2013.04.07. 14:53
Nagyon régen írtam...pedig sok-sok minden történik velünk.
Mindenesetre amiért egyáltalán létezik ez a blog, sokszor úgy vezetem le
magamban a feszkót, hogy egy- egy történés után magamban megfogalmazom az
eseményeket, gondolatokat, úgy, mintha leírnám. Ez nekem sokat segít, bár nyoma
ugyan nem lesz:)
Szóval az elmúlt egy hónap...
A Húsvétot Sopronban töltöttük, a hófúvásos hóesésnek köszönhetően a Nyúl a vendégszobában tette le mázsányi mennyiségű csokitojását és csokiból öntött mását. Gondolom, hogy még a télapós muffinomba is a csokinyulakat fogom belemorzsolni, mert szerencsére Dorka egy idő után elfelejti őket, és nem követeli. (Bár hátsó felem méretére kifejezetten rossz hatással vannak a szekrényben őrizgetett csokinyulak.)
Ami különlegesség volt még az idei Húsvéton, az az, hogy Dorka először töltött 2 napot nélkülünk a mamáéknál, amit mindkét fél különösen jól viselt, sőt élvezett. Megkaptuk itt is, amit már anyukám sokszor hangoztatott, hogy nagyobb gyermekünk egy szófogadó tündérlány mindaddig, amíg a szülők nem kerülnek 1 kilométeres körzeten belül. Nem tudom ez miért van, de állítólag nem egyedi jelenség.
Dorkának sikerült odáig fokoznia ezt, hogy többször torokfájásig üvöltöttem vele...nem mondom, hogy büszke vagyok rá.
A legnehezebb mégis az első éjszaka volt, ahol Nimród és így én is óránként keltünk fel az apja éketelen horkolására. Akkor megfogadtam, hogy nem megyek velük legalább egy évig sehova. Másnaptól apu külön szobában aludt, akkor már egy kicsit jobb volt a helyzet.
Kérdezték, mikor hazaértünk, hogy kipihentük-e magunkat...hát, azt azért nem mondanám. Mama Papa és Csabi sokat voltak a gyerekekkel, ami nagyon jó volt, de így a lakásba bezárva, éjszakánként legalább 3szor ébredve nem mondom, hogy túl pihenten érkeztem haza.
Ami még Sopron ajándéka, hogy végre találkoztunk Nikivel, Lórival és Misuval:):):)
Tegnap Máté szülinapján voltunk, én kb hulla voltam, apjuk fél 8ig dolgozott, nem mondom, hogy túl jó volt a hangulatom.
Úgy szeretnék sokkal többször jókedvű, mosolygós elnéző, humoros, csinos anyuka lenni, de nem megy.
Egyszerűen nem tudom, hogy hogy kell. Nem tudom, hogy tudnám elfogadni végre, hogy a lányom természete igencsak erőszakos és határozott.
Ez meddig van rendben? Hol kel nyesegessem kissé, és hol kell engednem neki?
Hogy tanítsam meg számára, hogy még ha nagyon akarunk is valamit, akkor sem gázozhatunk át másokon.
Hogy tanítsam meg neki, hogy nem szabad üvöltözni, vagy legalábbis az nem megfelelő módja a problémáink, vágyaink közlésének, ha én magam is azt teszem, amikor már elfogy a türelmem.
Nem tudom mások hogy csinálják, de úgy érzem nem találom a középutat, és azt sem tudom mi vagy ki segíthetne ebben.
No most felébredt a kis kócos Nagylányom és bújunk egy kicsit. Mert azt mindketten nagyon szeretjük:)
Aztán majdcsak lesz valahogy, hiszen annyira szeretem őket, és kiötöljük a megoldást is, ha ez az alap.
A Húsvétot Sopronban töltöttük, a hófúvásos hóesésnek köszönhetően a Nyúl a vendégszobában tette le mázsányi mennyiségű csokitojását és csokiból öntött mását. Gondolom, hogy még a télapós muffinomba is a csokinyulakat fogom belemorzsolni, mert szerencsére Dorka egy idő után elfelejti őket, és nem követeli. (Bár hátsó felem méretére kifejezetten rossz hatással vannak a szekrényben őrizgetett csokinyulak.)
Ami különlegesség volt még az idei Húsvéton, az az, hogy Dorka először töltött 2 napot nélkülünk a mamáéknál, amit mindkét fél különösen jól viselt, sőt élvezett. Megkaptuk itt is, amit már anyukám sokszor hangoztatott, hogy nagyobb gyermekünk egy szófogadó tündérlány mindaddig, amíg a szülők nem kerülnek 1 kilométeres körzeten belül. Nem tudom ez miért van, de állítólag nem egyedi jelenség.
Dorkának sikerült odáig fokoznia ezt, hogy többször torokfájásig üvöltöttem vele...nem mondom, hogy büszke vagyok rá.
A legnehezebb mégis az első éjszaka volt, ahol Nimród és így én is óránként keltünk fel az apja éketelen horkolására. Akkor megfogadtam, hogy nem megyek velük legalább egy évig sehova. Másnaptól apu külön szobában aludt, akkor már egy kicsit jobb volt a helyzet.
Kérdezték, mikor hazaértünk, hogy kipihentük-e magunkat...hát, azt azért nem mondanám. Mama Papa és Csabi sokat voltak a gyerekekkel, ami nagyon jó volt, de így a lakásba bezárva, éjszakánként legalább 3szor ébredve nem mondom, hogy túl pihenten érkeztem haza.
Ami még Sopron ajándéka, hogy végre találkoztunk Nikivel, Lórival és Misuval:):):)
Tegnap Máté szülinapján voltunk, én kb hulla voltam, apjuk fél 8ig dolgozott, nem mondom, hogy túl jó volt a hangulatom.
Úgy szeretnék sokkal többször jókedvű, mosolygós elnéző, humoros, csinos anyuka lenni, de nem megy.
Egyszerűen nem tudom, hogy hogy kell. Nem tudom, hogy tudnám elfogadni végre, hogy a lányom természete igencsak erőszakos és határozott.
Ez meddig van rendben? Hol kel nyesegessem kissé, és hol kell engednem neki?
Hogy tanítsam meg számára, hogy még ha nagyon akarunk is valamit, akkor sem gázozhatunk át másokon.
Hogy tanítsam meg neki, hogy nem szabad üvöltözni, vagy legalábbis az nem megfelelő módja a problémáink, vágyaink közlésének, ha én magam is azt teszem, amikor már elfogy a türelmem.
Nem tudom mások hogy csinálják, de úgy érzem nem találom a középutat, és azt sem tudom mi vagy ki segíthetne ebben.
No most felébredt a kis kócos Nagylányom és bújunk egy kicsit. Mert azt mindketten nagyon szeretjük:)
Aztán majdcsak lesz valahogy, hiszen annyira szeretem őket, és kiötöljük a megoldást is, ha ez az alap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése