...énekelte a Halott pénz zenekar nyáron, amikor együtt buliztunk a Gyárkertben a gyerekekkel. Valahogy ez a sor olyan sokat eszembe jut mostanában.
Ma épp a Kispesti Waldorf Gimnázium szóbeli felvételiére vártunk, behívták Dorkát, aki ment végig a folyosón nyeglén, vagányul, a lógó ruháiban és azt éreztem, hogy egyszerre vagyok szomorú, büszke, kicsit elveszett. Kavargott minden, de leginkább az volt bennem a domináns kérdés, hogy hogy és mikor repült el ez a sok idő. Tényleg nemrég volt, amikor még babakocsiban tologattuk, amikor elkezdett járni, majd beszélni, amikor bölcsibe, oviba ment...most meg itt vagyunk, hogy szinte minden képes megtenni önállóan, véleménye van mindenről (na mondjuk ez az első pillanattól igaz rá), titkai vannak, van az életének egy része, ami már nem tartozik ránk. Ez egyszerre fájdalmas és csodálatos nekem, de ma valahogy a veszteség és a szomorúság volt erősebb. Na és az aggodalom, hogy elveszítem. Pedig tudom, hogy most ez az elengedés ideje, a folyamatos kritizálásunk ideje, a felnőtt Dorka megszületésének ideje, mégis felkavar.
Emlékszem, hogy mennyire lassan és fárasztóan tudott eltelni egy-egy nehezebb nap. Hogy hogy vártam az apukáját haza, hogy levegőt vehessek. Hogy mennyire tudtam, és még most is tudom kívánni az egyedüllétet, és mégis, valami nagy üresség is van bennem, hogy már ilyen nagy a lányom.
Ki érti ezt?
A középiskolai felvételi időszak több kavarodást, zavart és vitát hozott, mint más időszakok. A kelleténél jobban feszültünk, és felvételi megírása után bizony volt bennünk csalódottság a nem túl fényes eredmény miatt. Aki még csalódottabb volt, az Dorka, de persze, szokás szerint ő inkább sokkal keményebbnek mutatta magát, és dühös volt, csak néha engedte meg magának az elkeseredést.
Sokat alkudoztunk a felvételi sorrenden, hova adjuk be, milyen legyen a sorrend. A végső megállapodásunk az volt, hogy a szóbeli felvételi eredmények után változtathatunk a sorrenden, amikor miden benyomás megvolt.
Így voltunk szóbelin Nemesvámoson, a Kürtben és a Kispestiben ma. Március végén eldőlnek a pontok, és talán jön egy nyugodtabb időszak.
Közben pedig sajnos Nimródról kicsit elment a fókusz, remélem hozzá is visszatalálunk, mert rajta meg nagyon látszik, hogy vágyik a figyelemre. Megnehezíti a helyzetét, hogy a kamaszodó Dorkával elvesztette kicsit a játszótársát, akivel ugyan sokat vitáztak, de azért ott voltak egymásnak.
Szóval a kamasz viharzással mi is viharzunk rendesen. Vannak kifejezetten rosszkedvű és feszült napok.
De így ahogy van, nem cserélnék senkivel életet. Olyan büszke vagyok rájuk, csodaszépek, okosak, derűsek, barátkozóak, feleselőek, ügyesek, gondolkodók, humorosak. Egyszóval tökéletesek.
