Utolsó bejegyzésem óta eltelt 4,5 hónap, és annyi minden történt velünk, mintha 4,5 év telt volna el. Főként az én változtatáshoz való viszonyomat tekintve. Vágyom a változást, de félek tőle, várnám, hogy valaki lökjön át a határon, és mondja, hogy jó lesz, de persze ilyen nincs. Így aztán mikor lépek, az gyorsan történik azt hiszem.
Most például március végére eljutottam oda, hogy nem tudjuk úgy árulni a lakásunkat, hogy benne lakunk. Én képtelen vagyok elviselni ennek a feszültségét, legyen rend, idegenek mászkáljanak itt az otthonunkban...bla bla..., így hát eljutottam oda, hogy költözzünk egy kertes házba átmeneti időre. Majd másnap találtam egy kertes házat, amit a 16. kerületben átmeneti időre adtak ki. Család kocsiba, ház megtekint, kezet rá, pár nap és költözünk. Dobozolás pakolás szelektálás. Nagy plusz kiadás, de vegyük úgy ez az eladás költsége...ok. Majd megjelent egy hírdetés, ahol egy kis család átmeneti időre albérletet keresett a Wekerle közelében. Messenger, beszélgetés, kezet rá, költöznek be.
Egy hét leforgása alatt találtam egy albérletet, szinte mindent becsomagoltam, szortíroztam, mi marad, mit viszünk, leszerveztem a családot, a költöztető autót, találtam bérlőt a lakásunkba, kiköltöztünk beköltöztünk. Még leírva sem semmi:))
Nem volt felhőtlen az első időszak a házban, olyan hideg volt, hogy még június elején fűteni kellett, a kazán rossz volt a bojler szintén. Elgondolkodtunk, hogy tényleg ezt akarjuk-e.
Aztán május elején családunk Zokni kutyával bővült, mindenki nagy boldságára.
A gyerekek annyira örültek neki, és míg Nimród a játékban jeleskedett Zonkniva, Dorka megmutathatta gondoskodó énjét, ami fantasztikus.
Neki nem jelent problémát a kakit felszedni, megnyugtatni Zoknit éjszaka, gondoskodni róla. Nagyon szépen csinálja.
Ez családunk gyarapodása volt, azonban beköltözésünket követően hamarosan kaptam egy vasárnap hajnali telefont , ahol közölték velem, hogy április 10-én apa meghalt. Nagyon fájt az elvesztése, bár már hetekkel korábban írtam hozzá egy verset, amiben elengedtem, mert nem volt már emberhez méltó az állapota, mégis megrendültem a hírtől. Ráadásul épp Robi sem volt otthon, a gyerekek aludtak, egyedül voltam az ágyban, aztán hívtam Zsuzsit...Nagyon fájt, most is nagyon fáj, könnyeim csorognak, ahogy ezt írom.
A temetésre megírt búcsúbeszédem segítette az elköszönésemet, és a kertünkből kötöttem neki kéknefelecsből egy koszorút, amit a hamvai mellé temettek el.
Még egy veszteség ért minket, július 14én temettük el Dédimamát, Robi nagymamáját. Már egy hónapja kórházban volt, két hete nagyon rosszul. A Covid miatt nagyon régen találkoztunk, anyósom is rég látta, de a halála előtti héten eldöntötte, és eltántoríthatatlan volt, hogy meglátogatja az anyukáját. Elment hozzá vasárnap és a Mama kedd reggel július 6.-án örökre lehunyta a szemét. Talán még a lányára vár.
Sajnos Robi apukája is elég rossz állapotban van. Apuval szinte egy időben kezdődött a kórházi tartózkodása, ami egy hasnyálmirigy-gyulladással indult 2020 Szilveszterkor. Mikor kiengedték a kórházból hosszú hetek után, kapott egy agyvérzést, visszakerült. A demenciája súlyosbodott, mikor kicsit jobban lett a soporoni szanatóriumba került, az volt a terv, hogy 3 hónapot lesz ott. A harmadik hónap vége előtt két héttel elkapta a Korona vírust, kórházba került, majd onnan haza nagyon rossz állapotban. Felfekvései voltak, még most is vannak sajnos. Talán kicsit éberebb, de azóta is lázas állapot miatt néhányszor vissza kellett kerülnie a kórházba. Anyósomon nagyon nagy a teher, Csabi is nagyon sokat tesz a családért, Robi kevesebbet tud, de megy, ha sikerül neki. Aggódunk érte nagyon, már nem az aki volt. Nagyon sovány, és végképp nem tudni mi maradt meg az agyában.
No, de a lakáhatásunk változásai: június végéig lakhattunk az albérletbe, és bármennyire aktívnak tűnt az ingatlanos, nem sikerült eladnia a lakásunkat, egészen az utolsó előtti napig. Már Robi elkezte a festést, mikor akadt egy vevő.
Most éppen abban a fázisban vagyunk, hogy hétfőig meg kellene írni a szerződést, közben persze szerencsére találunk egy házat, ami jó lehet nekünk, szóval az események felpörgésénél tartunk, és lélegzetvisszafojtva.
És a gyerekek: megvolt Dorka Waldorf Olimpiája, csodálatos volt. Annyira büszke voltam rá, nagyon kitartó volt, a gerelyhajítás, bírkózás különösen jól ment neki. Az egész ünnep megerősítette bennem, hogy milyen jó, hogy ehhez a közösséghez tartozik a családunk.
A bizonyítványaik ismét meghatóra sikerültek, és gyönyörű bizonyítányverset kaptak mindketten, és ami érdekes, nagyon hasonló üzenettel.
Dorkánál ezerrel megy a kamaszodás, és sajnos vannak napjaim, amikor nem tudom ezt azzal a kedves elnéző mosollyal szemlélni amire vágynék. Olyan flegma, és olyan hangsúllyal tud beszélni velünk. Egyéb helyzetekben meg annyira jó fej, és olyan jól megállja a helyét.
Mindig az jut eszembe, pont ilyen kislányt szerettem volna, csak nem gondoltam, hogy ilyen nehéz az anyjának lenni. Ügyes, okos, magabiztos, talpraesett, ha valami nem megy az egyik úton, de nagyon szeretné, akkor keresi a megoldást.
Nimród hasonlóan kamaszodik, talán nála előbbre jön ez, hogy ő a kisebb, bár nála még több a bohóckodás. Mondjuk azt meg néha úgy csinálja, hogy kifutnék a világból.
Dorka most épp Ginuséknál alszik, holnap hajnalban utaznak együtt Horvátországba. Kicsit bele vagyok ebbe halva, nagyon szerettem volna, ha együtt látjuk elsőként a tengert, de nem venném el ezért tőle ez az élményt. Nagyon izgulok, féltem, mert amilyen ügyes olyan vagánykodó és bevállalós is. Szóval amíg haza nem ér, ami még egy hét, biztosan görcsben lesz a gyomrom.
Most ment csak el, hozta a formáját, ami a flegmáskodást illeti, de már hiányzik. Nem bírnám ki, ha bármi baja esne. Nem tudom másnak hogy megy ez az elengedés, én szenvedem eléggé, úgy, hogy vágyom is már egy kis szabadabb életre.
Nagyon szeretem őket, remélem jól alakul tovább az életünk, most épp ebben a rohamtempóban. Ahogy most összeszedtem az elmúlt pár hónap történéseit, kicsit megvilágosodtam, miért is vagyok ennyire kimerült. De talán jó irányba haladunk. Négyen együtt, no meg ötödikként Zokni. (Most a pozitívhoz persze azt is el kell mondjam, Zokninak volt egy béna balesete, aminek következtében tegnap meg kellett operálni a térdét, bedrótozták, szeptemberben újabb műtét..)
Szóval jó és nehéz dolgok vannak mögöttünk, nem tudom miből lesz több a következőkben, de ami biztosan lényeges, hogy mi jól legyünk, egymással, együtt, mert ennél fontosabb számomra nincs.
Nagyon szeretlek Benneteket, Drágáim, Kislányom, Kisfiam:))
