4 év 8 hónap

Drága Kislányom!

Sok-sok fejtörés , magamon való gondolkodás, amit szintén neked köszönhetek. Ma meglátogattam Gabit és a 10 napos Marcellt, és a helyett, hogy a kismama beszélt volna, jól rázúdítottam agyalmányaimat. Mostanában sajnos mindennapos közöttünk a veszekedés és a küzdelem. Valahogy csatázunk, szinte egész nap. Mindig van valami bajunk a másikkal, és látványosan forr bennünk a düh és az indulat. És ami nagyon nehéz e mellett, hogy nem tudjuk jól kezelni ezeket a helyzeteket. Mintha benne lennénk egy mókuskerékben, amiben csak egy biztos, hogy nagyon szeretjük egymást, minden más pedig napról napra változik. Elég ez az egy biztos pont? Nem tudom, valahogy most kevésnek érzem. Nagyon szeretlek, de szeretném ezt neked sokkal jobban kimutatni. Úgy érzem, mintha állandóan bántanálak, piszkálnálak, te pedig mintha rájöttél volna, hogy a rakoncátlankodás az tuti figyelmet kap. Aztán elkezdődik a reggel, felpörgünk mindketten, és már olyanokért is szólok, amiért teljesen felesleges. Te ettől szorongani kezdesz, dühös leszel, és én, hiába tudom az agyammal, hogy mit és hogyan kéne, egyszerűen döntöm rád a hülyeségemet, pedig tudom, hogy kárt teszek ezzel hosszú távon, és persze a pillanatnyi problémára sem ad megoldást. Csak tudnám, hogy akkor miért csinálom??Miért csinálok magamból mártírt? Miért gondolom azt, hogy olyan sok dolgot teszek értetek, és ti hálátlan gyerekek, csak rosszalkodtok?Miért, mikor tudom, hogy én akartam az életeteket, én adtam az életeteket, én vállaltam mindezt, és soha, de soha nem akartam, hogy áldozatként tekintsek magamra? Miért érzem akkor egyre gyakrabban, hogy ez a gyerek-dolog egy nagy kiszúrás velem? És biztosan, ha érzem, éreztetem is. Pedig a legkevésbé szeretném, hogy azt gondold, hogy nem akarom, hogy legyél. A világ legjobb dolga, ami velem történhetett, hogy anya lettem. Miért mondom akkor azt neked, hogy a véremet szívod??? Miért?
No mindezeket kiöntöttem Gabira, aki szerencsére nagyon megértő és elfogadó volt. Sokat segített, hogy meghallgatott, megfogalmaztam mindezeket. Az szomorú azonban, hogy arra jutottam ismét, hogy túl sok van rajtam felelősségben, feladatban. Apa nem igazán van a topon, ami a társ funkciót illeti. (Tipikus példa, épp menne fürödni, este, nyugi, mindenki alszik már. Mondom neki, Dorka nagyon zaklatott, nincs jól. Reakció: Hm.., vállvonás.És ennyi.)
Holnap elutazunk, mi apával kettesben, ti Keresztanyuékhoz, ez lesz az első, hogy öcséd nem velünk alszik.
Ambivalens érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, egyrészt nagyon várom a nyugodt éjszakát, a nyugodt ébredést, a pihenést, másrészt már most hiányzik az illatotok.
Remélem, hogy egy nyugodt anyukát kaptok vissza, aki újult erővel veti bele magát a közös életünkbe, aki újra nevetni tud a mindennapi hülyeségeken, aki nem csinál balhét egy pohár kiöntött vízből, aki kimutatja a szeretetét nem csak monda, írja.
Szeretlek Nagylányom, köszönöm, hogy tanulhatok magamról, köszönöm, hogy elviselsz, hogy velem vagy, hogy megölelsz, megpuszilsz, odabújsz, szeretsz, hogy vagy, hogy megszülettél a boldogságomra