Nimród 9

 Drága Kisfiam!

9 évvel ezelőtt még a kórházban voltunk, hétfő volt és tudtuk, hogy másnap hazamehetünk, és otthon találkozhatsz nővérkéddel, aki már nagyon vár. Két napja jöttél akkor a Világra, és már akkor nem tudtam, hogyan is volt eddig nélküled. Nem volt bennem űr a születésed előtt, vágytam rá, hogy megfoganj, hogy megszüless, hogy velünk legyél, mégis, mikor mindez megtörtént olyan természetes és magától értetődő volt a jelenléted, mintha mindig is ott lettél volna. Attól a perctől, hogy a karomban tartottalak elsőként, elképzelhetetlennek tartottam többé az életet nélküled. Ezzel most is így vagyok. Annyira szeretlek, és egyben féltelek, hogy teljes egészében rászolgálok a magamra vett nevemmel, hogy "para-anya". Szoktam, szoktunk ezzel viccelni, próbálom humorosra venni a figurát, de igazából olyan mélységes félelemmel tud eltölteni, hogy bajod eshet, hogy szinte fizikai fájdalmat érzek, ha erre gondolok. Aztán persze gyorsan elhessegetem, mert jön a babonaság, hogy nehogy bevonzzam a bajt...szóval egy végtelen aggodalom vagyok, és igyekszem mindezt úgy alakítani, hogy ezt ne terheljem rátok.

Már beköltöztünk a házba, kialakítottuk a kis szobarészedet, kívánságodnak megfelelően szürke falszakasszal. Neked még jó, hogy nem vagytok külön szobába, hiszen azt látom, minden vita, marakodás, veszekedés ellenére, neked Dorka személye nagy biztonságot ad. Bárcsak el tudnád ezt neki megfelelően mondani, szerintem nagyon örülne neki. Kettőtök közül te vagy az, aki megengeded magadnak azt, hogy félj, hogy ezt elmond nekem. Nem akarod erősebbnek mutatni magad előttem, és ezt én nagyra értékelem. Sokat jelent nekem,hogy megosztod az érzéseidet. 

Érdekes számomra, hogy milyen fontos neked, hogy mit is gondol a külvilág bizonyos helyzetekben. Míg Dorka sok esetben magasról tesz arra, hogy szavaival megbánt esetleg másokat, így magát is támadásnak teszi ki, te, ha mondjuk hangosabban szólok neked a buszon valamiért, rögtön csendre intesz. Nem szereted más előtt kiteregetni a dolgaidat, és nagyon fontos számodra, hogy a rám bízott dolgaidat megőrizzem, és ne adjam tovább. Ennek igyekszem is megfelelni.

Még mindig a foci a mindened, most már három edzés van egy héten. Máté és Zsombi is ugyanoda járnak focizni, és miután Réka az anyukájuk nagy segítségünkre van a költözésben már bandáztál is náluk Dorkával, nagyon bírod őket.

Az osztályban Marci, Ambrus, Huba akiket sokat emlegetsz. Nagyon szeretsz iskolába járni, mesélsz is az ott történtekről.

Szeretsz írogatni, van, hogy elkezdesz verset írni a kis füzetedbe, és akkor meg sem állsz, még a kocsiban is írod. Nagyon ügyes és lelkes vagy benne. 

Zoknit nagyon szereted, a családban te vagy a játszópajtás számára. 

Okos vagy, gondolkodó, elmélkedő, van, hogy a semmiből hozol egy kérdést, minden érdekel, mindenről és mindenkinek valódi, értelmes és kíváncsi kérdéseket teszel fel, érdekelnek az emberek, a Világ.

A suliban most sapkát horgoltok, megvolt a Márton napi ünnep, most készültök Adventre. 

Szóval csodás kis gyermek vagy, minden jóval megáldva, megfelelő arányban van benned derű, érzések, játékosság, komolyság, mozgékonyság, szeretet adás és elfogadás képessége, ész, értelem, kíváncsiság, tudni vágyás.

Annyira szeretlek amennyire csak lehet...no annál kicsit jobban. Köszönöm, hogy már 9 éve az anyukád lehetek.

Költözés előtt

 Hatalmas a felfordulás körülöttünk, igazán már el kellett volna költöznünk a házunkba, de nem jött össze, az új időpontunk épp két hét múlva van. Aggodalommal tölt el, hogy a mesteremberekkel való egyeztetés nagyon nehéz, és körülményes...Mindezzel együtt ma sikerült egy igazán jó napot összehoznunk hármasban. Míg Robi és Csabibáttya:) intézték a házas ügyeket, mi hárman itthon voltunk, na meg ugye Zokni, akiről mostanában alig esik szó. Míg én a konyhában tevkenykedtem, Dorka és Nimród elkezdték szortírozni a könyveiket, szétválogatva azokat, amiket viszünk a garázsvásárra. Jó volt csak úgy a háttérből hallgatni az együttműködésüket. Ez egy nehéz kérdés mindig, nagyon nehezen viselem a folyamatos vitájukat és piszkálódásukat, amikor azonban találnak valami közös ügyet, hihetetlen módon képesek összehangolódni. Dorka azt gondolom sokkal inkább lenne alkalmazkodóbb, és sokat is tesz azért,hogy ezek a közös akciók megszülessenek, Nimród inkább beleáll a helyzetekbe és ő akarja a feltételeket diktálni.

Később aztán megegyeztünk, hogy együtt megnézzük A Karib tenger kalózait, ám ahogy keresgéltem a gépen, hol is van, rátaláltam Dorka kinyomtatott babanaplójára. Átlapozgattuk és olvastam fel nekik részeket, persze nem bírtam sírás nélkül. Aztán Nimród is megkérdezte, hogy neki van-e ilyen, és akkor elővettem a blog régebbi írásait számára. 

Én még sírdogáltam volna kicsit meghatódva önmagamtól, de ők inkább már filmezni akartak.

Érdekes és kissé felkavaró volt olvasni azt a sok érzelmet, amit az anyaság hozott ki belőlem. Mostanában, ahogy egyre nagyobbak több teret kap a ráció, a megoldandó feladatok, helyzetek, és bizony háttérbe szorul, hogy mennyit kapok tőlük érzelmi oldalon is. Mennyire büszke vagyok rájuk, hogy tudok aggódni értük, milyen hálás vagyok nekik, a Sorsnak, hogy az anyukájuk lehetek. Nem is lehetnének tökéletesebb gyerekeim, még akkor is, ha néha napján az agyamra tudnak menni, a szívemben lévő helyük állandó és biztos. 

Néha napján az is megüt, hogy milyen kevés idő már ez a szoros együttlét, hogy az iskolán kívül minden percükről tudok, hogy azokat nagy részben együtt töltjük. Nem is emlékszem, hogy nekem milyen volt, mikor 12 éves voltam, de az biztos, hogy nagy volt az önállóság. Most abban vagyok, hogy mennyivel megnyugtatóbb lenne vidéken élni, ahol már simán mehetne Dorka egyedül edzésre, barátokhoz, ugyanakkor itt élünk, itt vannak a kapcsolódások, és itt van a továbblépésre a lehetőséügünk. Ezzel együtt nem tartom kizártnak, hogy Dorka 8.osztályának a végeztével esetleg vidékre költözünk, és ott jár majd középiskolába. Most, hogy éppen váltunk lakhatást, már valahogy talán megugorjuk ezt az első ilyen helyzetet, könnyebben gondolok bele, hogy nem végleges állapotokra kell elköteleződni. 

Most vége van lassan az őszi szünetnek, még Halottak napja és Mindenszentek. Ez az első, hogy apuért is ég a gyertya. Ez azért még nagyon fáj. 

Egy valami enyhíti ezt az érzést, hogy tudom bennünk, a gyerekekben tovább él minden. 

Nagyon szeretlek benneteket Drágáim.

Dorka 12 év

 Drága Kislányom!

Nem szép tőlem, de talán megbocsátható, hogy ilyen sokkal a születésnapod után írok neked. Ha visszaemlékszel majd a 12. évedre, már pedig erre már biztosan vissza fogsz, talán a változás lesz a leginkább jellemző, ami eszedbe jut. Amire betöltötted a 12. évedet, addigra eldőlt, hogy új otthonban fogjuk már a 13. szülinapodat tölteni. Nagyon vágysz már egy külön szobára, ez még nem fog azonnal megvalósulni az új házban, de nagyon igyekszünk, hogy mihamarabb meglegyen.

És ez csak a lakhatásunkban történt változás. A nagy átalakulás benned is elindult, ráléptél arra az útra, amiben kisányból nagylány, majd nő, kisgyerekből kamasz, majd felnőtt leszel. Tele vagy érzelmekkel, hihetetlen érzékenységgel tudsz rátekinteni helyzetekre, azokba belehelyezkedni. Amikor a véleményed is elmondod ezekről, hááát, az bizony néha bántó, és helyre kell raknom magamban, hogy meg tudjam emészteni. Nagy az igazságérzeted, ha ebben érzed magad sértve, akkor nem hagyod magad. Azonban az ölelés, a puszi, a szeretet kifejezése bármikor képes leolvasztani rólad a jégpáncélt. 

Hol hihetetlen édes vagy, hol hihetetlen érdes vagy, hol átnézel rajtam, hol addig nyúzol, míg el nem mondom mit gondolok, hol úgy bújsz hozzám, mint egy kisbaba, hol átmész az út másik oldalára, mintha nem is együtt lennénk, hol faggatsz, hogy mit vegyél fel, hol a legkomolyabb győzködésem ellenére sem veszel fel másik ruhát. 

Izgalmas útkeresés ez nekünk, felnőni készülsz, megszületik a kislányomból egy felnőtt, és én kísérlek ezen az úton. Hidd el nem könnyű, hogy ne legyek sem sok, sem kevés neked, de igazán próbálkozom. Fokmérője egy kicsit ez az időszak annak is, milyen szülők voltunk, átmegyünk-e a vizsgán. Egyelőre még minden porcikáddal kimutatod a szeretetedet, most is, hogy ezt írom, szívem szerint megölelgetnélek.

És, hogy mivel is telnek a napjaid mostanában? Az iskolát továbbra is szereted. Volt pár nehéz napod, Emma elmenetele felborította a korább egyensúlyt, kirekesztve és elhagyatva érzeted magad. Zita és az osztálytársak és persze a te aktív közreműködéseddel megbeszéltétek mindezeket, mi szülőin értesültünk erről, remélem valóban helyreáll, beáll majd egy új egyensúly, és megtalálod ebben is a helyed. Nehéz volt erről hallani, és még nehezebb elfogadni, hogy csak hátulról és abban tudlak támogatni, amiben te is szeretnéd. Úgy gondolom egyre több lesz majd az ilyen helyzet, pedig szívem szerint ugyanúgy óvnálak tovább a világ minden bajától, de innentől már sok esetben csak bízhatok benned és magamban,  hogy 12 éven át beletettünk annyit a kapcsolatunkba, a fejlődésedbe, a tanításodba, a szeretésedbe, hogy az megfelelő útmutatással szolgáljon.

Szeretnél már egyre önállóbb lenn, egyedül suliba járni, amit sajnos nem tudunk lehetővé tenni neked a budapesti közlekedés miatt. Most ahova költözünk, sajnos az is messzebb van a sulitól.

Szeretsz vagányan felöltözni, nagyon távol állnak tőled a nőcis ruhadarabok. Levágattad a hajad rövidre, kendőt kötsz a fejedre, ami kiemeli szép arcodat és szemedet. Kedvenced a Rékától kapott Martens bakancs.

Sajnos most semmit nem sportolsz, sajnos a építkezés miatt erre nem tudunk több energiát fordítani, de talán januártól, meglátjuk. A tanulás rendben megy, a helyesírásod nagyon sokat javult, bár még mindig nehéz egy dologra koncentrálnod, sokat fejlődtél.

A Csík kórusba sajnos a Covid után már nem akartál visszamenni, így az éneklés elmaradt ilyen formában.

Szóval összességében van egy 12 éves gyönyörű, érzékeny, imádnivaló kiskamasz lányom, amit még elhinni is nehéz, hiszen nemrég született. Imádlak szeretlek Kislányom, nélküled szürkébb lenne a Föld, színtelen az életem. Megtanítasz minden nap valamire, megadod nekem, hogy szeretsz, hogy szerethetlek. Nem a mi anya-lánya kapcsolatunk a legfelhőtlenebb, de az a mennyiségű szeretet ami ebben van, biztos vagyon benne, hogy átsegít majd minket sokmindenen, akár az előttünk álló kamasz korodon. Az Életem vagy. 

Fordulatok ezerrel

 Utolsó bejegyzésem óta eltelt 4,5 hónap, és annyi minden történt velünk, mintha 4,5 év telt volna el. Főként az én változtatáshoz való viszonyomat tekintve. Vágyom a változást, de félek tőle, várnám, hogy valaki lökjön át a határon, és mondja, hogy jó lesz, de persze ilyen nincs. Így aztán mikor lépek, az gyorsan történik azt hiszem.

Most például március végére eljutottam oda, hogy nem tudjuk úgy árulni a lakásunkat, hogy benne lakunk. Én képtelen vagyok elviselni ennek a feszültségét, legyen rend, idegenek mászkáljanak itt az otthonunkban...bla bla..., így hát eljutottam oda, hogy költözzünk egy kertes házba átmeneti időre. Majd másnap találtam egy kertes házat, amit a 16. kerületben átmeneti időre adtak ki. Család kocsiba, ház megtekint, kezet rá, pár nap és költözünk. Dobozolás pakolás szelektálás. Nagy plusz kiadás, de vegyük úgy ez az eladás költsége...ok. Majd megjelent egy hírdetés, ahol egy kis család átmeneti időre albérletet keresett a Wekerle közelében. Messenger, beszélgetés, kezet rá, költöznek be.

Egy hét leforgása alatt találtam egy albérletet, szinte mindent becsomagoltam, szortíroztam, mi marad, mit viszünk, leszerveztem a családot, a költöztető autót, találtam bérlőt a lakásunkba, kiköltöztünk beköltöztünk. Még leírva sem  semmi:))

Nem volt felhőtlen az első időszak a házban, olyan hideg volt, hogy még június elején fűteni kellett, a kazán rossz volt a bojler szintén. Elgondolkodtunk, hogy tényleg ezt akarjuk-e. 

Aztán május elején családunk Zokni kutyával bővült, mindenki nagy boldságára.

A gyerekek annyira örültek neki, és míg Nimród a játékban jeleskedett Zonkniva, Dorka megmutathatta gondoskodó énjét, ami fantasztikus.

Neki nem jelent problémát a kakit felszedni, megnyugtatni Zoknit éjszaka, gondoskodni róla. Nagyon szépen csinálja.

Ez családunk gyarapodása volt, azonban beköltözésünket követően hamarosan kaptam egy vasárnap hajnali telefont , ahol közölték velem, hogy április 10-én apa meghalt. Nagyon fájt az elvesztése, bár már hetekkel korábban írtam hozzá egy verset, amiben elengedtem, mert nem volt már emberhez méltó az állapota, mégis megrendültem a hírtől. Ráadásul épp Robi sem volt otthon, a gyerekek aludtak, egyedül voltam az ágyban, aztán hívtam Zsuzsit...Nagyon fájt, most is nagyon fáj, könnyeim csorognak, ahogy ezt írom.

A temetésre megírt búcsúbeszédem segítette az elköszönésemet, és a kertünkből kötöttem neki kéknefelecsből egy koszorút, amit a hamvai mellé temettek el.

Még egy veszteség ért minket, július 14én temettük el Dédimamát, Robi nagymamáját. Már egy hónapja kórházban volt, két hete nagyon rosszul. A Covid miatt nagyon régen találkoztunk, anyósom is rég látta, de a halála előtti héten eldöntötte, és eltántoríthatatlan volt, hogy meglátogatja az anyukáját. Elment hozzá vasárnap és a Mama kedd reggel július 6.-án örökre lehunyta a szemét. Talán még a lányára vár.

Sajnos Robi apukája is elég rossz állapotban van. Apuval szinte egy időben kezdődött a kórházi tartózkodása, ami egy hasnyálmirigy-gyulladással indult 2020 Szilveszterkor. Mikor kiengedték a kórházból hosszú hetek után, kapott egy agyvérzést, visszakerült. A demenciája súlyosbodott, mikor kicsit jobban lett a soporoni szanatóriumba került, az volt a terv, hogy 3 hónapot lesz ott. A harmadik hónap vége előtt két héttel elkapta a Korona vírust, kórházba került, majd onnan haza nagyon rossz állapotban. Felfekvései voltak, még most is vannak sajnos. Talán kicsit éberebb, de azóta is lázas állapot miatt néhányszor vissza kellett kerülnie a kórházba. Anyósomon nagyon nagy a teher, Csabi is nagyon sokat tesz a családért, Robi kevesebbet tud, de megy, ha sikerül neki. Aggódunk érte nagyon, már nem az aki volt. Nagyon sovány, és végképp nem tudni mi maradt meg az agyában.

No, de a lakáhatásunk változásai: június végéig lakhattunk az albérletbe, és bármennyire aktívnak tűnt az ingatlanos, nem sikerült eladnia a lakásunkat, egészen az utolsó előtti napig. Már Robi elkezte a festést, mikor akadt egy vevő. 

Most éppen abban a fázisban vagyunk, hogy hétfőig meg kellene írni a szerződést, közben persze szerencsére találunk egy házat, ami jó lehet nekünk, szóval az események felpörgésénél tartunk, és lélegzetvisszafojtva.

És a gyerekek: megvolt Dorka Waldorf Olimpiája, csodálatos volt. Annyira büszke voltam rá, nagyon kitartó volt, a gerelyhajítás, bírkózás különösen jól ment neki. Az egész ünnep megerősítette bennem, hogy milyen jó, hogy ehhez a közösséghez tartozik a családunk.

A bizonyítványaik ismét meghatóra sikerültek, és gyönyörű bizonyítányverset kaptak mindketten, és ami érdekes, nagyon hasonló üzenettel.

Dorkánál ezerrel megy a kamaszodás, és sajnos vannak napjaim, amikor nem tudom ezt azzal a kedves elnéző mosollyal szemlélni amire vágynék. Olyan flegma, és olyan hangsúllyal tud beszélni velünk. Egyéb helyzetekben meg annyira jó fej, és olyan jól megállja a helyét.

Mindig az jut eszembe, pont ilyen kislányt szerettem volna, csak nem gondoltam, hogy ilyen nehéz az anyjának lenni. Ügyes, okos, magabiztos, talpraesett, ha valami nem megy az egyik úton, de nagyon szeretné, akkor keresi a megoldást. 

Nimród hasonlóan kamaszodik, talán nála előbbre jön ez, hogy ő a kisebb, bár nála még több a bohóckodás. Mondjuk azt meg néha úgy csinálja, hogy kifutnék a világból.

Dorka most épp Ginuséknál alszik, holnap hajnalban utaznak együtt Horvátországba. Kicsit bele vagyok ebbe halva, nagyon szerettem volna, ha együtt látjuk elsőként a tengert, de nem venném el ezért tőle ez az élményt. Nagyon izgulok, féltem, mert amilyen ügyes olyan vagánykodó és bevállalós is. Szóval amíg haza nem ér, ami még egy hét, biztosan görcsben lesz a gyomrom.

Most ment csak el, hozta a formáját, ami a flegmáskodást illeti, de már hiányzik. Nem bírnám ki, ha bármi baja esne. Nem tudom másnak hogy megy ez az elengedés, én szenvedem eléggé, úgy, hogy vágyom is már egy kis szabadabb életre.

Nagyon szeretem őket, remélem jól alakul tovább az életünk, most épp ebben a rohamtempóban. Ahogy most összeszedtem az elmúlt  pár hónap történéseit, kicsit megvilágosodtam, miért is vagyok ennyire kimerült. De talán jó irányba haladunk. Négyen együtt, no meg ötödikként Zokni. (Most a pozitívhoz persze azt is el kell mondjam, Zokninak volt egy béna balesete, aminek következtében tegnap meg kellett operálni a térdét, bedrótozták, szeptemberben újabb műtét..)

Szóval jó és nehéz dolgok vannak mögöttünk, nem tudom miből lesz több a következőkben, de ami biztosan lényeges, hogy mi jól legyünk, egymással, együtt, mert ennél fontosabb számomra nincs.

Nagyon szeretlek Benneteket, Drágáim, Kislányom, Kisfiam:))

Reggelek áááááááááá

 Gyerekkorom egyik igazán rossz élménye amire visszaemlékszem, az a reggeli felkelés. Utáltam kiszállni a meleg takaró alól, felkelni úgy, hogy nem magamtól kelek, az valami szörnyű volt számomra. Emlékszem ezekben a hosszú percekben gyakran gondoltam azt, ha majd felnőtt leszek, ez majd másképp lesz, és biztos, hogy nem fogok ébresztőre kelni. Valahogy nem kapcsoltam össze, hogy a szüleim 6ra járnak dolgozni, volt, hogy anyu a varrodába már reggel 5re bement, valahogy ez a kör nem állt nekem össze - majd ha felnőtt leszek, ez velem más lesz. 

Volt még néhány ilyen dolog, amit gondoltam a felnőttségről, például, hogy a felnőttek nem félnek az injekciótól, meg a fogorvostól...na ez sem jött be.

Na de a reggelek....volt egy időszak az életemben, amikor egy nagyon jó munkahelyem volt olyan munkaidővel, ahol ezt meg tudtam valósítani, és mégsem estig kellett a munkahelyemen lennem. Ezen a helyen, bár hivatalosan csökkentett munkaidőnk volt normál fizetésért, én nagyon sokat, és nagyon hatékonyan dolgoztam. Elindult a napom lassan, még tornaterembe is elmentem munka előtt, és olyan de olyan színvonalas teljesítményt tudtam nyújtani, mint előtte és azóta sem talán.

Aztán persze, hogy kezdődik a nap később is meghatározó volt, általában szerettem a munkámat, így a kényszerű felkelés sem volt olyan nagy probléma.

Aztán megszületett Dorka, és a "nem magamtól kelek" élménye nemhogy eltűnt volna a felnőttséggel, hanem többszöröződött, már éjszaka is fel kellett kelnem, amit csakúgy, mint más anyukák nagyon nehezen viseltem. Egy-egy betegség időszakban visszasírtam mikor csak egyszer kellett felkelni éjszaka, és olyan voltam sokszor, mint egy élő halott.

Aztán ritkultak az éjszakai kelések, jött Nimród, újra indult minden, ráadásul úgy, hogy az ő ritmusa más volt, volt időszak, nem is kis idő, amikor neki reggel 5kor indult a nap. Elmentünk mondjuk a tesómékhoz, ottaludtunk, és reggel 5kor öltöztettem fel Nimródot és vittem sétálni, hogy a család többi tagja még aludhasson.

Persze a reggeli nehézség egy kis idő után felszívódott, és éltük a mindennapokat.

És most ott tartunk, hogy a gyerekek iskolába járnak, és ezek a reggelek -persze tudom mindig az a legintenzívebb amiben benne vagyunk- egyszerűen borzalmasak. 

Nem elég a tudat, hogy bár délutánra járok dolgozni általában, minden hétköznap fel kell kelni 6 órakor. 

Robi egy angyal, tudja, hogy nem a reggel az én időm, ő kel fel, hozza a kávét, készíti a tízórait, kelti a gyerekeket. Van olyan is, hogy mikor már a fáradtságtól életképtelen vagyok megpróbálja a reggeleket úgy terelgetni, hogy tudjak tovább aludni. A szándék nagyon kedves, kevés siker koronázza általában.

Szóval felkelek 6kor , megkapom a kávét, kezdődik a gyerekek keltegetése, akik általában fél hétkor kimásznak az ágyból. 

Esküszöm nagyon empatikus vagyok, hiszen, mint mondtam, én is utáltam felkelni gyerekként. Elindulnak a rutinok, része a reggelnek a szokásos, kaja, fogmosás, öltözés....

És az esetek 99%ban valamelyik elkezd szó szerint üvölteni, de elviselhetetlen módon.

Nézzük, milyen esetek szoktak lenni:

- ne üljön mellém a Dorka/Nimród, mert csámcsog, gusztustalan, nem férek el tőle, nem hagyott tejet

- a műzli amit minden reggel kapnak és azt kérnek: miért az, miért nem más a reggeli, miért túl folyós, miért sűrű, miért van sok tej, miért kevés a tej, miért túl meleg a tej, miért nem elég meleg a tej, miért állt túl sokat a tejben(mikor ő maga önti rá a tejet, majd elmegy az asztaltól)

-a ruha:miért kell trikó, hosszúujjas, harisnya, miért ez, miért az, miért kell kabát, miért kell sapka,

-a testvéréről:miért énekel, nem megyek vele fogat mosni, nem férek el tőle, bezzeg ő, miért vesz levegőt, miért létezik egyáltalán

A mai reggel aktuális témája: a "C" vitamin, ez ismét teljesen kiakasztott. Vírusidőszak van, kapnak vitamint. Már többféle készítményt kipróbáltunk, tabletta, gumicukorba rejtett vitamin...stb, most egy baráti ötletből a rágótabletta következett. Ez nagy formátumú, a mennyiség egy tablettában van, de miután felnőtt adag ez, elfelezzük. Egy újabb vita forrása, mert eddig ugye azt hallgattuk, hogy miért tabletta, miért gumicukor...blabla.(Mondjuk ezen Nimród problémázott állandóan.)Szóval felezünk, jön a rágótabletta.

Következő üvöltés: Ki választja ki a két fél közül, hogy melyik legyen az övé (egyik nap egyik, másik nap másik), kié a nagyobb, aki elsőnek választott, jól választott-e. A mai nap első választója Nimród, aki nem jól választott, Dorka talettája kb 3 mg-al nagyobb volt. Dorka mindezt nem hagyta szó nélkül, és amit ebből mi tapasztaltunk: Nimród torka szakadtából ordít sebhelyekkel a kezén, Dorka ordít sebhelyekkel a kezén, Nimród innentől szinte kezelhetetlen, Dorka úgyszintén, az anyjuk úgyszintén...

És persze hülyeségeket mondok, minden amit tanultam az EMK-ról a sötét múltban megbújik, esélyem sincs az asszertivitásra, a nyugalomra, a végén utálom az egész helyzetet, a reggelt, magamat, és persze őket imádom, de annyira szeretnék legalább egy kicsit nyugodtabb indulást.

Nem könnyű évkezdés

 Persze a gyerekeknek írok, és a gyerekekről, de én is érzem, hogy mindez mennyire szorosan összefonódik már azzal, hogy mit élünk meg családként, mit élek, mit érzek én, és az milyen gondolatokat hoz bennem felszínre. 

Amióta apu kórházban van, vagyis inkább amióta elsőnek kiengedték december 26.-án az életem egy érzelmi hullámvasút. 

Többször elgyászoltam mikor nagyon rosszul volt, többször reménykedtem, mikor jobban volt, tehetetlennek éreztem magam, szomorú és elkeseredett voltan. 

Decemberben, amikor kiengedték, nagyon nehéz helyzet volt számunkra. A kórházi tartózkodás során fizikailag és szellemileg is egy hatalmas hanyatlás történt, olyan terhet róva a családra, amire nem voltunk felkészülve. Ekkor testvérekként összefogtunk, mert az látszott már az elején, hogy anyu ezt nem akarja vállalni. Számomra ez egy megterhelő helyzetet hozott, anyu apu iránti tömény gyűlöletét éreztem, közben pedig láttam aput egy teljsesen kiszolgáltatott helyzetben. Az is nehéz számomra, és már akkor is az volt, hogy anyu velünk, gyerekeivel milyen gonoszul viselkedik, hogy minden amit apuért teszünk az részéről nem köszönetet, hanem ellenállást érdemel, ahol lehet és lehetett mindebe belekötött, ugyanakkor ragaszkodott apu teljes nyugdíjához, amit szinte mint egy fájdalomdíjat kezelt az elmúlt évekért.

Addig amíg apu, mikor jobban volt, és kapcsolatba tudtunk kerülni kifejezte a háláját és szeretetét, anytól sajnos csak ezt kaptuk. Ez még most is zajlik, erről nem tudok most többet írni, nagyon fájdalmas, és számomra sok ambivalenciát hordozó helyzet.

Apuval azonban - és remélem sok időnk lesz még erre - ajándék ez az időszak. Most először fejezi ki talán az érzéseit, a köszönetét, hogy mennyire fontosak vagyunk neki. Minden fizikai nehézség, és a kórházba visszakerülése során átélt tehetetlen szomorúság mellet, olyan sokat kapok most tőle, amiért én is hálás vagyok. Tudjuk, hogy lassan lejár az ideje, bár tévednének az orvosok. Azt is tudom, hogy nem lehet kitörölni 47 évet, amiben nem volt az apák fejedelme. Mégis, hogy átélhetem ezt hozzásegít a valódi megbocsátáshoz és elengedéshez. Őszintén azt érzem, hogy annyit adott, amennyit tudott, és abból, ahonnan érkezett, ennyi telt.

A gyerekek látják rajtam, hogy mennyire megvisel a helyzet, de nem bánom, hogy megtapasztalják, hogy ilyen érzések is léteznek. Nem akarok előttük titkolózni, megjátszani magam, a saját szintjükön megosztom velük a történéseket, és válaszolok a kérdéseikre.

Robi apukája a soporoni Papa is kórházban van szilveszter óta, Robinak nem olyan könnyű megosztani az ezzel kapcsolatos érzéseit.

Furcsa, hogy mindkét Papával ez egyszerre történik.

A kellemes események közt van, hogy a gyerekek most farsangoltak, Dorka magának készített egy egyiptomi istennő ruhát, Nimród leopárdot. Ez nem családi esemény, de izgatottan várom a képeket róla.

Dorka sajnos az iskolai játék során eltörte a kezét, most 4 hétig egy merevítőt kell hordania, utána kontroll.

Még tart a Korona járvány, én már kaptam egy oltást, Robi regisztrált, de a családunk nagy része elutasító az oltással kapcsolatban. 

Nagy bizonytalanság, hogy folytatódik az élet, nem tudjuk. Szeretném a gyerekekkel együtt látni idén a tengert, remélem sikerül.

Most a lakás eladása az első, ha az sikerül a házkeresés, de nem tudom mennyi változást bírunk el egyszerre.

Ami biztos mindebben, hogy annyira szeretem őket, amit elmondani sem lehet. A mindeneim.