Drága Kislányom!
Tegnap volt, hogy 3 éve és 7 hónapja megszülettél. Néha úgy érzem, hogy mindez
csak tegnap volt, néha pedig nagyon távolinak tűnik. Nimród egyre jobban
hasonlít rád. Gyönyörűek vagytok mindketten. Neked egyre inkább nagylányosak a
vonásaid, és napról napra okosabb vagy. Néha olyan vicceseket mondasz, hogy
nagyokat nevetünk. Pl. ha valami megsérti az ujjadat, jössz, és mutatod: Anya,
sebesség:). Március 14én már feltettem a kokárdámat, beszéltünk is róla előtte,
mert az óvodai ünnepségre is kérték, hogy vigyünk. Mentem érted az oviba, te
pedig felkiáltottál: Anya, milyen szép petárda:):)
Az érzelmeid is eléggé a plafonon vannak, értem ez alatt a negatív és pozitív
érzéseket is. Rengeteg puszit és ölelést kapok kérés nélkül is. Ezeknek a
kifejezését már jól megtanultad, de sajnos a negatív érzések kezelésével vannak
nehézségek. Ebben én sem vagyok túl jó, én sem tanultam meg. Nehezen tudok
nyugodt maradni, ha dühös vagyok, vagy ingerült, és te bizony ezt a mintát
látod. És igen, mostanában nem ritka, hogy hamar kimerülök és felbosszantom
magam.
Szóval a következő időben a közös feladatunk ennek a megtanulása. Jó lenne, ha
ebben apa is partner lenne, de őt ezek az érzelmi dolgok nem nagyon érdeklik,
keveset tudok vele erről beszélni, pedig jól jönne, ha ő is hozzátenné a
magáét. Talán többre mennénk.
Furán hangzik, hogy együtt kell megtanulnunk a helyén kezelni a negatív érzéseinket,
de lehet, ha nem születtek meg, ezen soha nem gondolkozom el. Nehéz tanulás, de
ismét csak köszönhetem neked, hogy rávilágítottál, ugyan akaratodon kívül arra,
hogy miben kell fejlődnöm.
De igyekezni fogok.
Nagyon szeretlek drága egyetlen nagylányom:):)
Nem voltam erre, és bizony oka volt. Nagyon nehéz két hét
áll mögöttünk, apjának, lányának vírusfertőzés, láz, tüdőgyulladás. szóval
túlvagyunk az eddigi legkeményebb betegségen, ami Dorkát illeti.
És, hogy mire volt jó mindez? Ismét rengeteget tanultam. Mostanában csak
panaszkodta, befordultam, és a negatív érzéseimet engedtem uralkodni. Már-már
azt gondoltam kiveszett belőlem a lányom iránti szeretet, és én vagyok az a
különleges anya, aki tényleg csak egyet tud szeretni egyszerre, és már így is
maradok.
Aztán itt reszketett a karomban az én pici nagylányom, vacogva a láztól meg a
borogatástól, és azt gondoltam, bárcsak én lennék ilyen beteg, bárcsak az
ölelésemmel meggyógyíthatnám, bárcsak, bárcsak...És éreztem, hogy ugyan
sodornak a mindennapok, fáradt vagyok, kimerült, de igenis nagyon, de nagyon
szeretem a gyerekeimet, mindkettőt, és bizony fáj, nagyon fáj, ha bajuk van.
És persze ez a próbatétel és tanulás nem volt elég...Előző hétvégén megkértem
Dorkát álljon a mérlegre, ami hirtelen 1,5 kilóval kevesebbet mutatott, mint 3
hete...És apukájával együtt láttunk rajta néha valami furcsa remegést.
Hétfő orvos, beutaló vérvételre, kedden vérvétel...
Nem kívánom senkinek azt a várakozást. Megfogadtam, hogy semmit nem olvasok a
neten, de persze ki tudja megállni.
Éjszaka, amikor felkeltem Nimródhoz, és sokáig ébren voltam és szorongtam,
nehogy valami komoly bajt állapítsanak meg a kislányomnál. És akkor
megfogadtam, félre depresszió, félre negatív gondolatok, ha minden ok lesz a
vérvételen, hálát adok a sorsomnak és nem kesergek tovább.
És szerencsére minden rendben, egy ki gyulladás nyomai látszanak, de semmi
komoly.
És, hogy miért is akarom félretenni a negatív érzéseimet? Mert befolyásolják a
cselekedeteimet, a szavaimat, a hangulatomat. Nem akarom ezeket elnyomni, vagy
elfedni, egyszerűen nap mint nap tudatosítani szeretném magamban, hogy
szerencsés vagyok, mert van két gyönyörű egészséges gyerekem, és igen, ez nem
egy természetes állapot mindenkinek...úgyhogy értékelni akarom, örülni neki
minden percben.
Ezeket tanultam. A gyakorlati megvalósítás folyamatban van, mert azért nem megy
ez olyan könnyen:):)
Szóval szeretem őket teljes szívemmel, és hálás vagyok értük:)
