Talán kezdem visszafelé. azaz a mostantól. Ami nagy változás nálunk, hogy egy hete fizetetlen szabadságon vagyok, amit egy évre kértem a munkahelyemtől. Ez így leírva nagyon egyszerűen hangzik, de közel sem az, mindezt nagyjából négy hónapnyi gondolkodás, tervezgetés előzte meg.
Ennek legnehezebb része, hogy elengedjem a félelmet azzal kapcsolatosan, hogy kiszolgáltatottá válok, hogy függök valaki mástól, aki jelen esetben a férjem. Nem egyszerű lépés ez, hiszen 16 éves korom óta mindig dolgoztam valamit, a Dorkával minimum két évre szánt itthonlétben is már Dorka 9 hónapos korában vele együtt jártam egy gyerekházba dolgozni, illetve adtam szupervíziót. Most jutott eszembe- és ez kicsit segít - hogy most ezt az időt visszaveszem magamnak. No, máris könnyebb.
A döntésemnek több oka van. Kezdődött a szakmai résszel, tavaly, mikor elment a szakmai vezetőnk, volt egy viszonylag hosszú gazdátlan időszak, amiben egyszer úgy ébredtem fel, hogy megpályáznám ezt a pozíciót(amit persze ki sem írtak). Beszéltem a kollégáimmal, a volt főnökömmel, akik nagyon örültek, biztattak, és támogatták az ötletemet. Azonban csak pár nap telt el, amikor kiderült, szó sincs pályázatról, ide kerül egy kolléga, aki eddig másutt volt vezető, ahol az a munkakör megszűnt. Ez elég nagy törés volt nekem, de bizalmat szavaztam az új rendszernek, az új embereknek, ez a bizalom azonban hamar ledőlt. Olyan vezetőm lett, aki szakmailag, lendületben, határozottságban nagyon távol áll attól, ami számomra komfortos.
Még inkább elfogyott a lelkesedésem, és persze ettől még el lehetne ketyegni egy munkahelyen, de én nem az a fajta vagyok.
Ekkor kitaláltam, hogy meg kellene próbálnom kidolgozni annak a rendszerét, hogy szabadúszóként dolgozhassak, és erre szükségem lenne egy évre.
Robi teljes mértékben támogatott, míg én kiszolgáltatottságról beszéltem, ő befektetésről, amit meg kell próbálni. Ez sokat segített nekem, így jutottunk idáig.
A másik ok, ami e mellett szólt, az a családi rész, melyben egy rohanás volt folyamatosan az életünk, ahol nem is ismerem Dorka osztálytársait, ahol Nimród napi 10 órát tölt az óvodában, amiért nem rajong túlzottan. Szóval nem akarom, ezt az életformát még 10 évig folytatni, miközben ők felnőnek, mi meg veszekedéssel töltjük a napjainkat. Ha képes vagyok megalapozni azt, hogy szabadabban, kevesebb kötött idővel keressek pénzt, akkor hosszú távon javul az életminőségünk. Szóval most itt tartunk, Nimródot minden reggel én viszem, általában fél9-9 körül érünk be az oviba, előtte játszunk, van Nimród-idő, ami rövid ugyan, de azt tesszük ketten, amit ő szeretne (kardozás, kocsizás a sláger), és már ő mondja, hogy induljunk. Amint lehet és tudok megyek érte az oviba, fél 4-4 re, így három órával növekedett az együtt öltött idő mennyisége. Most éppen kivettünk két napot, mert éjszaka köhögött, de így ez is teljes lelki nyugalommal történik.
Dorkáért már tudtam menni múlt héten a suliba, jó korán értem oda, nagyon örült, és jó volt a hazafelé út is.
Itthon is elkezdtem rendezni a környezetünket, minden napra találok valamit, már csak pihenni kellene megtanulni.
Ami még nagy változás, és számomra nagyon megrázó, hogy Dorka abbahagyta a tornát. Régebb óta mondogatta, hogy nem akar menni, de nem igazán tudtuk, hogy mivel teszünk jót, kitartásra bíztatjuk, vagy hagyjuk, hogy nem menjen. Beszélgettünk erről Zitával, aki teljesen ránk bízta a döntést, azt javasolta, akkor lépjük ezt meg, ha mi el tudjuk ezt engedni.
Aztán egy versenyen az egyik edző teljesen véletlenül lehülyézte Dorkát, amit én és Dorka is hallottunk. Egy hétig minden nap sírtam e miatt, forgattam magamban a gondolatot, hogy Dorka ne tornázzon tovább. Dorka már előzőleg, mikor még a beszólás előtt megosztottam vele a gondolataimat, azt mondta szüneteltessük a tornát egy évre, inkább lovagolna. Szóval ő már elengedte ezt a dolgot, nekem még most is nehéz. Volt egy igazán kellemetlen levélváltásom az edzőkkel, ami segítette az elengedést, de még most is, amikor írok róla szorul a torkom.
Dorkán azonban azt látom, hogy felszabadult, jól érzi magát, izeg-mozog, és egy szóval sem említi a tornát. Felvetettem neki, hogy menjünk be egy tálca sütivel elköszönni, de nem akart. Most itt tartunk.
Fogadóórán is voltunk március végén Zitánál, ahol majd másfél órát beszélgettünk. Az egyik téma a torna volt. Több területen nagyon hasonlóan látjuk Dorkát. Ami meglepő volt számomra, hogy az iskolában Dorka heti többször panaszkodik gyengeségre, hasfájásra. Zita ilyenkor vár, Dorka kap egy kis külön figyelmet, és aztán helyreáll minden.
Továbbra is megvan, hogy nehezen lép át egyik fázisból a másikba. Azt mondta Zita, hogy egy szanngvinikus természetet lát kibontakozni Dorkában, de még korai így tipizálni. Nagyon szereti az euritmiát, a kézimunkát. Olvasásban kicsit lassabb, de nincs ezzel semmi gond.
Szeret iskolába járni, jól van az osztályban, több barátja van, sokkal több osztálytársát emlegeti itthon is.
Ami még mostanában szembetűnő Dorkában, hogy mennyire nagyon tele van szeretettel. Olyan melegszívű, úgy szereti, ha összebújunk, ha puszilgatom, ha ölelgetem. Kevesebb a mérgeskedés, és sajnos Robival azért még mindig kritikusabb, ami mindenkinek nehéz. Néha olyan hangot enged meg vele szemben, hogy a hajunk az égnek áll.
Nimród sokkal impulzívabb mostanában, nagyon nehéz vele, ha pl. elmegyünk közösen valahova. Tudom,nem a bevásárlás a legjobb program egy gyereknek, de ugye muszáj. És ilyenkor szinte kibírhatatlan amit művel. Tegnap, mivel Dorka Ginusnál alatt elmentünk hármasban vele, egy széket akartunk venni. Hiába, hogy a kedvenc tologatós autójában mehetett az OBIban, csak balhézott folyamatosan. Persze nem lett szék...
Az esze azonban olyan éles, hogy nap, mint nap meglepetéseket okoz.
Ma megkérdeztem tőle, hogy szerinte miért vizes alul a homok és felül nem. Elmagyarázta, hogy hogy szárítja ki a nap a homok felszínét.
Múltkor azt mondta, az lenne a legjobb, ha neki lenne kukaca, puncija, popója, mert akkor minden tudna, még gyereket is szülhetne. Bár azt annyira nem akar, mármint gyereket.
Petránál töltöttek Jankával egy hetet a tavaszi szünetben, nagyon jól érezték magukat, Dorka babázhatott, Nimród pedig átélhette milyen, ha nem ő a legkisebb.
A gyermekvállalásról is beszélt nekem.
Épp arról diskuráltunk, hogy mi a különbség a nagyobb és az idősebb között. Azt mondtam neki, hogy mire ő felnő, szerintem nagyobb lesz, mint Petra. Aztán azt is mondtam neki viccesen, hogy remélem azért dohányozni nem fog.
Azt mondta, azon még gondolkodik, mert nem akar állandóan gyerekekkel foglalkozni. Azt hittem arra utal, hogy a Petra kimegy a házból, mikor dohányzik, de nem.
Azt mondta, hogy nekünk is úgy lett gyerekünk apával, hogy abbahagytuk a cigit. Gondolom ezt már többször hallotta tőlünk, hogy az esküvőnk másnapján leszoktunk, aztán jött Dorka. Ő egész egyszerűen összekapcsolta a dohányzást, illetve annak hiányát a gyerekvárással. Nagyot röhögtünk, aztán próbáltam ezt helyretenni, nem tudom, hogy sikerült.
Azt is mondja mindig, hogy Dorkába szerelmes, amikor kedve van így játszik vele, de nem hagyja, hogy Dorka dajkálja.
Néha elkezd "lazázni", és különböző szavakat alkot. Amikor Dorka nagylányosabban felöltözik, azt mondja neki, ne "stúdiózzon", "szenyoritásat" játszik vele, mikor úriemberesen megtáncoltatja.
Ha az oviban valaki vagánykodik, az olyan "cuccos-lazás".
Szóval a dumája az haláli, és mindehhez a mozdulatai, ahogy azt gondolja az úgy nagyfiús. Közben pedig képes egy csepp vértől iszonyú üvöltésbe kezdeni, vagy attól, ha éppen ledől egy Duplo torony.
Szóval néha vicces, néha kiborító vele az élet.
Most felébredt a nyúlfarknyi alvásából, így abba is hagyom az írást.
Imádom őket:))
Szilveszter
Húsvét
