Karácsony 2020

 Idén is, mint már néhány éve 24.én reggelre meghozta a Jézuska a fánkat, a kísérőlevéllel és a díszekkel. Mivel a hálószobába érkezett a fa, a gyerekek kicsit elkenődtek reggel, hiszen ők a nappaliban mindössze egy fenyőágat találtak az asztalon, a hálóba meg nem jöttek be ugye. Na jó, volt ebben egy kis tréfálkozás szülői részről, de aztán annál nagyobb volt az öröm, amikor megtalálták. Akkor volt egy diskurzus arról, hol is legyen a fa, és a nappali nyert. Öröm volt hallgatni, hogy érvelnek a gyerekek, mi az előnye a nappalinak, mi a hátránya...stb. Nimród még egy alternatív megoldással is előállt, miszerint legyen a fa a nappaliban, és amikor jönnek bátyjáék, vigyük át a hálóba, hogy jobban elférjünk.

Ezt az ötletet végül közösen elvetettük.

Megvolt az ebéd, majd apával az esti séta, és mire hazaértek megjött a Jézuska is. Énekeltünk, mindenki válaszotott egy dalt, amit közösen előadtunk, aztán jöttek az ajándékok. Soporoni Mama és Papa könyveket küldött, apa és anya Jézuskája hozott társasjátékot (Catan), kristálykészítőt közös ajándéknak, Nimródnak távcsövet, aláöltözetet a focihoz, Ági néniéktől mindketten csokikat kaptak, Józsitól Dorka egy Dixit társast, Nimród egy másik aláöltözetet és kapuskesztyűt, Robi pedig egy tokot ahhoz az e-olvasóhoz, amit ezt követően kapott meg. Mivel az én tanulmányaimhoz sok könyv kell, én majd azokat szerzem be magamnak Józsi nevében.

Dorka nagyon várta, hogy okosórát kapjon, a Jézuska jól eldugta azt a fa mögé. Örült mindennek, de látszott, hogy kanyarodik le a szája, amikor látszólag lefogytak az ajándékok. Mikor szóltunk neki, hogy bújik még ott valami, és felbontotta az okosóráját, elsírta magát örömében. Nagyon jó volt látni az örömüket, azt is, hogy mennyire örültek egymás örömének.

Robinak hozott a Jézskám jópofa zoknikat, egy e-olvasót, egy Fedőnevek társast.

Nimród kíánsága volt, hogy a vacsora olyan csirke legyen, amit egyben sütünk, azt készítettem, és este nekiestünk, mint a vikingek- ahogy fogalmazott Nimród.

Előtte még jó sokat játszottunk a Dixittel.

Én kaptam két könyvet, egyet Edith Eva Egertől, másikat Tiszt Katától, örültem nekik, de jól esett volna Robitól egy kis személyesen nekem szólóbb figyelmesség is.

Másnap jöttek Csabiék, folytatódott a játék és az ajándékozás. Finom sütiit hoztak, Dorka kapott egy ördögbotot, Nimród pedig egy Carcassone társast.

Holnap pedig megyünk Zsuzsiékhoz.

Több dolog zavarja most meg az ünnepet, Sopronba nem megyünk, vigyázunk mamára és papára, ugyanakkor Palotára beugrunk, szigorúan maszkban. Aput 23.-án engedték ki a kórházból, nem tudjuk hogy van, és azt sem mi lesz a jövőben, hogy alakul a helyzet. Az orvos szerint ápolásra szorul majd, ami Anyu nem akar vállalni. De, hogy akkor mi lesz, az rejtély.

Ezek és a Covid amik azért beárnyékolják az idei karácsonyt.

Durvul a helyzet -Covid 19

 Ma reggel szigorító intézkedéseket vezettek be az országban, 8 óra után kijárási tilalom, zárnak az éttermek a mozik az állatkert, az uszodák, nincs edzés, zárt kapus meccsek vannak, online oktatás a középiskolákban és a felsőoktatásban. 

Egyelőre általános iskola, óvoda még működik.

Nagy a bizonytalanság bennünk, munka téren, lakhatás terén és a Covid téren is, ezért tegnap este arra jutottam, hogy a lakhatásunk megváltoztatását egyelőre napoljuk el. Beszélünk még róla, de azt érzem ennyi bizonytalanság mellett csökkenteni kell a bizonytalan tényezőket amennyire lehet.

A gyerekeket igyekszünk  megóvni legalább a járvány lelki terheitől, de ők is itt élek, hallanak mindenfélét. Nem keltünk bennük félelemet, nem erősítjük a bizonytalanságukat, megosztunk annyi infót, ami azt szolgálja, hogy biztonságban érezzék magukat, nem terheljük őket ennél többel.

Már van két tanár, aki elkapta a vírust, de nem tudjuk kik ők. Egyik oldalon szereveződik a Márton ünnep , másik oldalon a rendelkezések letiltanak minden közösségi rendezvényt.

Hétvégén kirándultunk a Gellért hegyre, Ginus is itt volt, legóztunk, jó kis nap volt.

Robinak sajnos kiderült, hogy a vágyott munkára nem őt választották, elkeseredett, és én is, nagyon drukkoltam neki.

Egyelőre a családban mindenki jól van, maradjon is így. 

Imádom őket nagyon, féltem óvom is őket, és izgulok, hogy ne legyen bajunk.

Ősz, ami telesen más, mint az eddigiek

 Októbert írunk, őszi szünet van, gyerekek keresztszülőknél, és nem tudjuk, hogy ez most mikor lehet majd újra, hova visz minket a korona járvány, mi lesz holnap...Nehéz, bizonytalan napok. Nyárra úgy tűnt vége az őrületnek és bár rebesgették a második hullámot, hittük is meg nem is. Kicsit túlzónak tűntek az akkori intézkedések, hogy március közepén bezártak az iskolák pl, de kivettük belőle, amit tudtunk.

És aztán augusztus végével újra kezdődött minden, és sokkal, de sokkal durvábban, mint tavasszal. Ezt a durvulást nem követték a rendelkezések, a közös állami elelősségből nagyon sok egyéni felelősség lett, nekünk, a családnak az iskolának kell döntenie korlátozásokról, mindezt úgy, hogy látható, nagyon döcög a tesztelés, nem tesztelnek le olyan személyeket akik coviddal fertőzött személyek közvetlen kontaktjai, és a tavaszi számokhoz képest most volt már, hogy 3000 fölött volt az új fertőzöttek száma.

Szóval ami biztos jelenleg, az a bizonytalanság.

Az iskolában sok dologban igyekeznek megtartani a szellemiségét az intézménynek, de nem lehet bemenni a szülőknek, nincsenek szülői estek, közösségi együttlétek nagyon korlátozva. A gyerekek nem éreznek ebből túl sokat, nem kell benn maszk, és ahogy eddig is sokat vannak a friss levegőn.

Nimród már kétszer volt megfázva, Dorka egyszer egy kicsit, most az az eljárás, hogy minimális felsőlégúti tünetekkel is 10 napig otthon kell maradni, vagy 3 nap tünetmentesség szükséges.

Nimród még jár focizni, Dorkának online vannak kóruspróbák, ami elég furcsa, de én nagyon díjazom,hogy a Csíkok, Árpi ennyi minden megtesz annak érdekében, hogy működjön a csapat. És az is igaz, hogy Árpi karizmája képernyőn kerersztül is átsugárzik.

Ami új még az életünkben, Robi munkahelyváltása. 14 év után eljött a munkahelyéről, 10 év vezetői munka után váltott. Ebben még aktívan benne van, így az egész család is.

Dorkám most nyugalmasabb napokat él meg, nagyon sok kérdésben belátó, és egyre inkább érzem, hogy mennyire meg tudjuk találni a közös hangot. Nagyon érzékeny, mások problémáira fogékony, és nagyon, de nagyon erős az igazságérzete. Ha most kérdeznék meg azt mondanám valami jogvédő aktivista lesz, aki a háttérből támogat rászoruló embereket. Ha úgy véli, hogy őt, vagy mást igazságtalanság ért, azt biztosan szóvá teszi. Tudja azt, mikor hamiskodott, és azt is, hogy mikor kapott igazságtalan büntetést. Pl most az egyik tanárbácsival épp e miatt nagyon viharos a viszonya, többször megbünteti, és van, hogy nem jogos a büntetés. Ez nagyon megviseli Dorkát. Pénteken tudott erről beszélni, sírt egy jó nagyot, és jól látszott, hogy mivel megértést és meghallgatást kapott tőlünk, megkönnyebbült és felszabadult lett. Nehéz számunkra az, hogy a máshol szerzett sérelmeinek a negatív következményeit mi kapjuk meg. Én már jobban látom, hogy valami van a háttérben, de apukája nehezen tud mögé nézni a dolgoknak, mikor Dorka őt támadja, és mások előtt minősíthetetlenül viselkedik vele.

Suliban most földrajzot tanulnak, van már atlasz, dolgozatot kell írni, ez tetszik Dorkának. Zoknit kötnek, ami nagyon nehéz, több tűvel kell trükközniük, de biztos nagyon szép lesz, mert Dorka nagyon ügyes.

Nimród nagyon élénk, és sokszor dühös, bosszús, feleselős. Nem manipulál, de néha olyan csúnyán szól oda nekünk, hogy keresem a cuki  kisfiamat a dühös medvebőrben.

Emlékszem Dorkának is volt ilyen időszaka, nem könnyű, de elmúlik. 

Nagyon élvezi a sulit, most írnak, az osztálytársan neveit írják le, remélem megtapasztalja, hogy emlékszik a betűkre, amit én tanítottam neki. Fura érzés ez, persze nem könnyű átvenni a tanár szerepét, de most, hogy visszagondolok pl. a betűtanulásra van bennem büszkeség, hogy én tanítottam meg neki néhányat.

Manót kötnek, most tanulják a kötést, és én is meg akarom tanulni ismét.

Hátha most sikerül is.

Sokat jár a fejünkben a költözés, megtapasztaltuk a vidéki nyugalmat, és most, 5 hónap elteltével is vágyunk rá. Rendezzük a lakás hitelügyleteit, és meglátjuk merre visz az utunk.

Bennem szorongást kelt ez a helyzet, nem vagyon egy könnyen változtatós fajt, meglátjuk mi lesz.

Ami biztos ebben a nagy bizonytalanságban, hogy nagyon de nagyon szeretem őket, most is hiányoznak. Imádom a reggeli összebújásokat, hogy együtt römiklubbouózunk-végre én is élvezem, hogy már alig férnek be az ölembe, de beleülnek, hogy van, hogy arra megyek be reggel, hogy együtt aludtak, hogy okosakat mondanak, okosakat kérdeznek, hogy ölelnek, puszilnak. Szóval őket úgy ahogy vannak.

Koronából kifelé

Több hete már Bogácson vagyunk, és ez a vírus valóban felforgatta az életünket, de azt gondolom most pozitív értelemben. Megízleltük, hogy milyen vidéken élni, milyen kertes házban élni, milyen lelassulni, együtt lenni, egymásra másképp figyelni.
Megéreztük, hogy milyen órákat a levegőn tölteni, cicát gondozni, etetni, mindenféléket ültetni, aztán a kertből szedni a retket meg salátát, aztán frissen enni belőle.
Az is új élmény, ami eddig fel sem tűnt, hogy milyen a sok-sok óra közlekedés nélkül tölteni a napokat, hallgatni a madarakat.
Nem mondom, hogy feszültségektől mentes időszakot élünk, zártabb lett a család, kevesebb másokhoz a kapcsolódás, és ezt  mindannyian érezzük. Van, hogy kevesebb a türelem egymáshoz, magunkhoz. Ahogy megy az idő előre ez bizony, van, hogy fogy. Aztán van egy jó nap, amikor töltekezünk a helyből, a napsütésből, egymásból.
Dorka határozottan kamaszodni kezdett, ez mind a lelki működéseiben, mind a testi alakulásában jól látszik.
Amikor megkérdezem tőle egy-egy nyugodt időszakban, hogy miért is gorombáskodik, harcol, igazán ő maga sem tudja a választ. Az a nehéz, hogy én is csak utólag gondolkodom, és utólag veszem elő a józan eszemet, mikor benne vagyok a helyzetben, van, hogy kiabálok és kiakadok. Utána jön a bűntudat, a bocsánatkérés, de ezekre az epizódokra nem vagyok büszke egyáltalán.
Ami szintén erős Dorkámban, az a szeretet, az odabújás, a kíváncsiság, a gondoskodás, a gondoskodni vágyás. Már a tekintetében látom, hogy aggódik, ha valamiért nem vagyok jól, ha fáj a fejem pl. minden egyéb dolgát elteszi, és igyekszik a kedvemben járni. Ekkor nagyon, de nagyon látszik rajta a nagy szíve, az odafordulása. Nagyon jó megfigyelője a helyzeteknek, az embereknek, és nagyon jól tud reagálni saját magára is, ha épp nem az összezavarodott tizenéves énje a domináns.
Jól fogalmazza meg az érzéseti, még ha ezek kordában tartása néha nehézséget okoz számára.
Nem tudom mennyire hiányzik neki az iskola, Ginussal naponta beszélnek, most találkoznak először március óta.

Nimród is élvezi a kertes házas létet, igazán talán mindannyian megfogalmaztuk, hogy így szeretnénk élni. Hogy hol, hogyan, miképp, hogy hogy lenne az életünk máshol, azt nem tudjuk.
Nimród ideje nagy részét bogarak befogásával és tanulmányozásával tölti. Én nagyon sajnálom a dongókat, bunkóbogarakat-ahogy ő hívja, de ő rettentően elmélyed ebben a maga számára kitalált feladatban.
Az iskolai dolgokat már nem szereti annyira, de erős benne a kötelességtudat. A betűket szépen megtanulta, számol nagyon ügyesen, és több mást nem is erőltetek, elengedtem a tanárnéni szerepemet.

Csodálatos látni őket nap, mint, nap, gondoskodni róluk, még úgy is, hogy ez egy fárasztó időtöltés. Most anyu lejött hozzánk, ez egy újratervezés a családi felállásban.
Valahogy azt érzem nem hiányoznak az emberek számomra. Talán azért, mert ott vannak az életemben a barátok, a szívemben lelkemben, csak épp nem találkozunk.
De az is igaz, hogy felfedeztem, milyen együtt lenni, csak úgy magunkban.
Robival töltött kettesbeni idők hiányoznak, de azt hiszem őt jobban feszítik most a jövőbeni gondolatok, feszült, sokkal inkább, mint én.

Nehéz váltani számomra, ezt a váltást, most a helyzet hozta, jó tapasztalat, hogy tudunk hozzá alkalmazkodni.
Megerősödött bennem, hogy mennyire szeretem a gyerekekimet, és, hogy mennyire szeretném nekik a legjobbat nyújtani. Most valami olyan van bennem alakulóban, ami talán mindannyiunknak a legjobb.
Drágáim, Dorka, Nimród, a mindeneim vagytok:)

Tavaszolunk, nyaralunk

Még mindig Bogácson vagyunk, az országos rendelkezések változnak arról, hogy mit lehet, és mit nem. Az iskola megnyitásáról egyelőre annyi a hír, hogy június 2.-ig biztosan nem fog megnyitni. Hogy utána kinyitnak-e, fogalmam sincs, remélem, hogy nem. És abban is bízom, hogy nem gondolják majd mindezt nyáron bepótolni. De ugye erre nincs ráhatásunk, csak kivárunk.
Sikerült Pestet és vidéket hivatalosan megosztani, míg vidéken feloldották a kijárási korlátozások egy részét, Budapesten nem,mondván ott nagyon sok a fertőzött. Ezért Robi ideiglenesen bejelntkezett Bogácsra, ugyanis a korlátozás azt jelentette első körben, hogy budapesti nem mehet vidékre. Aztán ezt is módosították, de az a helyzet, hogy nehéz kiigazodni mi van most.
Én voltam egy napot otthon, a munkahelyemen aláírások miatt, hát elég elgondolkodtató volt ott lenni. Minden nagyon koszosnak, ridegnek tűnt, egy órát ültem maszkban a buszon a többi zombival együtt, hogy beérjek a város egyik végéből a másikba a munkahelyemre. Már az eddig szépnek látott lakótelepet sem láttam szépnek. Barátokkal találkoztam, ami nagyon jó volt.
Érzelmileg kissé hullámzunk mind a négyen, hol jobb, hol nehezebb napok vannak. Nyomasztó nekem az iskolai követelmény is, ami egyáltalán nem sok és keretet ad a napunknak.
A gyerekek hol jól eljátszanak, hol veszekednek, de sokkal inkább az együtt játszás a jellemző.
Lehet az is, hogy nekem ez a sokfelé megfelelés meg a bizonytalanság a nehéz.
A helyzeten kívül abban is elbizonytalanodtam, hol akarok élni, mit akarok csinálni, hogy és hol látnám szívesen a családunkat a jövőben.
Lehet, hogy nagy változás előtt állunk, és talán lesz valami pozitív tanulsága ennek a helyzetnek, remélem.
A gyerekek nagyon sokat játszanak kinn, sokat vannak a levegőn. Kicsit kevesebbet kirándulunk, mint lehetne, de hétköznapokon Robi sokat dolgozik.
Szép barnák vagyunk már a tavaszi napsütéstől. A kert is alakul, bár a fagyosszenteknek köszönhetően a palántáink mind elfagytak...
Ami biztos, hogy június 30.-ig itt leszünk, utána megyünk haza. Hogy aztán mi lesz, az a jövő titka...
Ami biztos még, hogy nagyon nagyon szeretem ezeket az elvetemült kölyköket, akik néha kiakasztanak, de úgy tudnak ölelni, bujcizni, röhögni, hogy az elmondhatatlan:)

Bogács, avagy Korona előli elbújkálás.

Először  menekülést akartam írni, de az nagyon negatív fogalom számomra, főleg ahhoz képest, ahogy érzem, ahogy érezzük magunkat ebben a helyzetben. Vikiék felajánlották többször, hogy költözzünk be a bogácsi vendégházukba, amíg ez az őrület tart. Volt bennem több bizonytalanság, végül éltünk a lehetőséggel, ami egyelőre úgy tűnik a legeslegjobb döntésünk volt.
Nagypénteken leutaztunk Bogácsra, és birtokba vettük a vendégházat. Tudtuk hova jövünk, tavaly már pihentünk itt. Három szoba, nappali, konyha fürdő, minden felszerelés, szóval szuper hely. És ami még szuperebb a kert és a gyönyörű természeti környezet.
Már a második napon elmentünk kerti szerszámokat beszerezni, és ágyásokat csináltunk a kertbe. Vetettünk salátát, retket, fűszernövényeket, később palántákat, babot, virágot.
Felfedeztem Tardon Orsit, akinek állatai vannak, meg terményei eladásra, már kétszer vettünk nála csirkét, palántát, krumplit, plusz a gyerekek órákat töltöttek ott. Megállapították, hogy ilyen helyen szeretnének lakni.
Én nagyon belassultam, a kapcsolataim ápolását nagyon leredukáltam, sokkal inkább befelé figyelek, mint kifelé.
Sok gondolat megfogalmazódott benne, merre tovább, hogyan és hol akarunk élni, mi jó nekünk, folytatjuk majd az eddigi életünket ha ez véget ér, vagy valami újba kezdünk...
Nehéz kérdése, és nincsenek rá válaszok egyelőre.
A gyerekek imádják, hogy sokat lehetnek kinn, elkezdtünk egy idejáró macskát etetni, aki, mint kiderült vemhes, és nagy eséllyel az éjszaka leelett valahova...
Nimródnak megtartottuk a névnapját, kapott egy nagyon tuti rollert.
Itthon folyik a gyerekek oktatása, ennek a nagy részét én végzem, nem könnyű. Dorka nehezen áll neki mindennek, Nimród az elején lelkes volt, most elfogyott a lendülete, inkább bogarakra akar vadászni a kertben. Próbálom a főoktatás feladatait vinni, a többi eléggé elmarad.
Én elég fáradt vagyok a tanítástól, a házmunkától, kicsit dolgozom is mellette, néha nekem is az isk jól, hogy nézzek csak ki a fejemből.

Korona - egy hihetetlen történet kezdete

Abban reménykedem, ha néhány év múlva ezt majd elolvassuk már nem is emlékszünk majd rá milyen őrület zajlott a Világban 2020-ban. Magyarországon két hete durvult el a vírus-helyzet, érintve az életünk minden apró és nagyobb részletét. Három hete megjelent az első korona-vírusos beteg az országban, ma 343 regisztrált beteg van és bizonyosan többszörös a fertőzöttek száma. Három hete még az volt a ami domináns infó számomra, hogy gyerekekre, fiatalokra nem veszélyes, igazából fel sem fogtam, talán meg sem hallottam, hogy történik az nagy veszély mindenkire nézve, és ennek csak egy kis része a vírussal való megfertőződés.
Két hete pénteken kihírdették, hogy bezárnak az oktatási intézmények. Szigorú korlátozások léptek életbe. A boltok polcairól elfogytak a tartós élelmiszerek, a fertőtlenítők, a wc papír, nem lehetett kapni szájmaszkot, a gyógyszertárakba egyesével engedték be az embereket.
A munkahelyemnek kellett két nap, mire eldőlt, hogy mi is bezárunk fizikailag, és online dolgozunk tovább, így legalább a gyereke itthoni felügyeletét megoldjuk valahogy. Anyu itt volt szombatig, akkor Robi hazavitte, mi bevásároltunk amennyire lehetett. Vasárnapra pedig Dorkával együtt lebetegedtünk, Dorka nagyon be is lázasodott. Izgultunk nagyon, influenza jellegű tüneteink voltak, így nyugtatott minket a háziorvos.
Robi még hétfőn bement dolgozni, aztán nekiálltak megszervezni náluk is az itthoni munkát.
Nimród még jól volt, egészen csütörtökig, aztán ő is beteg lett, belázasodott, hányt nem evett.
Majd egy kicsit jobban lett, aztán újra visszaesett, annyira, hogy fulladni kezdett, ami sosem volt talán nála. Telefonon konzultáltunk a gyerekorvossal, végül a vírushelyzetre tekintettel mentőt kellett hívni. Nagyon aggódtam, Nimród is félt, kiderült azt gondolta, ha kórházba kerül akkor operálni fogják. Megnyugtattuk, hogy ez nem így van. Jött a mentő beöltözve voltak a mentősök tetőtől talpig, elég ijesztően néztek ki, ugyanakkor megnyugtató is volt, hogy ilyen óvatosak.
Bevittek minket Nimróddal a Heim Pál Kórházba, ahol már közel sem voltak annyira óvatosak,szájmaszkot kaptunk, de amúgy egy légtérben kellett várakoznunk a lázas betegekkel, eez nem volt annyira megnyugtató.
Mindenféle vizsgálatot elvégeztek rajta, kivéve korona vírus tesztet, amit nem nagyon értettem. Vettek tőle vért is, vizeletet is. Végül éjjel 11-kor elengedtek minket, inhalálni kell, az segíteni fog. Szerencsére Nimród jobban is lett.
Aztán az iskolabezárások után két héttel újabb szigorítás, a kijárási korlátozás következett. Ez a rendelet megengedi, hogy levegőzés, sportolás céljából az együtt élő családtagok kinn legyenek, de más emberekkel legalább másfél méter távolságot kell tartani.
Mi tegnap jutottunk el a betegségek után oda, hogy együtt tudtam levinni a két gyereket.
Közben az iskola is átállt itthoni iskolára, ami szintén egy új, eddig nem ismert kihívást jelent számunkra. Nagyon sok anyagot kapunk, amivel egyértelmű, hogy támogatni akarnak minket, nekem és Robinak ez mégis nagyon nyomasztó volt. Én arra jutottam, hogy nem fog semmi sem múlni azon, hogy az anyagot mennyire tudjuk átadni nekik ebben a három hónapban, azonban az, hogy ezt hogy éljük meg együtt, az nagyon fontos. A tanulást, az iskolai dolgokat igyekszem bevinni a mindennapokba.

Csináltunk órarendet, beírtuk mikor milyen óra van, próbálunk majd ehhez igazodni.

 Dorkának több az önálló tevékenység, ez nehezebben megy neki, nem nagyon tud elmélyedni a tanulásban, ez a helyzet most ezt nem segíti. Ezen kívül az olvasás nem erőssége, de azt hiszem ebben most fejlődni fog.

Beszélgetnek, leveleznek Ginussal, így van egy kis kapcsolattartás.
On line kórusfelvétel is történt, egy klipet készülnek csinálni, nagyon várjuk.
Nimród nagyon ellenálló és akaratos lett az utóbbi időkben, talán ha többet tud mozogni jobb lesz neki, legalábbis remélem. Ő ugye focizott, ami biztosan egy jó időre most szünetelni fog.

Szóval igyekszünk a családot tartani ebben az időben, amikor minden összedől, nem lehet akármikor akármit vásárolni, nem ülhetünk be egy moziba, színházba, nem mehettem el a várva várt koncertemre, nem ölelhetjük meg a nagymamákat, keresztanyukat, unokatesókat.
Nagyon nehéz, nagyon tanulságos, és nagyon alázatra tanító időt élünk, nagy feladatokkal, új kihívásokkal, félelmekkel és nagyon nagyon sok bizonytalansággal.

2019 december

Évkezdés megkésve

Ahogy nőnek a gyerekek, úgy tűnik úgy ritkulnak a fényképek és a bejegyzések is. Pedig ahogy magamból kiindulok erről az életkoromról még igen kevés emlékem van. Valahogy a következők újra és újra felülírják az előzőeket, mintha csak bizonyos kapacitása lenne az emlékezőtehetségünknek. És igazából az is lutri, hogy mi az ami beég, és mindig emlékszem rá, és mi az, amit már felidézni sem tudok.
Igazából ezért írok naplót róluk, rólunk, nekik, hogy felidézhetőek legyenek a pillanataink, hogy mikor azokat felidézzük kísérőként az érzéseink is megjelenhessenek.

Kata most töltötte a 18. évét, nagykorú lett. Azt kérte Tesóméktól, hogy közösen jöjjenek el a New York kávéházba, ez meg is történt. De, ha már itt voltak, összehoztunk egy találkozót a Természettudományi Múzeumban.
Nem részletezem, hogy hogy alakult, a lényeg, hogy láthattuk testközelből 3 kamasz működését, ami háááát...nem volt olyan jó élmény.
Azok a gyerekek akik pár évvel ezelőtt még lelkesen jöttek hozzám, akikkel bejártuk Budapestet, múeumokat, gyerekvasutat, cirkuszt, mozit, színházat, parkokat, most unottan, kedvetlenül és mufurc módon voltak jelen ebben a helyzetben.
Amit mindehhez biztosan tudok, mert azt is láttam testközelből, hogy tesómék szülőként amit csak lehet beletettek abba, hogy a gyerekek élete a legjobb legyen, élményekkel, szeretettel teli. Náluk mindig a gyerekek voltak a középpontban, akár saját kapcsolatuk rovására is, minden körülöttük forgott, és ezt a szó legjobb értelmében gondolom. Mindig felnéztem rájuk ezért, és irigyeltem, hogy ennyire türelmes és alázatos szülők. Itt nem elkényeztetésről beszélek, sokkal inkább a gyerekek igényeihez való nagyfokú alkalmazkodásról.
És ezek a gyerekek most nyeglén, lustán, aligélve itt bóklásztak körülöttünk. Mindebből azt érzetem, hogy bárhol máshol szívesebben lennének, mint itt velünk.
Amit mégis elvittem magammal ebből a találkozásból, az annak a nagyon komoly átélése, hogy a kamaszkor eljön, velünk is megtörténik, már nincs olyan nagyon sok időnk kiélvezni a gyerekekkel ezeket az együttléteket.
Dorka és Nimród még velünk akarnak lenni, velünk akarnak játszani, velünk osztják meg örömüket bánatukat, és a legeslegjobb szülői viszonyulásunk esetén is jönni fog a kamaszkor, ami már egészen más lesz ebből a szempontból.
Persze ezt eddig is tudtam az eszemmel, de ez most valóban elért hozzám.
Eldöntöttem pl. hogy minden nehéz érzésem ellenére elkezdek rászokni a társasjátékozásra. El is kezdtem az Azullal, kifejezetten élveztem.

A februári ünnepelés Katával kezdődött, de most volt Dorka névnapja is, aztán Robi születésnapja, és az évfordulónk.
Visszafelé: az évfordulónkra levelet kaptam és egy szép nagy piros szív alakú párnát. Robit, szülinapján gyertyafénnyel és a meglepetésével ébresztettük, az ajándéka, mivel éppen 40 éves lett egy olaszországi út kettesben.
De mivel már régóta ígérjük a gyerekeknek, hogy megnézzük együtt a tengert, aznap este lefoglaltunk egy horvátországi apartmant is Crikvenicában.
Az ünnepeket Petráéknál tartottuk meg, ott is aludtunk. Petra miatt kicsit aggódom.

Dorkám: jár úszni ismét a januári kihagyás után, jár a Csíkszerda Kórusba. Nagyon jól érzi magát a suliban, bár az olvasás helyesírás elég nehezen megy neki. E miatt voltunk is egy vizsgálaton, most majd szemészetre kell mennünk, aztán meglátjuk tud-e valamilyen fejlesztésben részesünlni.
Már írnak epocha zárókat, a matekjban 3 hiba lett csak, nagyon ügyes volt.
Érdekes, hogy mennyire szorong az ilyen helyzetektől. Nem tudom ez hogy alakult volna állami iskolában, vajon hozzáedződött volna mindehhez, vagy még nagyobb teher lett volna számára, nem tudom.
140,5 cm és 41 kg, nagyon szép, izmos sportos, kicsit kerekdedebb, mint egy évvel ezelőtt. Fannikám is pont ilyen volt.
Nagyon figyelmes, érzékenyen reagál minden rezdülésre, mintha mindig nagyon éber lenne, és azt gondolná bármi problémát neki kell megoldani, vagy legalábbis tudni róla. Vissza kell terelni ilyenkor a gyermeki dolgok felé, figyelni, hogy előtte miről beszélünk. Ez nem megy mindig könnyen, itt is feljön, hogy igencsak kinőttük már a lakást.
Kézügyessége továbbra is csodás, olyan szépen és gyorsan köt és horgol, hogy csak ámulok és bámulok.

Nimródom: Az iskola szeretetet kicsit megborult januárra, nehezen kezdte újra a tanévet a szünet után. Számára több alkalmazkodást igényel az osztálytársakkal való együttlét, nem annyira kiemelkedő központi figurája a csapatnak, mint amilyen az óvodában volt.
Néha azt mondja nincsenek barátai, ami azonban nem igazolódik be, mikor a napjáról mesél.
Neki nagyon hiányzik az iskolából a focizás, hiába jár heti kétszer edzésre, neki a játszótér, vagy az óvodai udvari játék egy ideje a focit jelentette mindig.
Itt nagyon kicsi az udvar, sokat viszik őket játszótérre, de ugye ott sincs labda.
Voltunk fogadó órán Reánál, beszélgettünk Nimródról, hogy milyen az iskolában, milyen otthon. Jó érzés volt azt látni, hogy Rea jól ismeri Nimródot. Sokat dicsérte, pl elmondta milyen nagyon el tud mélyedni egy-egy tevékenységben, mennyire várta pl. a festést.
Az osztályban nem tartozik a nagyhangú rosszalkodók, és a háttérben lévő csendesek közé sem, a rosszalkodásba is bevonható, nagy részben azonban ezt nem ő kezdeményezi.
Nagyon érzékeny gyerek, ami érdekes volt, hogy Reától, illetve az iskolai felnőttektől az ölelést nem nagyon fogadja. Azt gondoltam ez nem így van, hiszen itthon az a biztos nyugtató, ha valami baj van.
Nagyon érzelmek által vezérelt, ezt tudtuk eddig is, de nincs ebből gond az osztályban (féltem, nehogy csúfolják a sírás miatt), mert van még nála is érzékenyebb sírós kisfiú, ez a reagálás rendben van az iskolában, ettől megnyugodtam.
Már egyre több betűt ismernek, Nimród nagyon szereti, mikor olyan "valódi iskolás" helyzet van, füzetbe kell írni...
Jó látni, hogy nagyon jókedvű gyerek, nehezen viseli, ha vitázunk, a hangos szót nem bírja, pl azt sem szereti, ha a boltban hangosabban szólok neki, lecsitít. Nagyon diszkrét:)
Most 130 cm magas és 22 kg. Járunk a beszédjavítóba nyelésterápiára.

Imádom őket! Nagyon!