Új fejezetek

Szeptember végével most sok dolog zárul le, illetve indul el nálunk. A mai nap aktualitása, hogy beiratkoztam egy manikűr, pedikűr képzésre, ami elég nagy anyagi és időbeli ráfordítást igényel a családtól, de ami reményeim szerint néhány év alatt megtérül.
Egyszerűen nem tudok megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy Nimród is intézménybe kerül, bölcsőde, óvoda, iskola, én dolgozni fogok, vége a közös nyaraknak, a nyugis cskúgyegyüttvagyunk napoknak, jön a taposómalom. Nem tudom elfogadni, hogy majd a nagyszülőknél legyenek egész nyáron, mi meg futunk le hétvégén, vagy, hogy külön menjünk szabira, hogy csak a nyaralás legyen amikor együtt van mindenki.
Szóval elkezdtem azon gondolkodni, hogy tudnám ezt megoldani.
Ehhez jött még a munkahelyi bizonytalanságom, hogy a jelenlegi politikai helyzet hogyan nyírja a hajléktalan ellátást, hogy a szemlélet amit én képviselek már ebbe nem igazán passzol, hogy politizálni kell a beosztásomból eredően, ami nagyon távol áll tőlem…szóval több minden összejátszása.
Aztán, amikor mentem a jelentkezési lapot kitölteni, hírtelen elbizonytalanodtam. Mit is akarok? A szüleim kétkezi munkások voltak, most nyugdíjasok. Egy unokatestvéremmel együtt a családban mi vagyunk az elsők, akik diplomát szereztünk…most meg beülök egy szakmunkás képzőbe, hogy szakmám legyen, félretéve a két diplomámat, és abból akarok megélni a jövőben?
Bár igyekeztem nem kérkedni, és azt hiszem nem is kérkedtem vele sosem, de igazán büszke vagyok arra, hogy sikerült két diplomát szereznem, hogy igen okos és hiteles embereknek számít a véleményem, használják az eszemet és okosnak tartanak, és most ezeket nem akarom használni. És ami a leginkább ijesztő volt a bizonytalanságomban, hogy mennyire élem ezt meg áldozatnak. Nem fogom-e majd a gyerekeket okolni mindezért majd pár év múlva.
Örültem, hogy mindez eszembe jutott, mert így legalább magammal meg tudtam beszélni. Ráébredtem arra is, nem először, hogy bizony bennem is van mártír hajlam, és,hogy fontos magamban tudatosítani, hogy mit miért teszek.
A bizonytalanságom, a gondolkodásom eredménye a következő:
- én szeretnék több időt tölteni a családommal a jövőben annál, mint amit az eddigi munkarenden lehetővé tesz
- én szeretném kipróbálni magam egy teljesen más területen
- mindezt részben magamért, részben a családomért teszem saját akaratomból és saját elképzelésem szerint
Ezeket a gondolatokat szükséges majd magamban tudatosítani, ha elbizonytalanodnék.
Ami még fontos, és Tamás barátóm nagypapájától származik: Az én gondolatom, én változtatom meg. Szóval megengedhetem magamnak, hogy változtassak az elképzeléseimen, erre jogom és lehetőségem is van. Ugye, ez így már mégsem olyan kényszernek hangzik.

Szóval ilyen gondolatok forognak a fejemben ma, a tanfolyam elkezdése napján. A másik nagy változás, hogy egy hét múlva kezdjük a bölcsit, erről majd később, mert felkelt Nimród és követeli a csókjait és az öleléseit. Naná, hogy megkapja!

22. hónap

2014.09.25. 23:36

Drága Kisfiam!

Kicsit szégyenkezem, hogy a magamnak tett fogadalmam ellenére mégsem sikerült minden hónapban írnom valami igazán személyhez szólót számodra.
No, de most itt vagyok.
Félek a felejtéstől, félek, hogy a fejemből kihullanak a képek, gondolatok, amiket neked köszönhetek, hogy nem fogok emlékezni rá milyen az ölelésed, a kacagásod hangja. Amit csak tudok szeretnék megtenni, hogy felidézhessem bármikor ezeket. Mert szerencsére arra már rájöttem, hogy dehogy felejtek, csak ideiglenesen kicsit hátrébb kerülnek a fejemben az épp nem aktuális események. De előveszek egy régebbi képet, elolvasok egy naplóbejegyzést, és jönnek elő az emlékek, és ami még fontosabb, az érzések.
Egy hónapja nagy lendülettel elkezdtél beszélni. Rengeteg szót mondasz már, de vannak kedvenceink: kukásautó(kukááásotó)traktor, ninósautó, teherautó, rendőrautó, busz, motor….és társaik.
Nem tudom ez genetikai-e, de valami biztos van benne, már apró korodtól imádod a járműveket. Mindent tologatsz, mindennek berregsz. És mint látszik a kedvenced a kukásautó.
Ha lemegyünk a játszótérre, - márpedig jó idő esetén ezt tesszük 9-12ig – akkor tudok 2 percre megpihenni, mikor jönnek a kukások, akiket te elbűvölten bámulsz. Na jó, a busz is lenyűgöz, de az csak addig míg elsuhan, addig meg max csak levegőt tudok venni.
Mert a játszótéri időnk nagyjából abból áll, hogy próbálok veled lépést tartani. Szó sincs homokozóban üldögélésről, hinta előtt álldogálásról…ááá. Csak irigykedem pár anyukára akik nyugiban beszélgetnek.
Kiveszlek a kocsiból, és onnantól vagy rohansz vagy száguldasz a motorodon a vagy a kisautódon. Én pedig próbálom elérni, hogy legalább ne menj ki az útra.
Néha eltérítelek egy kis gesztenyeszedéssel, vagy becsábítalak a bekerített kosárpályára, de kb ennyi.
Szóval esténként főzök, hogy legyen ebédünk is, és kihasználok veled minden jó időt.
Mert imádod a kintlétet, a rohangászást, a kergetőzést. Én pedig imádom nézni, hogy milyen stramm kiskölyök vagy.
Aztán hazajövünk, ebédelünk, és jön a mindkettőnk által várva várt bújós alvás.
Felém fordulsz, én melléd fekszem, simogatod az arcom, a hajam, néha puszit is kapok, és vagy így, vagy megfordulsz és kifliben alszol el.
Nem tudok betelni ezzel az érzéssel. Olyan jó, hogy nincs már altatás, győzködés, akaratoskodás, ellenkezés…csak összebújunk egyszerűen, és elalszol.
No ezek a nyugis idők. De tényleg csak addig tart, amíg alszol.
Jó, bár néha fárasztó látni, hogy milyen nagy hőfokon éled a életed. Nagyon ki tudsz borulni, és nagyon tudsz örülni, nagyon tudsz sírni, és nagyon tudsz nevetni, nagyon tudsz hisztizni és nagyon tudsz hízelegni.
Kedden voltunk Nénnyénél, aki az apai nagymamám testvére. Nagyon szeretem, mindig is jobban szeretett, mint saját nagyanyám. Anyuval megbeszélték, hogy én voltam ilyen hízelgős szeretgetős.
Mert, hogy ebben most rengeteget változtál. Régebben egyáltalán nem volt rád jellemző ez, de most nagyon élvezem, hogy spontán átölelsz, megpuszilsz. Egy tünemény vagy.
Októberben vár ránk egy nagy közös feladat, elkezdődik a bölcsőde.
Ezzel kapcsolatban nagyon felemás érzéseim vannak.
Nem szeretnék elszakadni tőled, nem akarom, hogy más altasson el, nem akarom, hogy ne velem beszélgess, hogy ne engem ölelgess, nem akarom, hogy más vígasztaljon, ha bajod esik.
Ugyanakkor a jövőre gondolva elkezdek egy pedikűrös tanfolyamot, remélve, hogy majd olyan megélhetést találok ezzel, hogy nem kell az iskolaszüneteket tőletek távol töltenem.
Az iskola pedig drága sajnos, csakúgy, mint a lakáshitel.
Szóval, míg Dorka bölcsődébe menetelekor már fűtött a tettvágy,a dolgozni akarás, a felnőtt társaság vágya, most semmi ilyet nem érzek.
Azt hiszem, ha apukád kicsit határozottabb álláspontot tudna képviselni ebben a kérdésben is, simán meggyőzhető lennék, hogy ne menj bölcsődébe, és maradjunk együtt még egy évet.
Ki tudnám tölteni az időmet értelmesen.
Persze tele vagyok aggodalommal is, hiszen nagyon ragaszkodó lettél mostanában, persze velem együtt, elég sokat vagy náthás, pl most is.
Szóval kavarognak bennem a kényszerek és a vágyak.

Ami viszont biztos, hogy a legjobb dolog vagy, ami történhetett az életemben. Nincs jobb illat számomra, mint amikor felébredsz, összebújunk és beleszagolok a nyakadba. Bárcsak ezt is elrakhatnám. Örülök, hogy ilyen vidám kölyök vagy, egy bohóc veszett el benned, élvezed, ha szórakoztathatod a családot, mi meg jókat nevetünk rajtad és veled.
És gyönyörű is vagy, az én csodálatos Fiam. Nagyon szeretlek Drágám!