Drága Kislányom!
Elnézlek nap, mint nap mennyire szép vagy, rádcsodálkozok nap, mint nap, hogy mennyire okos vagy…és igyekszem, hogy hálás legyek nap, mint nap azért, hogy ilyen szerencsés vagyok. Szerencse, ajándék? Nem tudom. Elmondhatatlan hála, ami elkap, elvisz magával olykor, a szemem könnybe lábad, és csak arra tudok gondolni, hogy mennyire rendben van az életünk csak nehogy...
De ezeket elhessegetem. Próbálom növelni a magamba vetett hitemet, és bízni abban, hogy azért kaptam személyetekben ezt a hatalmas ajándékot, mert megérdemlem. Én magam nem kaptam, nem szereztem még annyi önbizalmat, hogy ezt egyszerűen elfogadjam, gyakran gyakorolnom kell a magam elfogadását, de ti ebben rengeteget segítetek.
Mikor meglátom a hajadban a hajamat, mikor meglátom Nimród mosolyában a saját mosolyomat, mikor visszahallom a mondataimat tőled…akkor már nem lehet magam nem szeretni, hiszen itt vagytok, ott vagyok én is bennetek, a létezésetek igazolja a létezésemet, és nagyon, de nagyon szeretlek benneteket. És így magamat is lehet szeretnem.
Köszönöm, hogy 59 hónapja úgy döntöttél, hogy anyává teszel, köszönöm, hogy azóta is, minden pillanatban érezhetem, hogy fontos vagyok.
Ajándék vagy.
A Mindenem vagy.
