Márciusban Robival elutaztunk Lengyelországba, megnéztük Auswitzot, Birkenaut, Zakopanet,nagyon jól sikerült az utazás, jó volt kikapcsolódni kettesben. Külön jó volt, hogy volt jelnyelvi tolmács az úton, így együtt élvezhettük a látnivalókat.
Akkor még ott tartottam, hogy ezért komolyan tettem, hogy elmenjünk, azt hittem ez Robinak sokat jelent, és majd valahogy tudatni is fogja velem. Láttam rajta, hogy mostanában fáradt, feszült, és azt gondoltam kicsit kiszakadva a mindennapokból majd feltöltődik, és hazatérve türelmesebben fordul a gyerekek és én felém. Azonban ebben csalódnom kellett, hazaérkezésünk után pár órával ismét jött a megszokott stílus, a feszültség, a számomra durva hangnem.
Ez bennem nagyon nagy csalódást okozott, nagyobbat, mint amit hittem volna. Úgy éreztem egy utolsó csepp volt mindez, hogy részemről ennyi volt, ennyit tudtam ebbe tenni, tehetetlen vagyok, hogy ezt a hangvételt, ezt a viszonyt megváltoztassam. Ehhez jött még egy beszélgetés, amiben Robi kifejtette, hogy az érzelmek nem befolyásolják a cselekedeteinket, és, hogy a múltnak semmi köze ahhoz, ahogyan most vagyunk, ahogy most működünk. Értettem persze, hogy mitől gondolja mindezeket, de elfogyott bennem az érdeklődés, ez elfogadás ezzel kapcsolatban, és ezzel egy időben, ennek köszönhetően megfagyott köztünk a levegő. Most próbálgatjuk ezt felolvasztani, meglátjuk, hogy sikerül, egy picit már bizakodóbb vagyok, mint pár hete.
Ami még a tavaszt történése volt, hogy Nimróddal elkezdtük az iskolai felvétel folyamatát, megírtam a bemutatását, jó volt visszagondolni erre a hat és fél évre. Nem hittem volna közben, hogy innen majd azt látom, milyen hamar elment, de bizony így van. Emlékszem a születésére, a várandósságra, most meg nemsoká az iskolába kísérem, és egy újabb szintet lépünk az elengedésben. Még, hogy szülni nehéz! Hagyni megszületni őket, az a nehéz.
Közben pedig ezerrel focizik, ez a mindene, úgyhogy ez egy kicsit bizonytalanná is tette az iskolával kapcsolatosan, ugyanis Dorka felvilágosította, hogy ott bizony nincs focizás.
A Pénzügyőr edzőjének kérésére elvittük edzésre a Honvédba, csilli-villi stadion, nagyon kedves edző, de én úgy gondoltam, nem akarom ezt, ez túl nagy vállalás az iskola előtt.
Több kört futottunk, elmondták, hogy Nimród mennyire tehetséges, és, hogy mennyire szeretnék, hogy NB1es csapatban játsszon. Nehéz volt ezt végigvinni, átéltem újra azt, amit Dorka tornájának abbahagyása során, de éreztem, hogy ez a helyes döntés, maradtunk a Pénzügyőrben. Ha tehetséges a focihoz, az lesz 10 évesen is, ha addig ezzel a szinttel sikerül a lelkesedését megőriznie, akkor pedig jót tettünk. Attól, hogy teljesen egyedül éreztem magam ismét egy komoly döntés meghozatalában, még inkább megnehezítette a helyzetet számomra.
A tavasz történése volt, hogy Dorkám fellépett a Csík kórus A hold gyermeke c. előadásban, ami egyszerűen csodálatos volt. Élvezte nagyon az éneklést, az ottlétet, mi pedig az előadást. Robi előtte Zágrábban volt, anyu eljött hozzánk segíteni kicsit.
Voltunk Almádiban is, megünnepeltük az elmaradt születés és névnapokat, végre Jankáztunk kicsit, és uncsitesóztunk.
Ami még egy nehéz történet volt februárban, hogy Katát megoperálták, azóta is lábadozik, szerencsére egyre jobban van.
Március végén Vikiékkel Tapolcán voltunk, csodálatos idő volt, fürdőruhában üldögéltünk a medence szélén. Nagy társaság volt, Ferkó sok-sok rajongója, jól érzetük magunkat.
Április elején Nimródnak óvodás sportnapja volt, a szervezés az nagyon gáz volt, de a gyerekek ügyesek voltak. Hazafelé jövet Nimród odaadta egy földön fekvő hajléktalannak az egyik csokiját. Nagyon büszke voltam rá.
Közben fogorvosnál is jártunk, ahol be kellett tömni Nimród pár fogát, illetve kiderült, hogy nyelvlökéses nyelése van, logopédushoz kell járni, illetve lehet, hogy szükséges lesz egy segédeszköz ehhez, amit majd be kell szereznünk.
Dorka kicsit szelídült mostanában, érezhető, hogy milyen nagy benne a szeretet és a másokra figyelés. A barátaival volt egy hullámzó időszak, sokat bántották egymást szavakban, most ez egy kicsit csendesedni látszik.
A szülői körön Zita felolvasott nekünk egy idézetet, ami nagyon megfogott. Arról szólt, hogy mi történik a gyerekek megszületése során, az egyéniség megszületése során az első 14 évben. Azt mondta a gyermek az első hét évben az öröklött testét, lelkét viszi tovább, a második hét év feladata pedig az, hogy megtalálja, mi az ami ő maga, és mi az amit örökölt, és viszi tovább. Ez egy feszült helyzet, hiszen mindezek harcolnak benne, nehéz neki és a környezetének is. Mikor vannak ezek az egymásnak feszülések érdemes erre gondolni. Nekem ez sokat segít, mert megértettem belőle azt, hogy nekem ezzel mi a nehézségem. Fontos bízni magamban, hogy amit eddig adtam, az rendben van, hogy amit visz tovább, az pont az amire neki szüksége van ahhoz, hogy azzá váljon, akivé válnia szükséges, ami neki a legjobb. Azt hiszem,ha képes vagyok elhinni magamról, hogy ez így rendben van, akkor sokkal jobban tudom őt kísérni ezen az úton.
Valahogy az is eszembe jutott, hogy nem véletlen, hogy Dorka és nagymamája között sok a hasonlóság a természetükben. Robinak a Sors adott egy lehetőséget arra, hogy egy ilyen helyzetből jó érzésekkel tudjon kijönni, hogy megtapasztalhassa, hogy lehet ezt jól csinálni. Dorkában visszaköszön az anyukája, de immár felnőtt emberként van vele dolga. Megkapta, hogy a személyiségének az a része, ami nem tudott felnőni, most felnőhessen. Annyira szeretném, ha élni tudna ezzel a lehetőséggel.
Amit én kaptam, az pedig egy eleven tükör, aki megmutatja a kritikus részeimet, amik bizony sok esetben nem azok amiről én azt gondolom. Nagyon elgondolkodtató Dorkával az élet. Nimróddal mindez egyszerűbb, ugyanakkor az is nagyon sokat ad nekünk a mindennapokban.
Még egy kis ünneplés: Húsvétkor a Nyuszi jegyet hozott nekünk az Ágymoziba, megnéztük a Csodapark című mesét, nekem nagyon tetszett, bár nem szoktam mostanában meséket nézni. Nagyon édes volt, ahogy Nimróddal együtt hatódtunk meg bizonyos részeken, összebújva sírtunk. Ez után jött a Csodák Palotája, ott töltöttük az egész délutánt. Nagyon jó napunk volt.
Május hozta az anyák napját, Dorka verset írt nekem, nagyon nagyon örültem neki.
Nimródnál megvolt az óvodai anyák napja, utána fagyizás és játszótér. Jó volt ott lenni vele az óvodában, megéreztem ismét, hogy ez az utolsó ovis anyák napjám...
Rá egy hétre megvolt az óvodai ballagás, Nimród volt a műsor főszereplője. Sajnos én épp egy migrénnen küzdöttem, de hősien helyt álltam, míg Robi dolgozni volt. Eljöttek Sopronból a Papa és a Mama, Csabi bátyja, Keresztanyu, Petra, Dani, Janka, Pepe mama. Előtte sütöttem, főztem, megvendégeltem a családot. A migrént leszámítva, jó volt nagyon együtt lenni. Különösen örültem, hogy a soproni Papa eljött, nagyon régen voltak nálunk.
Ma pedig kb egy napos cirkusz után kiesett Nimród 6. foga. Na ő tiltakozna, kihúzta magának.
