1 év

Drága Kisfiamnak:)

...
Elsőként egy gondolat volt,
Egy halvány vágy, mi hozzám szólt,
Mint őszi nap a réteket
Lassan járta át szívemet.

Minden hónap újra, s újra
Rávilágított, valóban
tanulnom kell a türelmet,
A vágyam egyre erősebb lett.

Elérkezett a február,
S alászállt az én Kisbabám,
A méhembe beköltözött,
Mindenem díszbe öltözött

Apukája, s a testvérem,
Együtt örültek ők vélem,
Ez volt a mi közös titkunk,
A bőrünkből majd’ kibújtunk.

Nehéz napok következtek,
Bár örömünk egyre több lett,
Borús hírek jöttek sorban,
Nőtt a szívünk aggodalma.

Féltettük a Kisbabánkat,
S megtanultuk, hogy a bánat
Eddig elkerült bennünket,
Elkerülte gyermekünket.

Egy éve, hogy megszülettél
Egy éve, hogy szebbé tettél
Sok világot, sok életet,
S nekünk adtad a létedet.

Drágám!
Azzal kezdem, hogy tegnap a születésnapod estéjén, hosszan és nagyon mélyen sikerült megfogalmaznom sok érzést, gondolatot, és ezeket leírni neked, de a technika ördöge másképp döntött, és kitörlődött minden. Most újra nekikezdek; úgy tűnik a tegnapi gondolataimnak annyi küldetése volt mindössze, hogy kiadjam őket magamból, remélem a maiak majd hozzád is eljutnak.

Kicsit korábbról kezdem, mint az egy évvel ezelőtti nap, mert közös történetünk több, mint két éve kezdődött. Akkor, két éve nyár végén fogalmazódott meg bennünk apukáddal, hogy hiányzol az életünkből. Elhatároztuk, hogy szeretnénk, ha megfogannál, megszületnél. És míg nővérkédnél nem kaptunk időt arra, hogy egyre erősödjön bennünk az iránta való vágy, a Sors most másképp döntött. Ekkor elkezdődött egy olyan tanulás, ami azóta is tart. Az egy éves születésnapodra szeretném megosztani veled, hogy mi mindent tanítottál nekem.

Az első leckébe már fentebb belekezdtem, lehet nekem elhatározásom, gondolatom, vannak olyan dolgok, amikhez ez kevés. Szembesültem hónapról hónapra azzal, hogy bár szeretnék valamit, nem kapom meg. Nem akartam igazán? Nem volt elég erős a vágy? Nem hiszem…pontosan azt kaptam, amit kértem, csak kicsit később. Mikor nővéredet szerettük volna, én még rettegtem a szüléstől. Az a gondolat sem állt tőlem távol, hogy inkább örökbe fogadjak gyermeket, mint, hogy szüljek. Titokban arra vágytam, azt kértem, hogy legyen néhány hónap, amikor átélem, hogy bár teszünk érte mégsem fogan meg a kisbabánk. Furcsa ez az állapot,de így volt, azt gondoltam, a hónapokig tartó várakozással majd kialakul bennem a "nagyon szeretném, nagyon vágyom rá, bármire hajlandó vagyok érte" érzés. De nem kaptam időt, a terveinket követő hónapban Dorka beköltözött a hasamba.
És az érzés, amit hiányoltam magamban, akkor öntött el, amikor ő megszületett. Nem tudom semmihez sem hasonlítani azt az eufóriát, amit akkor éreztem. Azt értettem meg ezzel, hogy nekem szülnöm kellett ahhoz, hogy vágyam legyen a gyermekem után.
Mikor téged hívtunk, már tudtam mit szeretnék, rád vágytam, téged akartalak, és a Sors ekkor mutatta első fricskáját. Nem volt könnyű, de nem bánom egyáltalán a várakozást és a vágyakozást.

A következő lecke fájdalmasabb volt, mert már nem, csak rólunk szólt, hanem rólad is. Mert február 28án megkaptuk a várva várt ajándékot, melynek létezésével március 16án szembesültünk.
Nem osztottuk meg sokakkal az örömhírt, vártunk a bűvös 12. hétig, mondván legyen rendben minden. És a12. heti vizsgálati eredmény nem lett túl jó. Határeset; mondták, nem vészes, de kicsit nagyobb az esélye annak, hogy a babánk Down szindrómával jöhet a világra, mint az átlag arányok.
Nagyon nehéz és kemény napok, apukáddal való mély beszélgetések következtek. Amit ebből tanultam, az több dolog egyszerre. Egyrészt, hogy van egy csodálatos férjem, aki mellettem áll és nagyon szeret, aki mellett állok és akit nagyon szeretek. Megtanultam azt is, hogy a mindennapi nagynak tűnő problémák, mint hiszti, mosatlan edények, kialvatlanság, nátha;semmiségek.
Vizsgálatok, várakozás, majd örömhír, a babánk egészséges kisfiú. Nagyon örültünk, és megfogadtuk, nem mondjuk el senkinek, hogy kisfiú vagy, mondván, most már csak ezért kelljen izgulni, semmi másért.

A várandósság alatt még riogattak a sok magzatvízzel, a testem teljesen elnehezedett, a kilenc hónap végére már mozogni is alig tudtam, szóval a tervezett "jaj de fitt kismama" helyett megértettem, hogy miért is hívják ezt az állapotot terhességnek.

Aztán, bár az ultrahangos mérések alapján arra számítottunk, hogy korábban érkezel, a kiírás napján még füled botját sem mozdítottad. Dorka már a Mamánál volt Palotán, én pedig vártam, vizsgálatra mentem és semmi.
Hétvégére Apa elkérte a céges autót, szombat reggel ctg vizsgálat, ekkor már két napja ki kellett volna bújnod, ami a papírformát illeti.
Vizsgálat-semmi változás, délelőtti piacozás Budán, Lidl bevásárlás, főzés (tejszínes gnocchi), ebéd, majd megnéztünk egy filmet (Belami- nem volt nagy szám)
Én a film alatt már valamit éreztem, de nem is szóltam apának, mert egyrészt nem meghatározott időközönként jött, másrészt már kezdtem azt hinni, hogy minden törvényszerűség ellenére, te bizony odabent maradsz.
A film végén mondtam neki, hogy játszunk egy scrabble partit. Írni szoktuk a pontokat, akkor szóltam Apának, hogy írja az időpontokat, mert érzek valamit, de nagyon halványan.
Kb fél 3 lehetett…ekkor sem volt ritmusa az apró kis görcsöknek, hát játszottunk tovább. 8 perc, 9 perc, 7 perc…Úgy döntöttük, felhívjuk Bettyt a szülésznőt. Persze aznap 5 re készült a barátja szülinapi bulijába. Instrukció: zuhany meleg vízzel, magnézium. Ő meg elkezd készülni, mert kell egy óra míg beér. Mondtam neki, hogy elmegyünk érte Csepelre, majd együtt bemegyünk. A zuhany után, ami igen rövidre sikeredett, már másképp gondoltam, telefon, mégse menjünk, jön taxival, mi meg ugrás az autóba, akkor már biztosan tudtam, hogy itt az idő.
Az autóban néztem az órát, ritmusosan, 5 percenként jöttek a fájások. Attól féltem, hogy a kocsiban fogok megszűlni. Szerencsére nem volt nagy forgalom, de az összes lámpa piros volt. Egynél aztán elszakadt Apánál a cérna, az igencsak pirosba hajló sárgán áthajtott…fél perc, mögöttünk szirénázó rendőrautó. Megálltunk, izgultunk. Rendőr, mint a filmekben, komótosan kiszállt, felhúzta a nadrágját, szép lassan odaballagott. Benézett az ablakon, és mi apával egyszerre mondtuk: Szülünk. Akkor a rendőr kissé megszeppent, elengedett, csak annyit mondott, ha átmegyünk a piroson nem fogunk odaérni a kórházba. Hálásak voltunk neki.
Beértünk, Burik doki ügyeletes volt, tudtam, hiszen reggel nála voltunk. Ctg, öltözés, egyebek, 5kor Betty is megérkezett sajnálkoztam, hogy velem kell buliznia.
Eddig is és innentől is igen gyorsan peregtek az események, a sebességet alig lehetett követni. Nem sikerült normálisan beadni a fájdalomcsillapítót, összeszerelni a szülőágyat, leesett a masszázsolaj. A doki megrepesztette a burkot  6 kor, féltem ettől, de valóban semmi különös nem volt. Kis idő múlva azt éreztem, hogy a hasam egy háborgó tengerre hasonlít, Bettynek ez ránézésre feltűnt, kérdezte, hogy nem érzem-e, hogy nagyon ki akarsz jönni. Mondtam, hogy azt érzem, hogy fáj hívta a dokit 6kor, aki azt látta, hogy bizony kibújsz nemsoká. Ez fél 7kor meg is történt. Jöttél, mint a gyorsvonat:
4200 gr, 55 cm.Gyönyörű hatalmas baba. Gyorsan szopizni kezdtél. Apa ringatott, dédelgetett, aztán együtt voltunk hármasban. Csodás volt.

Köszönöm neked ezt a csodát, köszönöm, hogy ismét, és most már kétszeresen anya lehetek, hogy van egy FIAM. Ezt a szót, azóta is ízlelgetem. Az ÉN FIAM.
Imádom kimondani.

Nagyon szerelek drága Kincsem, a mindenem vagy a Nővéreddel együtt. Köszönöm, hogy minket választottál szüleidnek, igyekszünk felnőni a feladathoz.
Nagyon szeretünk.