Nyaralás előtt

Két nap múlva indulunk Balatonfenyvesre, a szokásos nyári két hetünkre. Azt hiszem mindannyian várjuk, bár talán mindegyikőnk másért. Dorka már emlékszik, hogy milyen is ott a nyaralás, Nimród imádja a vizet, és tudja, hogy Balaton és strand együtt vannak, Robi szabadságon lesz, én meg, na én nem vagyok túl jó passzban lelkileg, de várom én is az utazást.
Most többen meglátogatnak minket Dorka szülinapjára, pár barát lejön sátorral a hétvégére, és Józsi is nálunk tölt két napot, úgy, mint tavaly, illetve jönnek a családtagok is köszönteni. Készülünk valamire, de arról még nem nyilatkozom.
Az előrejelzések szerint 33 fok lesz, így remélem valóban folytatódik a nyár, és igazi jó kis napjaink lesznek, pihenős, lazulós fürdős.
Itthon is kissé nyáriszünetes a hangulat, Robi megérkezett Isztambulból, még tart az ovi és bölcsiszünet, szeptemberig nem is mennek. Ezért későn fekszünk, fél 10-10 körül és szerencsére így Nimród is alszik fél8-8ig. Az ebéd utáni alvás is kettő után kezdődik, Dorka már csak elvétve alszik, de Nimródnak még nagy szüksége van erre a két órára.
Tegnap itt volt Fehérvári Szilvi Áronnal és Rebekával, jó, hogy ha messze is vannak legalább egy évben egyszer tudunk találkozni. A gyerekek hamar megtalálták a hangot egymással. Játszóztunk, ebédeltünk, Robi hazavitte a gyerekeket este, mi meg Szilvivel beültünk pizzázni pár Anyahajó-s anyukával.
Ami mostanában számomra nehézséget okoz és kérdéseket vet fel az a nagyszülő-unoka kérdés. Nekem igazán rosszul esik, hogy a nagyszülők akkor viszik el a gyerekeket, ha megkérjük őket erre. Nem kérdés, hogy mindannyian szeretik őket, ez alap. Azonban, hogy eszükbe jusson maguktól, hogy időt töltsenek velük, na olyan nincs. Ha mi kérjük, hogy vigyék őket el, az meg már olyan feladat szerű, illetve nekünk tesznek szívességet, ami szerintem igazán gáz. Most, amíg Robi Isztambulban volt Dorka szerdától hétfőig volt Sopronban, és rossz volt hallgatni, hogy amikor visszahozták csak azt hallottuk, hogy milyen bajok voltak vele, hogy nem akart velük fagyizni menni, csak otthon akart lenni, tabletezni, stb. Semmi pozitív. Nimródot kedden vitte el anyu, és miután teljesen véletlenül sikerült egy le nem tett telefonban meghallanom anyu hozzáállását ehhez, illetve hozzám elmentem érte csütörtök este.
Szóval olyan, hogy kettesben töltött idő, na az nem létezik. Mert így nincs kedvem hozzá, hogy másutt legyenek a gyerekek. Valahogy megoldjuk, de az tény, hogy a kapcsolatunkra ez nincs túl jó hatással.
De talán ez csak engem zavar, Robit nem érdekli, hogy nem beszélgetünk, hogy állandóan azt hallgatom, hogy ő fáradt mindenhez, de szó szerint mindenhez, hogy nem vagyunk kettesben. Sőt, addig sem kell legalább beszélgetnie velem. Jó lenne néha érezni, hogy a hozzám közel állóknak mennyire vagyok fontos a fizikai szükségleteik kielégítésén túl. Bár ez így nem pontos, hiszen érzem én, csak nem akarok tudni róla. :(