Egészen jól sikerül kilogisztikázni az idei nyarat, bár még nincs vége szerencsére csak a július hónapnak éppen ma. A szünet úgy kezdődött június közepén, hogy Dorka elment egy táborba a tesómmal, ami most kivételesen ottalvós volt. Nagyon ügyes volt, Zsuzsi mondta, hogy nagyon jól ment neki az őnállóság, sokat változott a tavalyi év óta. Nagyon büszke voltam rá. Nimród ez idő alatt Zircen és Palotán volt, élvezte ugyan, de ő jobban hiányolt még minket.
Ezt követően Sopronba mentek, de közben még voltunk Kemencén is Dorka osztályának családjaival.
Nagyon szép helyen jártunk, nagyon jó volt a tábor, és nem éreztem magam annyira otthonosan a családok körében, remélem ez még alakul kicsit. Megvolt az évzáró is az iskolában, nagyon szép, meghitt, családias, ünnepélyes volt, a gyerekek zenéltek, aztán együtt táncoltunk. Ők bevonultak külön az épületbe, ott Zitától megkapták a nekik szánt verset, majd kijöttek, és megkaptuk a szöveges értékelést is.
Azóta már többször elolvastam, jól esik olvasni arról, hogy olyan emberek között van Dorka, akik ennyire jól ismerik, és így meglátják benne a jót. Szóval jó helyen van, ismétlem kb századszor:)
Nimródnak is nagy öröm volt, hogy az iskolai szünet megkezdésével már neki sem kellett óvodába mennie. Valahogy elfáradt év végére. Azért abból látszott, hogy szeret járni, főleg Edit nénit szereti, hogy neki bekamuzta, hogy még jönni fog, amikor rákérdezett.
Az egy kicsit aggasztó, hogy Nimród már többször kijelentette, hogy soha többet nem megy oviba, remélhetőleg ha visszaállnak a hétköznapok ő is visszaáll erre.
Volt egy hét július elején, közepén, amikor Robi vett ki egy hét szabit, és mivel Vikiéktől kölcsön kaptuk a nyaralójukat Velencén, oda ment le a gyerekekkel. Később én is csatlakoztam, ő meg visszajött, és anyuval meg a gyerekekkel lenn maradtam, úgy, hogy Robi azért lejött többször. Csodás két hét volt, kánikulai meleg, strand, pihenés, tényleg nagyon jó volt.
Oda jött le Csabi és a Sopron Mama, elvitték őket ismét Sopronba egy hétre, ahonnan pénteken érkeztek vissza.
Volt egy számomra nagyon ijesztő történés is, anyósom és Dorka jelezték, hogy kitapintottak egy csomót Dorka koponyájának hátsó részén. Én nem tudtam megnyugodni, kértem Robit, hogy este vigye be Dodót a Heim P-ba, ahol azt mondták valami vírus.
A foga gyulladt, de úgy gondolták ennek semmi köze a nyirokcsomók duzzanatához.
Szombaton még elmentünk Agárdra, onnan elvittük Nimródot Várpalotára, aki pár napot ott tölt, majd Veszprémbe megy.
Amíg elfoglaltuk magunkat annyira nem is aggódtam Dorka miatt, de amint hármasban maradtunk, egyszerűen nem tudtam másra gondolni, csak hogy nehogy valami komoly baja legyen.
Mivel úgy volt, hogy Dorkát viszik Ginusék Kiskunlacházára vasárnap, azt lemondtam, és kértem a Dokinénitől időpontot hétfőre.
Tudtam, hogy neki hiszek, ő úgyis továbbküld, ha baj van.
Szerencsére nem ez történt, ő azt mondta, hogy ez a fogától van, ugyanazon az oldalon van, mint a fog gyulladása.
Kell akár két hét is, hogy lelohadjon, de nem lesz gond.
Azért igazán nyugodt akkor lennék, ha elmúlna már, de most egy fokkal azért nyugodtabb vagyok, mint vasárnap.
Nagyon ambivalens volt átélni, hogy mennyire nagyon szeretem a lányom, és mennyire félek, hogy bármi baja lesz. Ismét megéltem, hogy milyen nehéz ez, milyen nagy felelősség, és, hogy ha bármit meg is teszek, azért, hogy nekik a legjobb legyen, még akkor is történhet baj.
Nem akarok folyamatosan azon aggódni, hogy túl szép az életünk, nehogy bármi megessen velünk, de azért eszembe szokott jutni.
Egy ilyen múló epizód emlékezetet rá, hogy nincs semmi baj, ha mindenki egészséges a családban, hiszen ha így van, az egyebeket meg megoldjuk.
Nehéz, hogy ilyen hosszú idő elteltével írok, mert elfelejtek sok jó napot, jó szöveget tőlük.
Azért most önkritikát gyakorolok, és elmesélem Dorkával egy heves összetűzésünket vasárnapról:
Mint írtam hihetetlenül aggódtam. Kitaláltam, hogy csináljunk olyat, amit Dorka szeretne, és mivel a bicajom már kész van, ő a közös biciklizést találta ki.
Borzasztó egyébként, hogy mi Robival szinte soha nem tudunk vita nélkül elindulni, összeakadunk minden hülyeségen, nem beszélgetünk, ezért nem osztjuk meg ki mit csinál. Ez engem nagyon bosszant, de hiába jelzem minden formában a beszélgetés szükségességét, nem tudok mit tenni, ha ő nem beszél velem. Persze befoghatnám én is, és akkor béke lenne meg nyugalom, de azt meg én nem tudom.
Szóval szerintem a közös biciklizés a mellett, hogy egy jó program a gyererek, gyerekek közlekedésre való tanítása is egyben, annak megalapozása, hogy később nyugodtan engedjük majd el őket. Robi nem gondolja, hogy ez így van, vagyis helyesebb úgy mondani, hogy fogalmam sincs mit gondol erről, mert nem beszél.
Az én részem ebben az, hogy persze kitöltöm az információ-űrt, és véletlenül sem a jóindulatú változattal.
Mindezekkel együtt hevesen indult utunk mégis jól sikerült, azt leszámítva, hogy a Népliget használói hagynak némi kívánni valót maguk után, szóval nem ez a hely lesz a törzshelyünk sajnos.
Hazaérve persze mindenki fáradt volt, Robi rendezte a bicajokat, mi feljöttünk. És már az ajtóból belépve Dorka elkezdte, hogy mit akar (legózni az apjával), és én -teszem hozzá premenstruációs időszak-kiakadtam, hogy nem igaz, hogy mindig akar valamit, és hol vagyunk mi, meg hol vagyok én, meg hagyjon már békén engem a világ, mikor most jöttem meg a három órás kánikulai bicajozásból, kapott hamburgert, sültkrumplit, együtt voltunk, mi kell még.
Szóval jól lehúztam szegény gyereket, majd bementem bőgni a hálóba.
Dorka azért elég flegmán beszélt, teszem hozzá.
A felérkező apa persze nem értet semmiből semmit, legózott kicsit, majd beküldte Dorkát, mikor látta, hogy velünk valami történt.
A lányom bejött sértődött őséhez a hálóba, szipogva, önmagát legyűrve mondta, hogy szeretne valamit mondani.
Én kértem, hogy had mondjam én, és elöljáróban bocsánatot kértem, és elmondtam neki, hogy minden ember máshogy tud pihenni, és ha én fáradt vagyok, egy kis nyugodt időre van szükségem, és sajnálom, hogy nem tudtam ezt normálisan közölni.
Ő, nagyon okosan a következőket mondta: Szerinte nem vettük figyelembe egymás fáradtságát, és, hogy neki ezek a viták azért rosszak, mert ilyenkor bűntudata (!!!!)van. És nem csak ilyenkor, hanem akkor is, ha mi veszekszünk, vagy, ha vele, vagy Nimróddal veszekszünk. És ez a bűntudat azt jelenti neki, hogy úgy érzi, őmiatta van mindez.
Hát tudtam volna mást, mint bőgni ezen? Fantasztikus, ahogy megfogalmazta az érzéseit, de mindemellett én éreztem rohadt bűntudatot, mert totál igaza volt.
Nagyon büszke vagyok rá, hogy képes ilyen dolgokat átlátni, és nagyon gáznak tartom magam, hogy előtte vitázunk, és vele, és a feje fölött, és az öccsével.
Egyszerűen egy olyan kommunikációra lenne szükségem, első sorban Robival, amiben mi ketten legalább olyan szinten tudunk beszélni egymással, mint Dorka meg én.
Nem tudom, hogy ez eljön-e valaha, nem sok reményt látok.
Ha ez így van, akkor viszont ki kell valamit találnom, hogy átalakítsam ezt a bűntudat keltő viselkedésemet. Nem akarom, hogy a gyerekek ilyen érzéseket hordozzanak magukban, nem akarom, hogy azt érezzék, a mi hülyeségünk azért van, mert ők bármit rosszul csinálnak.
Dorka talán sokkal érzékenyebb Nimródnál, nála ez különösen fontos lenne. Látnia kell, hogy szeretjük egymást, hogy szeretjük őket, és ha vitát lát, hall, erről mást gondol.
Ismét egy feladat, egy lehetőség a változásra, amit nekik köszönhetünk:)))
Imádom őket.
Képek a következő bejegyzésben.
