5 ÉVES

Drága Kisfiam!
Most van épp 5 éve, hogy eltelt a születésed után az a csodás két óra, és elvittek, hogy egy doktor megnézze azt, amit én már akkor tudtam, hogy egy tökéletes kisember jött a Világra. Nagyon gyorsan bújtál ki, bár azt hittem kicsit hamarabb érkezel, olyan nagy volt a pocakom, de te kivártad azt, amikor jönni kell és 4200 grammosra és gyönyörűre növesztetted magad.
Emlékszem a pillanatra, amikor megtudtam, hogy fiam lesz.
Akkor tudtam meg azt is, hogy minden aggodalom ellenére egészséges vagy. Épp az előszobában álltam, amikor megcsörrent a telefon, aminek a másik végén a genetikus volt, és elmondta, hogy egészséges kisfiút hordok a szívem alatt. Olyan boldog voltam, mint amikor megtudtam, hogy beköltöztél a hasamba. Mindenki mondta, hogy ez csak az orvosok felesleges riogatása, amit sajnos csinálnak terhes anyukákkal, és mégis azt éreztem, hogy összetörök az aggodalomtól, hogy bármi bajod lehet. Tudtam a lelkem mélyén, hogy minden rendben, de igazán ez a nagy féltés, és szeretet elhomályosította a gondolataimat. Nem mondom, hogy ha most lenne ez másképp lenne, mert azóta, hogy engem választottál anyukádnak, minden nappal jobban és jobban szeretlek és féltelek.

Ma játék közben teljesen spontán azt mondtad, "Anya, imádlak.." Pedig pont ma nem voltam éppen a legjobb formámban. Úgy volt, hogy négyesben elmegyünk ma fürdőzni, a jegyeket jó előre megvettem, de apukád nem kapott szabadságot. El volt tőle keseredve, és én is nagyon mufurc lettem.
Itthon maradtunk hármasban, ő elment. Reggel azért volt torta, és a vágyott legót és Fantát is meghozta a szülinapi tündér, de kedvemet szegte, hogy nem úgy alakult, ahogy elterveztük. Nem vagyok túl jól az ünnepekkel, a ti születésetekkel kaptam lendületet, lelkesedést, hogy újrakeretezzem az ünnepléshez való viszonyomat, ez a nap ebben most nem segített.
De pótolni fogjuk ezt a napot, és így legalább majd dupla szülinap lesz.

Nézzünk csak néhány adatot:))) 115 cm magas vagy kb, az orvosnál 21 kilót mutatott a mérleg, itthon 20 kg vagy. Nagyon szereted a legót, az autókat, nagyon szívesen nézegetsz bármilyen könyvet, látom, hogy miközben nézed, hogy járnak a gondolataid.
Szeretsz "menősködni", nagyfiúskodni, nem vagy agresszív, ha verekedésről van szó, az csak nővéreddel jön szóba, ott azonban válogatott eszközöket vagytok képesek bevetni a csípéstől a rúgásig. Sokszor kell magam emlékeztetnem, hogy mi is ilyen tesók voltunk, ez teljesen rendben van. Hálás vagyok a testvéreimnek, hogy vannak, nélkülük biztosan azt hinném, nagyon elrontok valamit, hogy ennyit marjátok egymást.
Most értettem azt is meg, hogy ez miért volt a mi anyukánknak is olyan rossz.
Ugyanakkor mikor belemerültök egy-egy játékba Dorkával, csak úgy mosolyog még a szívem is.

Heves érzelmekkel rendelkezel, nagyon tudsz szeretni, és duzzogni is. Mindenbe nagyon beleéled magad, színes a fantáziád, és nagyon logikusan gondolkozol. Már most érdekel a dolgok miértje, és a kérdésen túl már a megfejtéseken is agyalgatsz. Hatalmasakat tudsz kacagni, imádom hallgatni. Még egy egyszerű szóvicc is megnevettet, ha meg van benne valami csúnya szó, mint kaki, puki kuki és társai, no akkor gurulsz a röhögéstől. A kedvenced most a japán wcpucoló, Matata Kakiba, amit én mondtam neked, azóta napi többször hallgatjuk.

Az érzelmeidről is nagyon ügyesen beszélsz, már tudom, ha jön egy nagy hiszti, azt kivárni érdemes, támogatni (Rékától megtanultam), és utána kinyílsz, és beszélsz. Volt már olyan, hogy azon hisztiztél, hogy Dorka rád dobott egy ruhadarabot. Mikor megnyugodtál elmondtad, hogy az óvodában megdobáltak homokkal, és, hogy most ez a ruha dobálás pont olyan volt. Egy reggeli indulásos hiszti után azt mesélted el, hogy csúfolnak az óvodában a sapid miatt, ezért baseball sapkát akarsz, vagy valamilyen másik vastagabbat. Azóta Pókemberesben jársz. Szóval mindig van ezeknek valamilyen háttere, és olyan jó, hogy ezt már szépen meg tudod fogalmazni, és meg tudjuk beszélni.

Nagyon büszke vagyok rád, nagyon szeretlek, és soha de soha nem akarnék másmilyen kisfiút magamnak, mint amilyen te vagy. Szeretem minden egyes kis sejtedet, szeretem a szavaidat, a gondolataidat, hogy ajándékba kaptam tőled a mondatot. "Ő az én Fiam.". Köszönöm neked, hogy megérdemellek, hogy minden hülyeségem ellenére szeretsz, megölelsz, megpuszilsz bármikor. Köszönöm, hogy engem választottál az anyukádnak. Ez a legértékesebb dolog a számomra, mint ahogy te vagy a legértékesebb fiú a számomra.
Isten éltessen sokáig drága Fiam! Anya

Indul a köhögő-szezon

Valamiért azt hittem már túl vagyunk ezen, megússzuk, hiszen Nimród valahogy sokkal jobban viselte a betegeskedést, nála jobban visszafordíthatóak voltak a lerobbanós állapotok, mint Dorkánál, de.... Az is az igazsághoz tartozik, hogy az ősszel jövő első kisebb betegségénél itthon maradtam vele. Ez szeptember végén volt, és úgy éreztem mind neki, mind nekem elfogyott az erő a továbbiakhoz, egyszerűen kell egy nagyobb levegővétel, hogy toljuk tovább a szekeret. Ez a hét nyugalomban telt, Nimród gyógyulgatott, sétáltunk, beszélgettünk, együtt voltunk. Dorka kissé nehezen viselte, hogy neki ugyanakkor suliba kell menni, de csak megugrotta valahogy ezt az akadályt is. Hónap végére esett, hogy úgy határozott, hogy ez a torna dolog mégsem való neki. Akkorra tevődött a csapatok alakulása, a továbblépés komolyabb átgondolása. Beszéltem az edzővel, és elmondtam neki, hogy én elengedtem ezt a dolgot, Dorkának azt mondtam egy próbahónap után átgondolhatja, és én elfogadom amit ő akar. Járjon tornára, de mivel csapatok alakulnak az őszi szezonra, akkor ne legyen benne a csapatban, mert ez túl nagy teher nekem is, hiszen másik négy gyereknek és családnak kell színt vallani, ha útközben lép vissza. Ebben maradtunk, és ahogy én elengedtem, Dorka úgy kezdett mégis ragaszkodni. Elsőként azt hittem újra fellángolás, de azóta is tartja magát ehhez, akar járni, bár vannak fáradtabb napok, elkötelezett.
Szóval a betegségeknél tartottunk.Két hete hétvégén Robi a gyerekekkel Sopronban volt, én pedig osztálytalálkozón. Nimród a szuper fűtésnek köszönhetően jól megfázott Sopronban, szerdáig húzta, aztán jött az éjszakai köhögés, nálam meg a táppénz, és az éjszakai ébrenlét.
Az osztálytalálkozómon különös volt, hogy mennyi családban van valami nehézség, hiperaktív, diszes gyerekek, befordulós apuka, vetélés 30 hetesen, gyerektelenség, altatók...szóval szerencsés vagyok. Az is egy nagy tanulság volt, hogy mennyire nem determinálnak a gimnáziumi évek. Lehet persze, hogy én olyan időszakban jártam gimibe (érettésgi 1992) amitől számítva a világ rengeteget változott, mindenesetre az a tudás, az az "okosság", amit akkor én csodáltam, nem befolyásolja, hogy valaki boldogan vagy boldogtalanul éli majd le az életét. Én akkor erről teljesen mást gondoltam.

No, de vissza, Nimród meggyógyut, elérkezett az október 20, hogy Gergőkém beváltsa a ballagási ajándékát, és elmenjenek Robival, és az időközben hozzájuk csatlakozó Csabival Londonba. Anyu megérkezett segítségnek, de az nem volt egyértelmű nekem, hogy ő mennyire megfázott, így bacikat keverve másnap már a Nimród is köhögött, tegnap éjjel ismét nem aludtam, és holnap a Londonból hazaérkező Robi viszi orvoshoz.
Szóval így telnek az ősz napjai.

Dorkának volt pár nagyon nyugodalmas és szeretetteli napja, nagyon élvezem. Jó volt érezni az együttműködést, megtapasztalni, hogy milyen, ha az embernek van egy aranyos kislánya. Aztán Nimróddal való itthonmaradás kihozta Dorkámból a féltékeny kiskamaszt, és úgy is maradt.
Nagyon ambivalens vele lenni, mert tapintható, hogy mennyire vágyik a szeretetre, közben pedig olyan stílusban kommunikál, hogy számomra nehéz kimutatni felé a szeretetemet. Pedig annyira szeretem, hogy azt elmondani nem lehet, de mégis gyakori, hogy nem találjuk a kapcsolódást.

Most, hogy anyu itt volt még inkább nehéz volt, ezt én is nehezen viseltem. Rég volt már ilyen, hogy úgy vagyunk együtt sokat, hogy én nem dolgozom, hanem itthon vagyunk, de ez ugye három napos ünnep volt.

Nimród nagyon élénk lett mostanában, és míg Dorka csendesen ellenáll és durcás, addig Nimród nyíltan szegül ellen, és kijelenti, hogy ezt vagy azt épp nem teszi, és pont. Kiborul, ha valami nem úgy van, ahogy ő szeretné, és nagyon érzékeny minden számára bántó helyzetre. Sokszor kiderül, hogy a reakcióinak más van a hátterében.
Anyu ezt nehezen viseli, szerinte a gyerekek manipulálnak engem.
Igyekeztem nagyon, de nem volt élvezetes az együttlétünk így. Én hulla fáradt lettem, állandón azt éreztem pakolnom, takarítanom kell, a gyerekek persze szétfelé pakoltak inkább, szóval jó kis hétvége volt.
A tegnapi ének verseny, amiben táncoltak, énekeltek spontán, az viszont nagyon jól sikerült, sokat nevettünk.
Dorkának nagyon szép a hangja, jó a mozgása, Nimród pedig olyan táncot produkált, hogy szakadtunk a nevetéstől.

Holnap jönnek a soproni mamáék vigyázni a gyerekekre. Nem tudok most táppénzre menni, és anyósom nem akart jönni, hivatkozva a papa állapotára, aki sajnos nagyon feledékeny, zavart mostanában.
Értem én, hogy neki nem annyira komfortos itt nálunk, hiszen 5kor kel, és nem tud cigizni, de azért, hogy még segíteni se akarjon jönni, az rosszul esett nekem. Anyu itt van 5 napja, neki is dolga van otthon már, mégsem kérhetem, hogy még egy hétig maradjon.

Gondolom sokkal jobb lenne, ha legalább egy kis vendég szobánk lenne, de egyelőre ez nem opció, majd a házunkban:)

Szóval így telnek az ősz napjaink, nem soká őszi szünet, nem mondom, hogy annyira várom, de ettől még eljön. Olyan jó lenne elutazni valahova, de ez most jó eséllyel nem lesz, Robinak dolgoznia kell, és a kocsi műszakiztatás, fényezés is sokba fog kerülni. Úgyhogy maradunk itthon.

Egy számomra nehéz hétvégén vagyunk túl lassan, Robi már nagyon hiányzik, és látva, hogy anyu hogy viselkedik a gyerekekkel, miket mond neki, felébredt bennem sok gyerekkori érzés. Ezeket helyre teszem majd, és addig is örülök, hogy milyen csodásak a gyerekeim, hogy mennyire jó, hogy vannak, hogy milyen szépek, okosak, elevenek, rosszalkodósak, és, hogy mennyire de mennyire szeretem őket, és, hogy mennyire de mennyire jó nekem:)))

4 év 9 hónap

Drága Kisfiam!
Most épp Sopronban vagytok a mamáéknál, és nagyon hiányoztok. Olyan szuper nyár van mögöttünk, annyira jó volt veletek lenni, hogy üres a lakás nélkületek. Furcsák az esték, mert én is, akárcsak ti, ilyenkor érzem leginkább a hiányotokat.
Ha tehetném, sokkal kevesebbet dolgoznék, és sokkal több időt lennék veletek.
Olyan szórakoztató a társaságod, olyan jó veled beszélgetni, hogy alig várom, hogy újra itt legyél.
Mindig okosakat kérdezel, olyan okosakat, hogy bizony még válaszolni sem tudok rá. Aztán, ha én nem tudok válaszolni megpróbálod kitalálni magad a választ.
Egyik nap mentünk autóval a Népligetnél a felüljárón. Azt kérdezted, hogy a Világon melyik a legnagyobb híd. És mondtam, hogy sajnos nem tudom. Egy perc után, megszólaltál: "Anya, a Világon a legnagyobb híd a szivárvány...". Csak ámultam rajta, és megerősítettelek, hogy valóban, ennél nagyobbat én sem tudnék mondani.
Nagyon szeretsz már vagánykodni, mindig úgy akarsz menni, beszélni, mint a nagyfiúk, ez nagyon vicces. Én mégis azt szeretem a legjobban, amikor visszamész kisbabába és jön az "Anya, bújci lesz?"És akkor odabújsz, és beleszagolhatok a finom nyakadba, puszilgathatlak, dögönyözhetlek. Olyan jó, hogy ez mindkettőnknek örömet okoz még, remélem eltart ez egy darabig.
Jövő héttől ismét kezdődik az óvoda, a sok együtt töltött idő után kijelentetted, hogy te nem mész oda többet, de mikor befizetni mentünk, nagy örömmel mentél oda Bencéhez, és tárgyaltátok meg mi mindent fogtok majd csinálni szeptembertől.
A sok nyári élményünkről írok majd egy külön bejegyzést, legalább újraélem mi minden történt.
De addig is fontos nekem, hogy tudd, te vagy a legszebb, legokosabb, legimádnivalóbb fiam, úgy szeretlek, ahogy csak egy anya szeretheti a fiát.
Hiányzol Életem!

8. év

Drága Kislányom!

8 éves múltál pár nappal, csodálatos nagylány vagy, és én minden nappal egyre és egyre jobban szeretlek. Szeretnélek mindentől megvédeni, szeretném, hogy soha ne légy beteg, hogy ne fájjon soha semmi, hogy ne érjenek csalódások, hogy az élet mindig, csak a jobbik felét mutassa neked. Látszik azonban, hogy igyekezetem ellenére, csakúgy, mint mindeninek, neked is lesznek nehézségeid, nehéz napjaid, fájdalmaid. Azt tudom csak kívánni, hogy ezek éppen csak annyiban érjenek el, hogy értékelni tudd a sok jót, amit mindezek mellé kapsz.
Az már most látszik a természetedből, hogy sokat tudsz tépelődni, érzékeny kis lelked összerezzen, ha olyan dolgot látsz, hallasz, ami nem esik jól neked. Már ott tartasz 8 évesen, hogy szeretnéd kordában tartani az érzéseidet, de ez csak néha sikerül. Engem azonban nem igazán tudsz átrázni, és nemcsak azért, mert jól ismerlek, azért sem, mert azt szeretném, hogy itthon, köztünk egy olyan biztonságos közegben élj, hogy tudd, az érzéseid kifejezése mindig megengedett. Lehet szomorúnak, dühösnek, csalódottnak lenni. Nagyon ügyes vagy az érzéseid megfogalmazásában, néha azonban "csípőből" válaszolsz nekünk, Nimródnak néhány neked nemtetsző történésre, és bizony mindezt bántó módon is képes vagy megtenni. Sokat beszélgetünk ilyesmiről, igyekszem segíteni neked abban, hogy megtanuld, hogy ezt a sok érzést hogyan is fejezd ki. Hogy másokat megbántani nem jó. Tudom, ezeket te soha nem szándékosan teszed, hiszen tele van a szíved szeretettel. Főként azért tudom ezt, mert, ha megbántod valamelyikőnket, utána neked fáj a legjobban.
Jó úton haladsz, hogy ezeket megtanuld, nagyon ügyes vagy ebben is.
Kicsit kikerekedtél a nyáron, e is barnultál, csak úgy csillog a csodás kék szemed. Sajnos nem akarsz tornázni tovább, gondolkozunk közösen, hogy milyen sportot is válasszunk, de abban maradtunk, hogy a tornának adunk még egy esélyt, és ha egy hónap múlva is úgy gondolod, hogy nem szeretnéd, keresünk mást.
Még egy nagy lépés vár ebben a hónapban. Régóta beszélgetünk már a hajvágásról, de én annyira szeretem a szép hosszú csillogó barna hajadat, hogy hallani sem akartam arról, hogy levágasd. Most azonban elértem odáig, hogy megfogalmazzam magamnak és neked is, hogy ez milyen fontos lépés azon az úton, melyen megtanulod, az önrendelkezést saját tested felett. Megtanulod, hogy az a tiéd, senkinek sincs joga bántani, a beleegyezésed nélkül megvizsgálni, erőszakosnak lenni veled. És, ha mindezt megtanulod ezeken a lépéseken keresztül, akkor néhány centi haj ennek érdekében igazából semmi.
Megértetted, mikor ezt elmondtam neked, és alig várod a fodrászt.
Igyekszem én is fejlődni veled együtt, hogy segítselek az önállósodás útján, hogy örömünket leljük abban, hogy egyre nagyobb, okosabb, ügyesebb vagy.

Csodálatos nyár van mögöttünk, csodálatos 8 év van mögöttünk, és remélem még ilyen csodás sok-sok év vár ránk együtt.
Szeretlek, amennyire csak lehet:))( ez a kedvenc mondásod mostanában, megértem)

Nyár ezerrel...

Egészen jól sikerül kilogisztikázni az idei nyarat, bár még nincs vége szerencsére csak a július hónapnak éppen ma. A szünet úgy kezdődött június közepén, hogy Dorka elment egy táborba a tesómmal, ami most kivételesen ottalvós volt. Nagyon ügyes volt, Zsuzsi mondta, hogy nagyon jól ment neki az őnállóság, sokat változott a tavalyi év óta. Nagyon büszke voltam rá. Nimród ez idő alatt Zircen és Palotán volt, élvezte ugyan, de ő jobban hiányolt még minket.
Ezt követően Sopronba mentek, de közben még voltunk Kemencén is Dorka osztályának családjaival.
Nagyon szép helyen jártunk, nagyon jó volt a tábor, és nem éreztem magam annyira otthonosan a családok körében, remélem ez még alakul kicsit. Megvolt az évzáró is az iskolában, nagyon szép, meghitt, családias, ünnepélyes volt, a gyerekek zenéltek, aztán együtt táncoltunk. Ők bevonultak külön az épületbe, ott Zitától megkapták a nekik szánt verset, majd kijöttek, és megkaptuk a szöveges értékelést is.
Azóta már többször elolvastam, jól esik olvasni arról, hogy olyan emberek között van Dorka, akik ennyire jól ismerik, és így meglátják benne a jót. Szóval jó helyen van, ismétlem kb századszor:)
Nimródnak is nagy öröm volt, hogy az iskolai szünet megkezdésével már neki sem kellett óvodába mennie. Valahogy elfáradt év végére. Azért abból látszott, hogy szeret járni, főleg Edit nénit szereti, hogy neki bekamuzta, hogy még jönni fog, amikor rákérdezett.
Az egy kicsit aggasztó, hogy Nimród már többször kijelentette, hogy soha többet nem megy oviba, remélhetőleg ha visszaállnak a hétköznapok ő is visszaáll erre.

Volt egy hét július elején, közepén, amikor Robi vett ki egy hét szabit, és mivel Vikiéktől kölcsön kaptuk a nyaralójukat Velencén, oda ment le a gyerekekkel. Később én is csatlakoztam, ő meg visszajött, és anyuval meg a gyerekekkel lenn maradtam, úgy, hogy Robi azért lejött többször. Csodás két hét volt, kánikulai meleg, strand, pihenés, tényleg nagyon jó volt.

Oda jött le Csabi és a Sopron Mama, elvitték őket ismét Sopronba egy hétre, ahonnan pénteken érkeztek vissza.

Volt egy számomra nagyon ijesztő történés is, anyósom és Dorka jelezték, hogy kitapintottak egy csomót Dorka koponyájának hátsó részén. Én nem tudtam megnyugodni, kértem Robit, hogy este vigye be Dodót a Heim P-ba, ahol azt mondták valami vírus.
A foga gyulladt, de úgy gondolták ennek semmi köze a nyirokcsomók duzzanatához.
Szombaton még elmentünk Agárdra, onnan elvittük Nimródot Várpalotára, aki pár napot ott tölt, majd Veszprémbe megy.
Amíg elfoglaltuk magunkat annyira nem is aggódtam Dorka miatt, de amint hármasban maradtunk, egyszerűen nem tudtam másra gondolni, csak hogy nehogy valami komoly baja legyen.
Mivel úgy volt, hogy Dorkát viszik Ginusék Kiskunlacházára vasárnap, azt lemondtam, és kértem a Dokinénitől időpontot hétfőre.
Tudtam, hogy neki hiszek, ő úgyis továbbküld, ha baj van.
Szerencsére nem ez történt, ő azt mondta, hogy ez a fogától van, ugyanazon az oldalon van, mint a fog gyulladása.
Kell akár két hét is, hogy lelohadjon, de nem lesz gond.
Azért igazán nyugodt akkor lennék, ha elmúlna már, de most egy fokkal azért nyugodtabb vagyok, mint vasárnap.
Nagyon ambivalens volt átélni, hogy mennyire nagyon szeretem a lányom, és mennyire félek, hogy bármi baja lesz. Ismét megéltem, hogy milyen nehéz ez, milyen nagy felelősség, és, hogy ha bármit meg is teszek, azért, hogy nekik a legjobb legyen, még akkor is történhet baj.
Nem akarok folyamatosan azon aggódni, hogy túl szép az életünk, nehogy bármi megessen velünk, de azért eszembe szokott jutni.
Egy ilyen múló epizód emlékezetet rá, hogy nincs semmi baj, ha mindenki egészséges a családban, hiszen ha így van, az egyebeket meg megoldjuk.

Nehéz, hogy ilyen hosszú idő elteltével írok, mert elfelejtek sok jó napot, jó szöveget tőlük.
Azért most önkritikát gyakorolok, és elmesélem Dorkával egy heves összetűzésünket vasárnapról:

Mint írtam hihetetlenül aggódtam. Kitaláltam, hogy csináljunk olyat, amit Dorka szeretne, és mivel a bicajom már kész van, ő a közös biciklizést találta ki.
Borzasztó egyébként, hogy mi Robival szinte soha nem tudunk vita nélkül elindulni, összeakadunk minden hülyeségen, nem beszélgetünk, ezért nem osztjuk meg ki mit csinál. Ez engem nagyon bosszant, de hiába jelzem minden formában a beszélgetés szükségességét, nem tudok mit tenni, ha ő nem beszél velem. Persze befoghatnám én is, és akkor béke lenne meg nyugalom, de azt meg én nem tudom.
Szóval szerintem a közös biciklizés a mellett, hogy egy jó program a gyererek, gyerekek közlekedésre való tanítása is egyben, annak megalapozása, hogy később nyugodtan engedjük majd el őket. Robi nem gondolja, hogy ez így van, vagyis helyesebb úgy mondani, hogy fogalmam sincs mit gondol erről, mert nem beszél.
Az én részem ebben az, hogy persze kitöltöm az információ-űrt, és véletlenül sem a jóindulatú változattal.
Mindezekkel együtt hevesen indult utunk mégis jól sikerült, azt leszámítva, hogy a Népliget használói hagynak némi kívánni valót maguk után, szóval nem ez a hely lesz a törzshelyünk sajnos.

Hazaérve persze mindenki fáradt volt, Robi rendezte a bicajokat, mi feljöttünk. És már az ajtóból belépve Dorka elkezdte, hogy mit akar (legózni az apjával), és én -teszem hozzá premenstruációs időszak-kiakadtam, hogy nem igaz, hogy mindig akar valamit, és hol vagyunk mi, meg hol vagyok én, meg hagyjon már békén engem a világ, mikor most jöttem meg a három órás kánikulai bicajozásból, kapott hamburgert, sültkrumplit, együtt voltunk, mi kell még.
Szóval jól lehúztam szegény gyereket, majd bementem bőgni a hálóba.
Dorka azért elég flegmán beszélt, teszem hozzá.
A felérkező apa persze nem értet semmiből semmit, legózott kicsit, majd beküldte Dorkát, mikor látta, hogy velünk valami történt.
A lányom bejött sértődött őséhez a hálóba, szipogva, önmagát legyűrve mondta, hogy szeretne valamit mondani.
Én kértem, hogy had mondjam én, és elöljáróban bocsánatot kértem, és elmondtam neki, hogy minden ember máshogy tud pihenni, és ha én fáradt vagyok, egy kis nyugodt időre van szükségem, és sajnálom, hogy nem tudtam ezt normálisan közölni.

Ő, nagyon okosan a következőket mondta: Szerinte nem vettük figyelembe egymás fáradtságát, és, hogy neki ezek a viták azért rosszak, mert ilyenkor bűntudata (!!!!)van. És nem csak ilyenkor, hanem akkor is, ha mi veszekszünk, vagy, ha vele, vagy Nimróddal veszekszünk. És ez a bűntudat azt jelenti neki, hogy úgy érzi, őmiatta van mindez.

Hát tudtam volna mást, mint bőgni ezen? Fantasztikus, ahogy megfogalmazta az érzéseit, de mindemellett én éreztem rohadt bűntudatot, mert totál igaza volt.
Nagyon büszke vagyok rá, hogy képes ilyen dolgokat átlátni, és nagyon gáznak tartom magam, hogy előtte vitázunk, és vele, és a feje fölött, és az öccsével.
Egyszerűen egy olyan kommunikációra lenne szükségem, első sorban Robival, amiben mi ketten legalább olyan szinten tudunk beszélni egymással, mint Dorka meg én.
Nem tudom, hogy ez eljön-e valaha, nem sok reményt látok.
Ha ez így van, akkor viszont ki kell valamit találnom, hogy átalakítsam ezt a bűntudat keltő viselkedésemet. Nem akarom, hogy a gyerekek ilyen érzéseket hordozzanak magukban, nem akarom, hogy azt érezzék, a mi hülyeségünk azért van, mert ők bármit rosszul csinálnak.
Dorka talán sokkal érzékenyebb Nimródnál, nála ez különösen fontos lenne. Látnia kell, hogy szeretjük egymást, hogy szeretjük őket, és ha vitát lát, hall, erről mást gondol.
Ismét egy feladat, egy lehetőség a változásra, amit nekik köszönhetünk:)))
Imádom őket.
Képek a következő bejegyzésben.

Képek április, május, június

 Komárom Monostori erőd

 Komárom kupa, ezüst minősítés

 Ati és Veca szülinapja a Városligetben

 Lakótelepi bográcsozás, focimeccsezés

 Annyira imádom, megyünk az Anyák napjára

 Lovaglás Kamaraerdőn

 Jankám nálunk

 Megyünk RSG Ebre

 Rózsaparki emlékek

 Osztálykirándulás Pilisszentlászlón

 Vizes játszótér Erzsébeten Pünkösdkor

 Csigacsaládgyűjtemény