2013 évzáró

Drága Gyerekek!

Igen, ez most mindkettőtöknek szól…Lehetne persze a kevés időnek, vagy a sok elfoglaltságnak betudni, hogy nem készítek külön bejegyzést nektek, de ennek oka sokkal inkább az, hogy az év zárásával sok gondolat fogalmazódik meg bennem, olyan gondolatok, melyeket mindkettőtökkel szeretnék megosztani, vagy legalább kiírni magamból.
Ha közhelyes akarok lenni, az év vége az összegzések, a lezárások, az új kezdetek ideje is. Valahogy én is ezt érzem mostanában.
Nagy változást hozott nekünk az év, kisfiam, most már ennek az évnek minden egyes napján velünk voltál. Sok örömöt hoztál, és bizony sok új feladatot is.
Az év elején, az előző ünnepek végeztével elkezdődött a kibővült családunk újraszerveződése. Míg Dorka születésekor magunkat kellett teljesen újra gondolni, az életünket, felnőtt módon és a felnőtt szereplőkre koncentrálva, addig most az volt a fő feladatunk, hogy Dorkával együtt induljunk el ezen az új úton.
Akkor is éreztem, de most is így látom, nagyon nehéz volt. Én hatalmas érzelmi hullámzásokat éltem át, egyik pillanatban hihetetlen boldog voltam, a másikban pedig zokogtam a bűntudattól, hogy mennyire alkalmatlannak is érzem magam a szülő szerepre.
Sokat olvastam előtte a testvér féltékenységről, hogy hogyan segítsünk a nagytesónak, hogy mire számíthatunk, hogy mindezeket hogyan befolyásolja a saját testvérünkhöz fűződő viszonyunk. Arra mindez jó volt, hogy rájöjjek, anyukám szerintem ezt a tesó ügyet nagyon jól kezelte mikor mi kicsik voltunk.
Azonban Nimród születése számomra egészen más feladatokat hozott. És ezen sokkal inkább Dorkával voltak kapcsolatosak.
Nagyon nehezen tudtam és akartam kiszakadni abból a burokból ami Nimród és köztem volt kilenc hónapon át. Nem tudtam hogyan kell, hiszen Dorka születésekor ez teljesen szabadon történhetett, és mindenki teljesen elfogadta, hogy én most anyuka lettem, nekem első a kisbabám, mindenki azután következik…szóval megélhettem ezt szépen, fokozatosan, és valóban akkor és úgy léphettem ki ebből a nagyon szoros körből, amikor úgy éreztem, úgy éreztük, hogy ez jól esik.
Nimród születésével azonban már itt volt Dorka. Ott volt, mikor ébredtünk, amikor elaludtunk, amikor fürdettünk, szoptattam, pelenkáztam, kiborultam, boldog voltam, aggódtam…szóval teljesen normális módon kikövetelte, hogy része maradjon az életünknek. Most utólag persze látom mennyire egészségesen és okosan csinálta mindezt. Akkor ezt nem így éltem át. Szerettem volna időt kettesben Nimróddal, szerettem volna aludni még reggel, nem akartam senki mással beszélni, szerettem volna úgy szeretni, babusgatni, szerettem volna átélni újra azokat az érzéseket teljes egészében, amiket Dorka születésekor éreztem. Nem tudtam elfogadni, hogy ez most más, és igen, kislányom, haragudtam, dühös voltam rád, és nem másért, csak azért, hogy úgy viselkedsz, ahogy az teljesen normális. És sokszor a dühömnek hangot is adtam, sokat kiabáltam veled. Aztán esténként zokogva aludtam el a mardosó bűntudattól, hogy milyen csúnyán beszéltem veled.
Aztán szép lassan, ahogy eljött a tavasz, kisütött a nap, a felettem tornyosuló borús felhők is kezdtek felszakadozni. Elkezdtem élvezni a társaságotokat, bár a logisztika sokszor nehezen ment. És szép lassan elértünk oda, hogy már nem is tudtuk elképzelni milyen volt Nimród nélkül előtte.
No és persze elfogadtam azt is, hogy Nimróddal nem járunk úszni, ringatóra, nem vagyok annyira rugalmas vele kapcsolatban, hogy hiába akartam hordozni, nem ment. mert nem bírtam….
Kisfiam, te nagyon szépen fejlődtél, Dorkám te pedig megmutattad, hogy milyen csodás testvér vagy. Sokszor csak kimondtam magamnak, hogy „Az én Fiam…”gyakoroltam, és nagy csodálattal töltött el az az érzés. Új értelmet kapott „Az én Lányom…”is, valahogy más lett a színezete. Lettek anya-lánya programok, megjelent fogalomként a családban a „fiúk” és a „lányok”, kialakult egy új felállás, lassan ugyan, de egyre biztosabban.

És mint sok egyéb dologban itt sem a klasszikus és bejósolt dolgok valósultak meg. Mindenhol azt hallottam, hogy a lányok mennyire apásak, a fiúk anyásak, nálunk ez jelenleg fordítva van.Ehhez persze kellett a nyarunk, ami nagyon jól sikerült, főként a gyerekek szempontjából. (Mondjuk a realitás az, hogy én kb 10x fáradtabb voltam a végére, de ez sejthető volt.) Apja és fia egy nagyon fontos időben nagyon sokat lehettek együtt, és ez a mai napig meglátszik a kapcsolaton.
Dorkám ebben az évben nem volt az a klasszikus szülinapi gyerekes bulid, mert a nyaralás végére sikerült kicsit lerobbannod, így Keresztanyuéknál ünnepeltünk, majd az óvodai csoportban szeptemberben. Akkor már középsős lettél, hármasban mentünk reggel az óvodába, ezt is meg kellett tanulni.
Általában fél 8-8ig alszol legalább, ha apa vitt volna egy órával korábban kellett volna kelned, ezt nem szerettem volna. Így marad a közös ovi-menet, amibe egészen jól belerázódtunk, bár a téli overáll-csizma-bundazsák korszak előtt azért jobban ment.

Nimród, te a Dorkától nevet kaptál, Gyugyuka lett belőled Nem a legszebb név, csak a szűk családban használjuk, de amilyen kedvességgel Dorka ezt mondja neked, azt nem lehet nem szeretni.

Dorkám, te egyre önállóbbá váltál, reggelente egyedül öltözöl, nagyon sokat segítesz nekem, fogat mosol magad. Jót tett mindhármunknak ez a közös reggeli rituálé, bár azért az is az igazsághoz tartozik, hogy ez is más világ már, mint Dorkámmal. Akkor, ha volt egy nehéz éjszaka, együtt aludhattunk tovább délelőtt, most mese nincs, az oviba oda kell érni. Bár az utolsó pillanatban szoktunk beérni, de azért az is van valamikor

Nimródom, közben kinyíltál felénk, a sok szopizás kissé lecsengett, az egyéb ennivalókat megismerted, megszeretted, főleg a család által fogyasztott ételeket. A neked külön gyártott babakajáim addig voltak érdekesek, amíg meg nem kóstoltad, amit mi eszünk.
Nyárra már elmúltak a számunkra megmagyarázhatatlan esti, éjszakai sírások, de még mindig kb 3szor ébredtél és ébresztettél.
Az energiatartalékaim kimerülőben voltak.
Ősztől folyamatosan kicsit taknyos voltál, egy idő után már el sem raktuk a porszívót, amit sokkal gyakrabban használtunk orrszívásra, mint takarításra. Na ez meg is látszott a lakáson
Ekkor került be az életünkbe Margó néni, aki heti egy délelőtt elvitt téged kisfiam sétálni, hogy addig valamit tudjak itthon is tevékenykedni.

Novemberben megünnepeltük az első szülinapodat, kaptál tortát Veszprémben is, itthon is. December meghozta az első lépéseidet 12,5 hónaposan, és az első szavakat is.
Bár az is igaz, hogy egyébként nagyon viccesen folyamatosan beszéltél a saját nyelveden, úgyhogy inkább mi kezdtük megérteni, hogy mi mit jelent.
Az első volt a nővérkéd megszólítása, ennek változatai: Akka, Dakka, Dakkadé (utóbbiról azt gondoljuk, hogy a Dorkáé baba-változata). Már mondod, hogy mámmá, baba, ami értelmes, és egyebeket, ami értelmes, de vicces, mert nem azt jelenti a te nyelveden, mint a miénken. (pl: Kapd, be! Kapd be Dagadék!:))

Már kibújt jó sok fogad is, összesen 9 vagy 10, ez még bizonytalan. Szereted a hasad, szereted felfedezni a körülötted lévő dolgokat, ami utóbbit nagyon határozottan teszel. . Konkrétan ütsz, vágsz, harapsz, csípsz, tépsz, ami háááát…nem túl barátságos gesztus. Már minden családtagon volt karapás és karmolás nyom neked köszönhetően.
Dorkám ilyenkor te nagyon morcos tudsz lenni, de nem is tudom, hogy bírod ki, de nem ütsz vissza.

És akkor az érzések így december végén…vannak pillanatok, amikor azt akarom, hogy valaki azonnal adja vissza a régi életemet, az időmet, a szabadságomat, a testemet, a régi súlyomat, a barátaimat, a Széchenyi fürdőt, a mozit, a színházat, az utazást…Aztán a másik pillanatban könny szökik a szemembe a meghatottságtól, hogy milyen tökéletes kis életem van. És igen, mikor megnézhetek egyedül egy filmet, amikor beülhetek kicsit a kádba a Nők lapjával, amikor 3 óránál többet aludhatok egy huzamban, akkor képes vagyok derűsebben szemlélni a dolgokat. Azért azt a legtöbb esetben gondolom, hogy ez bizony nem egy könnyű feladat. Így, ennek az évnek a végére tartalékaim kimerülőben, türelmem is fogytán…de mikor körül nézek tudom, hogy tökéletes kis életünk van
De miután gondolkodásom, agyalásom nem leállítható, én már csak ilyen vagyok, azon kezdek aggódni, nehogy valami baj történjen…

A lényeg, hogy a mindeneim vagytok apukátokkal együtt. Nem lenne kerek az életem nélkületek, gyönyörűek vagytok, okosak, imádni valóak, tökéletesek.
Az én Fiam Az én Lányom

4 év 4 hónap

Drága Kislányom!

4 éve és 4 hónapja (no meg 4 napja, a késésem miatt), hogy megszülettél. Gyönyörű nap volt! Életem legszebb napja. Most rád nézek, igen, az agyamra mész, nem is néha, hanem sokszor, be sem áll a szád, egyfolytában akarsz valamit, sértődős vagy, meg visszabeszélsz, de felveszlek, megölelgetlek, beleszuszogok a nyakadba, megpuszilgatlak, és érzem, annyira, de annyira szeretlek. Jobban, mint bármit, bárkit valaha.
Ma kimentünk a Vörösmarty térre megnézni a Karácsonyi fényeket, a vásári hangulatot. Ott járkáltunk a téren, ahol legelőször sétáltunk veled, amikor 2 hetes voltál. Persze akkor napsütés volt, és meleg, csak egy kevés szellő ért oda néha a Duna felől, de mi nagyon aggódtunk, hogy nehogy valami baj érjen. Apukáddal félpercenként állítottuk át a babakocsi tolókarját nehogy elérjen a szellő és valami bajod essen. Visszagondolva persze ez nagyon vicces, és biztosan azok is voltunk, ha valaki látott minket, de megértettük akkor és ott, hogy mit jelent valakit a széltől is óvni. Ijesztő volt mindkettőnk számára, hogy ezentúl mi vagyunk a felelősei egy új életnek, hogy rajtunk múlik a léted, az egészséged, igazából mindened. Pedig akkor még nem is tudtuk, hogy ez a valóságban mit jelent. Azóta egyre inkább érjük. Mikor egy-egy mondatunkat, gesztusunkat lemásolod, mikor ugyanúgy mérgelődsz , mint én, akkor még inkább átélem mennyire nem mindegy, hogy mit mutatok neked. Mert ugye mondhatok amit akarok, amit teszek, az sokkal nagyobbat nyom a latban.
Ma például az öcséddel játszottam, lovagoltattam a térdemen, te odaültél a babáddal és ugyanezt tetted, verseltünk együtt, a gyerekek meg kacarásztak. Aztán abbahagytuk és te elkezdtél spontán játszadozni a babáddal, beszélgettél neki, becézgetted, én meg titokban füleltem. Annyira jó volt hallani milyen kedvesen beszélsz, és egy kis büszkeség is eltöltött, hogy ezt tőlem látod. Azért persze vannak nem ennyire kedves és örömteli utánzások, de most épp ez jutott eszembe.

Együtt várjuk már a Karácsont, ma már 19 gyertyát gyújtottál meg az adventi tálon. Nagyon szeretnél egy világító sellő babarbit, mindenkinek azt mondod, hogy azt kapsz a jézuskától. Persze a jézuska már beszerezte az ajándékaidat, és véletlenül tudom, hogy nincs köztük az a barbi még legalábbis erre jutottunk apukáddal, hogy még meglátjuk.

Egyik napi vicces szöveg: Én:Dorka , tedd el az ollódat, mert a Nimród elveszi és elvágja magát. Te: és akkor mehetünk a vágászati osztályra.:)

Annyira, de annyira szeretlek Drágám, köszönöm,hogy vagy nekem