stb, és szerencsére sikerült. Nem tudom, hogy ezért-e,vagy csak elvonult a front, de a mai napunk igazán jól sikerül. Öröm volt velük lenni.
Nimródnak kijött , áttört végre mindkét szemfoga, talán abbamarad az éjszakai kínlódása, most 14 foga van.
Folyamatosan halandzsázik még mindig, mindent utánoz, szavakat is. Pl gomb De ahogy mondja, az nagyon vicces Nagyon ügyesen jelel, és úgy gesztikulál, miközben beszél, hogy majd megeszem.
Végre kapok sok-sok puszit tőleÜgyesen motorozik, fő sportja továbbra is a futás. A séta, a lassan, a várj, mint olyan, kimaradtak a szótárából.
Remélem holnap is türelmes leszek, és tudom élvezni az együtt töltött idő nagy részét.
Úgy szeretem Őket!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése