Sokat gondolkodtam azon, hogy hogyan is folytassam a napló írását...Még nem jutottam dűlőre, most talán kigondolok valamit. Az egyik az volt, hogy folytatom Dorka naplóját és kezdek egyet Nimródnak is, mondván mindkettejüket megilleti a külön napló. Apukájuk ezt képviselte, de amikor javasoltam, hogy mi lenne, ha ő írna Nimródnak, esetleg Dorkának is beleírna a naplójába, mindjárt nem volt olyan lelkes.
Elmondtam neki, hogy miért tartom fontosnak, hogy megörökítsem ezeket a gondolatokat a gyermekeinknek.
Aztán felmerült az, hogy folytatom ezt a naplót.
Most valahogy ott tartok, hogy ezt lezárom, és kezdek egy újat, melyben már mindkét gyermekem és a kis családunk történései szerepelnek.
Hiszen hogyan is tudnám szétválasztani a gyermekeimet egymástól, magunktól. Mindegyik egy külön emberke, ugyanakkor összetartozunk, együtt vagyunk, és szeretném, ha komolyan kötődnénk is egymáshoz.
Szóval azt hiszem, ezt fogom tenni, ezt most lezárom...
Drága Kislányom!
Ezzel a nappal, amikor Nimród beköszöntött az életünkbe, egy nagyon fontos szakaszt zártunk le, és egy nagyon fontos szakasz kezdődött el.
Kétség sem fér hozzá, hogy ez most neked lehet a legnehezebb.
Egész eddig csak és kizárólag te voltál a középpontja az életünknek, a szemünk fénye, az egyetlen gyermekünk. Lestük a szavaidat, ha úgy adódott ketten egyszerre igyekeztünk a kegyeidbe férkőzni. Bármi örömöd, bánatod volt, minden egyebet félretéve igyekeztünk boldogságodban osztozni, bánatodat enyhíteni.
Tanultunk tőled folyamatosan, és igyekeztünk tanítani téged, átadni értékeinket, megismertetni veled a világot, az embereket, és mindent ami körülvesz minket.
Közös 3 év 3 hónapunknak köszönhetően hatalmas boldogságot, örömet szeretetet hoztál az életünkbe, segítettél, hogy saját magunkról megtanuljunk sok-sok dolgot, hogy tudjuk hogy is kell magunkat háttérbe szorítva akár egy odaadni mindenünket, hogy aztán sokszorosát kapjuk vissza...
Megtanítottál minket egy olyan fajta szeretetre, aminek létezéséről nem tudtunk, megtanítottad, hogyan lehet egyszerre szeretni valakit, és rettegni is a felelősség súlyától. Hogy milyen az, amikor fogom a lázas homlokod és azért könyörgök, hogy inkább nekem fájjon.
Ez és még sok felsorolhatatlan dolog, amit eddig is kaptunk tőled.
És most, Nimród születésével ez az egyeduralom véget ért.
Én persze felfogom ésszel, hogy ez mit jelent, de igazán fogalmam sincs még, hogyan lesz a jövőben...Nagyon szeretlek mindkettőtöket, és rettegek, hogy ezt tudjam is éreztetni veletek. Nimród persze sok törődést igényel, amiből te annyit láthatsz, hogy épp vele vagyok, és nem veled. Szeretnél te is gondoskodni róla, mint Anya, és ebből adódnak balesetek.
Én nagyon félek nehogy kárt tegyél benne, pusztán jóakaratból, ugyanakkor attól is félek, hogy én ne tegyek benned kárt, azzal, hogy folyamatosan rád szólok, hogy mit is lehet, és mit nem Nimróddal.
Milyen egyszerű volt ehhez képest saját szükségleteimet félretolni a kedvedért.
Most jön egy hosszú idő, amikor a két gyermekem között kell egyensúlyozni...
Tényleg nem tudom hogy megy majd.
Egyet tudok, hogy nagyon szeretlek benneteket, és mindent megteszek azért, hogy ez nekünk jól menjen így négyesben.
Nincs nálam garancialevél, hogy sikerülni fog...
Nem tudom, hogy a mindent megtevéshez mikor mennyi energiám lesz...
Csak azt kérem drága Dorkám, hogy segítsünk egymásnak megugrani ezt a feladatot is, mint eddig annyi mindent.
Most ezt a naplót lezárom, jelképesen lezárom vele a 3 tagú családunk történetét, és nyitok egy új fejezetet.
Nagyon szeretlek Kincsem, minden nappal egy kicsivel jobban, és csak remélem, hogy ezt most is érzed.
Budapest, 2012.12.03.
