Menekülés...

Miért is a cím? Ezt a bejegyzést épp a helyi könyvtárban írom, miután a teljes megőrülés határát súrolva leléptem otthonról. Péntek van, a munkás hét utolsó napja, a Robi nélküli utolsó reggel a héten, és miután egyeztettem egy gyerekes programot egy barátommal Dorkát nem vittem óvodába. A programot lemondták, mi meg otthon maradtunk hármasban. Üsse kő, gondoltam, lesz egy jó kis napunk együtt.
Az esetek nagy részében igyekszem ezzel lefeküdni, ha a másnapra gondolok, ujjaim összekulcsolva szorítani azért, hogy végre normálisan aludhassak éjszaka, hogy Nimród, ne 5kor 6kor ébredjen sírva, ha mégis akkor legalább visszaaludjon...szóval elalvás előtt, ha imádkoznék ilyesmi szövege lenne az imámnak. De ima híján ezeket lassan végigfuttatom magamban...hátha...
Nagy részük sajna nem szokott bejönni. Tegnap mondhatni szerencsés reggel volt, Nimródot a 6 órási kelése után viszonylag hamar visszaaltattam, és Dorka fél 8kor jött át, hogy a nyakamba hangosan köhögve felébresszen mindkettőnket. De még így is futotta egy gyors zuhanyra, ami szinte ajándék.
A mai reggelen ismét a 6 órás kelés következett, természetesen sírva, nyökögve, a "nekem most semmi nem jó állapotban" Nimród részéről. EGy óráig tartott amíg visszaaludt, aztán 7kor kimentem a kávémmal a nappaliba, hogy legyen egy kis időm egyedül. No ebből jutott kerek 10 perc, akkor ugyanis felkelt Dorka.
Sebaj, összebújás, olvasgatás míg Nimród felkel.
Nimród ébredése után még egy kis nyugodtság, de aztán indult a nap....
Fel kellett végre szednem a büdös, dohos szétázott parkettát a hálóban, ami ugye a múltkori mosógépes szétáztatós akció maradványa volt. Szükséges volt az ebéd elkészítése, és bizony Dorka szobájában már alig van hely a sok cucctól, ott is rendezkednünk kellett volna.
Nimród ez alatt egy kis járókázásra volt ítélve, amit a virágom teljes szétszaggatásával és felborításával bosszult meg.
Igen, le kellett volna vinnem őket levegőzni, de nem tettem, talán az nekem is jót tett volna. No mindegy, maradtunk, egy barátnőm pedig bejelentkezett 1 órára.
Dorkával megbeszéltem, ha ügyesen alszik, akkor délután együtt könyvtárazunk. Nem jött össze. Nimród altatása után mellé feküdtem, de mikor jött a barátnőm egy perc után már ott volt köztünk. Egy kis beszélgetés, nem volt túl feltöltő ( a miértjét inkább hagyjuk), elmentek, akkor gondoltam nyugodtan megebédelek. No itt kelt fel Nimród, így a levesemet úgy ettem állva, hogy az ismételten üvöltő gyerekem a gatyámat rángatta.
Dorkával egyeztettem, hogy ne számítson könyvtárazásra, amit olyan nagyjelenet követett, hogy Blaha Lujza megirigyelte volna. Térdre esés, könyörgés, ígéretek...akkor majd most fogok aludni...aztán üvöltözés anyával, szobaajtó többszöri becsapása.
Na kb itt hívtam Robit, ha életben akarja találni kis családja minden tagját, hamar szakadjon el a munkahelyétől, mert nem bírom sokáig.
Szerencsére fél 5 kor otthon volt, átvette a vérszívókat, és már röptében ő is kapott egy kis ízelítőt belőlük.
Szóval ez volt a mai nap. És bárcsak mondhatnám, hogy különleges, hogy ez ritka, blablabla....de sajna nem így van.
Hiányzik a saját életem, hiányzik napi egy óra legalább ami csak az enyém, a nyugodt reggeli néhány perc, amiben erőt gyűjthetek az aznaphoz, hogy túléljem. Meddig fog ez tartani? Fogalmam sincs. Miért bőg Nimród állandóan? De komolyan, mindenért..Nem tudom. De elegem van rendesen.

Ünnepek után

Nagyon jó volt sok-sok időt együtt tölteni négyesben, és nem is túl vonzó alternatíva beállni a szürke hétköznapokba, de ez van. 2.-án Robi elment dolgozni, hármasban maradtunk, és jól éreztük magunkat. Hazaért, elment Dorkával, majd mikor hazajöttk szembesülhettünk azzal, hogy családunk legkreatívabb tagja hogyan is gondoskodik arról, hogy apukája ismét itthon maradjon. Amíg készítettem Nimród uzsonnáját, addig ő beosont a fürdőbe, és kiemelte a kádból a mosógép csövét, ami persze működött. Én nyugisan elkezdtem őt etetni az almájával, majd mikor a többiek megjöttek akkor szembesültünk az akció következményeivel, úszott a háló, a fürdő, a gyerekszoba, kicsit az előszoba. Dorka felpörgött a nagy izgalmaktól, de nagy nehezen sikerült egy kis együttműködést kicsikarni tőle. Amíg mi próbáltuk menteni a menthetőt addig ő a nappaliban az öccsét szórakoztatta. Nagyon jó fejek voltak.
A végeredmény, apa itthon marad folytatni a kármentést, a parketta egy része darabokban, csepegő szőnyegek az erkélyen…szóval jó lesz, ha Nimród hamarosan megtanul beszélni, és talán szavakkal közli, hogy mit szeretne.:)
Dorkát megkérdeztük lenne-e kedve Sopronba menni, nagyon lelkes volt, csak úgy, mint a nagymamája, így tegnap eljöttek érte, így megnyújtva kicsit a téli szünetet.

Robival kicsit leültünk beszélni a terveinkről erre az évre. Van amiben egyezünk, van amiben nem. Én nagyon szeretnék ebből a lakásból elköltözni egy nagyobba, és még attól sem riadok vissza, hogy elmenjünk a lakótelepről. Egyre többet foglalkoztat a gyerekek iskolájának kérdése, hova menjenek, mikor…stb. Van néhány alapelvem ebben, pl integrált iskolát szeretnék, olyan iskolát, ahol nem a verseny, hanem az együttműködés a lényeg, nem támogatom a frontális oktatást, szeretném, ha a készségeik fejlődnének, nem a tárgyi tudáson lenne a hangsúly….és persze megfizethető legyen és elérhető távolságba kelljen járni.
Szóval a lakóhelyünk változtatásánál ez is egy fontos szempont számomra, hiszen a következő minimum 10-12 évről beszélünk…

Az is az idei év megválaszolandó kérdése lesz, hogy meddig maradok itthon, a gyed lejárta után visszamegyek-e dolgozni. Jelenleg úgy érzem kizárólag az anyagi szempontok indokolják a visszamenetelt, de persze lehet, hogy fél év múlva a munka is hiányozni fog majd. Meglátjuk.

Ami még felmerült bennem, és persze ez időről időre megfogalmazódik bennem, hogy mi lenne, ha velem, velünk valami történne, mit gondolunk erről, kire bíznánk a gyerekeket, mit szeretnénk velük kapcsolatban. Nem akarom persze az ördögöt a falra festeni, de azt hiszem, engem megnyugtatna, ha halálom estén ez rendezve lenne. Na persze szeretnék nagymama, sőt dédnagymama lenni, szeretnék a kandalló előtt Robi kezét fogva hintázgatni a hintaszékben és régi képeket nézegetni, és szeretnék majd azon mosolyogni, hogy milyen dinkák is voltunk 60 éve, amikor mindezt papírra vetettük, szeretném, hogy azt a megsárgult írást majd együtt dobjuk akkor a tűzbe…de mégis…

No és derűsebb témák: az ünnepek alatt a sok együtt töltött időben elhangzott néhány jó szöveg is Dorkától:
Bianka barátnőjéhez mentünk, ott most olyan a korkülönbség épp, hogy a nagyok szívesebben játszanak együtt, Borkát meg kihagyják. Mielőtt indultunk beszéltem erről Dorkával, hogy nem örülnék a kiközösítésnek. Erre ő: „Anya, ha Bianka nem akarja, akkor is Borkát beközösítjük”

Közös családi ebéd, párbeszéd:

- Anya nekem Nimród lesz a férjem.(D)
- Ok, de akkor mi lesz apával.(Én)
- Ő lesz a nagypapa.
- Aha, értem, bár akár több férjed is lehetne, nem?
- (elgondolkodva)Igen, tényleg, az egyik leszedné a szárítót, a másik főzne, én meg ülnék és nézném a tévét.:)

Aznap az apukája főzött carbonara spagettit, ami nagyon jól sikerült, és igen, a szárítót is ő szedte le, és nem, anya nem nézte közben a tévét, de tényleg

Nimród is produkál ügyes dolgokat, már egész stabilan jár, bár felébredés után frissíteni kell az ismereteit, folyamatosan jár a szája. 10 foga van, amit előszeretettel használ(na), döbbenet, hogy mennyit harap. Gergőék kisfiának még a fejét is meg akarta harapni, eleve úgy közelít, tiszta ciki volt. A harapáson kívül üt, csíp, karmol…szóval nagyon sokoldalú. Mindenhová felmászik, ahová csak bír, és mindent piszkál, amit nem lehetne. Az egyetlen szobanövényem rohamosan kopaszodik, a konvektor teteje rendszeres használatban van…A konnektorok szerencsére már nem annyira érdekesek, ellentétben a műszaki berendezésekkel, a laptoppal, a telefonnal.

A karácsonyi vasúti pályát inkább szétszedi még mint összerakja, viszont a kalapálós játék nagy sikert aratott. Imádja a fürdős játékát is, a könyveket ( azokat falja a szó szoros értelmében), a duplo kockákat, azoknak a hangját leginkább. Ha zenét hall azonnal táncba kezd, és nézi, hogy figyelik-e.

Ja, még a Jézuskázásról: Dorka nagy vágya volt, egy világító sellő barbie. Ellenálltunk, sokáig…Aztán nem bírtam tovább…Folyamatosan a saját kisgyrekkori csalódott arcomat láttam magam előtt, nem akartam ezt…Úgyhogy szóltunk a Jézuskának, hogy a pónik, a könyvek, a ruhák mellé szerezzen be egy ilyen babát. Megtette. A fa alatt azonban kicsit hátrébb dugta, így nem tűnt fel elsőre Dorkának. Reggel a fa érkezése is hihetetlen öröm volt, majd a délutáni sétából hazaérve volt némi csalódottság, hogy még nem jöttek meg az ajándékok. De aztán, mire mindenki szép ruhába bújt, a csengő is megszólalt, és volt nagy rohanás…Dorka ujjongott, Nimród csodálkozott…Mikor Dorka mindent kibontott, megjegyezte párszor, „nem hozott sellő barbit, nem baj…”Aztán szóltam neki, hogy lapul ott még egy csomag, hát persze, hogy az volt
Volt nagy öröm. (Azért azt hiszem, nem lett volna nagyon csalódott, ha ez most kimarad, de nekem olyan nagy örömet okozott, hogy megkaphatta, hogy megtehettük, hogy megkaphassa, hogy azt hiszem, ez az a fajta önzőség volt részemről, amivel talán mindenki jól járt.)

Szóval így vagyunk most, ünnepek után, Dorkám Sopronban, Nimród épp elaludni próbál apukájával…én meg ülök és naplót írok.
Így egy kicsit olyan, mintha együtt négyen ülnénk a kanapén Imádom őket