5 év 10 hónap

Drága Kislányom!

Június van, és te épp betegen vagy velem itthon. Azon gondolkodtam, hogy a csudában lehet, hogy nyár eleje, és betegséggel küzdünk, odakinn 30 fog, te meg köhögsz, mint a veszedelem, harmadik éjjel alig alszunk. Aztán eszembe jutott, hogy ez nem is olyan ritka, mikor elkezdődött két éve a nyári menetrend az oviban, akkor épp a bárányhimlőt hoztad haza, majd ajándékoztad oda a hathónapos öcsédnek. ( legalább azon már túl vagyunk)
Tegnap egész nap együtt voltunk, és erezhetően kevesebb volt a hisztid és a kiakadásod. Gondolom egy ilyen hosszú óvodai időszak után ki vagy éhezve az anyai figyelemre, és most jót tett egy két egésznapos együttlét. A mai napot úgy alakítottam, hogy ne legyen semmi házimunka, tegnap megfőztem, így játszhatunk, bohóckodhatunk együtt egész nap. Bár azt is megfigyeltem, hogy igazán segédkezni szeretsz a leginkább. Tegnap, míg én főztem lemostad a szekrényajtókat, lepakoltál egy polcot, szétválogattad a szelektívet és levitted. Nagyon büszke voltam rád, dicsekedtem is mindenkinek, és láttam nagy örömmel vetted a büszkélkedésemet.
Nehéz napokat élsz mostanában, mintha feszítenének az érzéseid, sokat dühöshködsz és tombolsz, ha valami nem tetszik, vagy épp nem szeretnél egy kérésnek eleget tenni, inkább jön belőled a kiabálás, kiakadás, hiszti, mint a megbeszélés lehetősége. Ez persze engem általában kiakaszt, mert hiába tudom az elméletet, életkori sajátosság..blabla, nehezemre esik, hogy így reagálsz dolgokra.
Sokszor olyan hálátlan szerepnek érzem ezt, amiben vagyok, és bizony előjön, hogy minden, vagy szinte minden időmet, energiámat közvetlenül vagy közvetve az értetek való munkálkodás köti le, és várom a viszonzást. Tudom, ez nem egy szerencsés hozzáállás, de attól még így van.
Mindig is nehezen viseltem a mártírokat magam körül, indulatot váltott ki belőlem, amikor azt láttam, hogy valaki feláldoz valamit egy másik emberért, a gyerekéért, aztán meg azon kesereg, hogy milyen rossz neki, de nem cselekszik, hogy másképp legyen.
Most már tudom, hogy ennek a csírája bennem is megvan, megtanultam ezt ebben a szerepemben és azt is értem , hogy miért váltott ki bennem ez indulatot. Azért, mert egy olyan tulajdonság, ami nekem is részem, csak nem tartozik a kedvenceim közé, épp ezért nem láttam viszont szívesen másokban.
Nektek köszönhetően tanulom, hogy ezzel nekem dolgom van, hogy nem értetet, miattatok életem árán is, hanem, hogy együtt, egymás és a magunk örömére élünk. És igen, van egészséges egyensúly, és megengedhetem magamnak, hogy azt gondoljam néha, hogy ez az anyaság-buli elég nagy kiszúrás, a lényeg az egyensúlyban van.
Abban, hogy bármennyire lestrapált vagyok, hogy már semmi nem a régi rajtam (no és nem is új), és bármennyire kikészítetek olykor, nem cserélném el ezt senkivel. Néha persze utaznék a világ körül, igen, mindig mondom Nők lapja + tengerpart kombóra vágyom, jó lenne csak úgy lenni, és úgy kelni magamtól, hogy vannak perceim a magamhoz térésre, azért jó ez így, ahogy van.
Igazából minden tökéletes körülöttünk, és ebbe a mindenben ti vagytok a legtökéletesebbek. Köszönöm, hogy a szüleitek lehetünk, és, ha már nagyok lesztek ne felejtsetek az orromra koppintani, ha a mártír-énem akarna felül kerekedni a szerelmetes anyuka-énemen.
A Mindeneim vagytok.