Októbert írunk, őszi szünet van, gyerekek keresztszülőknél, és nem tudjuk, hogy ez most mikor lehet majd újra, hova visz minket a korona járvány, mi lesz holnap...Nehéz, bizonytalan napok. Nyárra úgy tűnt vége az őrületnek és bár rebesgették a második hullámot, hittük is meg nem is. Kicsit túlzónak tűntek az akkori intézkedések, hogy március közepén bezártak az iskolák pl, de kivettük belőle, amit tudtunk.
És aztán augusztus végével újra kezdődött minden, és sokkal, de sokkal durvábban, mint tavasszal. Ezt a durvulást nem követték a rendelkezések, a közös állami elelősségből nagyon sok egyéni felelősség lett, nekünk, a családnak az iskolának kell döntenie korlátozásokról, mindezt úgy, hogy látható, nagyon döcög a tesztelés, nem tesztelnek le olyan személyeket akik coviddal fertőzött személyek közvetlen kontaktjai, és a tavaszi számokhoz képest most volt már, hogy 3000 fölött volt az új fertőzöttek száma.
Szóval ami biztos jelenleg, az a bizonytalanság.
Az iskolában sok dologban igyekeznek megtartani a szellemiségét az intézménynek, de nem lehet bemenni a szülőknek, nincsenek szülői estek, közösségi együttlétek nagyon korlátozva. A gyerekek nem éreznek ebből túl sokat, nem kell benn maszk, és ahogy eddig is sokat vannak a friss levegőn.
Nimród már kétszer volt megfázva, Dorka egyszer egy kicsit, most az az eljárás, hogy minimális felsőlégúti tünetekkel is 10 napig otthon kell maradni, vagy 3 nap tünetmentesség szükséges.
Nimród még jár focizni, Dorkának online vannak kóruspróbák, ami elég furcsa, de én nagyon díjazom,hogy a Csíkok, Árpi ennyi minden megtesz annak érdekében, hogy működjön a csapat. És az is igaz, hogy Árpi karizmája képernyőn kerersztül is átsugárzik.
Ami új még az életünkben, Robi munkahelyváltása. 14 év után eljött a munkahelyéről, 10 év vezetői munka után váltott. Ebben még aktívan benne van, így az egész család is.
Dorkám most nyugalmasabb napokat él meg, nagyon sok kérdésben belátó, és egyre inkább érzem, hogy mennyire meg tudjuk találni a közös hangot. Nagyon érzékeny, mások problémáira fogékony, és nagyon, de nagyon erős az igazságérzete. Ha most kérdeznék meg azt mondanám valami jogvédő aktivista lesz, aki a háttérből támogat rászoruló embereket. Ha úgy véli, hogy őt, vagy mást igazságtalanság ért, azt biztosan szóvá teszi. Tudja azt, mikor hamiskodott, és azt is, hogy mikor kapott igazságtalan büntetést. Pl most az egyik tanárbácsival épp e miatt nagyon viharos a viszonya, többször megbünteti, és van, hogy nem jogos a büntetés. Ez nagyon megviseli Dorkát. Pénteken tudott erről beszélni, sírt egy jó nagyot, és jól látszott, hogy mivel megértést és meghallgatást kapott tőlünk, megkönnyebbült és felszabadult lett. Nehéz számunkra az, hogy a máshol szerzett sérelmeinek a negatív következményeit mi kapjuk meg. Én már jobban látom, hogy valami van a háttérben, de apukája nehezen tud mögé nézni a dolgoknak, mikor Dorka őt támadja, és mások előtt minősíthetetlenül viselkedik vele.
Suliban most földrajzot tanulnak, van már atlasz, dolgozatot kell írni, ez tetszik Dorkának. Zoknit kötnek, ami nagyon nehéz, több tűvel kell trükközniük, de biztos nagyon szép lesz, mert Dorka nagyon ügyes.
Nimród nagyon élénk, és sokszor dühös, bosszús, feleselős. Nem manipulál, de néha olyan csúnyán szól oda nekünk, hogy keresem a cuki kisfiamat a dühös medvebőrben.
Emlékszem Dorkának is volt ilyen időszaka, nem könnyű, de elmúlik.
Nagyon élvezi a sulit, most írnak, az osztálytársan neveit írják le, remélem megtapasztalja, hogy emlékszik a betűkre, amit én tanítottam neki. Fura érzés ez, persze nem könnyű átvenni a tanár szerepét, de most, hogy visszagondolok pl. a betűtanulásra van bennem büszkeség, hogy én tanítottam meg neki néhányat.
Manót kötnek, most tanulják a kötést, és én is meg akarom tanulni ismét.
Hátha most sikerül is.
Sokat jár a fejünkben a költözés, megtapasztaltuk a vidéki nyugalmat, és most, 5 hónap elteltével is vágyunk rá. Rendezzük a lakás hitelügyleteit, és meglátjuk merre visz az utunk.
Bennem szorongást kelt ez a helyzet, nem vagyon egy könnyen változtatós fajt, meglátjuk mi lesz.
Ami biztos ebben a nagy bizonytalanságban, hogy nagyon de nagyon szeretem őket, most is hiányoznak. Imádom a reggeli összebújásokat, hogy együtt römiklubbouózunk-végre én is élvezem, hogy már alig férnek be az ölembe, de beleülnek, hogy van, hogy arra megyek be reggel, hogy együtt aludtak, hogy okosakat mondanak, okosakat kérdeznek, hogy ölelnek, puszilnak. Szóval őket úgy ahogy vannak.
