A mai napunk csodás volt együtt, ami nem éri soha el azt a csodát, ami ezen a napon történt épp négy éve, de segít azt újra élni, feleleveníteni. Ahogy a képeket néztem a napokban, és ahogy mutattam Apának éreztük, hogy egyre nagyobb vagy, és minden nehézség és éjszakai felébredés ellenére, azért az a pihe-puha babaillatú kis csomag bizony nagyon tud hiányozni.
Az a szerencse, hogy az ölelésre, a puszikra, a babusgatásra épp annyira szükséged van, mint akkor, amikor megszülettél, illetve, mint most nekem. Amikor odajössz, huncutul rámnézel, néha még kacsintasz is hozzá, és azt kérdezed: Bujci lesz?- no annak soha nem tudok ellen állni, megölelgetlek, mgpuszilgatlak, dögönyözlek, szeretgetlek, és nevetünk, bújunk, és mindketten nagyon élvezzük.
Hihetetlen erengiabomba vagy, érzelmek terén pedig egy hurrikán cunamival ötvözve. Ha te sírsz, ha te nevetsz, ha te szeretsz, tombolsz, örülsz, no azt az egész ház biztosan tudni fogja. Olyan a kacagásod, hogy annál szebb hangot nem tudok elképzelni.
Vannak napok, sajnos nem is ritkán, hogy a nagy agyalgatásban gondolkodom, hogy jó-e amit nyújtani tudok nektek, hogy jól érzitek-e magatokat, hogy nem rontok-e el valamit...de mikor a nevetésed hallom azt gondolom, olyan nagyon rosszul nem csinálhatjuk a dolgot Apával, ha ennyire jófej gyerekeink vannak.
Arra nagyon kíváncsi leszek, hogy ezeket a heves érzelmeket hogy fogod majd megzabolázni. Nagyon remélem, nagyon szeretném, hogy előre viszik majd az életedet, és nem visszahúznak.
Én hiszek az érzelmek erejében, és mindent megteszek azért, hogy ez a habitus számodra örömökkel és ne terhekkel teli állapot legyen.
No de nem rohanjunk ennyire előre...
Szóval a születésnapjaitokon mindig újraélem az élményt, tudom pontosan mi történ, az mikor történt, és ma egy mese formájában el is mondtam nektek. Szájtátva hallgattátok, neked a rendőrbácsis és a megszületős rész tetszett a legjobban, sőt azt is láttam, hogy beleéled magad. Azt akartad, hogy azonnal meséljem el újra, de mivel meglepetéseket tartogattunk nektek erre a napra, azt mondtam majd eset.
A mai napunk úgy kezdődött, hogy felfedezted az asztalon várakozó ajándékokat. Ez teljesen felvillanyozott. Nagy meglepetésemre nem ugrottál mindennek neki, kivettél egy becsomagolt könyvet, miután felbontottad, kérted, hogy olvassam el neked. Bebújtunk az ágyba, Dorka is csatlakozott és elolvastuk Bogyó és BAbóca két történetét.
Aztán kimentünk ismét a nappaliba, és míg bontogattad a vasúti pályádat, Dorkával a konyhából becsempésztük a tortádat. Nagyon felvillanyozott, hogy égnek a gyertyák, és hogy a 4, ami a kedvenc számod évek óta, szóval, hogy pont annyian vannak.
Tortát reggeliztünk, aztán szép lassan rávezettünk benneteket arra, hogy az "...ez a nap más, mint a többi...", most nem csak egy dalszöveg, hanem a valóság. Dorkát kikértük a suliból már előtte, és a hosszú készülődés után elmentünk a Minipolisz játszóházba, amit nagyon élveztünk. Utána autóba ültünk, és irány Sopron.
És épp este fél 7-kor álltunk meg a mamáék háza előtt. Akkor megölelgettelek újra benneteket, és megköszöntem neked, hogy engem választottál anyukádnak.
És, hogy milyen is az én tökéletes négyévesem...? Imádnivaló, heves, szertet-örvény, gyönyörű, puha a bőre, lágy a puszija. Szereti a vonatokat, az állatokat, a könyveket, és persze minket. Két hete nem cumizik, de a tejecskéjét mézzel szereti cumisüvegből. 110 centi, 17,5 kiló, mind a 20 foga megvan és egyik sem lyukas(csak a statisztika kedvéért írom). Legjobb barátja Karina, beceneve egy millió van, de én leggyakrabban Dudukának hívom. Nem szeret rajzolni, ugyanakkor hosszú percekig képes egy képet nézni egy könyvben, és hosszú ideig lapozgatni. Imádja a tévét, de megbolondul kissé tőle, így nagyon korlátozottan engedjük. Imádja az édességet, ha kap befalja azonnal, nővérével ellentétben, aki csipeget. Nem irigy, de, ha valamin nem akar osztozni, azon nem akar. Nem hajlandó megenni semmit, amibe beleharaptunk, szerinte nyálas. Nagyon szereti a tejszínhabot, a kürtös kalácsot, a pudingot, a túrós palacsintát.
Ha akar valamit, megállítani lehetetlen, maximum lassítani lehet, ha nem akar valamit megmozdítani lehetetlen, legfeljebb kivárni lehet, míg meggondolja magát.
Négy éve ő az aki nővérkéjével együtt bearanyozza az életünk. (Ez szépen hangzik egy szülinapi bejegyzésben, de azért hozzáteszem, van hogy mellettük a túlélésre játszunk az Apukájukkal együtt, mert annyira kiborítanak minket. )
Mindennek ellenére, mindezzel együtt soha semmiért nem adnám, hogy engem választottak anyukájuknak. Köszönöm Kisfiam, hogy megszülettél, hogy a mi fiunk vagy!
Élj nagyon nagyon soká!
Szeretlek
