Dorkával az életünk, az az Élet, ami teljesen megváltozott amióta Ő is velünk van. Szeretném leírni, főleg számára, hogy mi minden történt velünk együtt, hogy alakultak a napjaink, és, hogy mennyire szeretem Őt. Írok a mindennapjainkról, hogy mit is tud, miben fejlődött, illetve személyes hangú leveleimben számára az érzéseimről. Update: 2012. 11. 24-én kis családunk 4 főre bővült Nimróddal a kisfiúnkkal. Szóval véget ért és egyúttal elkezdődött életünknek egy új korszaka. Erről írok...
2013. december 27., péntek
2013 évzáró
Drága Gyerekek!
Igen, ez most mindkettőtöknek szól…Lehetne persze a kevés időnek, vagy a sok elfoglaltságnak betudni, hogy nem készítek külön bejegyzést nektek, de ennek oka sokkal inkább az, hogy az év zárásával sok gondolat fogalmazódik meg bennem, olyan gondolatok, melyeket mindkettőtökkel szeretnék megosztani, vagy legalább kiírni magamból.
Ha közhelyes akarok lenni, az év vége az összegzések, a lezárások, az új kezdetek ideje is. Valahogy én is ezt érzem mostanában.
Nagy változást hozott nekünk az év, kisfiam, most már ennek az évnek minden egyes napján velünk voltál. Sok örömöt hoztál, és bizony sok új feladatot is.
Az év elején, az előző ünnepek végeztével elkezdődött a kibővült családunk újraszerveződése. Míg Dorka születésekor magunkat kellett teljesen újra gondolni, az életünket, felnőtt módon és a felnőtt szereplőkre koncentrálva, addig most az volt a fő feladatunk, hogy Dorkával együtt induljunk el ezen az új úton.
Akkor is éreztem, de most is így látom, nagyon nehéz volt. Én hatalmas érzelmi hullámzásokat éltem át, egyik pillanatban hihetetlen boldog voltam, a másikban pedig zokogtam a bűntudattól, hogy mennyire alkalmatlannak is érzem magam a szülő szerepre.
Sokat olvastam előtte a testvér féltékenységről, hogy hogyan segítsünk a nagytesónak, hogy mire számíthatunk, hogy mindezeket hogyan befolyásolja a saját testvérünkhöz fűződő viszonyunk. Arra mindez jó volt, hogy rájöjjek, anyukám szerintem ezt a tesó ügyet nagyon jól kezelte mikor mi kicsik voltunk.
Azonban Nimród születése számomra egészen más feladatokat hozott. És ezen sokkal inkább Dorkával voltak kapcsolatosak.
Nagyon nehezen tudtam és akartam kiszakadni abból a burokból ami Nimród és köztem volt kilenc hónapon át. Nem tudtam hogyan kell, hiszen Dorka születésekor ez teljesen szabadon történhetett, és mindenki teljesen elfogadta, hogy én most anyuka lettem, nekem első a kisbabám, mindenki azután következik…szóval megélhettem ezt szépen, fokozatosan, és valóban akkor és úgy léphettem ki ebből a nagyon szoros körből, amikor úgy éreztem, úgy éreztük, hogy ez jól esik.
Nimród születésével azonban már itt volt Dorka. Ott volt, mikor ébredtünk, amikor elaludtunk, amikor fürdettünk, szoptattam, pelenkáztam, kiborultam, boldog voltam, aggódtam…szóval teljesen normális módon kikövetelte, hogy része maradjon az életünknek. Most utólag persze látom mennyire egészségesen és okosan csinálta mindezt. Akkor ezt nem így éltem át. Szerettem volna időt kettesben Nimróddal, szerettem volna aludni még reggel, nem akartam senki mással beszélni, szerettem volna úgy szeretni, babusgatni, szerettem volna átélni újra azokat az érzéseket teljes egészében, amiket Dorka születésekor éreztem. Nem tudtam elfogadni, hogy ez most más, és igen, kislányom, haragudtam, dühös voltam rád, és nem másért, csak azért, hogy úgy viselkedsz, ahogy az teljesen normális. És sokszor a dühömnek hangot is adtam, sokat kiabáltam veled. Aztán esténként zokogva aludtam el a mardosó bűntudattól, hogy milyen csúnyán beszéltem veled.
Aztán szép lassan, ahogy eljött a tavasz, kisütött a nap, a felettem tornyosuló borús felhők is kezdtek felszakadozni. Elkezdtem élvezni a társaságotokat, bár a logisztika sokszor nehezen ment. És szép lassan elértünk oda, hogy már nem is tudtuk elképzelni milyen volt Nimród nélkül előtte.
No és persze elfogadtam azt is, hogy Nimróddal nem járunk úszni, ringatóra, nem vagyok annyira rugalmas vele kapcsolatban, hogy hiába akartam hordozni, nem ment. mert nem bírtam….
Kisfiam, te nagyon szépen fejlődtél, Dorkám te pedig megmutattad, hogy milyen csodás testvér vagy. Sokszor csak kimondtam magamnak, hogy „Az én Fiam…”gyakoroltam, és nagy csodálattal töltött el az az érzés. Új értelmet kapott „Az én Lányom…”is, valahogy más lett a színezete. Lettek anya-lánya programok, megjelent fogalomként a családban a „fiúk” és a „lányok”, kialakult egy új felállás, lassan ugyan, de egyre biztosabban.
És mint sok egyéb dologban itt sem a klasszikus és bejósolt dolgok valósultak meg. Mindenhol azt hallottam, hogy a lányok mennyire apásak, a fiúk anyásak, nálunk ez jelenleg fordítva van.Ehhez persze kellett a nyarunk, ami nagyon jól sikerült, főként a gyerekek szempontjából. (Mondjuk a realitás az, hogy én kb 10x fáradtabb voltam a végére, de ez sejthető volt.) Apja és fia egy nagyon fontos időben nagyon sokat lehettek együtt, és ez a mai napig meglátszik a kapcsolaton.
Dorkám ebben az évben nem volt az a klasszikus szülinapi gyerekes bulid, mert a nyaralás végére sikerült kicsit lerobbannod, így Keresztanyuéknál ünnepeltünk, majd az óvodai csoportban szeptemberben. Akkor már középsős lettél, hármasban mentünk reggel az óvodába, ezt is meg kellett tanulni.
Általában fél 8-8ig alszol legalább, ha apa vitt volna egy órával korábban kellett volna kelned, ezt nem szerettem volna. Így marad a közös ovi-menet, amibe egészen jól belerázódtunk, bár a téli overáll-csizma-bundazsák korszak előtt azért jobban ment.
Nimród, te a Dorkától nevet kaptál, Gyugyuka lett belőled Nem a legszebb név, csak a szűk családban használjuk, de amilyen kedvességgel Dorka ezt mondja neked, azt nem lehet nem szeretni.
Dorkám, te egyre önállóbbá váltál, reggelente egyedül öltözöl, nagyon sokat segítesz nekem, fogat mosol magad. Jót tett mindhármunknak ez a közös reggeli rituálé, bár azért az is az igazsághoz tartozik, hogy ez is más világ már, mint Dorkámmal. Akkor, ha volt egy nehéz éjszaka, együtt aludhattunk tovább délelőtt, most mese nincs, az oviba oda kell érni. Bár az utolsó pillanatban szoktunk beérni, de azért az is van valamikor
Nimródom, közben kinyíltál felénk, a sok szopizás kissé lecsengett, az egyéb ennivalókat megismerted, megszeretted, főleg a család által fogyasztott ételeket. A neked külön gyártott babakajáim addig voltak érdekesek, amíg meg nem kóstoltad, amit mi eszünk.
Nyárra már elmúltak a számunkra megmagyarázhatatlan esti, éjszakai sírások, de még mindig kb 3szor ébredtél és ébresztettél.
Az energiatartalékaim kimerülőben voltak.
Ősztől folyamatosan kicsit taknyos voltál, egy idő után már el sem raktuk a porszívót, amit sokkal gyakrabban használtunk orrszívásra, mint takarításra. Na ez meg is látszott a lakáson
Ekkor került be az életünkbe Margó néni, aki heti egy délelőtt elvitt téged kisfiam sétálni, hogy addig valamit tudjak itthon is tevékenykedni.
Novemberben megünnepeltük az első szülinapodat, kaptál tortát Veszprémben is, itthon is. December meghozta az első lépéseidet 12,5 hónaposan, és az első szavakat is.
Bár az is igaz, hogy egyébként nagyon viccesen folyamatosan beszéltél a saját nyelveden, úgyhogy inkább mi kezdtük megérteni, hogy mi mit jelent.
Az első volt a nővérkéd megszólítása, ennek változatai: Akka, Dakka, Dakkadé (utóbbiról azt gondoljuk, hogy a Dorkáé baba-változata). Már mondod, hogy mámmá, baba, ami értelmes, és egyebeket, ami értelmes, de vicces, mert nem azt jelenti a te nyelveden, mint a miénken. (pl: Kapd, be! Kapd be Dagadék!:))
Már kibújt jó sok fogad is, összesen 9 vagy 10, ez még bizonytalan. Szereted a hasad, szereted felfedezni a körülötted lévő dolgokat, ami utóbbit nagyon határozottan teszel. . Konkrétan ütsz, vágsz, harapsz, csípsz, tépsz, ami háááát…nem túl barátságos gesztus. Már minden családtagon volt karapás és karmolás nyom neked köszönhetően.
Dorkám ilyenkor te nagyon morcos tudsz lenni, de nem is tudom, hogy bírod ki, de nem ütsz vissza.
És akkor az érzések így december végén…vannak pillanatok, amikor azt akarom, hogy valaki azonnal adja vissza a régi életemet, az időmet, a szabadságomat, a testemet, a régi súlyomat, a barátaimat, a Széchenyi fürdőt, a mozit, a színházat, az utazást…Aztán a másik pillanatban könny szökik a szemembe a meghatottságtól, hogy milyen tökéletes kis életem van. És igen, mikor megnézhetek egyedül egy filmet, amikor beülhetek kicsit a kádba a Nők lapjával, amikor 3 óránál többet aludhatok egy huzamban, akkor képes vagyok derűsebben szemlélni a dolgokat. Azért azt a legtöbb esetben gondolom, hogy ez bizony nem egy könnyű feladat. Így, ennek az évnek a végére tartalékaim kimerülőben, türelmem is fogytán…de mikor körül nézek tudom, hogy tökéletes kis életünk van
De miután gondolkodásom, agyalásom nem leállítható, én már csak ilyen vagyok, azon kezdek aggódni, nehogy valami baj történjen…
A lényeg, hogy a mindeneim vagytok apukátokkal együtt. Nem lenne kerek az életem nélkületek, gyönyörűek vagytok, okosak, imádni valóak, tökéletesek.
Az én Fiam Az én Lányom
2013. december 19., csütörtök
4 év 4 hónap
Drága Kislányom!
4 éve és 4 hónapja (no meg 4 napja, a késésem miatt), hogy megszülettél. Gyönyörű nap volt! Életem legszebb napja. Most rád nézek, igen, az agyamra mész, nem is néha, hanem sokszor, be sem áll a szád, egyfolytában akarsz valamit, sértődős vagy, meg visszabeszélsz, de felveszlek, megölelgetlek, beleszuszogok a nyakadba, megpuszilgatlak, és érzem, annyira, de annyira szeretlek. Jobban, mint bármit, bárkit valaha.
Ma kimentünk a Vörösmarty térre megnézni a Karácsonyi fényeket, a vásári hangulatot. Ott járkáltunk a téren, ahol legelőször sétáltunk veled, amikor 2 hetes voltál. Persze akkor napsütés volt, és meleg, csak egy kevés szellő ért oda néha a Duna felől, de mi nagyon aggódtunk, hogy nehogy valami baj érjen. Apukáddal félpercenként állítottuk át a babakocsi tolókarját nehogy elérjen a szellő és valami bajod essen. Visszagondolva persze ez nagyon vicces, és biztosan azok is voltunk, ha valaki látott minket, de megértettük akkor és ott, hogy mit jelent valakit a széltől is óvni. Ijesztő volt mindkettőnk számára, hogy ezentúl mi vagyunk a felelősei egy új életnek, hogy rajtunk múlik a léted, az egészséged, igazából mindened. Pedig akkor még nem is tudtuk, hogy ez a valóságban mit jelent. Azóta egyre inkább érjük. Mikor egy-egy mondatunkat, gesztusunkat lemásolod, mikor ugyanúgy mérgelődsz , mint én, akkor még inkább átélem mennyire nem mindegy, hogy mit mutatok neked. Mert ugye mondhatok amit akarok, amit teszek, az sokkal nagyobbat nyom a latban.
Ma például az öcséddel játszottam, lovagoltattam a térdemen, te odaültél a babáddal és ugyanezt tetted, verseltünk együtt, a gyerekek meg kacarásztak. Aztán abbahagytuk és te elkezdtél spontán játszadozni a babáddal, beszélgettél neki, becézgetted, én meg titokban füleltem. Annyira jó volt hallani milyen kedvesen beszélsz, és egy kis büszkeség is eltöltött, hogy ezt tőlem látod. Azért persze vannak nem ennyire kedves és örömteli utánzások, de most épp ez jutott eszembe.
Együtt várjuk már a Karácsont, ma már 19 gyertyát gyújtottál meg az adventi tálon. Nagyon szeretnél egy világító sellő babarbit, mindenkinek azt mondod, hogy azt kapsz a jézuskától. Persze a jézuska már beszerezte az ajándékaidat, és véletlenül tudom, hogy nincs köztük az a barbi még legalábbis erre jutottunk apukáddal, hogy még meglátjuk.
Egyik napi vicces szöveg: Én:Dorka , tedd el az ollódat, mert a Nimród elveszi és elvágja magát. Te: és akkor mehetünk a vágászati osztályra.:)
Annyira, de annyira szeretlek Drágám, köszönöm,hogy vagy nekem

2013. november 30., szombat
Itt a tél
Hideggel, ugyan még hó nélkül, de csípős
széllel, reggeli dérrel úgy tűnik megérkezett a tél. Várjuk a Mikulást, az
Adventi tündért, a hógolyózást, a szánkózást, ugyanakkor milliónyi ruhadarabot
kell magunkra venni reggel, illetve minden elinduláskor.
Holnap december 1, Advent első vasárnapja...Én ugye nem vagyok túl jó viszonyban az ünnepekkel, de úgy érzem, ez évről évre változik, mindig egy kicsit jobban várom pl. a Karácsonyt. Nimród ugyan még nem sokat ért a készülődésből, ajándékokból, de Dorka annál inkább. Ma, ha minden jól megy, ha mégsem akkor holnap mézeskalácsot sütünk. Szeretnék csinálni egy adventi tálat, amin lesz 24 db gyertya, hogy minden nap gyújthassunk eggyel többet. Még az is lehet, hogy a két dolgot összekötöm és mézeskalácsból csinálom meg...szóval így változom én:) A tervek egy része persze nem valósul meg, de azt tanultam egy régebbi, általam nagyon tisztelt és szeretett főnökömtől, hogy a lényeg, hogy legyenek tervek:). És azok már legalább vannak.
Tegnap hosszú idő után részt vettem egy egész délutánt felölelő felnőtt programon az ELTE-n. Jó volt visszamenni a régi sulimba, beülni az iskolapadba, még akkor is, ha ez egy konferencia volt. Megéreztem, hogy mennyire hiányzik most a tanulás, az iskola, a gondolkodás, agyalás.
Mondjuk a vizsgás része az nem, mert gondolom, az ebben a helyzetben feszültté tenne, de a közös gondolkodás más emberekkel, új dolgok kitalálása, megvitatása, megtanulása, az igen.
Visszaemlékeztem annak a jó érzésére, amikor igazán kompetensnek éreztem magam a munkámban, mert rendelkeztem az ahhoz szükséges tudással, sok minden már készség szinten működött.
Nem tudom, hogy mi inspirálna igazán, hogy ezt újra elkezdjem, de azt látom, ha a munkámban örömöt akarok majd találni, erősen frissítenem kell a tudásomat. Azt még nem tudom milyen irányba induljak, de indulni kell azt hiszem.
A gyerekek mellett jó érzés,hogy ilyen gondolataim is vannak már:)
Nimród és Dorka sok jó pillanattal ajándékoznak meg. Tegnap Nimródnak kifejezetten bújós napja volt, sokat ölelkeztünk reggel, délelőtt és este, amikor megjöttem, pedig rá nem igazán jellemző az odabújás. Odabújik, de az kb. 3 másodpercig tart, utána szólítják halaszthatatlan teendői. Úgy tűnik kibújt legalább két hátsó rágófog, de lehet alul is kijött valami, de sajna nem tudom rendesen megvizsgálni, mert eddig kétszeri próbálkozásnál is véresre harapta az ujjamat.
A furcsa és érthetetlen szavai mellett megjelentek az első, a külvilág számára is értelmes szavak. Dakka- ezt régóta mondja, de most már szinte biztos, hogy Dorkát jelent. Volt egy idő, mikor ez Akka volt.
Mondja már, hogy baba, mámá, és ezeket helyén is használja. Mutatja, hogy hol van a lámpa, édes, ahogy a kis ujjával mutat felfelé.
Kedvenc játékai a lovagoltatós, már az elején dobja magát hátra, imádja a bújócskázós "hol a baba" játékot, ez apával a kedvence, letakarja magát és meg kell keresni:), velem a cumit berakjuk anya szájába a sláger:)
Hatalmas kacagásai vannak, úgy kacag, hogy nem lehet kibírni nevetés nélkül, szinte gurgulázik.:)
Szavai még, kapdbe(értelmesnek tűnik, de nem az:))dagadék(szintén, bár ez inkább dakkadééé)takalatakala......így kelünk reggel.
Dorka egyre inkább nagylányos. Elkezdődtek a füllentések, amit eléggé nehezen viselek. Tudom, életkori sajátosság, meg minden, de nem igazán tudom mit lehet vele kezdeni. Pl tegnap Margó néni vigyázott rájuk, akinek azt mondta Dorka, hogy velem megbeszélte, hogy nézhet mesét a tévében. Persze nem kellett volna ennek alá menni, de biztos így volt kényelmesebb Margónak is, el is fogadom, de kértem Dorkát, ha mesét akar majd nézni, akkor beszéljük meg előtte.
Tudom, hogy mondjuk Mamánál is többet tévézik, el is fogadom, de az itthoni rendszerbe ezt akkor sem szeretném bevezetni.
Dorka nagyon okos és élénk, rengeteg dologgal leköthető, és remélem lesz is időm rá, hogy közösen tevékenykedjünk. Szinte mindent szívesen végez, házimunka, kézműveskedés....Írtam előzőleg kb egy oldalt még, ami ismét elszállt, és most biztosan tudom, hogy nem én rontottam el. Azt hiszem keresek egy másik oldalt a blogom vezetéséhez.
Imádom őket:)

2013. november 25., hétfő
1 év
Drága Kisfiamnak:)
...
Elsőként egy gondolat volt,
Egy halvány vágy, mi hozzám szólt,
Mint őszi nap a réteket
Lassan járta át szívemet.
Minden hónap újra, s újra
Rávilágított, valóban
tanulnom kell a türelmet,
A vágyam egyre erősebb lett.
Elérkezett a február,
S alászállt az én Kisbabám,
A méhembe beköltözött,
Mindenem díszbe öltözött
Apukája, s a testvérem,
Együtt örültek ők vélem,
Ez volt a mi közös titkunk,
A bőrünkből majd’ kibújtunk.
Nehéz napok következtek,
Bár örömünk egyre több lett,
Borús hírek jöttek sorban,
Nőtt a szívünk aggodalma.
Féltettük a Kisbabánkat,
S megtanultuk, hogy a bánat
Eddig elkerült bennünket,
Elkerülte gyermekünket.
Egy éve, hogy megszülettél
Egy éve, hogy szebbé tettél
Sok világot, sok életet,
S nekünk adtad a létedet.
Drágám!
Azzal kezdem, hogy tegnap a születésnapod estéjén, hosszan és nagyon mélyen sikerült megfogalmaznom sok érzést, gondolatot, és ezeket leírni neked, de a technika ördöge másképp döntött, és kitörlődött minden. Most újra nekikezdek; úgy tűnik a tegnapi gondolataimnak annyi küldetése volt mindössze, hogy kiadjam őket magamból, remélem a maiak majd hozzád is eljutnak.
Kicsit korábbról kezdem, mint az egy évvel ezelőtti nap, mert közös történetünk több, mint két éve kezdődött. Akkor, két éve nyár végén fogalmazódott meg bennünk apukáddal, hogy hiányzol az életünkből. Elhatároztuk, hogy szeretnénk, ha megfogannál, megszületnél. És míg nővérkédnél nem kaptunk időt arra, hogy egyre erősödjön bennünk az iránta való vágy, a Sors most másképp döntött. Ekkor elkezdődött egy olyan tanulás, ami azóta is tart. Az egy éves születésnapodra szeretném megosztani veled, hogy mi mindent tanítottál nekem.
Az első leckébe már fentebb belekezdtem, lehet nekem elhatározásom, gondolatom, vannak olyan dolgok, amikhez ez kevés. Szembesültem hónapról hónapra azzal, hogy bár szeretnék valamit, nem kapom meg. Nem akartam igazán? Nem volt elég erős a vágy? Nem hiszem…pontosan azt kaptam, amit kértem, csak kicsit később. Mikor nővéredet szerettük volna, én még rettegtem a szüléstől. Az a gondolat sem állt tőlem távol, hogy inkább örökbe fogadjak gyermeket, mint, hogy szüljek. Titokban arra vágytam, azt kértem, hogy legyen néhány hónap, amikor átélem, hogy bár teszünk érte mégsem fogan meg a kisbabánk. Furcsa ez az állapot,de így volt, azt gondoltam, a hónapokig tartó várakozással majd kialakul bennem a "nagyon szeretném, nagyon vágyom rá, bármire hajlandó vagyok érte" érzés. De nem kaptam időt, a terveinket követő hónapban Dorka beköltözött a hasamba.
És az érzés, amit hiányoltam magamban, akkor öntött el, amikor ő megszületett. Nem tudom semmihez sem hasonlítani azt az eufóriát, amit akkor éreztem. Azt értettem meg ezzel, hogy nekem szülnöm kellett ahhoz, hogy vágyam legyen a gyermekem után.
Mikor téged hívtunk, már tudtam mit szeretnék, rád vágytam, téged akartalak, és a Sors ekkor mutatta első fricskáját. Nem volt könnyű, de nem bánom egyáltalán a várakozást és a vágyakozást.
A következő lecke fájdalmasabb volt, mert már nem, csak rólunk szólt, hanem rólad is. Mert február 28án megkaptuk a várva várt ajándékot, melynek létezésével március 16án szembesültünk.
Nem osztottuk meg sokakkal az örömhírt, vártunk a bűvös 12. hétig, mondván legyen rendben minden. És a12. heti vizsgálati eredmény nem lett túl jó. Határeset; mondták, nem vészes, de kicsit nagyobb az esélye annak, hogy a babánk Down szindrómával jöhet a világra, mint az átlag arányok.
Nagyon nehéz és kemény napok, apukáddal való mély beszélgetések következtek. Amit ebből tanultam, az több dolog egyszerre. Egyrészt, hogy van egy csodálatos férjem, aki mellettem áll és nagyon szeret, aki mellett állok és akit nagyon szeretek. Megtanultam azt is, hogy a mindennapi nagynak tűnő problémák, mint hiszti, mosatlan edények, kialvatlanság, nátha;semmiségek.
Vizsgálatok, várakozás, majd örömhír, a babánk egészséges kisfiú. Nagyon örültünk, és megfogadtuk, nem mondjuk el senkinek, hogy kisfiú vagy, mondván, most már csak ezért kelljen izgulni, semmi másért.
A várandósság alatt még riogattak a sok magzatvízzel, a testem teljesen elnehezedett, a kilenc hónap végére már mozogni is alig tudtam, szóval a tervezett "jaj de fitt kismama" helyett megértettem, hogy miért is hívják ezt az állapotot terhességnek.
Aztán, bár az ultrahangos mérések alapján arra számítottunk, hogy korábban érkezel, a kiírás napján még füled botját sem mozdítottad. Dorka már a Mamánál volt Palotán, én pedig vártam, vizsgálatra mentem és semmi.
Hétvégére Apa elkérte a céges autót, szombat reggel ctg vizsgálat, ekkor már két napja ki kellett volna bújnod, ami a papírformát illeti.
Vizsgálat-semmi változás, délelőtti piacozás Budán, Lidl bevásárlás, főzés (tejszínes gnocchi), ebéd, majd megnéztünk egy filmet (Belami- nem volt nagy szám)
Én a film alatt már valamit éreztem, de nem is szóltam apának, mert egyrészt nem meghatározott időközönként jött, másrészt már kezdtem azt hinni, hogy minden törvényszerűség ellenére, te bizony odabent maradsz.
A film végén mondtam neki, hogy játszunk egy scrabble partit. Írni szoktuk a pontokat, akkor szóltam Apának, hogy írja az időpontokat, mert érzek valamit, de nagyon halványan.
Kb fél 3 lehetett…ekkor sem volt ritmusa az apró kis görcsöknek, hát játszottunk tovább. 8 perc, 9 perc, 7 perc…Úgy döntöttük, felhívjuk Bettyt a szülésznőt. Persze aznap 5 re készült a barátja szülinapi bulijába. Instrukció: zuhany meleg vízzel, magnézium. Ő meg elkezd készülni, mert kell egy óra míg beér. Mondtam neki, hogy elmegyünk érte Csepelre, majd együtt bemegyünk. A zuhany után, ami igen rövidre sikeredett, már másképp gondoltam, telefon, mégse menjünk, jön taxival, mi meg ugrás az autóba, akkor már biztosan tudtam, hogy itt az idő.
Az autóban néztem az órát, ritmusosan, 5 percenként jöttek a fájások. Attól féltem, hogy a kocsiban fogok megszűlni. Szerencsére nem volt nagy forgalom, de az összes lámpa piros volt. Egynél aztán elszakadt Apánál a cérna, az igencsak pirosba hajló sárgán áthajtott…fél perc, mögöttünk szirénázó rendőrautó. Megálltunk, izgultunk. Rendőr, mint a filmekben, komótosan kiszállt, felhúzta a nadrágját, szép lassan odaballagott. Benézett az ablakon, és mi apával egyszerre mondtuk: Szülünk. Akkor a rendőr kissé megszeppent, elengedett, csak annyit mondott, ha átmegyünk a piroson nem fogunk odaérni a kórházba. Hálásak voltunk neki.
Beértünk, Burik doki ügyeletes volt, tudtam, hiszen reggel nála voltunk. Ctg, öltözés, egyebek, 5kor Betty is megérkezett sajnálkoztam, hogy velem kell buliznia.
Eddig is és innentől is igen gyorsan peregtek az események, a sebességet alig lehetett követni. Nem sikerült normálisan beadni a fájdalomcsillapítót, összeszerelni a szülőágyat, leesett a masszázsolaj. A doki megrepesztette a burkot 6 kor, féltem ettől, de valóban semmi különös nem volt. Kis idő múlva azt éreztem, hogy a hasam egy háborgó tengerre hasonlít, Bettynek ez ránézésre feltűnt, kérdezte, hogy nem érzem-e, hogy nagyon ki akarsz jönni. Mondtam, hogy azt érzem, hogy fáj hívta a dokit 6kor, aki azt látta, hogy bizony kibújsz nemsoká. Ez fél 7kor meg is történt. Jöttél, mint a gyorsvonat:
4200 gr, 55 cm.Gyönyörű hatalmas baba. Gyorsan szopizni kezdtél. Apa ringatott, dédelgetett, aztán együtt voltunk hármasban. Csodás volt.
Köszönöm neked ezt a csodát, köszönöm, hogy ismét, és most már kétszeresen anya lehetek, hogy van egy FIAM. Ezt a szót, azóta is ízlelgetem. Az ÉN FIAM.
Imádom kimondani.
Nagyon szerelek drága Kincsem, a mindenem vagy a Nővéreddel együtt. Köszönöm, hogy minket választottál szüleidnek, igyekszünk felnőni a feladathoz.
Nagyon szeretünk.
2013. november 19., kedd
4 év 3 hónap
Drága Kislányom!
Ebben a hónapban töltötted be a fenti korodat, és egy évvel ezelőttig egyetlen gyermekünkként éltél velünk. 1 évvel ezelőtt a kistesód már nagyon készülődött kifelé, és mi veled együtt nagyon vártuk már őt. Nem tudtam akkor még, hogy mennyire nagyszerű testvér válik majd belőled. Persze vártad a kisbabát, sokat simogattad a hasamat, beszélgettél Babácskával, de nem tudtam, hogy mi lesz, ha a baba megszületik és szembesülsz vele, hogy itt is marad velünk.
De a te viselkedésed minden elképzelésemet felülmúlta. Az a fajta empátia, érzékenység, szeretet, aggódás, kedvesség ami benned van, azt mind többszörösen nyújtod a testvérednek, és ezt fantasztikus látni.
Persze nemcsak, mint testvér vagy csodás, hanem egymagadban is. Okos vagy, minta Nap, és gyönyörű. Napról napra okosabb és gyönyörűbb. Nagyon nagy benned a szeretet, és ezt ki is mutatod. Képes vagy hangot adni az érzéseidnek, imádod, ha babusgatnak, szeretgetnek, nagyon szeretünk bújcikázni.
Tegnap őszi kiállítás megnyitó volt az óvodában, nagyon ügyesen verseltél a többiekkel, ügyesek voltatok.
Nagyon szeretsz festegetni, vagdosni, rajzolgatni, kézműveskedni.
Már várom a Karácsonyt, a közös készülődést. Sokat segítesz nekem abban, hogy őjra értékeljem és izgalommal várjam a Karácsonyt. Ez nekem nem könnyű, mert nincs túl sok szép emlékem a Karácsonyról, így folyamatosan szeretném nagyon jól csinálni, élvezni, örömet nyújtani, de még keresem az erre legmegfelelőbb utat. Mennyi ajándék legyen, magunkban legyünk vagy nagycsaláddal, esetleg elutazzunk, együtt süssünk vagy minden meglepetés legyen...sok sok kérdés.
Pár napja nagy változáson mentem át, befestettem vörösre a hajamat. Azt mondtad: "Anya, még soha ne láttalak ilyen gyönyörűnek!" Ha bizonytalan is voltam abban, hogy ez jó ötlet volt, ez a megjegyzés teljesen meggyőzött.
Fontos neked a csinosság, és ösztönzöl arra, hogy mindig csinos legyek. Ez bizony rám is fér mostanában, mert nem sok energiám van arra, hogy magammal foglalkozzak. Tegnap például kérted, hogy a kopogós csizmámat vegyem fel, így tettem. Aztán beszélgettünk a Mikulásról, erre te, kölcsönkérted Mikulásra a csizmám:):) Mert abba ugye jó sok ajándék fér:)Aztán megbeszéltük, hogy az egyik csizma az övé lesz, a másik meg az enyém:) Remélem tele rakja mindkettőt a Mikulás:)
Nagyon közel érezlek magamhoz, egyre nagyobb a szeretetem irántad, ha nem vagy itt hiányzol, és még akkor is magam mellett akarlak tudni, mikor tudom, hogy másutt is nagyon jól érzed magad.
Nagyon szeretlek Drágám, a mindenem vagy. És iden, pontosan ma van 5 éve hogy beköltöztél a hasamba:) Épp szerda volt akkor.
Szeretlek, a legnagyobb ajándék vagy, amit valaha kaptam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)