Január 31.-én Papa elment. Nagy szomorúságot hagyott maga után, nehéz elengedést és 2 fiút, két unokát és sok-sok emléket, érzést, történetet. Ha ő nincs, mi nem vagyunk így, ahogy vagyunk. Hálával, szeretettel gondolok rá, hiányozni fog. Sajnos életének utolsó néhány hetében már nem volt a régi, elköszönt ettől a világtól, szépen lassan kisétált belőle. Mama már régóta ápolta őt otthon, minden nap mellette volt, és megteremtette, hogy bár Papa nagyon sok mindent nem tudott már csinálni, egy vidám, mosolygós, kedves ember maradt, mint volt mindig. Aztán amikor az utolsó stroke elérte, már nem tudta újra felvenni élete folyamát, inkább szép lassan, talán átérezve, hogy az az élet, vagy ami abból maradt, már nem méltó hozzá, elengedte azt.
Február 17.-én volt a temetése, amire közösen készültünk. Dorkát láthatóan nagyon megvielte a veszteség, Nimród még csak helyre tenni próbálta mi is történt. Dorka, bár nagyon sok dolgot megbeszélünk ami érzelmekkel kapcsolatos, ezzel a helyzettel nem tudott mi kezdeni. A temetés előtt két nappal 40 fokos láza lett, így én és ő nem tudtunk elutazni Sopronba. Nagyon szerette volna Robit így is támogatni ebben, de ez így alakult.
Dorka olyan mértékben belázasodott, hogy félrebeszélt, aminek a témája a Papa volt, és az, hogy kívántuk-e azt, hogy így már ne éljen tovább, és ennek köze van-e a halálához. Nagyon mozgott benne érzelmileg a történés, és bizonyára hallotta tőlünk, amikor arról beszéltünk, hogy Papa utolsó hetei, amikor már enni, köhögni, kommunikálni sem tudott mennyire nem emberhez méltó élet.
Beszélgettünk így az elmúlásról, a halálról, mi marad itt abból aki elköszön a földi életétől. Talán ez a kettesben töltött idő segített neki. Robi pedig Nimróddal volt Sopornban, és ott igyekezett támogatást adni a családnak és Nimródnak is.
Következő soproni látogatásunkkor Dorkával is elköszönünk a Papától.
Nagyon szeretünk Papa, nagyon hiányzol!
