Drága Kisfiam!
Most épp Sopronban vagytok a mamáéknál, és nagyon hiányoztok. Olyan szuper nyár van mögöttünk, annyira jó volt veletek lenni, hogy üres a lakás nélkületek. Furcsák az esték, mert én is, akárcsak ti, ilyenkor érzem leginkább a hiányotokat.
Ha tehetném, sokkal kevesebbet dolgoznék, és sokkal több időt lennék veletek.
Olyan szórakoztató a társaságod, olyan jó veled beszélgetni, hogy alig várom, hogy újra itt legyél.
Mindig okosakat kérdezel, olyan okosakat, hogy bizony még válaszolni sem tudok rá. Aztán, ha én nem tudok válaszolni megpróbálod kitalálni magad a választ.
Egyik nap mentünk autóval a Népligetnél a felüljárón. Azt kérdezted, hogy a Világon melyik a legnagyobb híd. És mondtam, hogy sajnos nem tudom. Egy perc után, megszólaltál: "Anya, a Világon a legnagyobb híd a szivárvány...". Csak ámultam rajta, és megerősítettelek, hogy valóban, ennél nagyobbat én sem tudnék mondani.
Nagyon szeretsz már vagánykodni, mindig úgy akarsz menni, beszélni, mint a nagyfiúk, ez nagyon vicces. Én mégis azt szeretem a legjobban, amikor visszamész kisbabába és jön az "Anya, bújci lesz?"És akkor odabújsz, és beleszagolhatok a finom nyakadba, puszilgathatlak, dögönyözhetlek. Olyan jó, hogy ez mindkettőnknek örömet okoz még, remélem eltart ez egy darabig.
Jövő héttől ismét kezdődik az óvoda, a sok együtt töltött idő után kijelentetted, hogy te nem mész oda többet, de mikor befizetni mentünk, nagy örömmel mentél oda Bencéhez, és tárgyaltátok meg mi mindent fogtok majd csinálni szeptembertől.
A sok nyári élményünkről írok majd egy külön bejegyzést, legalább újraélem mi minden történt.
De addig is fontos nekem, hogy tudd, te vagy a legszebb, legokosabb, legimádnivalóbb fiam, úgy szeretlek, ahogy csak egy anya szeretheti a fiát.
Hiányzol Életem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése