Kamaszkodások

 

Hát, ez milyen nehéz tud lenni. Az elmúlt napokban maximumra járattuk a kamaszodás velejáróit, és Dorka nagyon fájdalmasan viselkedett velünk, talán most jobban velem. Nem értem, nem érzem és fel sem fogom sokszor, hogy mi történik, csak azt veszem észre, hogy ismét valami tornádóban vagyunk. Most valahogy utólag sem tudom megfejteni, hogy mit kellene másképp, máshogy, máskor csinálnom, olyan, mintha a puszta létezése is zavarná. Aztán jönnek a jobb pillanatok, amikor mesél, kedves,- na nem nagyon, akkor kicsit megnyugszom, de valahogy biztonságban soha nem érzem magam a vele való kapcsolódásban. Ez valahol ismerős érzés, de a nemszeretem kategóriába tartozik nálam.

És mellette Nimród is elkezdte, már kicsit kevesebbet cuki, mint nem cuki, és ha ez így lesz vele is, akkor ez az arány egyre jobban tolódik. Jaj, mi lesz velem.

Közben még februárban ünnepeltünk, volt egy Dorka névnap és egy Robi szülinap. 

Életem első meccse a Puskás Arénában, sajnos kikaptunk:)

Egy kis visegrádi welness, de szeretem őket:)

Komoly fodrászati beavatkozás:)

2024. Karácsony - kicsit másképp

 Idén Karácsony előtt gondoltam egy nagyot, és bedobtam az ötletem Robinak, hogy utazzunk el Bikalra, töltsük ott az ünnepek egy részét. Némi habozás után zöld lámpát kapott a javaslat, aztán megbeszéltük azt is, hogy is fog ez kinézni.

Nem mondjuk el a gyerekeknek a tervet, mi szerint 22 reggel indulunk és 25 én onnan megyünk a családi karizásra, hanem tartunk 21.-én egy előkarácsonyt.

Így is történt, szövetkezés után sikerült elérni, hogy a gyerekek elmenjenek Robival a Shopmarkba, én úgy támogattam meg ezt, hogy azt mondtam Dorkának apa biztos nekem akar ajándékot venni, Robi pedig Nimródnak beígért egy KFC-t. Mire hazaértek én feldíszítettem a kb fél méteres cserepes fenyőnket és odakészítettem a bikali utalványt, illetve egy-egy ajándékot a gyerekeknek.

Volt nagy csodálkozás, kis zavartság, akár csalódottság főleg Nimród részéről a fa mérete láttán, de hamar túllendültek ezen, majd azt is megértették, hogy miért pakoltattam össze a ruháikat már 5 nappal a tervezett Almádiba utazásunk előtt.

Másnap elindultunk, még beadtuk Almádiba a karácsonyi káposztát, a húslevest, és leértünk Bikalra.

Egyelőre úgy tűnik, ez egy igazán jó ötlet volt, boldog pillanatokkal tarkított együttlét. 

Mondom ezt úgy, hogy nem akarom kicsinyteni pl. Dorka kamaszos gonoszkodásait, pofavágásait, kritikáját, mert ezekkel együtt lenni nagyon nehéz, de itt, így talán ez is jobban vihető.

Első napra bowlingozást foglaltunk, de úgy tetszett mindenkinek, hogy mára is kértünk egy pályát, holnapra lovaskocsizni készültünk, de az úgy tűnik elmarad. Ma voltunk egy szabadulószobába, vegyes élmények voltak, itt is Dorka működése főleg Robi felé nagyon bántó volt, ezt el is mondtam neki.

Nem könnyű a karácsony nekem, de nagyon igyekszem, hogy a nehéz emlékek, élmények nem árnyékolják be a hangulatom. Ezt talán így jobban megy. 

Próbálkozunk egy igazán jó kis ünnepléssel, és tényleg nagy részben sikerül is, ha nem várok cserébe semmit. De talán ez a legnehezebb, hol az ami a minimum és a családi együttlétben, az egymásra figyelésben elvárható és fontos, hogy meglegyen, és hol az amit el kell engedni.

Nimród 12.

 Drága Kisfiam!

November 24.én betöltötted a 12. éved, és mint már minden évben, a reggelt az ünnepléseddel kezdtük. Torta, üdítő és ünnep. Nagyon jó volt együtt. Kérésed egy Nike cipő volt, így ez után elindultunk négyesben, és megkaptad a cipőt amit választottál, és még egy kabátot is. Bár előreszaladok azt mondtad este ez volt életed legjobb szülinapja. 

Keresztanyuék is eljöttek, Gergőt kivéve, és este, amikor meccset játszottál vittünk a csapatnak egy tortát, és együtt ünnepeltek téged az öltözőben. Igazi kis csapatszellem volt, még Ottó bácsi is viccelődött.

Nagyon szereted a focit, nincs olyan, amiért kihagynád az edzést, vagy a meccset, amikor játékról van szó, de ez a meccsnézésre is igaz. Focista akarsz lenni, ez nem kérdés számodra. Én persze szokásosan nagyon féltelek, ettől a világtól meg pláne, nem szeretem a durvaságát, a versengését, a stílust, amit sokan képviselnek, és csak bízom benne, hogy te megtartod azt a tartásod ami van, és nem mész ennek a szellemiségnek alá.

Nagyot nőttél, már több, mint 150 cm vagy és 37 kg. 40es lábad van, ami akkora mint az enyém.

Az iskolában szereted a földrajzot és a történelmet, a matek annyira nem a te világod. Nagyon ügyesen rajzolsz, bár ezt hiába mondom, nem hiszed el magadról. Már itt vagy két lábbal a földön, nem hiszed, hogy van mikulás, de azért a csodákat szereted. Ismered egy csomó focista nevét, csapatát, országát, így a földrajzon már nagyon sok országzászló is ismerős volt számodra.

Igen érzékeny kis lelked van, ha veszekszünk valamiért az nagyon megérint. Mostanában ez főleg a házimunkában való részvétel hiánya miatt történik. Megkérdőjelezel minden eddigit, ez persze normális, tudom, de a mindennapokban nem könnyű. 

Ami viszont megkérdőjelezhetetlen az az, hogy nagyon-nagyon szeretjük egymást. Tegnapi vitapartynk után, mikor bementem hozzád, már húzódtál odébb, és összebújva beszélgettünk. Ma reggel pedig egy csodás kávét kaptam tőled az ágyba. 

Tudsz nagyon gondoskodó lenni, de nagyon kritikus is.

Igényes vagy az ételre, abból a szempontból, hogy fontos, hogy olyat eszel meg, amit szeretsz, sajnos nagyon rajongsz a gyorsételekért. Bár ezt nem eszünk gyakran, az is igaz, hogy ezzel mindig le lehet venni téged a lábadról.

A nővéreddel azért mennek a harcok, ami akkor simul el egy kicsit, ha kiszakadunk az itthoni környezetből és csak négyesben vagyunk. Így volt ez a szülinapi hétvégéd előtt, amikor az ajándék részeként elmentünk Zalacsányba egy welness hotelbe. Imádtad a finom ételeket, a közös fürdést és a minigolfot.

Nagyon aktív kisfiú vagy, mindig kibillentesz a punnyadásból minket, ugyanakkor szeretsz beülni a tv elé valami filmet, mesét, meccset vagy bármit is nézni.

Mindent nagyon csinálsz továbbra is. Nagyon szereten a lelkesedésed, a beleállásod dolgokba, a barátaid szeretetét, a ragaszkodásod, a humorod, az éleslátásod, az okosságod, a szépséged, a mozgásod, a táncolásod, a focizásod, a rajongásod...és még annyi minden mást, amit felsorolni sem tudok.

Az, hogy én lehet az anyukád a legnagyobb ajándék számomra. Nagyon szeretlek drága 12 éves KisNagyfiam.

Dorkámnak, tiszta szívemmel

 

Dorkámnak, tiszta szívemmel

 

Öleltél, kerestél, nevettél szerettél

A felkelő nappal ébredve reméltél

Rám néztél, éreztem összeköt minden szál

Bár indultál  s elmentél, el soha nem hagytál.

Néha már teher volt, nehéz és fárasztó

De estére kart karban ölelve gyógyító.

Nem tudom mi történt, elvesztem egészen

Elrepült sok-sok év, keresem, s nem értem.

Királylány született, s hiába, nem lelem

Meleg ölelését mindenhol keresem

Elvesztem, kérdezem, hogy lehet, miért bánt?

Szeretem, hívnám, de azonnal kardot ránt.

Születni nehéz, és fájdalmas állomás

odaadtam, testem lelkem és minden mást

Most éppen a felnőtt születik belőle

Kamaszként a lelke darabokra törve

Szeretnék hinni és bízni a jövőben

Erősnek lenni, jobban, mint előtte

De félek merre tart, kezét még foghatom?

Mindenem ő, így egyre csak bíztatom.

Induljon, szeressen, ébredjen, reméljen

Bármi is érkezik várja és ne féljen

Itt vagyok akkor is, ha nem is kér belőlem

Követem messziről, engedem, s így elérem.

15. év

 Drága Kislányom!

Tegnap eset sétálgattunk vacsoráztunk a ciprusi tengerparton, szerencsére már jobban voltál, ami nem volt elmondható az elmúlt napokra. Az elutazásunk másnapján betegeskedni kezdtél, így sik időt a szálláson töltöttünk. Aztán ma reggelre maradt a köhögés valamennyire. Szerettünk volna több programot, de így a hétvégére időzítettük ezeket. Holnap a Földközi tengerről nézzük majd a naplementét.

Éa a 15 év...Biztosan minden szülinapi bejegyzésemben kb ugyanazokat írom, szóval, ha egymás mellé állítanád őket egy nagyonuncsi novellafolyamot találnál, de én juszt sem olvasom vissza őket, hagyom, hogy ennek a napja elvigyen, magával ragadjon, engedjen emlékezni, elmélkedni az elmúlt és eljövendő közös időkről, arról, hogy kiből kivé váltál, hogy is formálódsz, fejlődsz, bontakozol ki napról napra. 

És, hogy hol is tartunk most.

Egy igazi kamaszkorban vagyunk épp nyakig, aminek a kilengéseit értem, amikor nyugodt vagyok épp át is érzem, de aminek a megélése ad sok feladatot.

Tegnap este, amikor a fiúk már nagyjából aludtak, volt egy jó beszélgetésünk, életről, halálról, az időről, félelmekről, vágyakról. Megfogalmaztál gondolatokat, amiből, most néhányat leírok.

- Van benned félelem a halállal kapcsolatosan, milyen az amikor már nincs semmi, szoktál ezen gondolkozni.

- Szeretnél a középiskolában sokat tanulni, olyan igazian sokat, amikor leülsz a tanulnivaló mellé.

- Szeretnél újra úszni, de nem versenyezni.

- Szeretnél énekelni tanulni, de félsz attól, hogy az énektanár azt mondja nem jó a hangod.

- Szeretnéd, ha a zenekarotok működne tovább, bár vannak kétségeid, és azt is tudod, hogy a Kispestiben is van valami banda, bár annak már több énekese is van.

-Nem ízlik neked alkohol egyáltalán, keresztanyunál belenyaltál a tátra teába, kóstoltad a meggyes sört, de egyik sem jött be. (Gondolom ez majd fog változni). Fanniék mohitóját is megkóstoltad a szülinapomon, az egy kicsit ízlett.

- Sajnálod, hogy a Pepe Papa utolsó idejében nem találkoztál vele, nem beszéltél vele és nem voltál ott. Ez az érzés a temetésén ért el hozzád, de még most is elérzékenyülsz tőle.

Szóval ilyen témáink voltak. 

Értékes kincsek számomra ezek a beszélgetések, bensőségesek, ezek mutatják meg számomra a fényt az alagút végén, a reményt, hogy a kamaszkor viharai után újra ott leszünk egymásnak, addig is én vagyok ott neked, meg apa.

Azt is megfogalmaztad, amikor a nehéz időszakokról beszéltünk, hogy te kamasz vagy, a Nimród most kezd kamaszodni, én meg változó korben vagyok, ez is hozza ezt a nagy hullámzást. Hihetetlen néha, hogy milyen éleslátó vagy, mert ez valóban igaz, és biztosan ez is befolyásolja ezt most.

Azt veszem észre, hogy nem vagy elégedett magaddal, külsőre pl. de azt is tudom ezen is át kell esned. Itt újra fürdőruhát vettél, és ha még a parton üldögéltél is többet könyvvel a kezedben, érzehető volt a felszabadultságod.

Az elmúlt egy év a változások, megérkezések éve volt azt hiszem. Amikor már nagyon helyeden voltál az osztályban többször megosztottad, hogy ez mennyire nem volt így az elmúlt években, hogy ez  most sok év és munka eredménye, és, hogy fájdalmas volt neked ez pl. 6 osztályban. Tudom közben biztos szóba került ez, volt is rá példa, amikor beszéltünk róla, főleg a "lányok" kapcsán, de nem tudtam, hogy ez ennyire nehéz neked.

Ez is jellemző rád, ez a küzdés, kitartás. Kemény vagy sokszor, magaddal is, azt hiszem ezt tőlem örökölted. Mondtam neked azt a napokban, hogy én néha annyira szeretnék cuki lenni, aki elenged dolgokat, nem billentik ki az érzelmek, mindenki olyan aranyosnak látja és tudja. Azt válaszoltad erre, hogy nem lehet mindenki cuki, és higgyem el - itt egy cuki osztálytársadat említetted - hogy X.nek aki cuki, neki meg az nehéz, hogy nem tud nemet mondani...A bölcsességed. Bár nem tudtam, hogy ezeket nekem, vagy magadnak mondod, mert mindkettőnket kemény fából faragták. 

És ha ennél a hasonlatnál maradok, bizony erre a fára építkezni lehet, ebben lehet bízni, kapaszkodni, támaszkodni, felmászni rá...szóval én sokszor ilyennek látlak téged. Erőnek, akiben lehet bízni, akihez lehet tartani, akire rá merném bízni az életemet, aki tud vezetni, aki mert vezetni. És igen, ez nem mindig cuki...

Nagy feladat számodra, és nagyon jó irányban haladsz ebben, hogy ezt az erőt jó irányba tereld. Többször eszembe jut az egyik bizonyítványversed, számomra a leinkább kifejező:

"Parazsad süssön kemence, cipót puhára kerekre, lángost laposra, veresre, jól süss kedves kemence."

A te tüzed süt, melegít, ellát, biztosít, és bizony néha éget. De tudom, te tűz vagy, és hiszem, hogy építő tűz. Soha nem leszel halkan csordogáló patak,mert óceán vagy, vagy egy nagy folyam, soha nem leszel szélben elhajló nád, mert fa vagy, erős és biztos, soha nem leszel egy gyorsan elhamvadó szalmaláng, mert parázs vagy, égető és melengető. 

Pont így, és pont ilyennek szeretlek már 15 éve és 9 hónapja.

Köszönöm neked, hogy az óceánom vagy, hogy a fám vagy, hogy a tüzem vagy.

Nagy dolgok, kis dolgok

 Mostanában nagy lépések, történések zajlanak velünk, körülöttünk. Amióta utoljára írtam megvolt a felvételi eredmények közlése, mindegyik iskolába, amit beírtunk a felvételi lapra felvették volna Dorkát.

Nagy mérlegelés, dilemmázás következett, amiben a nemesvámosi iskola kiesett számunkra, főként a kollégium miatt. Érdekes, hogy meg kellett egy kicsit azért ezt gyászolni, mert annak az iskolának olyan volt a légköre, a fogadtatás, az ottlét. hogy valóban húzott egy kicsit oda a szívünk. És persze az emlékek amik a keresztgyerekekhez kötődtek. Maradt a Kürt és a Kispesti. Mivel utóbbiban mindig sok a jelentkező, és igazán talán nem akarják úgymond eladni sem magukat sem a kísérő tanárok, sem az iskola, volt egy jó beszélgetésünk, no meg ügye a próbanapok, amiken Dorka nagyon jól érzete magát.(eddigre ez persze már feledésbe merült.) A Kürt engem is és Dorkát is nagyon megbabonázta, az a szabadság, demokrácia, légkör igazán rabul ejtett minket, de Robinak sok kétsége volt. Aztán ez, és az anyagiak eldöntötték a kérdést, a Kispestit választottuk. Dorka a folyamat során nagyon bizonytalan volt, és mire mi eljutottunk oda, hogy Kispest, addigra ő épp eljutott oda, hogy Kürt. Szóval volt pár nap feszülés, aztán lenyugodott. Még most is én vagyok a rosszfej a szemében amikor erről szó kerül, de amúgy tudom, hogy neki erre a lázadásra szüksége van, de ez a suli tényleg jó lesz számára.

Úgy tűnik vele kapcsolatban el kell fogadnom, hogy szüksége van rá, hogy haragudjon rám. A mindennapokban ez nekem nagyon nehéz, akkor tudok erről így gondolkodni, ha kicsit távolabbról szemlélem a helyzetet. Ilyenkor helyre rakom magamban a durvaságát, figyelembe veszem, hogy serdül, de az igazság az, hogy naponta sírok a miatt, ahogy beszél velem, velünk. Értem én, hogy ennek sok összetevője van, én is hozom a magam nem kis csomagját a mártírsággal megspékelve, de úgy gondolom mindent összevetve is, hogy Dorka nagyon sokszor túllő a célon. Zavar, hogy nincs önreflexiója, hogy nem kér bocsánatot, hogy még akkor is lök egyet amikor a másik - történetesen én - már padlón van. Csak remélem, hogy ez változni fog.

Akkor időrendi sorrend: Nimródnak megvolt az Olimpiája Szolnokon, ami egy nagyon felemelő élmény az egész iskolának, az egész családnak, és főleg neki.

Elment három napra sátorozni, ők voltak az egyetlen iskola, akik teljes létszámmal sátorban laktak és nem faházban. Nagyon korán kellett kelnünk, mert a felvonulás már 3/4 8 kor kezdődik. Én voltam ott hamarabb, Robi parkolóhelyet keresett, és mikor megláttuk egymást Nimróddal, láttam, hogy nagyon szomorú. Aggódni kezdtem, hogy baja van, később kiderült, hogy azt hitte egyedül jöttem.

Az első szám a hosszútáv futás volt, a lányokat másfél perccel előbb indítják ilyenkor, és csak bámultam, mert Nimród második lett a fiúk közül. Persze itt nem a verseny a lényeg, igazából az utolsóként beérőknek még hatalmasabb a szurkolás, de tudom, hogy Nimród versenyző szellemének ez milyen sokat jelentett. Odajött utána, megölelgettük, és mikor meglátta, hogy teljes a család már vigyorgott.

Ügyes volt a váltó futásban, a magas - és távolugrásban a gerelyhajításban, diszkoszvetésben, birkózásban. Igazi kis sportember. Olyan jó volt látni ezt az egész rendezvényt, hogy olyan sokféle gyerek van, hogy mosolyognak, hogy az ügyetlenebb ugrás is pont olyan tapsot kap. Felemelő, tényleg. Knossos városállamban volt.

Most Nimródék egy előadásra készülnek, a János vitézt adják elő jövő héten. Készül rá, nagyon várjuk.

Visszatérve Dorkára vele is nagy események zajlanak. Elkészült az éves munkája, a hallássérültekről írt. Jó volt a bemutatója is, és Zita javaslatára végül Kosztolányi Akarsz-e játszani c. versét adta elő jelnyelven. Meglepetésként Keriapu, Kerianyu Kata és Mama is eljöttek megnézni az előadást.

Ezzel egy időben kb. alakítottak egy zenekart Pacek gitár ének, Dani gitár, Ati gitár, Kolos dob, Juli zongora, Dorka ének. STN az angol rövidítés, Lépés a Semmiben, de az angol nevét nem tudom. Ma volt az első fellépésük egy civil rendezvényen. Én már amióta próbálnak szorongok, hogy jól sikerüljön stb stb, persze a magam kihitűsége miatt, de annyira de annyira ügyesek voltak. És ami még különlegesebbé teszi, hogy egy olyan dalt is énekeltek, aminek Bálint a zenéjét, Dorka a szövegét írta.

Nagyon jó volt látni, hogy ott áll a színpadon, hogy bátor, hogy kiáll, hogy átlépi a korlátait, hogy csapatban van, hogy tapsolnak neki. Teljesen odáig voltam.

Valahogy az fogalmazódott meg bennem utána itthon egyedül, hogy ez a nagy önállósága, kiakadásai, szembeállása ilyen szituációkban meg segíti. Vajon hol a középút, hogy a mi kapcsolatunk se sérüljön túl nagy mértékben. 

Reggel elég rosszul voltam, és Nimród azt mondta Dorkának, hogy nem megyek. Persze ez bennem fel sem merült, de mikor kezdés előtt két perccel odaértünk, Dorka nagy szeretettel ugrott a nyakamba. Örültem, rég volt ilyen, bár nem nagyon értettem, élveztem. Akkor mondta, hogy azt hitte nem jövök.

"Az idő mindig győz..."

 ...énekelte a Halott pénz zenekar nyáron, amikor együtt buliztunk a Gyárkertben a gyerekekkel. Valahogy ez a sor olyan sokat eszembe jut mostanában. 

Ma épp a Kispesti Waldorf Gimnázium szóbeli felvételiére vártunk, behívták Dorkát, aki ment végig a folyosón nyeglén, vagányul, a lógó ruháiban és azt éreztem, hogy egyszerre vagyok szomorú, büszke, kicsit elveszett. Kavargott minden, de leginkább az volt bennem a domináns kérdés, hogy hogy és mikor repült el ez a sok idő. Tényleg nemrég volt, amikor még babakocsiban tologattuk, amikor elkezdett járni, majd beszélni, amikor bölcsibe, oviba ment...most meg itt vagyunk, hogy szinte minden képes megtenni önállóan, véleménye van mindenről (na mondjuk ez az első pillanattól igaz rá), titkai vannak, van az életének egy része, ami már nem tartozik ránk. Ez egyszerre fájdalmas és csodálatos nekem, de ma valahogy a veszteség és a szomorúság volt erősebb. Na és az aggodalom, hogy elveszítem. Pedig tudom, hogy most ez az elengedés ideje, a folyamatos kritizálásunk ideje, a felnőtt Dorka megszületésének ideje, mégis felkavar.

Emlékszem, hogy mennyire lassan és fárasztóan tudott eltelni egy-egy nehezebb nap. Hogy hogy vártam az apukáját haza, hogy levegőt vehessek. Hogy mennyire tudtam, és még most is tudom kívánni az egyedüllétet, és mégis, valami nagy üresség is van bennem, hogy már ilyen nagy a lányom.

Ki érti ezt?

A középiskolai felvételi időszak több kavarodást, zavart és vitát hozott, mint más időszakok. A kelleténél jobban feszültünk, és felvételi megírása után bizony volt bennünk csalódottság a nem túl fényes eredmény miatt. Aki még csalódottabb volt, az Dorka, de persze, szokás szerint ő inkább sokkal keményebbnek mutatta magát, és dühös volt, csak néha engedte meg magának az elkeseredést.

Sokat alkudoztunk a felvételi sorrenden, hova adjuk be, milyen legyen a sorrend. A végső megállapodásunk az volt, hogy a szóbeli felvételi eredmények után változtathatunk a sorrenden, amikor miden benyomás megvolt.

Így voltunk szóbelin Nemesvámoson, a Kürtben és a Kispestiben ma. Március végén eldőlnek a pontok, és talán jön egy nyugodtabb időszak.

Közben pedig sajnos Nimródról kicsit elment a fókusz, remélem hozzá is visszatalálunk, mert rajta meg nagyon látszik, hogy vágyik a figyelemre. Megnehezíti a helyzetét, hogy a kamaszodó Dorkával elvesztette kicsit a játszótársát, akivel ugyan sokat vitáztak, de azért ott voltak egymásnak.

Szóval a kamasz viharzással mi is viharzunk rendesen. Vannak kifejezetten rosszkedvű és feszült napok.

De így ahogy van, nem cserélnék senkivel életet. Olyan büszke vagyok rájuk, csodaszépek, okosak, derűsek, barátkozóak, feleselőek, ügyesek, gondolkodók, humorosak. Egyszóval tökéletesek.